Orbán meg akarja valósítani Bős-Nagymarost | 2025. március 6.

Az Orbán-kormány február 6-án bejelentette, hogy elengedte a Mini-Dubaj/Maxi-Bindzsi-tervet, és a rákosrendezői területet Budapest tulajdonába adja. Ez a szokásos történet, ugyanez zajlott le az internet megadóztatása, a vasárnapi boltzár és a budapesti olimpia esetében is: ha valamilyen terve felháborodást vált ki a közvélemény egy részében, akkor gyorsan letesz róla, legalábbis egy időre. Nem akar úgy járni, mint a Németh Miklós vezette MSZMP-kormány a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel 1989-90-ben. Vagy mint a Horn Gyula vezette MSZP-kormány nyolc évvel később ugyanezzel a beruházással (Nagymarost a pár kilométerrel fentebbi Pilismarótra cserélve). Nem akarja kockáztatni, hogy azzal, hogy szembe megy a magyar emberek meggyőződésével, elveszíti a saját hívei egy részének támogatását, ami azután hiányozhat a parlamenti választásokon.

De ez idő szerint olyan magabiztos azon szolgálatai alapján, amelyeket Vlagyimir Putyinnak (Paks-2), Hszi Csin-pingnek (Budapest–Belgrád vasútvonal-felújítás), és Donald Trumpnak (EU-rongálás) tett, hogy összességében nem törődik ezzel a veszéllyel, és pimaszul a képére mászik az országnak. Bős–Nagymaros ügyében is.

Határ-kiárusítás

A bős–nagymarosi, két vízlépcsős beruházás nem vált lelencgyerekké az MSZMP, illetve az MSZP bukása után – a NER is a nevére vette. Eleinte csak titokban, de pár hónapja már minden szégyenkezés nélkül, és ezekben a napokban igazítja végleg a maga képére és hasonlatosságára, ahogy az alábbiakban bemutatom. Haladjunk lépcsőzetesen.

A felső, bősi projekt ügyében most, tavasszal készül Orbán arra, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök és oligarchaköre kezébe játssza át a magyar természeti vagyon egy darabját – lábbal tiporva a nemzeti szuverenitásunkat: tudniillik átadva a szlovákoknak 40 kilométer hosszan a határt képező folyót.

Az energetikai miniszter a napokban találkozik szlovák partnerével, hogy véglegesítse azt a megállapodást, amelyet az államtitkára hat titkos tárgyalási fordulón át letárgyalt.

A cél messze több annál, mint pusztán lepapírozni és véglegessé tenni azt, amit a szoci (és fideszes) kormányok eddig is csináltak, csak éppen fű alatt és elvben „ideiglenes” jelleggel.

A tények elfedése és eltorzítása olyan régóta folyik, hogy nyilván a legtöbb olvasó azt sem tudja, hogy Bős(–Nagymaros) ügyében van még miről tárgyalni. Nézzük meg tehát először is a végeredmény bejelentését előkészítő szűkszavú hivatalos tájékoztatást az adminisztratíve legilletékesebb személytől!

A jóhiszeműség örve alatt

Az Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára, Czepek Gábor „képviseli Magyarország Kormányát a magyar–szlovák energetikai és környezetvédelmi kapcsolatokban, szakpolitikai és nemzetközi jogi tárgyalásokon – összefüggésben a hágai Nemzetközi Bíróság Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos 1997. szeptember 25-i ítéletének […] végrehajtásával”, miként az 1053/2024. (III. 11.) számú kormányhatározat fogalmaz, amely a magyar–szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztésért felelős kormánybiztossá nevezte ki.

Tisztázzuk: Ilyen infrastruktúra nincsen. (Létezik ugyan egy magyar–szlovák „intelligens hálózat” elnevezésű fejlesztési projekt EU-pénzen, de ez a 11 hónapja kinevezett kormánybiztos nélkül működik: a 2018-ban indult I. üteme idén ér majd véget; a vele párhuzamosan futó II. ütem pedig 2029-ben fejeződik be. E projekt keretében meteorológiai állomásokat létesítenek, optikai kábeleket telepítenek főként azzal a céllal, hogy optimálisan lehessen megosztani a „szétszórtan”, például naperőművekben előállított elektromos energiát.) Az Orbán-kormány célja egy egészen más magyar–szlovák energetikai infrastruktúra kifejlesztése. A jelen írás végére fokozatosan ki fog derülni, hogy mi ez, milyen energiatermelő egységekből áll.

