Úgy maradt… a nagymarosi vízlépcsőterv utolsó mementója, a munkásszálló | 2024.05.24.
A Nagymaros fölött álló, pompás panorámás, 1989-ben elkészült és akkor teljesen berendezett munkásszálló végül sosem fogadott vendégeket. Azóta áll üresen, az elvetélt vízlépcső projekt és az elmúlt 35 év tehetetlenségének egyfajta utolsó mementójaként. Bán Dávid írása.
„Dunaújváros, Komló, Százhalombatta, Leninváros, Paks. Néhány településnév, melyek hallatán a felszabadulás utáni évek egy-egy nagyberuházása jut eszünkbe. Olyanok, amelyeket annak idején szinte az egész ország épített, s amelyek nélkül ma már valószínűleg nehezebb lenne az élet az országban. A hatvanas évek végén, amikor először kerültek napvilágra hírek egy magyar—csehszlovák vízlépcsőrendszer terveiről, a hozzájuk tartozó erőművekről, úgy gondoltuk, e névsorhoz nemsokára Nagymaros is csatlakozik. A két kormány elnöke 1977-ben államközi szerződést írt alá arról, hogy a munkák 1978-ban elkezdődnek, a gabcikovói erőmű első turbináinak 1986-ban, a nagymarosinak 1989-ben el kell kezdeni működnie." – írja a Pest Megyei Hírlap munkatársa 1985. szeptemberében a „Felépül a Nagymarosi vízlépcső – Fontos szempont a környezetvédelem" című cikkében. A hurráoptimizmus mellett, érthető módon érezhető az óvatosság, amit az írás a zárógondolatai is jól mutatnak: „Beruházók, tervezők, a munkákat irányító tudományos intézetek és minisztériumok mindent megtesznek azért, hogy ennek az állami nagyberuházásnak a környéken lakók, a tájat szeretők, természetvédők is sok-sok hasznát, s csak csekély kárát lássuk."
A projektet a mindennapi újságolvasó számára érthetően, kellő, de nem túlzott részletességgel tálaló, mintegy a témát ügyesen csomagolva „eladni" kívánó cikk többször kihangsúlyozza, hogy az építők szándéka a környezet értékeinek minél nagyobb mértékű megóvása, a tájvédelmi szempontok figyelembevétele. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy a hatalmas, országos jelentőségű – de a Duna szerepét tekintve jóformán a fél kontinensre kiható – beruházás a helyi közösségek, Visegrád és Nagymaros számára is közvetlen hasznot hozhasson. Ez előbbi település végül „csak" a duzzasztóhoz szükséges körgátat kapta meg, amely a később félbemaradt építkezés legmarkánsabb tájsebeként állt a folyóban egészen az 1990-es években végbement folyószakasz-rehabilitációig.
A nagymarosi oldalra hárult volna a komolyabb logisztikai terhelés, s noha többször szó volt arról, hogy a turisztikailag kiemelt természeti környezetet minél kevésbé bolygassa meg az építkezés, mégis a 12-es főút és a vasút jelenléte, valamint a váci cementipar közelsége olyan adottságokat jelentett, amelyek miatt a Duna-parti, akkori nagyközségnek fontos szerepet szántak a beruházás során. A főutat szélesíteni kívánták – az ingadozó vízállás miatt a vasútvonalat is el kellett volna terelni –, teljesen új csatorna- és ivóvízhálózat kiépítésére lett volna szükség, a faluba pedig új kereskedelmi-, kulturális- és egészségügyi központot terveztek építeni.
A beruházáshoz szükséges felvonulási épületeket, s ennek kiemelt részeként a munkásszállót is Nagymarosra szánták. A településre a csúcsmunkák idejében háromezer építőmunkást vártak, akik rézben Ausztriából érkeztek volna. Számukra húzták fel a hegyoldalban a visegrádi-dunai panorámás, a maga idejében az átlagos munkásszállókhoz képest komolyabb minőséget képviselő, 1520 személy befogadására tervezett épületet. A korai tervezők előrelátását bizonyítja, hogy a szálló és a nagyközségben kialakítandó infrastruktúra – vendéglátás, kiskereskedelem, szállás, új utak – a vízlépcső-építkezések befejeztével az idegenforgalmat szolgálta volna, hiszen a Dunakanyar és Börzsöny vonzerejével számoló Nagymaros akkor híján volt a megfelelő szálláshelyeknek, míg a folyam túlpartján, a Pilisben már javában zajlottak a látványos turisztikai fejlesztések. A település vezetői és a lakók egy része a létrejövő üdülőközpont reményében elfogadta a körzetre várhatóan zúduló hatalmas építési forgalmat és a Duna-part erőteljes átalakítását, és nem egyszer még ma is lehet olvasni, hogy a helyiek egy része sajnálja az építkezés leállását.
A munkásszálló 1989-re készült el, teljesen bebútorozva, ablakait függönyökkel ellátva várta a beköltözőket, akik azonban sosem jöttek el. Hiszen ebben az évben lényeges fordulat történt a közel egy évszázada tartó Duna-szabályozási elképzelések és tervek történetében. [...]
A vízlépcső kérdése a rendszerváltás egyik szimbolikus ügye lett, ami a civil szféra győzelmével és megerősödésével járt. A magyar kormány 1989-ben ugyanis először ideiglenesen, majd valamivel később végleg letett a nagymarosi vízlépcső megépítéséről, egyúttal egyoldalúan felbontotta az 1977-ben megkötött államközi szerződést Csehszlovákiával. Magyarország, és a Csehszlovákia kettészakadása után a bősi erőművet végül befejező és üzemeltető Szlovákia több évtizedes perlekedésbe kezdett a Hágai Nemzetközi Bíróságon az elmaradt nagymarosi mű és a Duna egyoldalú elterelése ügyében.
A bevezetőben idézett újságcikk írójának egy valamiben igaza lett: jóslata, hogy Nagymaros neve is kiemelkedik majd, valóban így lett, igaz, teljesen más előjellel. A leállított vízlépcsőt a rendszerváltás eufóriájában egyértelműen demokratikus és környezetvédelmi győzelemnek könyvelték el, Nagymaros fogalommá vált. Évtizedekkel később, leginkább a nagy dunai érvizek kapcsán nem egyszer merült fel, hogy a leállítás döntése mégis elhibázott volt, a beruházásnak azonban, Bardóczi Sándor az Építészfórumon megjelent 2010-es írása szerint számos kevésbé ismert vonzata lett volna:
https://epiteszforum.hu/nyugati-torpek
-- „Részlegesen át kellett volna például telepíteni egy országos főútvonalat, egy nemzetközi vasútvonalat. Több magyar és szlovák település (közöttük Komárom, Révkomárom, Esztergom, Párkány, Szob) teljes gravitációs szennyvízcsatorna rendszerét nyomottá kellett volna átalakítani. Számtalan parti szűrésű ivóvízbázisunkon vízműkutak százait jelentősen át kellett volna építeni. Számos vízbázis veszélybe került volna. (…) 1999-ben egy a magyar kormány által megbízott nemzetközi közgazdász csapat a járulékos költségekkel és a várható áramtermelési és hajózási haszonnal együtt a Bős-Nagymarosi beruházás megtérülési idejét 200 évre becsülte!"
https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-nagymarosi-vizlepcsoterv-utolso-mementoja-a-munkasszallo
Utolsó hozzászólás