Lányi András: Deák Ferenc igazsága | 2025.07.28.

„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse visszaadhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.” Deák meggyőződését igazolta a kiegyezés 1867-ben, amely két évtized után felszámolta az önkényuralmat Magyarországon és helyreállította az ország alkotmányos rendjét az 1848-ban elfogadott törvények szellemében. Igaz, Deák és politikustársai nem tétlenül várták a kedvező szerencsét: következetesen képviselték a nemzeti érdeket, és ügyük széleskörű társadalmi támogatást élvezett.

Most, harminchárom évvel a Duna erőszakos elterelése után, önként feladva a Hágai Bíróság 1997-es állásfoglalásában foglalt jogi lehetőségeket, a magyar kormány végérvényesen és visszavonhatatlanul lemond a szlovák–magyar határfolyóval, a Dunával kapcsolatos jogairól.

Egyelőre ennyi derült ki a nyilvánosság kizárásával folyó tárgyalások várható eredményéről a magyar delegációvezető nyilatkozatából. Ennek fejében a szlovák féltől, amely azóta ingyen bitorolja és használja Bősnél áramtermelésre az elterelt folyó vízhozamának magyar tulajdont képező részét, ezentúl kedvező áron vásárolhatjuk meg a megtermelt villamosenergia egyharmadát, huszönöt évig és nem tovább. A saját elorzott vizünkkel termelt áramot! Ez az, amit Czepek Gábor államtitkár bejelentése nyomán a kormánysajtó kedvező megoldásnak nevez. Az ellenzéki sajtó és a közvélemény pedig zavartan hallgat, Rogán Cecília luxustáskáján háborog vagy a pártok választási esélyeit latolgatja.

Így megy ez harminc esztendeje. A hágai ítéletet követő tárgyalássorozatban a magyar fél mindvégig következetlenül és csak ímmel-ámmal képviselte érdekeinket, a szlovákoknak pedig, birtokon belül lévén, nem volt sürgős a megegyezés. Horn Gyula kormánya legszívesebben Nagymarost is megépítette volna, és a duzzasztórendszer közös üzemeltetéséről készült velük megegyezni, talán bosszúból, a Duna Körnek a rendszerváltozás körül játszott szerepe miatt. Az Orbán-kormányok jegelték az ügyet. A nemzetközi bíróság állásfoglalásáról pedig hazugságok özöne árasztotta el a hazai médiát.

Máig kevesen tudják: az ítélet arra kötelezte a feleket, hogy a két szocialista ország között 1977-ben született megállapodást a megváltozott viszonyoknak megfelelően tárgyalják újra. A bírák nem csináltak titkot belőle, hogy szerintük mi változott: az ökológiai szempontoknak minden más érdekkel egyenlő figyelembevételét írták elő. S kimondták, hogy a magyar félnek ugyanúgy joga van a maga vízvagyonát más célra fordítani, ahogyan a szlovákoknak jogukban áll a magukéval áramot termelni.

Nekünk az áramló víz az Öreg-Duna medrében és árterében azóta is, ma is sokkal jobban hiányzik, mint a villanyáram. Energiát sokféleképpen elő lehet állítani, például szélturbinákkal vagy geotermikus úton, ezeket a megoldásokat azonban a Fidesz-kormányok érthetetlen módon szabotálják. Vízhez ellenben, de különösen a vízi és vízmenti élővilág igényeinek megfelelően áradó és apadó vízhez csak egyféleképpen juthatunk: hogyha a Duna fősodra nem az oldalvízcsatornában, hanem legalább fele részben az eredeti mederben folyik. Ehhez képest az a tíz százaléknyi engedmény, amiben Czepek Gábor reménykedik, jelentéktelen. (Egyáltalán, minek a tíz százaléka? Netán a főmederbe eddig bocsátott mintegy 20%-nak a 10%-a?)

A bíróság sejtette, hogy az ellentétes érdekek kiegyenlítése nem lesz könnyű, ezért javasolta annak idején közvetítőként egy semleges harmadik fél bevonását a tárgyalásokba. Ez értelemszerűen az Európai Unió lehetett volna, amelybe mindkét peres fél éppen akkortájt kérte a felvételét. Nem kérdés, hogy az Unió számunkra sokkal kedvezőbb vízmegosztást igyekezett volna elérni, a vizek és vizes élőhelyek jó állapotának helyreállítását szorgalmazó uniós irányelveknek megfelelően. Nem kérdés, hogy ma az EU a kisujját se mozdítaná a magyar érdekek védelmében.

Miért lett hirtelen ilyen fontos Orbán Viktornak ez a megállapodás? Éppen most, amikor hatalma inog és a jelek szerint a végéhez közeledik? Az energiahiány nem magyarázat: a Bősnél ténylegesen megtermelt áram egyharmada, az valami 80 megawattóra lehet. A hazai áramigény két százaléka. (A hivatalos kommünikékben nem ez a szám fog szerepelni, hanem a Bősnél beépített turbinák névleges teljesítménye, ez azonban az év nagy részében kihasználatlan, aszályos években egyre inkább.) Összehasonlításképpen, a hazai napelempark összkapacitása ennek már ma is legalább a hússzorosa.

Ezúttal arra sem gyanakodhatunk, hogy a két ország vízépítő vállalatai jutnának valami hatalmas megrendeléshez az adófizetők pénzén. A mostani szerződésben tudtommal nem szerepel az Öreg-Duna duzzasztása, kanyargósítása, sem semmiféle bonyolult és költséges építmény, amellyel a víz folyását lassítani, szintjét emelni tervezték az elmúlt évtizedekben (nem törődve azzal, hogy nem a magasabb vízállás, hanem a változékony, természetközeli vízjárás hiányzik a vegetációnak).

Tehát sem vízből, sem áramból nem jut nekünk ezentúl annyival több, hogy érdemes lenne számítgatni, vajon hány forintért adta el a kormány örökáron a Dunát szomszédainknak. A megegyezésből kizárólag Szlovákiának származik haszna. Eljött ugyanis az erőműrendszer felújításának ideje. Ez rettenetesen sokba fog kerülni, uniós támogatás nélkül nehezen menne. Az Európai Unió pedig csak akkor hajlandó beszállni, hogyha a két tagállam között a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt zajló per végre lezárul.

Több mint valószínű, hogy a szlovák fél ezért sürgeti most a megegyezést, amely iránt eddig oly kevés érdeklődést mutatott. Úgy tűnik, ahhoz sem ragaszkodnak többé, hogy gátat építsünk a Dunakanyarban, vagyis beletörődtek abba, hogy a bősi erőmű a jövőben sem működhet csúcsüzemmódban. Csak működjön egyáltalán!

Ez az a pillanat, amikor egy felelős kormány a tárgyalásokon méltányosabb vízmegosztást érhetne el (vagy a csallóközi agyrém feladását, de ez álomnak is túl szép lenne). A megegyezés kényszere rászoríthatja partnerét, hogy végre komolyan vegye a nemzetközi bíróság egykori állásfoglalását. Megmenthetnék a Szigetközt, ahelyett, hogy hazugságokkal tömik az ottani polgármesterek fejét.

Miért nem így járnak el?

Hiteles értesülések híján csak találgatni tudok. Az könnyen elképzelhető, hogy Orbán szeretett volna a kedvében járni szlovák kollégájának, utolsó szövetségesének az Európai Unióban. Tanakodott tehát, hogy mivel ajándékozza meg, ami nem kerül sokba, mert hát nem állunk olyan jól. Díszkardnak, telivér paripának Fico nem biztos, hogy örülne. Így jutottak eszébe történelmi jogaink. Letörünk belőle még egy darabot, idehaza talán észre sem veszik.

