Papp Réka Kinga: Kérdezi egy dühös kommentelő, mikor álltam be bohócnak.

Ha már ilyen konkrétan rákérdezett, bevallom: Gyurcsány Ferenc országlása idején, 2006-ban vonódtam be a tiltakozások hullámába. Igaz, a bohócruhát a Magyar Gárda kifigurázására öltöttem fel másodmagammal (videót rakok a hozzászólásba), az aktivista ébredésemet a Gyurcsány-féle neoliberális „reformoknak” köszönhetem.

Gyurcsány Ferenc a Tony Blair-féle utat választotta a baloldal megújítására: ez annyit jelentett, mint megszorításpolitikára váltani a szociáldemokrácia vívmányait, miközben retorikai szinten, a felszínen megőrizték annak valamiféle látszatát. Beltartalom szintjén nem különbözött olyan nagyon a Tony Blair-féle agyrém a konzervatív Margaret Thatcher ámokfutásától; Bill Clinton büntetőpolitikája Ronald Raegenétől, ahogyan Gyurcsány gazdasági reformjai is inkább csírának, mint ellenpontnak tűnnek Orbán szégyentelen rombolása előtt.

2005-2006 táján az egészségügy privatizálása, a felsőoktatás fizetősség tétele, az egyetemek finanszírozásának megvágása voltak az első ügyek, amik annyira kiverték nálam a biztosítékot, hogy csatlakoztam az éppen formálódó, valójában igen csekély lélekszámú Hallgatói Hálózathoz. Gyűléseket, vitákat tartottunk, de mire kitaláltuk volna, mit is csináljunk igazán, addigra elsodorta a mi szakpolitikai problémáinkat is az Őszödi Ősz. A Hallgató Hálózat aztán 2011-ben született újjá sokkal nagyobb és elszántabb mozgalomként, egy a Gyurcsányénál sokkal szélsőségesebb felsőoktatási reform miatt.

A bohóckodást is Gyurcsány alatt kezdtem: Érsek-Obádovics Nándor barátom ötlete volt, hogy bohócjelmezben kivonuljunk a Magyar Gárda alapító eseményére, amitől megállt bennünk a vér és nem értettük, miért hagynak egy ennyire nyíltan szélsőjobboldali paramilitáris szervezetet a budai Várban parádézni. Végülis csak ketten vállaltuk a dolgot, Nándi szerzett nekem egy turkálós narancssárga parókát, beöltöztünk a legfurább ruháinkba és kimentünk rikácsolni a Sándor-palota elé. Nem volt egy hatalmas akció, igazoltattak a rendőrök és hazaküldtek. Azt senki nem akadályozta meg, hogy dicsőségesen végigvonuljunk a lánchídon és az ordítozzuk, hogy „Világuralom, bohóchatalom!” Az én kedvencem az a kiberhelt olasz fasiszta szlogen volt, amiben Mussolini helyett a juhtúrús sztrapacskát éltettük:

„Avanti, a tutti, Bryndzové Halušky!”

Gyurcsány Ferenc politikai munkásságát azóta is kitartóan károsnak tartom. És akinek fáj, hogy nincs bennem kellő együttérzés, amikor végre visszavonul, annak javasolok pár megszívlelendő szempontot.


1. Gyurcsány Ferenc nem áldozat

Senki nem kényszerítette Gyurcsányt arra a happárézásra, amit szűkebb értelemben 2011 óta elművelt – sőt, az előtte valókra sem.

Gyurcsány Ferenc bohócot csinált magából úton-útfélen, és nem vett vissza az arcából semekkora ellenszélben. Nem ismerte el a saját felelősségét a Fidesz 2010-es kétharmadában, nem ismerte fel azt sem, hogyan használták ennek a túlhatalomnak a fenntartására.

Márpedig egy politikában részt vevő ember legfontosabb feladata, hogy kutassa és befogadja az őt körülvevő valóságot, hogy értékelje a saját hatását és annak megfelelően válasszon cselekvéseket. Ezt a volt miniszterelnök módszeresen elmulasztotta, és csak egyre hangosabbra krenkolta ugyanazt a nótát, amit mindigis fújt. Különösen fájó ez annak a tekintetében, hogy ő éppen ezt a viselkedést akarta volna felszámolni az MSZP-n belül.

