2006-ig volt egy hivatal - A Határon Túli Magyarok Hivatala, amely a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati tevékenység koordinálását végezte. Ez a hivatal készítette az alábbi részletes jelentést:

Ázsiától Amerikáig nincs olyan pontja a világnak, ahol ne élnének magyarok. Közülük sokan hagyták el szülőföldjüket vallási és politikai okokból, illetve a jobb megélhetés reményében, de többen leltek új hazát más nemzetiségű párjuk oldalán is.

Nézzük meg először összefoglalva, hol, mióta és hány magyar él a Kárpát-medencén kívül, majd tekintsük át részletesebben kontinensenként és országonként.

A Kárpát-medencén kívül szórványban élő magyar, illetve magyar származású személyek száma becslések szerint 2–2,5 millió fő lehet. Nyugat-Európában (Ausztria nélkül) mintegy 260–270 ezer magyar élhet, 1,6 millióra tehető az Észak-Amerikában, 50–55 ezerre a Dél-Amerikában és legalább 62 ezerre az Ausztráliában és Új-Zélandon élő magyarok száma. Rajtuk kívül kb. 200–250 ezer magyar élhet Izraelben, 30 ezer Ázsiában és legalább 10 ezer Afrikában (főleg Dél-Afrikában). A becslések valóságtartalmát befolyásolja, hogy a diktatórikus rendszerek szétesése óta nem követhető pontosan nyomon a különböző céllal és jogcímen a Kárpát-medencén kívülre került magyar származású, illetve magyar állampolgárságú személyek száma. A hivatalos adatok – ha vannak – sem fedik le teljes mértékben az egyes országok magyar népességének létszámát. Zavarja a tisztánlátást az is, hogy a szomszédos országokból az utóbbi két–három évtizedben kivándorolt magyar nemzetiségű személyeket a befogadó országok hatóságai eredeti állampolgárságuk és nem etnikai eredetük alapján regisztrálják.

A diaszpórában élő magyarság összetételét nagyban befolyásolta a kiérkezés időpontja, illetve indítéka. Általánosságban elmondható, hogy a legnagyobb arányú magyar kivándorlásra főleg a két világháború között, majd a II. világháború után, illetve az 1956-os eseményeket követően, továbbá a 1980-as évek során, a vasfüggöny leomlása és a rendszerváltás kapcsán került sor. Sok magyar hagyta el szülőföldjét, és vándorolt ki Erdélyből a romániai Ceauşescu-rendszer túlkapásai miatt, vagy indult el (a volt) Jugoszlávia területeiről új megélhetést keresni.

A XIX. század közepéig a magyar kivándorlás főként (Nyugat-)Európa országaiba irányult, elsősorban gazdasági és politikai okokból. Később Észak- és Dél-Amerika került a középpontba, leginkább gazdasági céllal, ahonnan még az első világháború előtt sokan hazatértek. A XX. században a világháborúkat, a kelet-közép-európai kommunista rendszerek hatalomra jutását, majd az 1956-os forradalom eseményeit követően azonban az említetteken túl (főleg politikai okokból) olyan – korábban kevésbé célországnak tekintett – államokba is sok magyar vándorolt ki, mint Ausztrália és Új-Zéland, Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország, Svájc, Hollandia, Anglia, Franciaország vagy akár Izland.

A volt „keleti blokk” országaiban is több ezer magyar él. A csehszlovák időszakban, zömmel a Felvidékről érkeztek Csehországba a magyar közösség tagjai, ahol munkavállalóként telepedtek le, majd Csehszlovákia felbomlása után a megteremtett egzisztenciájuk miatt inkább lakóhelyükön maradtak. Sok olyan, eredetileg Kárpátaljáról, munkavállalás céljából Lettországban letelepedett magyarról is tudunk, akik a Szovjetunió szétesése következtében tulajdonképpen „hontalanok” lettek, a lett állampolgársági törvény értelmében ugyanis nem kapták meg automatikusan a lett állampolgárságot, amit a törvény sikeres vizsgához köt.

Érdekességként érdemes megemlíteni egy Magyarországról származó kis közösséget, a mai Szudán területén élő „magyarabokat”. Őseiket még a törökök hurcolták el a XVI. században. Afrikába kerültek, ahol magyar származástudatukat nemzedékeken át megőrizték.

Kijelenthető tehát, hogy Ázsiától Amerikáig nincs olyan pontja a világnak, ahol ne élnének magyarok. Közülük sokan hagyták el szülőföldjüket vallási és politikai okokból, illetve a jobb megélhetés reményében, de többen leltek új hazát más nemzetiségű párjuk oldalán is.

Mára elmondható, hogy a Kárpát-medencén kívül szórványban élő magyarság tagjai számára a legfőbb gondot egy adott területen az asszimiláció jelenti. Míg az első generációs magyarok a legtöbb esetben megtartották anyanyelvüket, kultúrájukat, s a mindennapi életben is magyarul beszélnek egymással, addig leszármazottaik, a második, harmadik, illetve sokadik generációs magyarok már nem feltétlenül törődtek–törődnek magyarságtudatuk ápolásával. Ha mindezt kivetítjük az emigrációs magyar szervezetekre, elmondható, hogy számukra a legnagyobb problémát szintén az utánpótlás kérdése okozza. A tagság többnyire az idősebbek közül kerül ki. A fiatalabb magyarok sokszor már nem feltétlenül érdekeltek a közösség összetartásában. A hosszú múltra visszatekintő szervezetek közül egyre több szünteti be működését ilyen okokból.

A nem első generációs magyarság számára ráadásul már sokszor hiányoznak azok a lehetőségek is, amelyek szüleik, nagyszüleik idejében nemhogy működtek, hanem össze is tartották a közösséget. Egyre akutabb problémaként jelentkezik minden vallás és felekezet számára a súlyosbodó lelkészhiány, amely sok esetben mára sem Magyarországról, sem az emigráció köréből nem pótolható kielégítő módon. Mivel a közösségek számos helyen az egyházakra épülnek, a magyar nyelvű pasztoráció megszűnése sok esetben ezek felbomlásához vezet. A korábban magyar illetékességű, illetve magyarok által alapított templomokat vagy bezárják anyagi okokból, vagy a területről – elvándorlás, elhalálozás, asszimiláció következtében – kiszorult magyarság nyomán a helyükre érkezett más etnikumú, felekezetű népesség igazgatása alá kerülnek.

Az említetteken kívül nagyon fontos tényező még, hogy egy adott magyar közösség meg tudja-e oldani az anyanyelvi oktatás kérdését. A Határon Túli Magyarok Hivatalához is ezzel kapcsolatban érkezik a legtöbb kérés a nyugati magyar diaszpóra részéről, amelyeket a Hivatal lehetőségeihez mérten igyekszik kielégíteni.

Általában mindig gondot jelent a szakképzett pedagógusok hiánya. A legtöbb magyarok lakta területen a nem mindenhol szakképzett tanerőkkel és nem mindig megfelelő tankönyvekkel, segédeszközökkel működő hétvégi iskolák, valamint cserkészfoglalkozások legfeljebb csak a nyelvi minimum elsajátítását teszik lehetővé. Ennek kapcsán a Határon Túli Magyarok Hivatala a Balassi Bálint Intézettel összefogva lépéseket tett a helyzet megoldására. Terveink szerint hamarosan a világhálóról letölthető oktatási segédanyag birtokába juthatnak a diaszpórában élő magyar közösségek is.