Vigyék a Dunát, ha már úgyis az övék.

Így történhetett. A jogvita ezzel lezárul. Attól fogva, hogy a magyar országgyűlés majd ezt a szerződést is, mint bármi mást, amit az orra alá tolnak, engedelmesen megszavazza, többé senki emberfia nem perelheti vissza azt, amit a párizsi békeszerződés annak idején még meghagyott nekünk: a fél Dunát. Eladjuk némi áramért vagy odaadjuk szívesség gyanánt, egyremegy. A következő kormánynak itt már nem lesz tennivalója. Elvégeztetett.

Megjelent a Magyar Hang 2025/30. számában július 25-én.

Előzmény

Válasz

Lányi András: Könnyen elképzelhető, hogy Orbán szeretett volna a kedvében járni szlovák kollégájának, utolsó szövetségesének az Európai Unióban. Tanakodott tehát, hogy mivel ajándékozza meg, ami nem kerül sokba, mert hát nem állunk olyan jól. Díszkardnak, telivér paripának Fico nem biztos, hogy örülne. Így jutottak eszébe történelmi jogaink. Letörünk belőle még egy darabot, idehaza talán észre sem veszik.

Vigyék a Dunát, ha már úgyis az övék.

https://lanyiandras.hu/deak-ferenc-igazsaga/

Elvégeztetett.

Előzmény

Válasz

Szakértők a Duna mentén
Karátson Gábor és Bárdos Deák Péter cikke a Magyar Nemzetben

Szakértők a Duna mentén

A Dunaszaurusz újraéledni látszott; akár egy holtnak hitt vámpír, aki egyszercsak, általános rémületre, nyitogatni próbálja koporsója fedelét, hogy teliholdkor kimásszék belőle és szívni kezdje a vérünket újra. Elpusztíthatatlan vízizombi, itt volt újra, hogy próbára tegye az ellene küzdőket ki tudja hanyadszor. Ki hitte volna 1998-ban, amikor a Duna-mozgalom a Fidesszel karöltve verte vissza a dunai rémet, hogy ez az MSZ(M)P-s "project" a Fidesz annyira várt második kormányzása alatt ismét felüti a fejét? Egy hátsó kiskapun, minden jel szerint a kormányzat tudta nélkül osont vissza életünkbe a gátépítő lobby, és mire észbe kaptunk, nagy hangon hirdette már megint, hogy be kell gátazni, ki kell betonozni, de legalábbis hajósztrádává kell alakítani a Dunát. Akár a régi szép napokban, Grósz Károly és Horn Gyula idejében.

Most viszont változott a helyzet. A külügyminisztérium és a miniszterelnök-helyettes után a Fidesz-KDNP február 10-i kihelyezett frakcióülése is kimondta, hogy a magyar Dunán nem fognak épülni gátak, nem kerül sor duzzasztásra és a meder szétkotrására sem. Az elmúlt egy-másfél év olykor kissé átlátszatlan megnyilatkozásai után - amelyeket jónéhányan úgy éltünk meg, mintha ismét az élet és a halálerők küzdelmével volna dolgunk - a mutató látnivalóan az ökológiai megoldások felé kezd fordulni újra. Aminek roppant jelentősége van, mert a nagy környezeti válság idejében már csak az ökológikus szemlélethez való visszatérés segíthetne rajtunk, s európai politikának is csak ez tekinthető. S ílymódon, hadd szabadjon hinni ebben, szemben az önmagára okkal, ok nélkül annyira büszke, bennünket mindig leckéztetni kívánó Nyugattal, hirtelen a jó értelemben vett fejlődés - a megújulás - élére kerültünk, amihez most már tartanunk is kell magunkat.

Mivel azonban az ördög nem alszik, nem árt a közelmúlt és a távolabbi múlt tanulságait levonnunk.

Vízügyes részről legfőbb érvként rendre elhangzik, hogy vízfolyásainkkal kapcsolatban a szakértőkre kéne hagyni a dolgot - civilek ne szóljanak bele az egyébként az ő bőrükre menő vízgazdálkodási döntésekbe. Ki merik mondani ezt a felsőzsolcai vagy a tíz ember halálát és iszonyatos anyagi kárt okozó kolontári katasztrófa után is. Miközben kiderült már az is, hogy az ajkaihoz hasonló zagytározók vannak Mosonmagyaróváron egy jelentős ivóvízbázisra telepítve, Almásfüzitőnél pedig közvetlenül a Duna partján - de a szakértőket ez valahogy nem zavarja.

Mert furcsa emberek mostanság a szakértők. Legjobb szakértőink tervezték a szigetközi ivóvízbázisra épített dunakiliti duzzasztót, legjobb szakértőink működtek közre abban, hogy a Duna, a minket illető Duna vizét is a szlovákokhoz tereljék, legjobb szakértőink ügyködnek azon, hogy a Mosoni-Duna torkolatát áthelyezzék, mert szerintük a Mindenható azt rossz helyre tette. Alig egy évtizede ők dolgozták ki annak a tervét, hogy a Rába vizét a Pannonhalmi-dombságon keresztül a Balatonba vezessék, ők csatornázták agyon a Duna-Tisza közét, hogy elvezessék a fölöslegesnek kikiáltott belvizet, és most ők akarnak egy Duna-Tisza csatorna megépítésével vizet juttatni a csatornákkal kiszárított területekre. Szakértő foglalta írásba, hogy a Dunakeszi tőzegláp nem is láp, azaz nem eredendően "ex lege" védett terület, és ennél fogva bátran beépíthető, szakértő mondta ki, hogy a Sajó árterét fel lehet tölteni az áruházak építése kedvéért, és hogy a kolontáriak biztonságban vannak a felettük tornyosuló irdatlan lúgtározó alatt. És szakértők mondták a kolontári embereknek, hogy a vörösiszap nem minősül veszélyes anyagnak, álljanak nyugodtan bele. Ezek után pedig nem voltak restek tekintetüket ismét a Dunára vetni.

Félreértés ne essék, nem a szakértelemmel, hanem némely szakértőkkel van a baj. Azokkal, akiknek szakértelme olykor csak a "mentsük, ami menthető" pillanatában válik a társadalom számára értékessé, akkor, amikor már tonnaszámra kell ecetsavat és gipszet zúdítani a Torna patakba, hogy az ajkai timföldgyár lúgos szennyét semlegesítsék, mielőtt az nagyobb folyóinkból is kiirtaná az életnek még az írmagját is.

Hajózni kell, de hogyan?

"A mérnöki hivatás felelősségteljes gyakorlásához az alapos szaktudáson felül széles látókörre, erkölcsi érzékkel párosult jellemerőre és felelősségtudásra van szükség" - mondta Pattantyús Ábrahám Géza, a Műegyetem Kossuth-díjas, iskolateremtő akadémikus professzora, aki tudta és tanította, hogy a morális érzéktől mentes szaktudás több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt a társadalomnak.