Éppen ezért Gyurcsány legfeljebb önmaga áldozata.


2. Gyurcsány Ferencnek lett volna módja okosabban viselkedni

Gyurcsány működésének egy fontos eleme a tartalom nélküli, üres retorika, és az eredmény nélküli karizma. Fő tevékenysége a médiaszereplés lett, ami így, szubsztancia nélkül igencsak keserű egy lötty. A legbosszantóbb fajta politikai celebritás vált belőle: az, aki arról híres, hogy híres, de ezen kívül más teljesítményt nehezen tud felmutatni. Sok hülye megengedheti magának ezt az instagramon, akár politikai elemző műsorokban is, de aki közhatlamat gyakorol, attól többet kell elvárni.

A Demokratikus Koalícióban vannak szakpolitikusok, szakemberek, szervezők és sokan mások, akiknek a teljesítménye összerakott egy jelentős ellenzéki pártot. Ebben nyilván van Gyurcsánynak is érdeme, sajátos módon azonban soha nem ez állt az ő működésének fókuszában. Mindigis nehezen osztozott a reflektorfényen, talán ezért is sikerült olyan kurtán-furcsán, amikor Dobrev Klára előrébb lépett a párt ragsorában, a férje mégsem produkált valódi támogató jelenlétet.

Nehéz munka a politika, nehéz a családi vállalkozás, a családi politikai vállalkozás pedig különösen ingoványos terep. Lehet mentegetni Gyurcsányt, de azt senki nem állíthatja, hogy ne lett volna módja a földkerekség összes szakemberét igénybe vennie, hogy megküzdjön a nehézségeivel, vagy ne vehetett volna ki egy-két év tanulmányi szabadságot hogy gondolkozzon kicsit. Ha valaki, hát egy ráérős milliárdos nem takarózhat a tehetetlenség kifogásával.


3. Gyurcsány nem baloldali, hanem leépítette a baloldalt

Baloldalinak lenni nem annyit jelent, hogy aszondja magáról az embert, azzal bumm. Egy valamirevaló baloldali párt és annak valamirevaló baloldali vezetője nem alázza meg a romházban lakó szegényeket egy kamera előtt és nem oktatja országot-világot arról, hogy mindenkinek magán kell segítenie. Nem a segélymegvonás a hobbija. Nem a kalákát és az őstermelőket üldözteti az adóhatósággal, hanem előre veszi a sorban a milliárdos áfacsalásokat és a korrupciós visszaéléseket. Nem jelöl nyíltan rasszista rendőrfőnököt Miskolc polgármesterének… Nem folytatom, hosszú a sor.

Mindazoknak a Gyurcsány-támogatóknak, akinek ezek a tételek elfogadhatóak, vagy akár csak elkerülték a figyelmét, annak érdemes volna kicsit elmerengeni a saját politikai meggyőződésük valódi természetéről.

Sokan mondogatják Magyarországon, hogy a baloldal elévült, nincs is már értelme. Ez marhaság. A baloldal két nagy körben elásta magát egy történelmi gödörbe: amit nem sikerült elsüllyesztenie a szovjet kísérletnek, azt a 2000-es évek újbaloldali, valójában neoliberális fordulata verte le az asztalról.

Ettől még a hagyományosan baloldali értékekre szükség van, és egyre égetőbben: munkavállalói jogokra, szociális védőhálóra, demokratikus oktatásra, megbízható egészségügyre, az egyenlőség intézményrendszerére. Csak éppen ezt képviselni is kell ám, nem csak azt mondani róla.

Szerintem Gyurcsány Ferencnek nagyon jó lesz, ha egyszer megküzd a belátás gyászával és újragondolja az életét a mostanáig húzódó politikai pályafutásán túl. Eszes ember, sokmindenhez tehetsége is van, lesz mihez kezdjen magával, és van miből megtennie.

Ha komolyan veszi a dolgot, még akár komolyan vehető ember is válhat belőle. És akkor talán a viccein is tudunk majd röhögni.

https://www.facebook.com/watch/?v=1030729035874119