A rendszerváltozás óta megfigyelhető ugyanakkor az a kedvező tendencia, hogy a nem első generációs magyarok vagy azok leszármazottai elkezdik keresni, ápolni magyar eredetüket. Jelentős munkát végeznek az ifjúság magyarságtudatának ápolásában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség adott területen működő szervezetei, illetve a szervezetekhez kapcsolható ifjúsági szervezetek, mozgalmak. A legtöbb magyarok lakta „szigeten” működik magyarház, van könyvtár, megvannak az ott élő (pl. erdélyi, felvidéki, délvidéki, stb.) magyarok összetételére jellemző helyi szervezetek, van magyar sajtó (egyesületi, heti, havi, illetve egyéb lapok), sok helyen rádió ill. tévéadás is.

A gondok területenként és közösségenként eltérőek. Sok helyen a magyarságtudat ápolásához megfelelő tankönyvekre van szükség, máshol magyar nyelvű pedagógus, illetve óvodapedagógus hiányzik, megint máshol az adott közösségnek magyarul beszélő papra volna szüksége. A nyugati szórványban elő magyarság közösségeire is nagyrészt ugyanúgy jellemző a pénzhiány, mint a Kárpát-medencében élő magyarságra. Ráadásul az anyaországtól való, néha igen nagy távolság az ügyintézés szempontjából még inkább nagy költségeket jelent. Hiába tudnák akár egy teljes tanévre biztosítani szakképzett magyarországi óvodapedagógus számára a kinti kötségeket (ellátás, lakás, autó, „zsebpénz”), ha a távoli földrészekre a kiutazásához szükséges összeget ezen felül már nem képesek számára előteremteni.  Ehhez az anyaország támogatására van szükség.

A magyarországi demokratikus változások éreztetik hatásukat a külföldi magyar közösségek szervezeti életében is.  A ’80-as évek végétől az emigrációs magyar szervezeteket a politikától való fokozatos elfordulás jellemzi, s az emigráns tevékenység is egyre inkább kulturális téren valósul meg. A magyarországi belpolitikai eseményeket azonban figyelemmel kísérik. Egyik legfontosabb céljuknak tekintik, hogy a „nyugati magyarságot”, vagyis a diaszpórát érintő ügyekből ők is kivegyék a részüket. Erre manapság leginkább a MÁÉRT-tanácskozások kapcsán látnak lehetőséget.

A Kárpát-medencén kívül szórványban élő magyarság szervezetei minden évben megemlékeznek a magyar történelmi és nemzeti ünnepekről. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a 2006-os év még kiemeltebb szerepet kap majd közösségi életükben.

2. NYUGAT-EURÓPA

A Nyugat-Európában élő magyarság létszáma (Ausztria kivételével) mintegy 260–270 ezer fő. Az összesített, illetve az egyes országokra vonatkozó létszámadatok részben népszámlálási adatokra épülnek, részben pedig becslés jellegűek. A becslésekre azért van szükség, mert a hivatalos adatok nem fedik le teljes mértékben az egyes országok magyar népességének létszámát. A „vasfüggöny” lebontása óta ugyanis nem követhető pontosan nyomon a különböző céllal és jogcímen Nyugat-Európa országaiban élő magyar származású, illetve magyar állampolgárságú személyek száma. További bizonytalansági tényezőt jelent, hogy a szomszédos országokból az utóbbi mintegy két–három évtizedben kivándorolt, magyar nemzetiségű személyeket a befogadó országok hatóságai eredeti állampolgárságuk és nem etnikai eredetük alapján regisztrálták.

Az Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD), a Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége, a Hollandiai Magyar Szövetség, valamint a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége vezetőinek 1999. június 5–6-án, a németországi Langenben tartott konferenciáján a résztvevők kinyilvánították azt a szándékukat, hogy a hatékonyabb érdekképviselet és az egységbontó törekvések elleni fellépés érdekében szorosabb együttműködést és kölcsönös tájékoztatást alakítanak ki az országos csúcsszervezetek között. Az ezt követően évente tartott „langeni” találkozókon érlelődött meg az elhatározás, amelynek eredményeként, a 2001 novemberében Stockholmban rendezett konferencián, tizenhárom szervezet részvételével (Angliai Magyarok Országos Szövetsége, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, Dániai Magyarok Országos Szövetsége, Észtországi Magyarok „Munkácsy Mihály” Kulturális Egyesülete, Finnországi Magyarok Egyesülete, Hollandiai Magyarok Szövetsége, Lengyelországi Magyarok Szövetsége, Lettországi Magyarok Szövetsége, Litvániai Magyarok „Báthory István” Szövetsége, Norvégiai Magyarok Baráti Köre, Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) megalakult a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ).

A nyugat-európai magyarság megközelítőleg fele (mintegy 120–160 ezer fő) a Német Szövetségi Köztársaság területén él. Németország a II. világháború előtt magyar szempontból nem minősült befogadó országnak, jóllehet az egykori önálló német államokban éppúgy mindig éltek magyarok, mint az 1870 utáni egységes Németországban. Az 1918–19-es forradalmak utáni baloldali emigráció zöme is a weimari német államba menekült. Ez a már nagyobb létszámú emigráció 1933 előtt művészekkel, tudósokkal, műszaki diplomás szakemberekkel, 1933 után pedig szakmunkásokkal és mezőgazdasági idénymunkásokkal is kiegészült. A baloldali emigránsok és a náci törvények által fenyegetett művészek, tudósok 1933-ban elhagyták az országot. A nagyobb lélekszámú bevándorlási hullámokra a II. világháború utolsó hónapjaiban és a háború után került sor. Így 1944–45-ben a világháború és az összeomlás következményeként „Nyugatra” távozott, közel egymillió magyar katonai és polgári személy közül kb. 30 ezren telepedtek le végleg Németországban. A hozzájuk csatlakozó 1947–48-as emigráció létszáma ehhez képest elenyésző. Az 1956-os forradalom eseményei közben és leverése után a magyar közösség létszáma újabb 25 ezer fővel nőtt, s ettől kezdve a Német Szövetségi Köztársaság a politikai és gazdasági emigráció kifejezett célországává vált. A ’60-as évek elejétől jelentek meg itt a Kárpát-medencei utódállamok területéről érkező magyarok: 25 ezer vendégmunkás Jugoszláviából, az 1968-as események után 5 ezer fő Csehszlovákiából, 1975 után 30 ezer fő Erdélyből, 1989-ig pedig további 15 ezer fő Magyarországról, s 1991 után mintegy 5 ezer háborús menekült Horvátországból és Szerbiából.

Külön csoportot képeznek a korábbi NDK-ban élő, egykori vendégmunkások és bevándorlók (pl. házasságkötés révén), valamint az 1991-től növekvő számú legális vagy illegális magyar munkavállalók, vállalkozók, stb. E réteg pontos felmérése már amiatt is megoldhatatlannak látszó feladat, mert egy részük nem regisztráltatja magát a hivatalos német szerveknél, illetve rendezetlen jogi helyzete folytán – kevés kivételtől eltekintve – nem keresi a kapcsolatot a magyar szervezetekkel sem.

A németországi magyarok mintegy 75 %-a Dél-Németországban (Bajorország, Baden–Württemberg, Hessen), 17 %-a az újraegyesítés előtti „régi”, 8 %-a pedig az „új” tartományokban él, s a magyar népcsoport kb. 80 %-a rendelkezik német állampolgársággal.