A szakértői hübrisz legijesztőbb példája a Nagy Hadronütköztető (LHC) egyik tervezőjétől származik. A beüzemelés utolsó fázisa előtt többen felvetették, hogy veszélyes folyamatok indulhatnak majd el az ütköztetőben: kialakulhatnak olyan mikroszkopikus fekete lyukak, amelyek önfenntartó módon magukba rántják a környezetükben lévő anyagot, a növekvő fekete lyuk pedig egyetlen villanás alatt elnyelheti a Földet, két villanás alatt a Naprendszert magát is. Ezt a kockázatot vállalni kell - nyilatkozta akkor az egyik szakértő. Más szakértők ezt a lehetőséget sietve cáfolták, mi pedig vállaltuk és vállaljuk ezt a kockázatot, mint ahogy vállalták a maguk kockázatát a felsőzsolcai, a kolontári és a devecseri lakosok is. Igaz horror, 18 éven felülieknek, vitathatatlanul európai horror. Túlzás-e azt feltételezni, hogy sokan már csak ezért sem akarnak gyermekeket szülni a világra - belehelyezni őket abba a létbe, amelyet a hatalmasok és a szakértők pokollá változtattak? A végestelen végig belépcsőzött Duna terve is csak egy minden meghittségtől megfosztott ország képét irányozta elő.

Hajózni kell! Hivatkoznak unos-untalan a kecses hajókkal közlekedő rómaiakra a hajózási társaságok érdekeit képviselők, és ezzel egyetértünk mi is, akik a jövő-menő uszályok látványát megszokva nőttünk fel a Duna partján. Csakhogy a Dunán a Dunára és nem a tengerekre méretezett hajókkal volna csak szabad közlekedni - és ez az, amibe a Pattantyús professzor tanait nem valló szakértők nem tudnak belenyugodni. Ők a vízi szállítás kikerülhetetlenségét hirdetve akarják kierőszakolni, hogy azokat az árukat, amiket az év 365 napjából 365 napon biztonságosan és gyorsan lehet vonattal szállítani, ezentúl hajóval jóval lassabban szállítsuk az évnek alig 300 napján keresztül valamely kikötőig, ahonnan aztán vonatra, kamionra rakva továbbítják az árut. Hisz bármennyire sajnálatos, Miskolcra, Debrecenbe, Pécsre - de folytathatnánk a sort külföldi nagyvárosokkal is - nem lehet eljutni hajóval.

Hajón nem romlékony dolgot, nem drága műszaki cikkeket szállítanak, hanem tömegárut, amelynek jelentős része amúgy is raktárba kerül. Azaz a hajóra rakott árukat nem a kamionokról fogják leszedni, hanem a vasútról, amely környezetvédelmi és gazdaságossági szempontból vetekszik a hajózással. A hajózási lobby küzdelmét, hogy a vasúton szállított árut ezentúl hajón szállítsák egy darabig, mielőtt újra vonatra vagy autóra raknák, akár sztoikus érdeklődéssel is szemlélhetnénk, ha nem tudnánk, hogy a hajózás túlfejlesztésének százmilliárdos beruházásával tönkretesszük a Dunát a maga esztétikai értékeivel, ivóvízbázisaival és turisztikai lehetőségeivel egyetemben.

Hajózni kell, hivatkoznak az unióra, legújabban a Duna Régió Stratégiára is, mondván, hogy a magyar Duna érdekeit, 3 millió ember ivóvízbázisát nincs jogunk az uniós hajózási társaságok érdekei fölé helyezni. Barsiné Pataky Etelka már mint a Duna Régió kinevezett kormánybiztosa ültetett le minket diskurálni a vízgazdálkodás területének egyik régi szakértőjével, aki Horn Gyula dunai kormánybiztosának, Nemcsók Jánosnak a helyettese volt a szégyenletes, 1998-as magyar-szlovák vízlépcsőtárgyalásokon. Nemcsókék akkor két gát építését ajánlották fel a szlovákoknak a Duna-kanyar felett. A jelenlegi kormánybiztos Barsiné és Nemcsók volt helyettes tárgyalásvezetője ezen a megbeszélésen többek közt kötelező nemzetközi szerződésekre és hazai hajózási rendeletekre hivatkozva próbálták elnyerni a Duna Charta képviselőinek támogatását hajózási koncepciójuk támogatására, állítva, hogy a hazai Duna-szakaszon a hajózás minden további nélkül megoldható duzzasztás nélkül is, a hagyományos folyószabályozás eszközeivel!

Nem sokkal később viszont Nemcsók és Barsiné vízgazdálkodási szakértője egy napilapban a Duna duzzasztásáról nyilatkozott, néven nevezve Nagymarost, Adonyt és Fajszot mint a duzzasztók lehetséges helyszínét, míg Barsiné a nemrégiben egy rendezvényen egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy: "személyesen tőle nincsenek távol a vízlépcsők."

A Jövő Nemzedékek Képviselőjének, Fülöp Sándornak 2010 végén készült tanulmánya azonban megállapította, hogy a hazai szakértők által kötelezőnek kikiáltott nemzetközi hajózási egyezmények az ENSZ AGN egyezménye kivételével egyáltalán nem kötelezők hazánkra nézve, s hogy a magyar hajózási követelmények sokkal szigorúbbak, mint amit nekünk a nemzetközi szerződések szerint biztosítanunk kellene. Így például a 2002-es magyar KöVim rendelet minimumkövetelménye a hajószélesség és hosszúság szempontjából mintegy kétszer akkora, mint amennyit az AGN egyezmény számunkra kötelezőn előír. Magyarán: az elmúlt évtizedben a vízügyi és hajózási lobby képviselői, legjelesebb szakértői a saját vágyálmaikat adták el kötelezőnek beállított nemzetközi szerződésekként.

Ijesztő morális visszaesés

Vízlépcsőt és demokráciát! - hirdette a pártállam utolsó környezetvédelmi minisztere, próbálva a maga módján menteni mind a Dunaszauruszt, mind a pártállamot. A pártállami Dunaszaurusz elleni küzdelem szakmai, tudományos alapját a Magyar Tudományos Akadémia jeles képviselői adták, akik több alkalommal is elutasították a bős-nagymarosi erőműrendszer építését, állásfoglalásukban megállapítva, hogy az erőműrendszer gazdaságtalan, Magyarország számára nem hozna hasznot, a vízbázisok és a környezet veszélyeztetésével viszont jelentős kárt okozna.

Ezek után megütközést keltett, hogy tavaly a Magyar Tudományos Akadémia is beállt a vízlépcső-támogatók közé. A 2010-ben, az Akadémia elnöke által bemutatott akadémiai szakanyag a korábbi akadémiai tanulmányokról szemlátomást nem tud, ehelyett Bős-Nagymaros kudarcának tapasztalatait értékelve tervezgeti a hazai vízenergia-hasznosítás jövőjét. Nemcsak Bős-Nagymarost említi, hanem Adonyt és Fajszot is mint a felépítendő duzzasztók helyét. Érdekes módon a "Megújuló energiák hasznosítása" c. tanulmányban található anyag energetikai szempontból egyáltalán nem a dunai vízenergia termelését emeli ki ("Magyarország vízenergia-adottságai nem túl kedvezőek," "Magyarország általában nem gazdag vízenergiában, mert kevés a hegy, kevés a csapadék, és bővizű folyóink meglehetősen lapos területen folynak végig."). Ehelyett többek közt azt hangsúlyozza, hogy a duzzasztók szolgáltathatnák a megújulónak legkevésbé sem nevezhető Dunai Hőerőmű és a bővítendő Paksi Atomerőmű vízigényét. Azt pedig már csak találgathatjuk, hogy a megújuló energiákkal foglalkozó fejezetet miért a debreceni ATOMKI volt igazgatója, egy magfizikus szerkesztette.