Az első lépcső:

Czepek Gábor kormánybiztosi minőségében jelentette be január 9-én, a hatodik tárgyalási forduló után a következőket: „a kétoldalú tárgyalások célja, hogy mielőbb közös nevezőre jussunk a többi között a Duna vízhozamának megosztásában és energetikai kérdésekben is. A megbeszélések idei első fordulóján főként a bősi erőműben megtermelt áram átvételi ára kapcsán sikerült érdemi előrehaladást elérni. […] A szakértői egyeztetéseket követően a két tárgyalócsoport február elején találkozik újra miniszteri szinten”.

Fél mondat a Wikipédiáról: „1992 októberében a bősi erőmű csatornájába (vagyis szlovák területre) terelték a Duna vizének 83%-át (és azóta is jogtalanul használja azt)”.

Na tehát: az Orbán-kormány arról készül megállapodni a partnerével, hogy a Duna maradjon továbbra is kitérítve a medréből – de most már kapjon Szlovákia papíron is magyar hozzájárulást ahhoz, hogy elterelten tarthassa, és a sajátjaként használhassa (így azt a vízerő-potenciált is, amely fele részben magyar), plusz, hogy a Bősi Vízlépcsőben megtermelt áram egy részét nekünk értékesíthesse. ...

https://greenfo.hu/hir/orban-meg-akarja-valositani-bos-nagymarost/

Előzmény

Válasz

Az egykori Csehszlovákiával közösen tervezett Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építését magyar oldalról, az erőteljes környezetvédelmi támadások hatására, 1989-ben, a Németh Miklós-vezette kormány alatt mondták fel. Ennek nyomán északi szomszédunk 1992-ben, egyoldalúan, saját területére terelte a Duna nagy részét, ami Bősnél máig Szlovákia legnagyobb vízerőművét hajtja. Mivel Magyarország ez ellen sikertelenül tiltakozott, a vízhozamcsökkenés komoly környezeti károkat okozott a Szigetközben. Az elmúlt több mint három évtized során a két fél számos alkalommal egyeztetett és kölcsönös engedményeket is tettek, amit a Hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es, voltaképp mindkét felet elmarasztaló ítélete legalábbis ösztönzött. Ugyanakkor, mivel a megegyezés-közeli tárgyalások 2006 után elültek, a magyar álláspontnak máig sem sikerült érvényt szerezni. A nemzetközi testület történetében ez a leghosszabb ideje rendezetlen döntés.
Szintén megjegyzendő: míg a beruházás feladását hazai energiaszakmai körök vissza-visszatérően fájlalják, a környezetvédők változatlanul helyeslik a távolmaradást.

https://greenfo.hu/hir/ujra-tema-bos-nagymaros/
___

Milyen előkészítő munkák előzték meg a vízlépcsőrendszer kialakítását?

Egy alapos BME-s forrás szerint jóval a Horthy-rendszer előtt megkezdődtek a vízlépcsőre vonatkozó előmunkálatok.

Ha időrendbe megyünk, a bős-nagymarosi vízlépcső kialakításának előkészítésén már a 19. században, az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorában elkezdtek dolgozni:

1887-1903: Viczián Ede felmérte Magyarország vízerőkészletét,

1911-ben Buss és Schmidthauser Pozsony és Győr között három vízlépcső építését tervezte.

1917-ben Fischer-Reinau „a Duna, mint vízi út és energiaforrás” címmel terveket mutat be.

1917-ben a budapesti Duna Konferencián megalakult a Rajna-Majna-Duna Szövetség.

1935-ben Bornemissza Géza magyar királyi ipari miniszter a parlament elé terjesztette a ”Magyarország energiakészletei” című javaslatokat.

1942-ben Mosonyi Emil megkezdte a nagymarosi (visegrádi) vízlépcsőtervének első konkrét megfogalmazását.

1950-ben Mosonyi Emil az MTA ülésén javaslatot tesz a Csehszlovákiával közös vízlépcsőrendszer terveinek kidolgozására.

1952-ben megszületik a magyar kormányhatározat a nagymarosi vízlépcső beruházásának előkészítéséről.

1958-ban megkezdődik a közös magyar, csehszlovák tervezési munka,

1969-1975 között újabb vizsgálatokra és egyeztetésekre kerül sor, ekkor készítik el a módosított beruházási programot.

https://edu.epito.bme.hu/local/coursepublicity/mod/resource/view.php?id=9054

Miért érdekes a bős-nagymarosi vízlépcső története?