A magyar szervezeti élet kialakulása gyakorlatilag a kezdetektől nem ütközik akadályba. A legjelentősebb 20 szervezet tagja a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (Bund Ungarischer Organisationen in Deutschland – BUOD) elnevezésű csúcsszervezetnek (A BUOD honlapjának elérhetősége: http://www.buod.de.) Ezen kívül a németországi magyar élet alapját képezik még:

·           a Katolikus Magyar Egyházközségek és Missziók, amelynek 13 papja 61 helységben tart havonta legalább egy alkalommal magyar nyelvű misét;

·           a Protestáns Magyar Gyülekezetek 7 lelkésze tart 23 helységben havonta legalább egy alkalommal istentiszteletet;

·           a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tagjaként 9 városban 11 cserkészcsapat működik;

·           a Kastl/Opf. melletti Mennersbegben 10 hektárnyi területen húzódó „Hárshegy-Cserkészpark”;

·           a Kastl-i Magyar Gimnázium (Kastl b. Amberg), amelyet 1948-ban alapítottak magyar emigrációs csoportok;

·           a magyar nyelv és kultúra ápolását szolgálja a magyarság települési súlypontjaiban működő, több mint 40 különféle egyesület, amelyekhez hétvégi iskolák, valamint 4 városban 5 táncház-egyesület és színjátszó csoportok kapcsolódnak;

·           kapcsolatok fenntartása magyarországi városokkal (pl. Budapest–Frankfurt);

·           német–magyar társaságok működése;

·           a jótékonysági jellegű vagy vallásos feladatokat ellátó szervezetek (Magyar Máltai Szeretetszolgálat Németországban, Pax Romana, Magyar Protestáns Szabadegyetem stb.) segélyakciói és kongresszusai.

A BUOD célja, hogy a magyar nyelv és kultúra ápolása végett létrejöjjön valamennyi magyar közösség és szervezet összefogása. Feladatának tekinti a szervezetek szociális és kulturális tevékenységének összehangolását és képviseletük ellátását az állami szervezetek és intézmények előtt, továbbá egy információs központ működtetését, amely tájékoztatja a közvéleményt a magyar érdekeket érintő kérdésekről. Ápolja a magyar közösség tudományos és kulturális jellegű tradícióit, és rendszeresen németországi körutakat szervez a magyar politikai, kulturális és egyházi élet kiemelkedő személyiségei számára.

Hagyományosan erős a magyar szervezetek jótékonysági tevékenysége is, amelyek nem csak a német segélyszervezetek akcióit támogatják (Caritas, Innere Mission, Rotes Kreuz stb.), hanem maguk is rendszeresen szerveznek a Kárpát-medence szükséget szenvedő lakosai számára jelentős segélyakciókat. E vonatkozásban alapelvnek tekintik, hogy csak konkrét projekteket támogatnak, ha ezek száma és terjedelme áttekinthető, valamint ha az ajándékozó egyén vagy közösség számára elviselhető tehertételt jelentenek. A BUOD e vonatkozásban célkitűzéseket dolgoz ki, kapcsolatokat teremt, vagyis az információs központ szerepét tölti be. Az ajándékozók ennek alapján, közvetlenül juttatják el küldeményeiket a címzettekhez.

A németországi magyar szervezetek, a BUOD közvetítésével intenzív kapcsolatot tartanak a világ más országaiban élő magyarsággal. A kapcsolattartás fontos szakmai fórumát jelenti még a magyar vállalkozók nemzetközi szervezete, s a Független Baross Gábor Egyesület (BGE), amely egyebek mellett marketing- és informatikai tanfolyamokat rendez az egész Kárpát-medence térségében.

A magyar nép németországi megbecsülését több emlékhely is jelzi:

·           Szent István király feleségének, Boldog Gizellának kolostora és sírja Passauban;

·           az aacheni dóm Szent László kápolnája;

·           magyar gyalogos- és huszárezredek emléktáblája Limburgerhofban;

·           Kossuth-emléktábla Drezdában az 1848–49-es szabadságharc emlékére;

·           emléktábla Ilbenstadtban az aradi vértanú Leiningen–Westerburg Károly tábornok szülőházán;

·           Liszt Ferenc zeneszerző sírja Bayreuthban;

·           II. világháborús magyar katonasírok Celle és Pocking városokban;

·           az 1989-es rendszerváltozásra emlékeztető magyar és német nyelvű emléktábla a berlini Reichstag homlokzatán.

A magyar közösségek tagjait négy egyházi és világi jellegű havilap tájékoztatja a németországi, illetve magyarországi aktualitásokról. Mindezek mellett a DUNA TV műholdas adása is fogható Németországban.

A magyar–francia migrációs kapcsolatok rendkívül sokrétűek és sok évszázadra tekinthetnek vissza. Franciaország a II. világháborúig első helyen állott a magyar politikai emigráció célországai körében. Már a középkortól számos forrás bizonyítja, hogy magyar diákok és oktatók sokasága fordult meg Párizs híres egyetemén, a Sorbonne-on, s ezek egy része a hazai belpolitikai bonyodalmak idején hosszabb ideig nem tért vissza hazájába, vagy végleg Franciaországban maradt.

A korábbi egyéni meneküléseket követően, a Rákóczi-szabadságharc befejezése után, 1711-től több száz, esetleg több ezer kuruc harcos lépett a francia király szolgálatába. Belőlük alapította Bercsényi László gróf, Franciaország későbbi marsallja, a francia könnyűlovasság első alakulatait.

Legközelebb 1849–50-ben érkezett nagyobb számú magyar menekült Franciaországba. Ennek a politikai emigrációnak az 1850-es évek végéig Párizs volt a központja, s tevékenységét a francia társadalom részéről erős rokonszenv kísérte. Itt élt ezekben az években gróf Teleki László, gróf Andrássy Gyula, gróf Batthyány Kázmér, Klapka György, valamint a szabadságharc több más politikai és katonai szereplője. A politikai emigráció mellett a múlt század közepétől jelentős számú művész, irodalmár és mesterember (szabó, szűcs, műbútorasztalos stb.) telepedett le, egzisztenciális boldogulást keresve elsősorban Párizsban, de más francia nagyvárosokban is.

Az első világháború után Franciaország a magyar politikai emigráció számára elveszítette korábbi vonzerejét, a gazdasági kivándorlás azonban – ha méretei csökkentek is – a húszas évektől folytatódott. Franciaország csak a második világháború és az 1956-os forradalom után vált ismét a magyar politikai emigráció egyik központjává. Az antifasiszta magyarokat tömörítő Magyar Függetlenségi Mozgalom (lapja a „Magyar Szemle”) 1947. évi kongresszusán a Franciaországi Magyarok Demokratikus Egyesülete nevet vette fel. Az egyesület a háború után egy ideig a hazai demokratikus koalíciót, majd a baloldali fordulatot támogatta, végül áramlatokra szakadt és felbomlott. Az 1945-ös menekültekkel szemben az 1947–1949 közötti emigránsok jelentős része letelepedett Franciaországban. Peyer Károly a Francia Szociáldemokrata Párt támogatásával 1948-ben megalakította az Emigrációs Magyar Szociáldemokrata Pártot. A párt „Szabad Világ” című lapja 1950 februárjától jelent meg. Az 1950-es évek elejétől a ’70-es évekig Párizs vált a „polgári demokratikus” és a szocialista indíttatású magyar politikai emigráció központjává. A ’80-as évektől az emigrációs szervezeteket a politikától való fokozatos elfordulás jellemezte, s ezt követően az emigráns tevékenység egyre inkább kulturális téren valósult meg.

Az 1956-os forradalom után Franciaországba mintegy 13 ezer magyar érkezett. Az 1999. évi népszámlálás 6.658 olyan francia állampolgárt regisztrált az országban, aki eredetileg magyar állampolgár volt. A tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek közül 3.124 magyar állampolgárt tartottak számon. A magyar szervezetek becslése szerint mintegy 15 ezer magyar származású személy élhet Franciaországban. A „statisztikailag utolérhetetlenekkel” (okmánynélküliek, „turistának álcázottak” stb.) ez a szám még 3–4 ezer fővel növekedhet; ennél magasabb magyar lélekszámra hivatkozni ez idő szerint irreális.