Ijesztő, hogy Grósz Károly idejében a Magyar Tudományos Akadémia jobban képviselte az ország valódi érdekeit, akár a hatalom ellenében is, mint napjainkban a vízügyi lobby ellenében. És ijesztő, hogy az Akadémia elnökének el lehetett adni egy olyan tanulmányt, amelyben a Duna, 3 millió ember ivóvízbázisa pusztán mint kihasználatlan energiaforrás és más erőművek potenciális hűtővíztározója szerepel. Amíg az ivóvizet világszerte mint a jövő "kék aranyát" emlegetik, addig az MTA tanulmányában az a szó, hogy ivóvíz vagy ivóvízbázis még csak elő sem fordul, a vízerőművek környezetromboló hatását pedig elintézi azzal a fél mondattal, hogy: "valószínűleg nem jelentenek gondot".

Külpolitikai öngól fenyegetett

A pártállam bukása óta csak Horn Gyula és az ő dunai kormánybiztosa, Nemcsók János próbálkozott duzzasztók építésével. Az ezáltal kiváltott társadalmi tiltakozás jelentősen hozzájárult a Horn kormány leváltásához, Wermer András szerint (Heti Válasz, 2010. február 11.) az akkori tüntetések 7-12 százalékot hoztak a Fidesznek az 1998-as választásokon. Tisztában van ezzel ma már a baloldal is, Lendvai Ildikó az MSZP elnökeként 2009. végén az MSZP-kormányzás három legfőbb hibája közt említette Bős-Nagymaros 1998 elején történt erőltetését.

Az Új Széchenyi Terv 2011 januárjában kiadott dokumentumába a dunai gátak tervét az utolsó pillanatban becsempészők azonban elfelejtették Lendvai Ildikó intelmeit, és a Nemcsók János által megkezdett úton haladtak tovább. "Amikor sikerül elérni a társadalom jelentős többségének támogatását, a Duna többlépcsős duzzasztását célszerű megkezdeni." - lehetett olvasni. Az ÚSZT szakértői emellett vagy nem ismerték, vagy lényegtelennek tartották a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának hajózással kapcsolatos észrevételeit, amelyek szerint Magyarországnak nemzetközi kötelezettségei szerint nem a VI. paraméterű viziút, hanem csak a IV. hajóosztály paramétereit kell betartania; az ÚSZT ugyanis még mindig a VI. viziút kiépítésének szükségességét vetíti előre. Nehéz nem élni a gyanúperrel, hogy valakik itt - saját önző lobbyérdekeik mellett - uniós lobbyérdekeket próbáltak követni szolgai módon.Az elfogadott szakmai megállapításokkal szögesen ellentétes kinyilatkoztatásokat is találhattunk az ÚSZT hajózással foglalkozó - azóta javított - fejezetében. Mert ki ne tudná, hogy a duzzasztás lassítja a vízfolyást, a duzzasztott folyó medrében növekszik az iszaposodás, a nehézfémek, a szennyezők feldúsulnak és belemosódnak a szűrőrétegekbe, veszélyeztetve az ivóvízbázisokat. A szakértő viszont a vízbázisok veszélyeztetetése helyett azok védelmét látta a duzzasztásban, a hajóút kiépítésében: a "hajóút folyamatos üzemeltetésének megoldása további járulékos előnyöket jelent társadalmi szinten: ...A parti-szűrésű vízkivételek, valamint a vízbázisok védelme biztosítva van". Riasztó tájékozatlanságra vall az is, hogy az ÚSZT szakértője szerint " .... A dunai vízi út a 2,5 m merülésű vízi járművek folyamatos és korlátozás nélküli közlekedésére alkalmassá válik..." Holott a Duna a maximális műszaki feltételek biztosítása esetén is legfeljebb az év 300 napján hajózható. A Kárpát-medence sajátos, gyakran szélsőséges meteorológiai viszonyai miatt ugyanis számos esetben (ködös napok, tározók befagyása, jelentős árvizek) hajózási tilalmat rendelnek el. Kevesen tudják, hogy a mai kor hajózási követelményeihez képest alacsonyra épített Lánchíd nagy árvízkor a hazai Duna-szakasz egyik legfőbb szűkülete. Bontsuk talán le Lánchidat a hajózás és a szakértők kedvéért? Azaz a Dunán hatalmas ráfordítással épített, a Duna ivóvízbázisait és tájképi értékeit tönkretevő duzzasztókkal sem lehetne 100 %-osan hajózhatóvá tenni a Dunát: a jelenlegi csaknem 70 %-os hajózhatóságot még 90 %-ra sem tudnák növelni - ez az, amit a Pattantyús professzor tanait nem valló szakértők gyakran elhallgatnak.

Az ÚSZT-ben előirányzottak külpolitikai szempontból kifejezetten hátrányos helyzetbe hozhatták volna a magyar felet a mai napig lezáratlan bős-nagymarosi jogvitában és a vízmegosztási tárgyalásokon.A magyar-szlovák vízmegosztási tárgyalások alapját ugyanis mindeddig az képezte - és a külügyminiszter egyik legutóbbi nyilatkozata szerint továbbra is ez képezi -, hogy a Magyar Köztársaság, a hágai ítéletből kiindulva, a bős-nagymarosi terv szerinti alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti, és arról vitát sem nyit. Így az Új Széchenyi Tervben lévő - azóta törölt - duzzasztási terv szögesen ellentétes volt az eddigi és a jelenlegi magyar hivatalos állásponttal. Nyomasztó, hogy a háttérben olyan emberek tevékenykedtek, és, kitudja, tevékenykedhetnek még ma is, akik szűk csoportok lobbyérdekeit fölébe helyezik az ország gazdasági, ökológiai és külpolitikai érdekeinek, és akik miniszterek tudta nélkül próbálták és merték átírni a hágai jogvitában képviselt hivatalos magyar álláspontot - reméljük nem következmények nélkül.

Ami itt történt, most már, remélhetőleg, nem torkollik tragédiába, most már talán csak tragikomikus közjáték marad, de így is mindenkit figyelemre int. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még mindig a hazai vízügy meghatározó és befolyásos tagjaiként keverhetik a háttérben a lapokat azok a szakértők, akik az MSZP kormányzás alatt a dunakiliti duzzasztó beüzemelését szorgalmazták a médiában, akik a szigetközi Duna-szakasz több helyen történő megduzzasztását követelték éveken keresztül, és akik sosem mondtak le arról, hogy felépítsék a nagymarosi erőművet - ezzel is folyamatosan gyengítve pozíciónkat a még le nem zárult hágai jogvitában.Nem tudjuk még, hogy kik akarták a Duna mozgalom és a Fidesz, a kormányzat közé begurítani a viszály almáját, talán, hogy a tét nélküli médiabotrány után most egy ökológiai belháborút robbantsanak ki. Mint Strasbourgban a médiatörvény miatt kirohanó, "zöldliberális" Daniel Cohn-Bendit, akit mint "zöldet" és mint "liberálist" cseppet sem zavart, hogy az unió - a magyar érdekekkel, a magyar Duna mozgalom és a zöldek álláspontjával szemben, az ökológiai szempontokat, Magyarország függetlenségét és a rendszerváltozáshoz vezető hatalmas népmozgalmat semmibe véve - duzzasztókat és hajósztrádát szeretne látni az élő Duna helyén.

https://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=47
___

PARAJD, FUKUSIMA, KOLONTÁR (PAKS, BŐS-NAGYMAROS)

Megdöbbentő a parajdi sóbánya szomorú vége. A laikus napokon át csak azt látta, hogy a gondosan lefóliázott medrű Korond patak vizét az utolsó cseppig bevezetik egy víznyelőbe a sóbánya felett.