Több szempontból is izgalmas ez a történet. Az 1973-as olajválság idején Magyarországon és Csehszlovákiában is igyekeztek az olaj helyett más energiahordozó után nézni. Ekkor vették elő újra az 50-es években felvetett ötletet a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban.

https://xforest.hu/bos-nagymarosi-vizlepcso/
___

... tanulság, hogy ha szakmai kérdéseket szakmailag hozzá nem értő politikusok döntenek el, akkor abból nagyon nagy károk származhatnak, amint azt manapság is gyakran tapasztalhatjuk a saját bőrünkön. Le kellene számolni azzal a tévhittel is, hogy ami a Kádár rendszer idején történt, az mind hibás és elvetendő. Pedig abban az időben is születtek hatalmas műszaki alkotások, világhírű találmányok, és tudományos eredmények. Nem érdemes kiönteni minden gyereket a fürdővízzel együtt.

https://greenfo.hu/hir/bos-nagymarosrol-maskeppen/
___

Vízmegosztás: 2019. október 25-én volt 27 éve, hogy a Dunát a bősi erőműre terelték a szlovák vízépítők. Az eltelt 10116 nap alatt a Dunán 1775 milliárd m3 víz folyt le, melyből 366 milliárd m3 (20 százalék) jutott a szigetközi szakaszra.

http://www.szigetkoz.biz/
___

A bős-nagymarosi ügy mindkét országnak már eddig is nagyon sokba került. Hitelekből építkeztek. A magyar költségvetés 1995-ben kezdte, és 2006-ban fejezte be a törlesztést. A kamatokkal együtt összesen 474 milliárd forint közpénzt fordítottunk eddig a bős-nagymarosi ügyre. Szlovákia több alkalommal próbálkozott a megvalósult létesítmények magánosításával, így például állampolgári részvények kibocsátásával 1997-ben. 2006 januári hatállyal azután eladták a bősi és dunacsúnyi létesítmények kezelői jogát az olasz ENEL cégnek, mely más szlovák energetikai létesítményekben is jelentős tulajdont szerzett.

http://www.elolanc.hu/index.php/vizek/89-publikacio/10371-qnagykoruq-lett-a-duna-jogellenes-elterelese

Kapcsolódó tartalom:

http://www.elolanc.hu/index.php/component/search/b%C5%91s?ordering=newest&searchphrase=all

Előzmény

Válasz

Úgy maradt… a nagymarosi vízlépcsőterv utolsó mementója, a munkásszálló | 2024.05.24.

A Nagymaros fölött álló, pompás panorámás, 1989-ben elkészült és akkor teljesen berendezett munkásszálló végül sosem fogadott vendégeket. Azóta áll üresen, az elvetélt vízlépcső projekt és az elmúlt 35 év tehetetlenségének egyfajta utolsó mementójaként. Bán Dávid írása.

„Dunaújváros, Komló, Százhalombatta, Leninváros, Paks. Néhány településnév, melyek hallatán a felszabadulás utáni évek egy-egy nagyberuházása jut eszünkbe. Olyanok, amelyeket annak idején szinte az egész ország épített, s amelyek nélkül ma már valószínűleg nehezebb lenne az élet az országban. A hatvanas évek végén, amikor először kerültek napvilágra hírek egy magyar—csehszlovák vízlépcsőrendszer terveiről, a hozzájuk tartozó erőművekről, úgy gondoltuk, e névsorhoz nemsokára Nagymaros is csatlakozik. A két kormány elnöke 1977-ben államközi szerződést írt alá arról, hogy a munkák 1978-ban elkezdődnek, a gabcikovói erőmű első turbináinak 1986-ban, a nagymarosinak 1989-ben el kell kezdeni működnie." – írja a Pest Megyei Hírlap munkatársa 1985. szeptemberében a „Felépül a Nagymarosi vízlépcső – Fontos szempont a környezetvédelem" című cikkében. A hurráoptimizmus mellett, érthető módon érezhető az óvatosság, amit az írás a zárógondolatai is jól mutatnak: „Beruházók, tervezők, a munkákat irányító tudományos intézetek és minisztériumok mindent megtesznek azért, hogy ennek az állami nagyberuházásnak a környéken lakók, a tájat szeretők, természetvédők is sok-sok hasznát, s csak csekély kárát lássuk."

A projektet a mindennapi újságolvasó számára érthetően, kellő, de nem túlzott részletességgel tálaló, mintegy a témát ügyesen csomagolva „eladni" kívánó cikk többször kihangsúlyozza, hogy az építők szándéka a környezet értékeinek minél nagyobb mértékű megóvása, a tájvédelmi szempontok figyelembevétele. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy a hatalmas, országos jelentőségű – de a Duna szerepét tekintve jóformán a fél kontinensre kiható – beruházás a helyi közösségek, Visegrád és Nagymaros számára is közvetlen hasznot hozhasson. Ez előbbi település végül „csak" a duzzasztóhoz szükséges körgátat kapta meg, amely a később félbemaradt építkezés legmarkánsabb tájsebeként állt a folyóban egészen az 1990-es években végbement folyószakasz-rehabilitációig.

