Emlékezzünk az elesett katonákra…
Hatvankilenc esztendővel ezelőtt történt a Don mellett harcoló 2. magyar hadsereg pusztulása.
Mínusz negyvenfokos hidegben, 1943. január 12-én hajnalban indult meg a félelmetes erejű szovjet támadás a Don mellett folyamvédelemre berendezkedett 2. magyar hadsereg ellen. A fegyverzetben és ruházatban rosszul felszerelt, hiányosan kiképzett és gyengén vezetett magyar katonák csak néhány napig tudtak ellenállni a számbelileg, felszereltségben és fegyverzetben túlerőben lévő ellenség rohamának.
Parancsuk az utolsó emberig való kitartás volt! Megtették, aztán meghaltak!
A rendszertelenül hátraözönlő katonák maradékait fegyvertársaik, a németek nem támogatták, sőt élő pajzsként használták saját védelmükben. Hadtestparancsnokaik (III. hadtest, Stomm Marcel vezérőrnagy, IV. hadtest, Heszlényi József altábornagy, VII. hadtest, Legeza János vezérőrnagy) esetenként „feloszlatva hadtestüket” vezetés nélkül hagyták embereiket, még nagyobb káoszt és még több halált okozva ezzel.
Közel két héttel a szovjet támadás megindulása után, január 24-én, már látva az összeomlást és a veszteségeket vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok szigorú, de igazságtalan hadparancsot adott ki: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét…”, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta. Jányt az sem menti fel, hogy parancsát utólag (sokak szerint a kormányzó utasítására) visszavonta, s a Népbíróság mint háborús bűnöst halálra ítélte.
Az elesett katonákon, s a túlélőkön ez már nem segít, csak növeli fájdalmukat, mint ahogy az is, hogy a hivatalos Magyarország ma sem siratja el igazán elesett katonáit. Szégyen!
Legalább mi, civilek emlékezzünk meg kegyelettel erről a szörnyű katasztrófáról, az elesett katonákról.
Dobai Miklós
Utolsó hozzászólás