Közben kiderült, már 2007 óta tudják, hogy a parajdi sóbánya végveszélyben van, és a megáradt patak bármikor katasztrófát okozhat. Mégis, a katasztrófa megakadályozására hivatott, a mederbe rakott fólia erősségét a 30 éves várható árvízre méretezték – és annál nagyobb jött. De az érintett szervek és a műszakiak szerint erre nem volt reális esély.

És eszünkbe juthat a fukusimai baleset, ahol az atomerőmű és kiegészítő részeinek védelmét csak 5.5 méteres cunamira méretezték, de 14 méteresnél magasabb szökőár jött – ami a tervezők szerint szintén nem volt reális veszély. Eszünkbe juthat még a 10 halálos áldozatot követelő ajkai vörösiszap katasztrófa, ahol nem volt műszaki realitása, hogy a zagytározó gátja átszakadjon, és a vörösiszap elöntse Kolontárt.

A paksi erőművet az elmúlt évszázadok legnagyobb földrengéseire tervezték, mert bár Paks geológiai törésvonal közelében fekszik, de ez építők szerint nincs reális esélye egy nagyobb földrengésnek. Hasonló a bősi, illetve a tervezett nagymarosi duzzasztó földrengésbiztonsága: bár Komáromot és környékét 1763-ban 6.3 magnitudós földrengés döntötte romba, de ennél nagyobb földrengésnek nincs reális esélye a műszaki tervezők szerint, mint ahogy nem volt reális esélye a fukusimai cunaminak és Parajdon a Korond patak idei árvizének sem.

Szakértők a Duna mentén. Közel másfél évtizede, részint a vízügy gátépítő terveire reagálva, részint a vörösiszap katasztrófa kapcsán ezzel a címmel jelent meg a Magyar Nemzetben az alapító elnökünk és az akkori elnökhelyettesünk cikke. (https://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=47).

Sajnos a cikk gondolatai ma is helytállóak és aktuálisak: a parajdi sóbánya szakértői közreműködéssel elpusztult, míg a szakértelmét bizonygató vízügyi lobbi a háttérben továbbra is mindent megtesz azért, hogy gátak épüljenek a Dunán.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=752393963788007
___

„A LŐTT SEBET NEM A MESTERLÖVÉSZ GYÓGYÍTJA”

A közelmúltban 90 éves Vida Gábor akadémikus díjait, elismeréseit nem soroljuk fel, helyette inkább egy 15 éves történetet osztunk meg, amikor a Duna Régió Stratégia kinevezett kormánybiztosa egy zártkörű megbeszélésen a Duna Charta vezetőségével próbálta elfogadtatni a koncepcióját, hogy támogassuk a vízügy „rehabilitációs” javaslatait, hisz mégis csak ők értenek legjobban a folyókat érintő beavatkozásokhoz. Vida Gábor a maga professzoros higgadtságával vette magához a szót, és kifejtette, hogy nem bölcs dolog a folyórehabilitációs koncepciók kidolgozását, a folyók gyógyítását a vízügyre bízni pusztán azért, mert a tönkretételükhöz ők értenek a legjobban, hisz példának okáért a lőtt sebekhez leginkább a mesterlövészek értenek, mégis a lőtt sebek gyógyítását jellemzően nem a mesterlövészek végzik.

Szó bennszakadt, hang fennakadt… a kormánybiztos mintha citromba harapott volna.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=743486184678785

Előzmény

Válasz

Duna Charta: NEM ÉPÜL MEG A NAGYMAROSI ERŐMŰ, 10%-KAL TÖBB VÍZ JUT A SZIGETKÖZI DUNA SZAKASZBA

Tegnap délután bejelentették, hogy elkészült a megállapodás tervezet a 33 éve húzódó bős-nagymarosi vitában. A hírek szerint az hangzott el, hogy nem épül meg a nagymarosi duzzasztó, és hogy 10%-kal több vizet juttatnak a szigetközi Duna-mederbe.

A hírekből nem világos, hogy ez a 10 % vajon mire vonatkozik? Hogy a jelenleg átadott 17-18 százaléknyi vízmennyiséget növelik meg 10%-kal, azaz a jelenlegi 17-18% helyett majdnem 20%-ot kapunk? Ez tényleg jelentős siker lenne, hívhatnánk parasztvakításnak is! Vagy hogy a Duna mindenkori vízhozamából kapunk 10%-kal többet és akkor 27-28%-ot kapunk? Mármint nem mi, hanem a közös határfolyó, amiben a víznek a fele Szlovákia vízvagyona. Ez kicsit jobban hangzik, bár a térség mezőgazdaságának és a Duna és mellékágrendszerei ökológiájának még mindig kevés.

Viszont mindkét esetre igaz, hogy évi mintegy 30 köbkilométer (második esetben évi kb. 27 köbkilométer) vizet engedünk át Szlovákiának. Nem hiányzik ez Szigetköz mezőgazdaságának?? Helyette áramot vehetünk. Nem ingyen kapjuk az eltulajdonított vízünkért cserébe, hanem vehetünk. A minket megillető víz helyett, a jog szerint minket illető víz helyett áramot vehetünk. Nem az erőmű teljes működése alatt, hanem csak 25 éven át, utána Szlovákia sajátjaként használhatja a vizünket.

Amúgy meg ki kellene ballagnia a tárgyalóküldöttségnek a földekre: miből van hiány? Vízből vagy áramból?

Az elmúlt 33 év alatt eltulajdonított mintegy 1000 köbkilométer víz kompenzálásáról nem esett szó.
Arról sem, hogy a nemzetpolitika részeként a csallóközi magyarság mit kap. Se vizet, se áramot.
Azért azt tegyük hozzá: a 15 éve regnáló kormány nyilatkozatai és cselekedetei alapján igen valószínűtlen volt, hogy a nagymarosi erőművet meg akarják építeni (lásd: a miniszterelnöknek a gátépítésekkel kapcsolatos nyilatkozatai.

https://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=241

Tehát azok, akik a közelmúltban telekiabálták a sajtót azzal, hogy a kormány a nagymarosi duzzasztó megépítését tervezi, csak azt segítették elő, hogy a szigetközi vízmegosztás nem túl előnyös tervezetét, a „víz helyett áramot" koncepciót most sikertörténetként kommunikálhassák, mondván, hogy lám, a nagymarosi duzzasztó nem kerül megépítésre.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02Txig9SG5XzEMXtGLpnRB2zHKfcoEsUQtHsihKuyPprtS4dkPnR3kmX4PagFdr7LJl&id=100070522292271

-\\\- -\\\- -\\\- -\\\- -\\\-

DUNA EGY SZENT FOLYÓ
Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata a TV2 Tények műsorában

„… De a magyar nem akar gátat építeni keresztbe a Dunára, a Duna egy szent folyó, ezért azt nem lehet megsérteni keresztbe épített gátakkal…. Ez az egyetlen természetes módon megmaradt, élővíz szakasza a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig a mi Dunánknak. Nagy érték szerintem. Mindig vita van arról, hogy építsünk-e keresztbe is gátat. Én azok közé tartozom, aki ettől inkább óvakodna….”

A 2024. szeptemberi nagy árvíz levonulása után Orbán Viktor miniszterelnök a fentieket nyilatkozta a Tények (TV2) esti műsorában szeptember 24-én.