Napjaink franciaországi magyarsága – más országokhoz hasonlóan – a kivándorlás indítéka, időpontja és hagyományrendszere szerint csoportosítható. A legrégibb franciaországi magyar szervezet az 1847-ben Táncsics Mihály által alapított Párizsi Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet (Société Hongroise de Secours Mutuels), amelynek vezetői között volt Zichy Mihály és Munkácsy Mihály is. Hosszú ideje ez az egyesület szervezi évente a Párizshoz közeli Yerres-ben a Rákóczi-emlékünnepségeket. A kilencvenes évek végéig figyelmet érdemlő szervezet működésében törést okozott, hogy az általuk mintegy hét évtizede közösségi helyiségként használt Magyar Házat külképviselet céljára kisajátította a magyar kormányzat. A Magyar Katolikus Misszió – rendeltetésszerű egyházi feladatainak ellátása mellett – a Párizsban és agglomerációs övezetében élő magyar közösség egyik, kulturális feladatokat is ellátó szellemi központjának tekinthető. A Magyar Protestáns Egyház havonta tart magyar nyelvű istentiszteletet Párizsban.

A működő szervezetek száma csökkent ugyan, de a régi nagy múltú szervezetek mellett folyamatosan jelennek meg újak, amelyek főként a kulturális hagyományok ápolását, a magyar–francia kulturális kapcsolatok fejlesztését tekintik feladatuknak, felhasználva az egységesülő Európa nyújtotta mobilitás és átjárhatóság lehetőségeit. Jellegzetesen ilyen szervezet például a Párizsi Magyar Intézet Baráti Társasága (Association des Amis de l’Institut Hongrois), amelynek elnöke Raymond Barre volt francia miniszterelnök. Rendszeresen szerveznek kulturális eseményeket, és létrehozták a Prix Hungarica díjat, amelyet évente kívánnak odaítélni egy–egy olyan diáknak, aki Magyarország és az EU kapcsolatai tárgyköréből ír dolgozatot vagy disszertációt. A díjat először 2005-ben fogják átadni. A Centre-Touraine a Göncz Árpád köztársasági elnök indítványára 1994-ben alakult Magyarország Kezdeményezések Egyesületének 1997-ban alakult tagegyesülete. Elnöke Jean–Pierre Lapaire regionális képviselő, titkára Roland Nicolin önkormányzati tisztviselő. Az egyesület a francia–magyar együttműködés fejlesztését tekinti feladatának, különös tekintettel a gazdaságra, a kultúrára és az oktatásra. A Mme Lilla Fourrier vezetésével tizenöt éve működő Club Alcyon mindenekelőtt a magyar gazdaság és kultúra eredményeit, aktualitásait és hagyományait kívánja a hazánk iránt érdeklődő francia közönséggel megismertetni. Havonta szerveznek koncerteket, könyvbemutatókat, előadásokat, főként a magyar–francia történelmi kapcsolatok, az európai népek magyarságképe tárgyköréből. Előadóik magas rangú diplomaták, egyetemi oktatók. A szervezetnek sikerült felélesztenie egy hosszú ideje szünetelő hagyományt: a lengyel közösséggel együttműködve bált szerveztek. A Francia–Magyar Baráti Társaságok tagjaként mintegy száz taggal tizenhat éve működik Aix-en-Provence megyében a France–Hongrie 13. Tevékenységei közé tartozik a magyar nyelvtanítás magyar származásúak és más érdeklődők, valamint francia nyelvtanítás kitelepült magyarok részére. A társaság kétnyelvű könyvtárat működtet, s rendszeresen kiállításokat szervez magyar festők alkotásaiból. Az Association Culturelle Franco–Hongroise Kossuth 1989-ben alakult Wattleros helységben. Magyar nyelvtanítást biztosít az érdeklődőknek, és évente kétszer (márciusban és októberben) magyar estet szerveznek az észak-franciaországi magyarok számára, amelyen esetenként mintegy kétszáz fő vesz részt.

Franciaországban nem működik önálló magyar oktatási intézmény, de hétvégi iskolát tart fenn a Magyar Katolikus Misszió, magyar nyelvtanfolyamokat szervez a párizsi Magyar Intézet, illetve igény szerint egy–egy francia egyetem. Külön tanulói igény szerint rendkívüli választott nyelvként érettségi vizsgát lehet tenni magyar nyelvből, felkészüléséről azonban a vizsgázónak kell gondoskodnia.

Angliába az 1848–49-es szabadságharc leverését követően érkezett az első magyar politikai emigrációs hullám. Legismertebb személyiségei Kossuth Lajos, Pulszky Ferenc és Mészáros Lázár tábornok voltak. Ezt követően említésre méltó magyar bevándorlás nem történt, csupán az I. világháború után érkezett csekély számú politikai emigráns a szigetországba. Változás csak az 1929–33-as világgazdasági válság, a nácizmus németországi hatalomra kerülése, s ennek magyarországi hatásai miatt következett be. A liberális és baloldali személyiségek által 1944-ben alapított Angliai Magyar Tanács elnöke Károlyi Mihály lett.

A II. világháború után – a szovjet megszállás és a hazai politikai fordulat következtében – mintegy 5–6 ezer, 1956-ban 21 ezer magyar menekült érkezett Angliába. Az Egyesült Királyság területén jelenleg 25–30 ezer magyar él: Londonban és közvetlen vonzáskörzetében hozzávetőlegesen 5 ezer fő, ezen kívül úgyszólván minden fontosabb településen laknak magyarok.

Az angliai magyar emigráció mindenkor élénk figyelemmel kísérte az anyaország sorsának alakulását. Társadalmi és kulturális életüket, politikai megnyilvánulásaikat évtizedeken keresztül a magyarországi politikai rendszer bírálatának igénye határozta meg. Ezzel egyidejűleg figyelmük kiterjedt a Kárpát-medencei magyar kisebbségek sorsproblémáira is. Az emigráció gondolkodásmódjában a ’80-as évek végétől – jórészt már a rendszerváltozást bevezető, új hazai politikai folyamatokkal összefüggésben – fordulat kezdődött, a hangsúlyok az etnikai összetartozásra, a magyar kultúra ápolására, az identitás újrafogalmazására helyeződtek át.

A magyarországi változások ösztönzőleg hatottak az angliai magyarság szervezeti életére. Az évtizedek óta működő, de egymással csak laza kapcsolatban álló társadalmi, kulturális és egyházi szervezetek 1992. július 11-én, Londonban Magyarok Angliai Országos Szövetsége (MAOSZ) néven megalakították közös képviseleti szervüket. A csúcsszervezet, amelyhez megalakulásakor közel kétezer fős taglétszámmal 14 tagszervezet csatlakozott, integráló és érdekképviseleti feladatain kívül alaptevékenységének tekintette és tekinti az anyaországgal való kapcsolatok ápolását és építését.

Létrejöttét követően a csúcsszervezet megjelentette a „Hírek a Magyarok Angliai Országos Szövetsége életéből” című nyomtatott közlönyét, amelynek szerepét 1994-től a negyedévenként megjelenő „Angliai Magyar Tükör” című folyóirat vette át. A kiadvány közérdekű tájékoztatást nyújt a szervezet életéről, valamint az angliai magyarságot érintő hazai döntésekről, eseményekről.

Az angliai magyar szervezetek tevékenységének mindmáig meghatározó, sajátos vonása a magyar egyházközségek aktív szerepvállalása, lelkigondozói, valamint a magyar önazonosság-tudatot építő tevékenysége.

Jelentős azoknak a magyar származású személyeknek a száma, akik a XX. század elejétől világhírű eredményeket értek el Angliában a tudomány és a kultúra területén, s ezáltal magas állami, társadalmi elismertségre tettek szert.