A nagymarosi oldalra hárult volna a komolyabb logisztikai terhelés, s noha többször szó volt arról, hogy a turisztikailag kiemelt természeti környezetet minél kevésbé bolygassa meg az építkezés, mégis a 12-es főút és a vasút jelenléte, valamint a váci cementipar közelsége olyan adottságokat jelentett, amelyek miatt a Duna-parti, akkori nagyközségnek fontos szerepet szántak a beruházás során. A főutat szélesíteni kívánták – az ingadozó vízállás miatt a vasútvonalat is el kellett volna terelni –, teljesen új csatorna- és ivóvízhálózat kiépítésére lett volna szükség, a faluba pedig új kereskedelmi-, kulturális- és egészségügyi központot terveztek építeni.

A beruházáshoz szükséges felvonulási épületeket, s ennek kiemelt részeként a munkásszállót is Nagymarosra szánták. A településre a csúcsmunkák idejében háromezer építőmunkást vártak, akik rézben Ausztriából érkeztek volna. Számukra húzták fel a hegyoldalban a visegrádi-dunai panorámás, a maga idejében az átlagos munkásszállókhoz képest komolyabb minőséget képviselő, 1520 személy befogadására tervezett épületet. A korai tervezők előrelátását bizonyítja, hogy a szálló és a nagyközségben kialakítandó infrastruktúra – vendéglátás, kiskereskedelem, szállás, új utak – a vízlépcső-építkezések befejeztével az idegenforgalmat szolgálta volna, hiszen a Dunakanyar és Börzsöny vonzerejével számoló Nagymaros akkor híján volt a megfelelő szálláshelyeknek, míg a folyam túlpartján, a Pilisben már javában zajlottak a látványos turisztikai fejlesztések. A település vezetői és a lakók egy része a létrejövő üdülőközpont reményében elfogadta a körzetre várhatóan zúduló hatalmas építési forgalmat és a Duna-part erőteljes átalakítását, és nem egyszer még ma is lehet olvasni, hogy a helyiek egy része sajnálja az építkezés leállását.

A munkásszálló 1989-re készült el, teljesen bebútorozva, ablakait függönyökkel ellátva várta a beköltözőket, akik azonban sosem jöttek el. Hiszen ebben az évben lényeges fordulat történt a közel egy évszázada tartó Duna-szabályozási elképzelések és tervek történetében. [...]

A vízlépcső kérdése a rendszerváltás egyik szimbolikus ügye lett, ami a civil szféra győzelmével és megerősödésével járt. A magyar kormány 1989-ben ugyanis először ideiglenesen, majd valamivel később végleg letett a nagymarosi vízlépcső megépítéséről, egyúttal egyoldalúan felbontotta az 1977-ben megkötött államközi szerződést Csehszlovákiával. Magyarország, és a Csehszlovákia kettészakadása után a bősi erőművet végül befejező és üzemeltető Szlovákia több évtizedes perlekedésbe kezdett a Hágai Nemzetközi Bíróságon az elmaradt nagymarosi mű és a Duna egyoldalú elterelése ügyében.

A bevezetőben idézett újságcikk írójának egy valamiben igaza lett: jóslata, hogy Nagymaros neve is kiemelkedik majd, valóban így lett, igaz, teljesen más előjellel. A leállított vízlépcsőt a rendszerváltás eufóriájában egyértelműen demokratikus és környezetvédelmi győzelemnek könyvelték el, Nagymaros fogalommá vált. Évtizedekkel később, leginkább a nagy dunai érvizek kapcsán nem egyszer merült fel, hogy a leállítás döntése mégis elhibázott volt, a beruházásnak azonban, Bardóczi Sándor az Építészfórumon megjelent 2010-es írása szerint számos kevésbé ismert vonzata lett volna:
https://epiteszforum.hu/nyugati-torpek

-- „Részlegesen át kellett volna például telepíteni egy országos főútvonalat, egy nemzetközi vasútvonalat. Több magyar és szlovák település (közöttük Komárom, Révkomárom, Esztergom, Párkány, Szob) teljes gravitációs szennyvízcsatorna rendszerét nyomottá kellett volna átalakítani. Számtalan parti szűrésű ivóvízbázisunkon vízműkutak százait jelentősen át kellett volna építeni. Számos vízbázis veszélybe került volna. (…) 1999-ben egy a magyar kormány által megbízott nemzetközi közgazdász csapat a járulékos költségekkel és a várható áramtermelési és hajózási haszonnal együtt a Bős-Nagymarosi beruházás megtérülési idejét 200 évre becsülte!"
https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-nagymarosi-vizlepcsoterv-utolso-mementoja-a-munkasszallo
___

Mi is az Élőlánc Magyarországért mozgalom és párt? Miből áll a programjuk?

http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/mi-is-az-elolanc-magyarorszagert-mozgalom-es-part-mibol-all-a-programjuk

Válasz