Magyarán:

1.: A Duna egy szent folyó

2.: A Dunát nem lehet megsérteni keresztbe épített gátakkal

3.: A miniszterelnök óvakodna keresztgátakat építeni a Dunára

Akik figyelemmel kísérték Orbán Viktornak az elmúlt bő évtizedben tett kijelentéseit a Dunával kapcsolatban, azokat igazán nem lephette meg a TV2 Tények műsorában elhangzott nyilatkozata, ugyanis 2012. január 18-án Strasbourgban (itt 23.30-nál), és 2014. február 21-én a Komárom Megyei Hírportálnak is hasonlóképp nyilatkozott. (lásd: itt)
https://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=211

Akkor már csak két kérdésre kellene választ találni, különös tekintettel arra, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság az Insula Magna terv keretében 4 keresztgátat kíván építeni a szigetközi Öreg-Dunára:

1.: Hogyan lehetséges, hogy az OVF főigazgatója és az Eduvizig igazgatója a miniszterelnök álláspontjával szögesen ellentétes tervet – 4 keresztgát építését a szigetközi Öreg Dunára – próbálnak kierőszakolni évek óta?

2. Hogyan lehetséges, hogy az Energiaügyi Minisztérium államtitkára kormánybiztosként a Duna szigetközi szakaszának duzzasztásáról tárgyal szlovák partnerével?

-\\\- -\\\- -\\\- -\\\- -\\\-

" ... Amikor politikusok ezzel próbálkoztak, akkor bele is buktak és ez így is van jól."
Orbán Viktor nyilatkozatai a Duna duzzasztásával kapcsolatban

*** "Minél több víztározót és minél kevesebb gátat szeretnénk építeni. Tudni kell, hogy a magyar embereknek van egy sajátos szívbéli, romantikus viszonyuk a Dunához. Magyarországon a gátakkal szemben mindig is erős érzelmi kitörések voltak és ez így is marad szerintem a következő évszázadokban. A Duna mindig is valódi barátja volt a magyar családoknak. Éppen ezért hiszem, hogy egy iparszerű gátépítési program sosem lesz napirenden ebben az országban. Amikor politikusok ezzel próbálkoztak, akkor bele is buktak és ez így is van jól."

Orbán Viktor, Komárom, 2014. 02. 21.
https://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet-komarom-esztergom/orban-viktor-a-legnagyobb-sikertortenet-tatabanyae-539881/


*** "A Duna Magyarországon a nemzeti identitás részét jelenti, ezért a legérzékenyebb kérdések egyike. A kommunizmus összeomlásában, bármilyen meglepő is ez önöknek, a Duna például fontos szerepet játszott, mert a kommunisták akartak építeni rá egy erőművet, a nép pedig fellázadt ez ellen. A Duna-mozgalom volt az egyik legnagyobb antikommunista mozgalom Magyarországon. Ezért bármilyen beruházás, gát, zsilip, medermélyítés a Duna kapcsán, azt a magyarok nagy része úgy éli meg, mintha erőszakot tennének a saját folyóján. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni, és én itt inkább a környezetvédőkkel pendülök egy húron, bár nem vagyok süket az ipari érvekre sem, de azt gondolom, hogy politikailag ma inkább a környezetvédők felé billen a mérleg nyelve."

Orbán Viktor, Strasbourg, 2012. január 18. (23.30-nál)
http://indavideo.hu/video/Orban_Viktor_strasbourgi_sajtotajekoztatoja


*** " ... Ha át találna állni Duna-ügyben a Fidesz, mint ahogy átállt az SZDSZ korábban, Magyarországon soha többé nem fog elhinni senki senkinek semmit."

Karátson Gábor, Minden szabadon folyjék, Magyar Nemzet, 2010. 06. 20.
https://mno.hu/migr_1834/minden_szabadon_folyjek-243899

Válasz

Orbán meg akarja valósítani Bős-Nagymarost | 2025. március 6.

Az Orbán-kormány február 6-án bejelentette, hogy elengedte a Mini-Dubaj/Maxi-Bindzsi-tervet, és a rákosrendezői területet Budapest tulajdonába adja. Ez a szokásos történet, ugyanez zajlott le az internet megadóztatása, a vasárnapi boltzár és a budapesti olimpia esetében is: ha valamilyen terve felháborodást vált ki a közvélemény egy részében, akkor gyorsan letesz róla, legalábbis egy időre. Nem akar úgy járni, mint a Németh Miklós vezette MSZMP-kormány a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel 1989-90-ben. Vagy mint a Horn Gyula vezette MSZP-kormány nyolc évvel később ugyanezzel a beruházással (Nagymarost a pár kilométerrel fentebbi Pilismarótra cserélve). Nem akarja kockáztatni, hogy azzal, hogy szembe megy a magyar emberek meggyőződésével, elveszíti a saját hívei egy részének támogatását, ami azután hiányozhat a parlamenti választásokon.

De ez idő szerint olyan magabiztos azon szolgálatai alapján, amelyeket Vlagyimir Putyinnak (Paks-2), Hszi Csin-pingnek (Budapest–Belgrád vasútvonal-felújítás), és Donald Trumpnak (EU-rongálás) tett, hogy összességében nem törődik ezzel a veszéllyel, és pimaszul a képére mászik az országnak. Bős–Nagymaros ügyében is.

Határ-kiárusítás

A bős–nagymarosi, két vízlépcsős beruházás nem vált lelencgyerekké az MSZMP, illetve az MSZP bukása után – a NER is a nevére vette. Eleinte csak titokban, de pár hónapja már minden szégyenkezés nélkül, és ezekben a napokban igazítja végleg a maga képére és hasonlatosságára, ahogy az alábbiakban bemutatom. Haladjunk lépcsőzetesen.

A felső, bősi projekt ügyében most, tavasszal készül Orbán arra, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök és oligarchaköre kezébe játssza át a magyar természeti vagyon egy darabját – lábbal tiporva a nemzeti szuverenitásunkat: tudniillik átadva a szlovákoknak 40 kilométer hosszan a határt képező folyót.

Az energetikai miniszter a napokban találkozik szlovák partnerével, hogy véglegesítse azt a megállapodást, amelyet az államtitkára hat titkos tárgyalási fordulón át letárgyalt.

A cél messze több annál, mint pusztán lepapírozni és véglegessé tenni azt, amit a szoci (és fideszes) kormányok eddig is csináltak, csak éppen fű alatt és elvben „ideiglenes” jelleggel.

A tények elfedése és eltorzítása olyan régóta folyik, hogy nyilván a legtöbb olvasó azt sem tudja, hogy Bős(–Nagymaros) ügyében van még miről tárgyalni. Nézzük meg tehát először is a végeredmény bejelentését előkészítő szűkszavú hivatalos tájékoztatást az adminisztratíve legilletékesebb személytől!

A jóhiszeműség örve alatt

Az Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára, Czepek Gábor „képviseli Magyarország Kormányát a magyar–szlovák energetikai és környezetvédelmi kapcsolatokban, szakpolitikai és nemzetközi jogi tárgyalásokon – összefüggésben a hágai Nemzetközi Bíróság Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos 1997. szeptember 25-i ítéletének […] végrehajtásával”, miként az 1053/2024. (III. 11.) számú kormányhatározat fogalmaz, amely a magyar–szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztésért felelős kormánybiztossá nevezte ki.