Svájcba a II. világháborút követően, három hullámban (1945, 1947–1948, 1956) érkezett nagyobb létszámú magyar politikai emigráció. Az itt élő magyarok száma a későbbiekben érkezett 2–3 ezer főnyi vajdasági vendégmunkással és menekülttel, valamint az egykori Csehszlovákiából menekült 7–800 fővel együtt mintegy 20–25 ezerre tehető. Az ’56-os menekültek 15.000 fős csoportjából hazatértek létszáma eléri az ezer főt. Az emigránsok kb. 80 %-a időközben felvette a svájci állampolgárságot. A ’80-as években érkezettek egy része nem kapott svájci menedékjogot; emiatt nem rendelkeznek letelepedési engedéllyel, de humanitárius okokból nem utasítják ki őket az országból. Akinek menedékjoga van, az jelenleg a svájciakkal egyenlő jogokat élvez.

Svájc 1956-ig nem volt befogadó országnak tekinthető. Magas szinten gondoskodott ugyan a menekültek szociális ellátásáról, de letelepedésüket szigorú intézkedésekkel korlátozta, és arra törekedett, hogy a lehető legrövidebb időn belül harmadik országba távozzanak. Az átmenetileg területén tartózkodó menekültek – szakképzettségüktől függetlenül – csak segédmunkát vállalhattak, a svájci munkavállalóknál lényegesen alacsonyabb munkabért kaphattak, és nem folytathattak politikai tevékenységet. Mindazonáltal, 1945-ben és 1947–48-ban a magyar politikai élet, a köztisztviselői és katonai réteg számos tagja menekült Svájcba, és tett kísérletet társadalmi, politikai szervezetek létrehozására. Az ismertebb személyiségek közül Kovács Imre parasztpárti vezető 1947-ben Zürichben telepedett le, és előkészületeket tett a Magyar Paraszt Párt megalakítására. Nagy Ferenc volt miniszterelnök ezzel szemben egy más jellegű parasztszövetség létrehozását javasolta, és az 1949 márciusában megtartott tanácskozáson az ő álláspontja érvényesült. Végül Svájcban nem jött létre magyar parasztpárti központ, Kovács Imre és Nagy Ferenc pedig Amerikába távozott.

A magyarországi forradalmi események hatására a menekültekkel kapcsolatos svájci magatartás 1956 után jelentősen módosult. Svájc – Ausztria mellett – azon európai országok közé tartozott, amelyek messze lehetőségeiken felül adtak otthont a magyar menekülteknek, és a korábbi korlátozásokat is jórészt feloldotta. Ennek következtében 1958 decemberében megalakulhatott az itteni magyarság egyik legerősebb szervezete, a zürichi székhelyű Svájci Keresztény Magyar Munkások Szövetsége (SKMMSZ), amely jelenleg Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége néven működik. Karitatív és segélyezési tevékenységét (Erdély, Kárpátalja és a Délvidék magyarságának támogatására) a svájci állam és az ENSZ menekültügyi szervezete is elismerésben részesítette.

Az 1956-os magyar emigráció tagjai alakították a Zürichi Magyar Ifjúsági Klubot, amely az 1977-ben létrehozott Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Köre (SMIKK) szervezeti előzményének tekinthető. A SMIKK 1977-től évente színvonalas tanulmányi napokat szervezett. Leggyakoribb előadói Bogyay Tamás, Dénes Tibor, Ferdinándy Mihály, Gosztony Péter, Hanák Tibor, Juhász László, Saáry Éva és Csernohorszky Vilmos voltak. A szervezet a későbbiekben magyar nyelvű könyvkiadással és képzőművészeti tárlatok szervezésével is foglalkozott. Nevét 1983-ban Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körre változtatta. Meghívott előadói között ettől kezdve egyre több hazai személyiség is szerepelt. Jelentős könyvkiadói tevékenységet folytatott még az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, amelyet Szöllősy Pál irányított.

Ugyancsak kulturális vonatkozásai miatt érdemel említést a Genfi Magyar Egyesület, amely íróknak, tudósoknak, művészeknek biztosított szereplési lehetőséget. Az 1957-ben Kanadában alapított Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége Svájcban erős tagszervezetet hozott létre.

A svájci szövetségi kormány által alapított és fenntartott berni Kelet-Európa Könyvtár (Stiftung Schweitzerische Osteuropa-Bibliothek) gazdag magyar vonatkozású könyv- és sajtógyűjteménnyel rendelkezett. Önálló jellege dr. Gosztony Péter igazgató nyugállományba vonulása és halála után megszűnt. Ma is működik azonban a Genfi Magyar Könyvtár, amelyet Szabó Zoltán alapított és tart fenn a saját házában. A könyvtár állománya mintegy 30 ezer kötetből áll.

A Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége (SMESZ), amely – mint csúcsszervezet – az összes számottevő magyar szervezetet magába foglalja, 1957-ben alakult. A tizennégy működő svájci magyar szervezet közül jelenleg tizenkettő tagja a SMESZ-nek. A tagszervezetek négy kivételével regionális jellegűek. Országos hatáskörű a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségének Svájci Csoportja, a Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége, valamint a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör. Magyar egyesületek működnek Zürichben, Bernben, Baselben, Badenben, Genfben, Lausanne-ban, Luzernben, St.Gallenben, Luganóban.

A magyar nyelvű lelkigondozást római katolikus lelkész végzi Zürichben, Baselben, Bernben, Fribourgban, Genfben és Lausanne-ban. Református lelkészek szolgálnak Zürichben, Bernben, Genfben, Badenben, Baselben, Bielben, Luzernben, St.Gallenben és Lausanne-ban.

A közelmúltban nyílt egy magyar óvoda Zürichben, valamint ugyanitt és Baselben magyar iskola működik. Az előbbi – átlag 25–30 tanulóval – Zürich Kanton oktatási rendszerébe integrált és támogatott intézmény. A magyarok által is lakott, jelentősebb svájci városokban és ezek vonzási körzetében a nem első generációs magyar fiatalok nevelése, nyelvi kultúrája és identitása fenntartásában a cserkészcsapatok is hagyományosan részt vesznek.

Svájcban országos magyar nyelvű napi- vagy hetilap nem jelenik meg, de több mint 40 éve évente öt–hat alkalommal napvilágot lát a néhai Gilde Barna által alapított Duna című folyóirat. A regionális szervezeti közlönyök közül legjelentősebb a „Genfi Magyar Értesítő”.

Hollandiában jelenleg mintegy 8–10 ezer magyar él. A holland–magyar kapcsolatok kezdetei a XVI. századra nyúlnak vissza. A reformációt követően szoros kapcsolat alakult ki a holland és a magyar kálvinizmus között. Ekkor indult el a magyar diákok peregrinációja a leideni, utrechti, groningeni, franekeri, harderwijki holland egyetemekre. A hagyomány azóta sem szakadt meg, mert mindmáig tanulnak magyar diákok a hollandiai egyetemeken. A református teológiai tanulmányok céljára alapított ösztöndíjak közismertek, amelyek közül leghíresebb – a XVIII. századból – az utrechti Stipendium Bernardinum. Itt tanult többek között Apáczai Csere János és Misztótfalusi Kis Miklós is. Utóbbi itt metszette azóta is használt nyomdabetűit, amelyeket később Jansonius betűknek neveztek. Ruyter admirális 1676-ban a holland parlament megbízásából kiszabadította a gályarabságra ítélt magyar protestáns lelkészeket a nápolyi alkirály fogságából. Svájc mellett jórészt Hollandiában adták ki évszázadokon keresztül a Károli Bibliát.

