Péter Héty
https://www.youtube.com/channel/UCPOMy6xsAKlT0TzqsRW762w

"A felébredés metafizikája." Törőcsik Mari monológja Maár Gyula 1971-es, Prés című filmjében villan fel. "Ha soha nem akarod visszaszerezni az elveszett dolgokat, akkor hirtelen szabaddá leszel."


Törőcsik Mari monológja férje, Maár Gyula 1971-es Prés c filmjében

Tulajdonképpen megértem, hogy leszakadtál mindenről, de semmiféleképpen nem lehetett egyetlen pillanat. Ez csakis egy hosszú folyamat eredménye.

Kicsit érzékeny vagy. Lehetséges, hogy semmi más nem történt, mint, hogy életedben először megkísértett az értelmetlenség. Nem véletlenül téged kísértett meg, hiszen te vagy közöttük a legértelmesebb.
Márpedig, az nem marad büntetlenül.
Az értelem feljebb csavarja a lángot. A nagyobb láng előbb emészti el önmagát.

Túlléptél azon az állapoton, amelyet mámor állapotnak nevezek. Persze, lehetséges, hogy ez a fogalom ugyanannyira pontatlan, mint, amikor te azt mondod, hogy eljött egy pillanat.
Mámor állapotnak azt nevezem, amikor még lényegileg öntudatlanok vagyunk, és az életünk értelmét azokban a funkciókban keressük, amelyeket kézhez kapunk.
Igen, ez a mámor állapot.

Talán közelebb kerülsz a dologhoz, ha azonosulást említek. Igen, ez talán kevésbé erőltetett.
Az ember azonosul a szerepével. Átveszi a világ értékrendjét. Jól akar tanulni. Családapa akar lenni, vagy háziasszony, vagy színész, vagy orvos, vagy katona. Csinálja mindazt, amit kell, és ahogy kell.
Azután kezdi megismerni az értelmetlenséget:
-- Miért csinálom így, és miért nem másként?
-- Miért gondolom, hogy éppen az a szerep az enyém, amelyet a lehetőségeim adtak?
Érted, mire gondolok.
Ezek a bizonytalan kérdések indítják meg azt a folyamatot, amelyet nem tudok máshoz hasonlítani, mint a rákhoz... a lélek rákja.

Ha eluralkodnak a kétségeid, akkor már nagy baj van.

Márpedig a mámor állapotot, az azonosulást... követi az elszakadás... az elszakadás mindattól, ami az életünket jelenti.
Akkor aztán értetlenül nézünk a feleségünkre, a férjünkre, a gyerekünkre, a beosztottunkra, az elöljárónkra, a fajtánkra, az ellenségre.
Összemosódnak a fogalmak.
Elvesztik korábbi szilárd körvonalaikat... és mi ott állunk szétmállott fogalmakkal.
De nem is állunk, mert ilyenkor az ember - jól mondod - leszakad, kiröpül a világűrbe, társtalanná lesz és magányossá. Didereg. Nem használhatok erre jobb kifejezést. Az ember didereg és fél. Egyetlen olyan erőt nem tud megnevezni, amely visszahúzná a régi kötelékbe, mert a régi kötelék már nem vonzza többé. Az ember didereg és lelkiismeret furdalása van.
-- Hogyan is történhetett meg velem mindez?
-- Hátha én vagyok a hibás.
-- Hátha bűn volt, hogy felfedeztem: - Nem vagyok azonos mindazzal, amivel azonosnak kellene lennem.
-- Bizonyára bűnös vagyok... mert különben nem lenne olyan irtózatos a büntetés.
Ez a lebegés... szörnyű gyötrelmekkel jár... mert érzed... nincs... honnan... megújulnod.
Nincs másik világ. Felemelkedni annyi, mint kikerülni az erőtérből. Így érzed... és pokolian kínlódsz. Vacogsz.
Mint te most, kedvesem. Áhhhh... .

Az előbb túloztam, amikor azt mondtam, hogy az ember kiröpül a világűrbe, mert ebből az állapotból mégiscsak van visszatérés. Csakhogy, ez egyáltalán nem örömteli. Az okos emberek legtöbbje átesik a fertőzésen. A legtöbbje egyszer csak leválik arról, amit csinál. Aztán didereg... aztán visszakullog. Visszasompolyog, és azt mondja: - Úgy látszik, nincs más... ezt kell csinálni. Cinikussá lesz. Megkopik a lendülete, és fogát összeszorítva harcol a régi fogalmak morzsáiért. Csinálja, ahogy lehet. Én nem ezt tanácsolom neked. A világért sem. Én azt mondom, hogy maradj a világűrben. Vedd tudomásul, hogy nem tudsz azonosulni. Ha ezt megérted, ha ez nem zavar már többé, ha soha nem akarod visszaszerezni az elveszett dolgokat, akkor hirtelen szabaddá leszel. Alkalmassá válsz mindenre. Semmiben sem hiszel. De végrehajtója lehetsz bárminek. Semmi sem érdekel..., de nem is akadályoz semmi. Nem zavar többé a világ. Maradj te csak az űrben. Lebegj..., de ne érezz lelkiismeret furdalást, csak lebegj. Ezt kell tudnod ahhoz, hogy most felkelj! Ha most felkelsz, még nem történt semmi jóvátehetetlen, még magunkhoz ölelhetünk. Csak te fogod tudni a titkodat. Csak te fogod tudni, hogy örök lebegésben csinálsz mindent. Mindent, amit azok kérnek tőled, akiket még tartanak a kötelékek... akik kevesebb szabadsággal élnek, de jobban ismerik a teendőket.
Kelj csak fel szépen!