Tisztázzuk: Ilyen infrastruktúra nincsen. (Létezik ugyan egy magyar–szlovák „intelligens hálózat” elnevezésű fejlesztési projekt EU-pénzen, de ez a 11 hónapja kinevezett kormánybiztos nélkül működik: a 2018-ban indult I. üteme idén ér majd véget; a vele párhuzamosan futó II. ütem pedig 2029-ben fejeződik be. E projekt keretében meteorológiai állomásokat létesítenek, optikai kábeleket telepítenek főként azzal a céllal, hogy optimálisan lehessen megosztani a „szétszórtan”, például naperőművekben előállított elektromos energiát.) Az Orbán-kormány célja egy egészen más magyar–szlovák energetikai infrastruktúra kifejlesztése. A jelen írás végére fokozatosan ki fog derülni, hogy mi ez, milyen energiatermelő egységekből áll.

Az első lépcső:

Czepek Gábor kormánybiztosi minőségében jelentette be január 9-én, a hatodik tárgyalási forduló után a következőket: „a kétoldalú tárgyalások célja, hogy mielőbb közös nevezőre jussunk a többi között a Duna vízhozamának megosztásában és energetikai kérdésekben is. A megbeszélések idei első fordulóján főként a bősi erőműben megtermelt áram átvételi ára kapcsán sikerült érdemi előrehaladást elérni. […] A szakértői egyeztetéseket követően a két tárgyalócsoport február elején találkozik újra miniszteri szinten”.

Fél mondat a Wikipédiáról: „1992 októberében a bősi erőmű csatornájába (vagyis szlovák területre) terelték a Duna vizének 83%-át (és azóta is jogtalanul használja azt)”.

Na tehát: az Orbán-kormány arról készül megállapodni a partnerével, hogy a Duna maradjon továbbra is kitérítve a medréből – de most már kapjon Szlovákia papíron is magyar hozzájárulást ahhoz, hogy elterelten tarthassa, és a sajátjaként használhassa (így azt a vízerő-potenciált is, amely fele részben magyar), plusz, hogy a Bősi Vízlépcsőben megtermelt áram egy részét nekünk értékesíthesse. ...

https://greenfo.hu/hir/orban-meg-akarja-valositani-bos-nagymarost/

Előzmény

Válasz

Az egykori Csehszlovákiával közösen tervezett Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építését magyar oldalról, az erőteljes környezetvédelmi támadások hatására, 1989-ben, a Németh Miklós-vezette kormány alatt mondták fel. Ennek nyomán északi szomszédunk 1992-ben, egyoldalúan, saját területére terelte a Duna nagy részét, ami Bősnél máig Szlovákia legnagyobb vízerőművét hajtja. Mivel Magyarország ez ellen sikertelenül tiltakozott, a vízhozamcsökkenés komoly környezeti károkat okozott a Szigetközben. Az elmúlt több mint három évtized során a két fél számos alkalommal egyeztetett és kölcsönös engedményeket is tettek, amit a Hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es, voltaképp mindkét felet elmarasztaló ítélete legalábbis ösztönzött. Ugyanakkor, mivel a megegyezés-közeli tárgyalások 2006 után elültek, a magyar álláspontnak máig sem sikerült érvényt szerezni. A nemzetközi testület történetében ez a leghosszabb ideje rendezetlen döntés.
Szintén megjegyzendő: míg a beruházás feladását hazai energiaszakmai körök vissza-visszatérően fájlalják, a környezetvédők változatlanul helyeslik a távolmaradást.

https://greenfo.hu/hir/ujra-tema-bos-nagymaros/
___

Milyen előkészítő munkák előzték meg a vízlépcsőrendszer kialakítását?

Egy alapos BME-s forrás szerint jóval a Horthy-rendszer előtt megkezdődtek a vízlépcsőre vonatkozó előmunkálatok.

Ha időrendbe megyünk, a bős-nagymarosi vízlépcső kialakításának előkészítésén már a 19. században, az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorában elkezdtek dolgozni:

1887-1903: Viczián Ede felmérte Magyarország vízerőkészletét,

1911-ben Buss és Schmidthauser Pozsony és Győr között három vízlépcső építését tervezte.

1917-ben Fischer-Reinau „a Duna, mint vízi út és energiaforrás” címmel terveket mutat be.

1917-ben a budapesti Duna Konferencián megalakult a Rajna-Majna-Duna Szövetség.

1935-ben Bornemissza Géza magyar királyi ipari miniszter a parlament elé terjesztette a ”Magyarország energiakészletei” című javaslatokat.

1942-ben Mosonyi Emil megkezdte a nagymarosi (visegrádi) vízlépcsőtervének első konkrét megfogalmazását.

1950-ben Mosonyi Emil az MTA ülésén javaslatot tesz a Csehszlovákiával közös vízlépcsőrendszer terveinek kidolgozására.

1952-ben megszületik a magyar kormányhatározat a nagymarosi vízlépcső beruházásának előkészítéséről.

1958-ban megkezdődik a közös magyar, csehszlovák tervezési munka,

1969-1975 között újabb vizsgálatokra és egyeztetésekre kerül sor, ekkor készítik el a módosított beruházási programot.

https://edu.epito.bme.hu/local/coursepublicity/mod/resource/view.php?id=9054

Miért érdekes a bős-nagymarosi vízlépcső története?

Több szempontból is izgalmas ez a történet. Az 1973-as olajválság idején Magyarországon és Csehszlovákiában is igyekeztek az olaj helyett más energiahordozó után nézni. Ekkor vették elő újra az 50-es években felvetett ötletet a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban.

https://xforest.hu/bos-nagymarosi-vizlepcso/
___

... tanulság, hogy ha szakmai kérdéseket szakmailag hozzá nem értő politikusok döntenek el, akkor abból nagyon nagy károk származhatnak, amint azt manapság is gyakran tapasztalhatjuk a saját bőrünkön. Le kellene számolni azzal a tévhittel is, hogy ami a Kádár rendszer idején történt, az mind hibás és elvetendő. Pedig abban az időben is születtek hatalmas műszaki alkotások, világhírű találmányok, és tudományos eredmények. Nem érdemes kiönteni minden gyereket a fürdővízzel együtt.

https://greenfo.hu/hir/bos-nagymarosrol-maskeppen/
___

Vízmegosztás: 2019. október 25-én volt 27 éve, hogy a Dunát a bősi erőműre terelték a szlovák vízépítők. Az eltelt 10116 nap alatt a Dunán 1775 milliárd m3 víz folyt le, melyből 366 milliárd m3 (20 százalék) jutott a szigetközi szakaszra.

http://www.szigetkoz.biz/
___

A bős-nagymarosi ügy mindkét országnak már eddig is nagyon sokba került. Hitelekből építkeztek. A magyar költségvetés 1995-ben kezdte, és 2006-ban fejezte be a törlesztést. A kamatokkal együtt összesen 474 milliárd forint közpénzt fordítottunk eddig a bős-nagymarosi ügyre. Szlovákia több alkalommal próbálkozott a megvalósult létesítmények magánosításával, így például állampolgári részvények kibocsátásával 1997-ben. 2006 januári hatállyal azután eladták a bősi és dunacsúnyi létesítmények kezelői jogát az olasz ENEL cégnek, mely más szlovák energetikai létesítményekben is jelentős tulajdont szerzett.

http://www.elolanc.hu/index.php/vizek/89-publikacio/10371-qnagykoruq-lett-a-duna-jogellenes-elterelese

Kapcsolódó tartalom:

http://www.elolanc.hu/index.php/component/search/b%C5%91s?ordering=newest&searchphrase=all

Előzmény

Válasz

Úgy maradt… a nagymarosi vízlépcsőterv utolsó mementója, a munkásszálló | 2024.05.24.