Az első világháború után a „gyermekvonatok” sok rosszul táplált magyar gyermeket szállítottak Hollandiába, hogy ott felerősítsék őket. Ugyanez történt a második világháború után is, amíg a holland segélyakciókat 1948-ban magyar részről be nem tiltották. Ezekből az akciókból gyakran egész életre szóló kapcsolatok, barátságok születtek. A két világháború közötti években munkát kereső magyarok vándoroltak ki Hollandiába és Holland-Kelet-Indiába. Az első hollandiai magyar szervezet a húszas évek elején létrejött Szent Borbála Egyesület volt, amelyet a limburgi magyar bányászok alapítottak. Az egyesület a hatvanas években szűnt meg. Időrendben a második magyar szervezet az Amszterdami Hungária Klub ’1929 volt, amely azóta is megszakítás nélkül tevékenykedik. Ez a szervezet már a háború előtt közismerté vált a nem magyarok körében is. A ’30-as években alakult Első Hágai Magyar Női Klub a Hágában és környékén élő magyar nőket egyesítette, de a ’70-es években beszüntette működését. A német megszállás alatt a hollandiai magyarok közül többen részt vettek az ellenállási mozgalomban.

Az egyházi munka a háborút követően 1948-ban indult, s mind a római katolikus, mind pedig a Szórványban Élő Magyar Református Egyház gondoskodott lelkészek kinevezéséről. A pasztorációs munka katolikus részről a Római Katolikus Egyházközségi Tanács, protestáns részről a Hollandiai Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozó Szolgálat (a Nyugat-Európai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat és a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának tagja, s a „Jőjjetek” című értesítő kiadója) keretében folyik. A vianeni Magyar Otthon – amely az ország középső részén fekszik, és különböző magyar tevékenységeknek ad helyet – az utóbbi szervezet tulajdonát képezi.

1951-ben magyar fiatalok – jórészt egyetemi hallgatók – alapították a Hollandiai Mikes Kelemen Kört. A körnek jelenleg 200 aktív és mintegy 300 pártoló tagja van. Havonta rendez előadásokat, rendszerint Vianenben, és 1959 óta évente megszervezi a „Tanulmányi Napokat”, amelyekre a világ legkülönbözőbb részeiből hív meg előadókat. Az előadások egy része időközben nyomtatott formában is megjelent. A szervezetben számos fiatal is tevékenykedik. Ugyancsak 1951-ben indult a Magyar Katolikus Diákszövetség, amelyből később kibontakozott a Pax Romana.

Az 1956-os forradalom után jelentős számban érkeztek magyar menekültek Hollandiába. A menekültek jól beépültek a holland társadalomba, anélkül, hogy identitásukat feladták volna. A Mikes Kelemen Kör és az „Amszterdami Hungária Klub, 1929” közösen alapította 1957-ben a Hollandiai Magyar Szövetséget, mint a hollandiai magyarság központi, alapítványi formában működő központi csúcsszervezetét. (Tagszervezetei: „Amszterdami Hungária Klub, 1929”, Hollandiai Mikes Kelemen Kör, Mikes International (internetes, többnyelvű magyar szellemi fórum), Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Magyar Pax Romana, Kölcsey Ferenc Magyar Egyesület Alkmaar és környéke, Hollandiai Duna TV Baráti Kör, Utrechti Magyar Klub, Külföldi Magyar Cserkész Szövetség, „Tekergő” Gyermektábor, Hollandiai Magyar Katolikus Egyházközségi Tanács, Hollandiai Magyar Protestáns Lelkigondozó Szolgálat. A szövetség elnöke: dr. Kibédi–Varga Sándor Áron egyetemi tanár, főtitkára dr. Tóth Miklós teológus, jogász.) A szövetség évente kiadja a „Hollandiai Magyar Hírek” című közlönyét, amely magyar és holland nyelven a hollandiai magyar tevékenységekről nyújt áttekintő tájékoztatást. A szövetség honlapjának elérhetősége: http://www.federatio.org. Az 1956-ban érkezettek az ország különböző helységeiben helyi egyesületeket alapítottak. Figyelmet érdemlő tevékenységet folytat még a Hollandiában élő, tanuló, dolgozó magyar fiatalok által 1995-ben alapított Magyar Fiatalok Baráti Köre (MAFI), a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség „Attila” Cserkészcsapata, a Hollandiai Magyar Gyermek- és Ifjúsági Kör, a Hollandiai Magyartanárok Köre, a Maastrichti Magyarok, a Hollandiai Magyar Asszonyok Egyesülete és az Edei Klub. A Szent István Alapítvány komoly holland forrásokat mozdít meg magyarországi jótékonysági akciókra; a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segélyakciókat szervez nehéz körülmények között élő határon túli magyar gyermekek megsegítésére.

Más jellegű szerveződés a Magyarország Alapítvány, amely – holland és magyar szervezetekkel, egyházakkal, politikai pártokkal együttműködve – szociális, kulturális, gazdasági projekteket kezdeményez és valósít meg az egész Kárpát-medencében. A hollandiai felsőoktatásban a groningeni és az amszterdami egyetemen folyik magyar oktatás. Groningenben a finnugor-tanszék keretében magyar nyelvet és irodalmat, míg az Amszterdami Városi Egyetemen a Kelet-Európai Intézet Magyar Tanulmányok Részlege, valamint a külön szervezeti egységként működő Magyar Nyelvi Tanulmányok keretében magyar nyelvet lehet hallgatni és hungarológiai tanulmányokat lehet folytatni. Az amszterdami intézet adja ki a holland nyelvű „Ablak” című folyóiratot, amelyben Magyarországra vonatkozó információk olvashatók.

A Benelux-államok közül Belgiumban a becslések szerint 5–6 ezer magyar származású személy él, akik a ’20-as évektől kezdve különböző időpontokban és indítékokkal érkeztek az országba, és Brüsszelben, Antwerpenben, Liège-ben, Genkben tartanak fenn egyesületeket. A Luxemburgban élő magyar csoport lélekszáma néhány száz főre tehető, a Munkácsy Egyesület elsősorban kulturális feladatokat lát el. Liechtensteinben is élnek magyarok, létszámuk, működésük azonban nem követhető nyomon.

A Svéd Királyságban jelenleg mintegy 30–35 ezer magyar vagy magyar származású személy él (1999. évi adat). Az 1956-os magyar menekülteket követően többségük a Kárpát-medencei utódállamokból vándorolt ki az észak-európai országba. Utóbbiak általában nem voltak magyar állampolgárok, kivéve az 1938., illetve az 1940. évi bécsi döntések következtében Magyarországhoz visszacsatolt területeken születetteket.

Svédországban 18 körzetben 35 magyar világi szervezet működik. Ezek ernyő- és érdekképviseleti szervezete az 1974-ben alapított Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ, Ungerska Riksförbundet, UR), amelyet a svéd állam támogatásban részesít. Elnöke 1994-óta Bihari Szabolcs. Taglétszáma az elmúlt években 5.300–5.600 fő között alakult (2004-ben a fizető tagok száma meghaladta az 5.600 főt). Az 1999-ben megújított alapszabály szerint „a szövetség a svédországi magyarság pártpolitikailag független egyesületeinek összmagyarságban gondolkodó országos szervezete”. Célja a magyar bevándorlók svéd társadalomba való beilleszkedésének megkönnyítése, a magyar nyelv, hagyományok és kultúra ápolása, jó kapcsolat fenntartása mind a svéd, mind a magyar társadalommal és hivatalos szervekkel, a tagegyesületek munkájának összehangolása, működésük elősegítése (anyagi vonatkozásban is). A háromévente megújított vezetőség tizenhárom tagja és három póttagja ellenszolgáltatás nélkül végzi feladatát. A működés anyagi alapját a tagdíj-bevétel, valamint a fizető tagok számával arányos állami támogatás biztosítja. A SMOSZ és a Magyar Ház 2005-től összevont Híradója évente négy alkalommal jelenik meg, és minden fizető taghoz eljut. A szövetség honlapjának elérhetősége: http://www.smosz.org. A SMOSZ a legutóbbi években hatékony lépéseket tett az „északi régió” – vagyis a skandináv és a balti országok – magyar szervezetei tevékenységének összehangolására. Aktív szerepet vállal a NYEOMSZSZ-t megalakító nyugat-európai magyar szervezetek együttműködésében.

