FALAT

Volt egy magyar tanárnő. Pontosabban egy némettanárnő. Szóval egy magyar nő, aki nem német. Csak németet tanít. Volt egy német barátnője. Aki német és tanárnő. De nem némettanárnő. Szóval volt egy magyar nő meg egy német nő. Két tanárnő. Csak ez így túl egyszerűen hangzana. A német nő meghívta a magyart világot látni. A magyar hölgy ment is. Repülőre ült, de fapadosra. Olcsó repülőnek híg a leve, nem adnak ingyen enni. Magyar ember nem vesz pénzért kaját a levegőben. Ez ősi alapelv. Az alkotmányban is benne van. Majd még mit nem! A Maléven nem kellett fizetni érte! Most sem kell, mert már nincs Malév.
Megérkezik a magyar nő Kölnbe, szeme kopog az éhségtől. A német nő fogadja:
– Azt találtam ki, hogy hazamegyünk hozzánk, bekapunk egy falatot, majd városnézés. Jó lesz így?
A magyar nő nagyot nyel, bólint. Miért is? A dolog mögött szótári félreértés lappang. Mit jelent magyarul „bekapni egy falatot”? Egy hordó aranyló húsleves, fél mázsa rántotthús, petrezselymes krumpli rogyásig, pacalpöri nagy lavórral, öt-hat tepsi csirkecomb, vájling kaszinótojás, kazalnyi savanyúság, egy hektoliter franciasaláta (amit a franciák különben kikérnek maguknak, ezért orosz salátának hívják). Plusz nagyika hajnaltól süt, most éppen a negyedik fajta rétest nyújtja, egyetek, angyalom!
Nos, németül nem ezt jelenti. Hanem három darab korpás kekszet, geometrikus alakzatban a terítőre helyezve, s rajta egy-egy karika banánt. Ezt mind felfalták, majd három-négy óra intenzív városnézés során megnézték az összes porig rombolt templomot, melyeket az akkurátus németek tervrajz alapján kockánként építettek újjá.
A magyar nő alig élt, lelki szemei előtt egyetlen szó lebegett: VACSORA. Ez is szótári félreértés. Hiszen magyarul a vacsora annyit tesz, mint „bekapunk egy falatot”-szor három, plusz nagyika épp a tizenkettedik sütinél tart, na még egy kis könnyű zserbót, darázsfészket, hájas tésztát, gyerekek!
A német vacsora mást fed: férj, feleség és vendég kapott egy-egy szelet kockakenyeret, rá egyetlen szelet felvágottat. Plusz intelligens beszélgetés Wittgenstein filozófiájáról.
Pár nap ridegtartás után a magyar nő vendéglátója elé állt, és coming outra kényszerült: ha ez így megy tovább, ő éhen pusztul, pedig igazán nem nagyétkű, csak hát... magyar. A német nő elkerekedett szemmel nézett rá:
– Ó, éhes vagy? Hiszen ott a hűtő, egyél, ami szemed-szád ingere!
A német hűtőzabáló népség, számára a darwini küzdelem ott dől el, az étkezések puszta társadalmi formalitásnak minősülnek. Ezért van, hogy Jürgenke, a cserediák, aki bosszantóan turkálja a papa által négy napig rotyogtatott igazi birkatokányt, a házigazdák felháborodására ráveti magát a hűtőre, és kieszi belőle a „LAJOSKÁÉ, és mindenkit agyonver, aki hozzáér” láthatatlan felirattal ellátott joghurtot.
Magyar ember számára a hűtő szentség... Már a delejes fény is, mely ajtónyitásra kihull belőle! Az ilyesmi nem tréfadolog. Más hűtőjébe beleenni éppúgy illetlenség, mint hitvesi ágyában szerelmeskedni.

Jó pár falat sztori:
https://www.libri.hu/konyv/lackfi_janos.minden-napra-egy-sztori.html

A tökéletes világ nem létezik – gondoltuk –, aztán megnéztük a Csontváry-kiállítást

Egy hajszálon múlt, hogy nem egy olyan világban kell élnünk, ahol azt se tudjuk, ki volt Csontváry és mit alkotott – ezek a ragyogó festmények, egy zseni teljes életműve majdnem kocsiponyvaként végezte. De szerencsére nem így történt, úgyhogy most a Szépművészetiben csodálhatjuk meg a képeit, amikbe bizony bele-beleszédültünk…

Egy jogot végzett patikussegéd a Tátra aljából, aki egy sugallatnak engedve lett festő, de 20 évig csak készült a pályájára, majd másfél évtized alatt beutazta a világot, megfestette remekműveit, végül élete utolsó 10 évére letette az ecsetet, hogy szinte elfeledve haljon meg. Csontváry rendhagyó életútját és művészetét a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum most egy közös kiállítással mutatja be.
https://enbudapestem.hu/2023/04/25/a-fenyek-szerelmese-megneztuk-a-csontvary-kiallitast-a-szepmuveszeti-muzeumban