A Nagymaros fölött álló, pompás panorámás, 1989-ben elkészült és akkor teljesen berendezett munkásszálló végül sosem fogadott vendégeket. Azóta áll üresen, az elvetélt vízlépcső projekt és az elmúlt 35 év tehetetlenségének egyfajta utolsó mementójaként. Bán Dávid írása.

„Dunaújváros, Komló, Százhalombatta, Leninváros, Paks. Néhány településnév, melyek hallatán a felszabadulás utáni évek egy-egy nagyberuházása jut eszünkbe. Olyanok, amelyeket annak idején szinte az egész ország épített, s amelyek nélkül ma már valószínűleg nehezebb lenne az élet az országban. A hatvanas évek végén, amikor először kerültek napvilágra hírek egy magyar—csehszlovák vízlépcsőrendszer terveiről, a hozzájuk tartozó erőművekről, úgy gondoltuk, e névsorhoz nemsokára Nagymaros is csatlakozik. A két kormány elnöke 1977-ben államközi szerződést írt alá arról, hogy a munkák 1978-ban elkezdődnek, a gabcikovói erőmű első turbináinak 1986-ban, a nagymarosinak 1989-ben el kell kezdeni működnie." – írja a Pest Megyei Hírlap munkatársa 1985. szeptemberében a „Felépül a Nagymarosi vízlépcső – Fontos szempont a környezetvédelem" című cikkében. A hurráoptimizmus mellett, érthető módon érezhető az óvatosság, amit az írás a zárógondolatai is jól mutatnak: „Beruházók, tervezők, a munkákat irányító tudományos intézetek és minisztériumok mindent megtesznek azért, hogy ennek az állami nagyberuházásnak a környéken lakók, a tájat szeretők, természetvédők is sok-sok hasznát, s csak csekély kárát lássuk."

A projektet a mindennapi újságolvasó számára érthetően, kellő, de nem túlzott részletességgel tálaló, mintegy a témát ügyesen csomagolva „eladni" kívánó cikk többször kihangsúlyozza, hogy az építők szándéka a környezet értékeinek minél nagyobb mértékű megóvása, a tájvédelmi szempontok figyelembevétele. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy a hatalmas, országos jelentőségű – de a Duna szerepét tekintve jóformán a fél kontinensre kiható – beruházás a helyi közösségek, Visegrád és Nagymaros számára is közvetlen hasznot hozhasson. Ez előbbi település végül „csak" a duzzasztóhoz szükséges körgátat kapta meg, amely a később félbemaradt építkezés legmarkánsabb tájsebeként állt a folyóban egészen az 1990-es években végbement folyószakasz-rehabilitációig.

A nagymarosi oldalra hárult volna a komolyabb logisztikai terhelés, s noha többször szó volt arról, hogy a turisztikailag kiemelt természeti környezetet minél kevésbé bolygassa meg az építkezés, mégis a 12-es főút és a vasút jelenléte, valamint a váci cementipar közelsége olyan adottságokat jelentett, amelyek miatt a Duna-parti, akkori nagyközségnek fontos szerepet szántak a beruházás során. A főutat szélesíteni kívánták – az ingadozó vízállás miatt a vasútvonalat is el kellett volna terelni –, teljesen új csatorna- és ivóvízhálózat kiépítésére lett volna szükség, a faluba pedig új kereskedelmi-, kulturális- és egészségügyi központot terveztek építeni.

A beruházáshoz szükséges felvonulási épületeket, s ennek kiemelt részeként a munkásszállót is Nagymarosra szánták. A településre a csúcsmunkák idejében háromezer építőmunkást vártak, akik rézben Ausztriából érkeztek volna. Számukra húzták fel a hegyoldalban a visegrádi-dunai panorámás, a maga idejében az átlagos munkásszállókhoz képest komolyabb minőséget képviselő, 1520 személy befogadására tervezett épületet. A korai tervezők előrelátását bizonyítja, hogy a szálló és a nagyközségben kialakítandó infrastruktúra – vendéglátás, kiskereskedelem, szállás, új utak – a vízlépcső-építkezések befejeztével az idegenforgalmat szolgálta volna, hiszen a Dunakanyar és Börzsöny vonzerejével számoló Nagymaros akkor híján volt a megfelelő szálláshelyeknek, míg a folyam túlpartján, a Pilisben már javában zajlottak a látványos turisztikai fejlesztések. A település vezetői és a lakók egy része a létrejövő üdülőközpont reményében elfogadta a körzetre várhatóan zúduló hatalmas építési forgalmat és a Duna-part erőteljes átalakítását, és nem egyszer még ma is lehet olvasni, hogy a helyiek egy része sajnálja az építkezés leállását.

A munkásszálló 1989-re készült el, teljesen bebútorozva, ablakait függönyökkel ellátva várta a beköltözőket, akik azonban sosem jöttek el. Hiszen ebben az évben lényeges fordulat történt a közel egy évszázada tartó Duna-szabályozási elképzelések és tervek történetében. [...]

A vízlépcső kérdése a rendszerváltás egyik szimbolikus ügye lett, ami a civil szféra győzelmével és megerősödésével járt. A magyar kormány 1989-ben ugyanis először ideiglenesen, majd valamivel később végleg letett a nagymarosi vízlépcső megépítéséről, egyúttal egyoldalúan felbontotta az 1977-ben megkötött államközi szerződést Csehszlovákiával. Magyarország, és a Csehszlovákia kettészakadása után a bősi erőművet végül befejező és üzemeltető Szlovákia több évtizedes perlekedésbe kezdett a Hágai Nemzetközi Bíróságon az elmaradt nagymarosi mű és a Duna egyoldalú elterelése ügyében.

A bevezetőben idézett újságcikk írójának egy valamiben igaza lett: jóslata, hogy Nagymaros neve is kiemelkedik majd, valóban így lett, igaz, teljesen más előjellel. A leállított vízlépcsőt a rendszerváltás eufóriájában egyértelműen demokratikus és környezetvédelmi győzelemnek könyvelték el, Nagymaros fogalommá vált. Évtizedekkel később, leginkább a nagy dunai érvizek kapcsán nem egyszer merült fel, hogy a leállítás döntése mégis elhibázott volt, a beruházásnak azonban, Bardóczi Sándor az Építészfórumon megjelent 2010-es írása szerint számos kevésbé ismert vonzata lett volna:
https://epiteszforum.hu/nyugati-torpek

-- „Részlegesen át kellett volna például telepíteni egy országos főútvonalat, egy nemzetközi vasútvonalat. Több magyar és szlovák település (közöttük Komárom, Révkomárom, Esztergom, Párkány, Szob) teljes gravitációs szennyvízcsatorna rendszerét nyomottá kellett volna átalakítani. Számtalan parti szűrésű ivóvízbázisunkon vízműkutak százait jelentősen át kellett volna építeni. Számos vízbázis veszélybe került volna. (…) 1999-ben egy a magyar kormány által megbízott nemzetközi közgazdász csapat a járulékos költségekkel és a várható áramtermelési és hajózási haszonnal együtt a Bős-Nagymarosi beruházás megtérülési idejét 200 évre becsülte!"
https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-nagymarosi-vizlepcsoterv-utolso-mementoja-a-munkasszallo
___

Mi is az Élőlánc Magyarországért mozgalom és párt? Miből áll a programjuk?

http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/mi-is-az-elolanc-magyarorszagert-mozgalom-es-part-mibol-all-a-programjuk

Válasz