A SMOSZ tagszervezetei rendezvényeikkel (a központi és helyi rendezvények száma évente 1.200–1.300) és programjaikkal a körzetükben élő magyarság igényeit szolgálják. 2004-ben került sor a SMOSZ alapítása 30. évfordulójának megünneplésére. A három párhuzamos programból álló rendezvénysorozat részeként kezdetét vette két–két svédországi, illetve magyarországi régió együttműködése. A stockholmi központi gálaműsor minden igényt kielégített, míg a rendezvénysorozat harmadik elemét képező üzletember-találkozó eredménye alatta maradt a várakozásnak.

A szervezetek továbbra is fontos szerepüknek tekintik a magyar hagyományok és kultúra népszerűsítését, valamint a svéd hivatalos szervekkel való kapcsolattartást. Az elmúlt másfél évtizedben a hagyományos egyesületek mellett speciális tevékenységet folytató szakmai szervezetek is alakultak. Az Erdélyi Könyvegylet, erdélyi és Kárpát-medencei írók műveiből ad ki évente egy–egy könyvet, a Svéd–Magyar Segélyszervezet pedig a Svédországból a Kárpát-medencébe küldendő segélyszállítmányok megszervezését és összehangolását tűzte ki feladatául. A nyugati magyar szervezeti életben egyedülálló Északi Magyar Archívum az utókor számára gyűjti és archiválja Észak-Európa magyar vonatkozású írott és elektronikusan rögzített anyagát. A negyven éve alakult 61. számú Gizella királyné cserkészcsapat Nyugat-Európa egyik legrégibb magyar cserkészcsapata. A Magyar Ökumenikus Önképzőkör a svédországi magyarság szellemi fóruma. Az orvosok és mérnökök egyesületei azonos szakmai érdeklődésű tagokat tömörítenek. A Lencse Tibor Baráti Társaság Árvákat Támogató Egyesület a Kárpát-medencei árvák megsegítésére alakult. A SMOSZ 1994-ben az egész országra kiterjedő ifjúsági szervezetként megalakította a Svédországi Magyar Ifjak Társaságát, majd 1999-ben a Svédországi Magyar Vállalkozói Kamarát. A Magyar Idősek Klubja az idősebb korosztályt támogatja kapcsolataik fenntartásában és kiszélesítésében. A klub működésében fontos szerepet játszik az egészségvédelem, a gyógytorna, továbbá előadások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, bridzs-versenyek és különböző művészeti programok szervezése.

A svédországi iskolarendszer biztosítja a bevándoroltak gyermekeinek heti 1–2 órás anyanyelvi oktatását. Az évente mintegy 1.000–1.200 anyanyelvi oktatásra jogosult magyar gyermek kétharmada részesül magyar nyelvoktatásban. A tanítást anyanyelvi oktatók végzik, köztük a lundi és az uppsalai egyetem magyar tanszékén végzettek is. A magyar nyelv oktatására akkor van lehetőség, ha legalább öt tanuló választja ezt a nyelvet. Amennyiben egy iskolában nem biztosítható ez a létszám, a kurzusokra több helyről vonják össze az érdeklődőket. A magyar anyanyelvi oktatók legnagyobb gondja a korszerű tananyagok és a megfelelő oktatási módszerek ismeretének hiánya.

A SMOSZ megkülönböztetett figyelmet és támogatást fordít az anyanyelvi oktatás különböző formáira. A két sikeres anyanyelvi tábor (Tångagärde és Cimbora) mellett eredményes az egyesületekben folyó anyanyelvi oktatás is. Jelenleg 13–14 körzetben folyik valamilyen szintű magyar nyelvoktatás, amelynek színvonalát jelzi, hogy 2004-ben 6 tanuló nyert ösztöndíjat magyarországi felsőoktatási pályázaton. Az oktatási programot a magyarországi oktatási kormányzat is támogatja (pl. tankönyvekkel).

Az anyanyelvi program előirányozza továbbá az anyanyelvi oktatók szakmai továbbképzésének megszervezését, az egységes tanterv kidolgozását, a magyar zenei anyanyelv oktatását, valamint az elektronikus távoktatást. A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetekkel karöltve évek óta megrendezik a tanulók immár hagyományossá vált országos „szavaló és bibliaolvasó” versenyét.

Svédországban két felsőoktatási intézményben – az uppsalai és a lundi egyetemen – folyik magyar nyelvoktatás. A magyar tanszékek hagyományosan nem csupán nyelvoktatási központok, hanem kulturális műhelyek is, amelyek jelentőségét növeli, hogy Svédországban nem működik magyar kulturális intézet. Az uppsalai egyetem Finnugor Intézete Finnugor Nyelvek Osztályának keretében folyik a magyar nyelv tanítása. Az itt működő magyar anyanyelvű oktató munkájához segítséget kap a budapesti Balassi Bálint Intézettől és a stockholmi magyar külképviselettől is. Az elmúlt években az egyetem valamennyi nyelvi részlegét átformáltak, amelynek az oktatás minőségére gyakorolt hatása még nem mérhető le pontosan. Az azonban máris látható, hogy az eredményes munkához újabb nyelvtanárok alkalmazására lenne szükség. A lundi egyetemen a magyar nyelvet a szláv tanszék keretein belül oktatják. A „kis nyelvek” – köztük a magyar – oktatása ugyanakkor csak abban az esetben tartható fenn, ha a kurzusra legalább 5–8 érdeklődő jelentkezik.

Svédországban az ötvenes évek végétől működik magyar katolikus és protestáns igehirdetés. Jelenleg a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezet keretében két lelkész látja el az egész országra kiterjedő szolgálatot, míg a Katolikus Misszióban lelkészhiány miatt évi öt alkalommal vendég-papok szolgálnak.

A SMOSZ a kilencvenes évek közepére megvásárolta a Stockholm közelében lévő Bromma helységben azt az ingatlant, amelyben átépítés után berendezte a kulturális, oktatási és egyéb tevékenységeknek otthont adó Magyar Házat. A kristianstadi Dél-svédországi Magyar Otthon szintén eredményesen működik.

A SMOSZ, illetve a magyar szervezetek svéd állami és önkormányzati támogatásban részesülnek, aminek összege azonban évről évre csökken. Változóban van a svéd retorika is, amely hosszú időn keresztül sokszínű kulturális társadalomról beszélt, míg ma az integrációt hangsúlyozza.

Más skandináv államokhoz hasonlóan a II. világháborúig Norvégia sem számított magyar vonatkozású emigrációs célországnak: az első emigráns csoportok 1944–45-ben érték el. A következő – létszámát tekintve legnagyobb – magyar emigrációs hullám 1956-ban jelent meg. Később, a ’70-es, ’80-as években is érkeztek ide magyarok, de többnyire nem Magyarországról, hanem Romániából és Jugoszláviából. Jelenleg megközelítőleg 3.000 magyar származású személy él az országban. A magyar szervezetek kialakulása már az első emigráns csoportok megérkezésekor elkezdődött. A Norvégiai Magyar Egyesület 1930-ban alakult, és hét évig működött Oslóban. Ezt tekinti előképének a Norvégiai Magyarok Baráti Köre (Ungarsk Venneforening), amely 1990. március 15-én jött létre Oslóban. (Honlapjának elérhetősége: http://www.mbk-norvegia.no.) A szervezet a magyar kultúra, hagyományok és az anyanyelv megőrzését tekinti céljának. Működésének feltételeit a mintegy 150–200 regisztrált tag anyagi hozzájárulásából és pályázati támogatásokból biztosítja. A rendezvényeket látogatók száma ennek többszörösét is elérheti. Az egyesület saját közlönye az 1992 óta 12–16 oldal terjedelemben és 250 példányban megjelenő „MBK Híradó”, amely az egyesületi hírek mellett a magyar közösség és a magyar–norvég kapcsolatok aktualitásairól ad tájékoztatást. Állandó rovata a prominens magyarokat bemutató „portrécsarnok”. Az egyesület 2000-ben adta ki a „Magyarok Norvégiában” című kötetet.

Az újabb generációk nyelvi, magyarságismereti nevelését óvodás kortól szervezik. E célra alakították meg a „Csincsele” gyermekcsoportot, amely óvodás és kisiskolás gyermekeknek kínál – szakképzett pedagógus vezetésével – havonta három alkalommal ének–zenei foglalkoztatást.

A norvégiai magyar közösség megemlékezik a magyar nemzeti ünnepekről, és rendszeresen szervez színházi előadásokat (2003 szeptemberében a Pesti Magyar Színház produkcióját látták vendégül), filmbemutatókat, egyéb kulturális eseményeket, valamint társas összejöveteleket. A szervezet nem rendelkezik saját „magyar házzal”, de rendezvényeihez minden esetben sikerül megfelelő helyiséget bérelnie.

Dániába a világháborúk előtt is folyamatosan érkeztek magyarok tanulmányi, üzletkötési vagy éppen házasságkötési célból, de számuk a második világháború befejezéséig jelentéktelen volt. Dán jótékonysági és gyermekvédelmi szervezetek indkét világháborút követően kezdeményezték a háborús körülmények között legyengült, rosszul táplált magyar gyermekek dániai üdültetését. Valószínűleg több ezren töltöttek így néhány hónapot dán családoknál, és ebből életre szóló barátságok is születtek. A Dániában élő magyar emigrációról ugyanakkor eddig még nem készült megbízható statisztikai kimutatás, ezért felmérésük során csak becslésekre támaszkodhatunk.

1945-ben, a háború utolsó napjaiban egy közel 800 fős csoport érkezett Marosvásárhelyről az országba, de nagy részük hamar tovább vándorolt, illetve megpróbált hazatérni. E csoport maradékait és a már korábban Dániába érkezett csekély létszámú közösséget próbálta összefogni néhány, Magyarország iránt szimpátiát érző lelkes dán értelmiségi. Különböző rendezvényeket szerveztek táncos mulatságoktól kirándulásokig, amelyek egyrészt segítették az akkor még csak maroknyi magyar beilleszkedését, másrészt felkeltették a dánok magyarok iránti érdeklődését. Kezdeményezésük eredményeként jött létre a Dán–Magyar Baráti Társaság is.

Az 1956-os forradalmat követően, a magyar forradalom hatására jött létre a Dán Menekültsegélyző (Dansk Flygtninghjælp) is, amely azóta is a legfontosabb menekültekkel foglalkozó szervezet a Vöröskereszt mellett.  1956–57 telén a Dán Vöröskereszt révén mintegy 1.200 magyar menekült érkezett Dániába, jórészt az ausztriai menekülttáborokból. Ezen kívül érkeztek kisebb csoportok más úton–módon is. Valójában ettől kezdve beszélhetünk dániai magyarságról. A következő években-évtizedekben folyamatosan érkezett az „utánpótlás”, de ezzel egyidejűleg jelentős volt a továbbvándorlás (Svédország, Kanada, USA, Norvégia stb. irányába), az elhalálozás és az asszimiláció. Újabb magyar bevándorlási hullám 1988–89-ben érte el Dániát a Ceaucescu diktatúra sújtotta Romániából. Ekkor százával érkeztek Erdélyből és Románia más részeiről is. A dániai magyarság száma becslések szerint 2.000 és 4.000 fő között lehet. Mivel a földrajzi széttagoltság igen nagy,  szervezeti élet csak Koppenhágában és környékén alakult ki; vidéken ehhez sehol nem volt meg a kellő koncentráció. A dán fővárosban és környékén 4–500 magyar élhet. Közülük nem mindenki tartja fontosnak magyarságtudatának ápolását.

A szervezeti élet 1956 után indult el, amikor is a Dániába menekült magyar egyetemisták Kovács Károly vezetésével klubot alapítottak. Ezzel egyidejűleg egy 1945-ös emigráns, Fóris Béla létrehozta a Magyar Kör néven ismertté vált, leghosszabb ideig működő magyar egyesületet. Az elöregedés, elvándorlás, illetve más egyesületek elszívó hatása, majd Fóris Béla betegsége és halála (1977) miatt ez az egyesület feloszlott. A ’60-as ’70-es és ’80-as években is alakultak, illetve szüntek meg különböző magyar egyesületek, klubok, baráti társaságok. Politikai viták, személyes ambíciók és értelmetlen vádaskodások fékezték az önszerveződést. A rendszerváltásig működött a Filmklub és a Dán–Magyar Baráti Társaság. A hetvenes években Deli József vezetésével a Magyar Kultúrkör, a nyolcvanas években a Magyar Klub szerveződött meg. Igen jól indult az 1986-ban alakult, hivatalosan csak 1992-ben bejegyzett, de addig is nagyon aktív Hamvas Béla Klub, azonban ez a klub is kettészakadt. A kivonulók egy része Régi Hamvas Klub néven szervezte újjá az egyesületet, míg a másik része mintegy 60 fős tagsággal (Eszterhás Péter vezetése alatt) két éves erózió és gazdasági problémák következtében fuzionált a Duna Klubbal. Rajtuk kívül létezik még az århusi Magyar Kör (Storm Sarolta vezetésével), amely vonzáskörzetében fogja össze a dániai magyarokat.

1998-ban Koppenhágában alakult meg a Dániai Magyarok Országos Szövetsége – DMOSZ (Sammenslutningen af ungarske foreninger i Danmark), a dániai magyarság ernyőszervezete. Elnöke: Haulik Krisztina. A DMOSZ célja, hogy a dániai magyarság egyesületeinek gyűjtőszerve legyen, segítse a magyarság dániai beilleszkedését, ápolja a magyar nyelvet és hagyományokat. A szövetség megalakulása óta ugyanazt a három egyesületet tömöríti: DUNA – Dán–Magyar Kulturális Egyesület, Bartók Béla Klub, Korcsos táncegyüttes.

A DUNA – Dán-Magyar Kulturális Egyesület 65–70 taggal büszkélkedhet. A tagság egy része második generációs magyarokból, illetve dán szimpatizánsokból (házastársak, továbbá a magyar kultúra vagy nyelv iránt érdeklődők) áll. A nemzeti ünnepek megünneplésén kívül kulturális rendezvények szervezésében is közreműködik az egyesület. Negyedévenként megjelenteti a tagság informálására szolgáló „DUNA Lap” elnevezésű újságot. A lap kétnyelvű, és jelenleg a dániai magyarság egyetlen nyomtatott fóruma. A Bartók Béla Klub a magyar komolyzene barátainak köre. Tagsága kb. 10–12 fő, ennek fele dán. Jórészt közös zenei programokon vesznek részt. Közülük sokan aktív muzsikusok. A nemzeti ünnepeket a DUNÁ-val együtt tartják meg. A klub elnöke Hirtling Béla. A Korcsos táncegyüttes a magyar táncokat kedvelő lelkes amatőröket gyűjtötte össze. Vezetője: Katona János. Elsősorban tánctanítással foglalkoznak, ünnepi alkalmakkor fellépnek. Nagyjelentőségűek a magyar nyelvű szentmisék is. A DMOSZ és tagegyesületei kizárólag a tagdíjakból tartják fenn magukat, ami  politikai függetlenséget jelent, de egyúttal korlátokat is állít eléjük. Az egyesületek rendezvényein szokássá vált a kétnyelvűség, bár természetesen a magyar a domináns nyelv.

Olvasd el a folytatást is Finn országon, más nyugat-európai országon, USA-n, Kanadán keresztül nézd meg, hogyan élnek a Dél-Amerikában, Ausztráliában  élő magyarok.