„Úristen, te tanár vagy?! Szegénykém...” – Hogyan látjuk a pedagógusokat? És ők hogyan látják magukat? | 2018. június 3.

A pedagóguspálya egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, az idősebbekből pedig sokszor hiányzik már a lendület, ami nem csoda. A rendszer élhetetlen, nekik mégis túl kell élniük minden egyes napot. Kocsis Noémi írása pedagógusnap alkalmából.

–

Hallottál a környezetedben ilyen mondatokat mostanában? Pedig ha már az oktatásról beszélünk, valahogy ez lenne a cél, nem? Akár pedagógusnap van, akár nincs.

„Hú, az én gyerekem olyan jó iskolába jár!"

„Annyira szuperek a tanárok! Imádjuk a tananyagot."

„A suli minden szempontból tökéletes."

„Bárcsak még négy évig járhatnék ebbe a gimibe!"

„XY a világ legjobb tanára."

„Két kézzel kapkodnak utánam a körzeti oviban, csak menjek oda."

„Én is pedagógus akarok lenni!"

„A mostani gyerekek százszor jobbak és szorgalmasabbak, mint mi voltunk annak idején.”

Voltak kiváló tanáraim gyerekkoromban, és irgalmatlanul rosszak is

És a gyerekeim is így jártak: találkozhattak a katedra előtt született pedagógussal éppúgy, mint a pályára-, de még gyerek közelségére is teljesen alkalmatlan felnőttel. Nekem sem azok maradtak meg mára a „jók” között, akik mai szemmel minden tekintetben ideálisak lennének. Volt egy tanárnőnk, akitől szabályosan rettegtünk néha, mert feleltetéskor a lustákat, felkészületleneket szabályosan kivégezte a tábla előtt – tanultunk is az órájára, mint a kisangyal.

-- De mikor megnyugodott, ugyanő volt az is, aki azt mondta a sápadt felelőnek: „igazad van, én tévedtem, elnézést kérek érte.”

Volt középiskolai történelemtanárom, aki letépte a makogó diák ingéről a kokárdát (aznap ünneplőben kellett menni), mert az egy szót sem tudott kinyögni a kiegyezésről. „Maga ezt nem érdemli meg” – mondta neki, és a kezébe nyomta a trikolórt, biztosítótűstül. De ugyanő volt, aki annyi tudást adott át és annyi humort vitt bele, hogy ki nem hagytunk volna egyetlen töriórát sem.

„Külön állatfaj”

Megkerestem néhány pedagógust, mondják el, hogyan érzik a saját és szakmájuk helyzetét manapság. Van közöttük négy évtizede a katedrán álló „öreg motoros”, van realista-idealista gyakorló általános iskolai tanár, éppen pályamódosító egyetemista és kiégett-befáradt pályaelhagyó is. Meséltek aktív, lelkes fiatalok is, köztük olyan, aki frissen érettségizőként éppen most adta be a jelentkezését az óvodapedagógus szakra. Ahány ember, annyi vélemény, de a sokból egyet leszűrhettem: mindannyian imádták/imádják azt, amit csinálnak. Még akkor is, ha momentán éppen utálják, mert

-- mikor valakinek megemlítik, mi a foglalkozásuk, az illető olykor felrikolt: „Úúúúúúristen, te tanár vagy? Szegénykém…”

Kozma Katalin negyven éve van a pályán

„Az első – meghatározó – élményem nagyapámtól és anyukától jött, mindketten tanítottak. Nagyapámat nyugdíjas tanítóként ismertem, akihez mindennap jöttek a tanítványok. Iskolaigazgatóként folyton fejlesztett, tanulmányt írt arról, hogyan lehetne falusi kollégiumot üzemeltetni, létre is hoztak egyet, aktív és erős diák-önkormányzattal.

-- A szüleim között állandó konfliktusforrás volt, hogy a jól kereső, pénzügyi vonalon mozgó apám folyton éreztette anyámmal: »semmi ez a szakma, csak a hideg vízre valót keresheti meg vele.«

A mentalitás aztán öröklődött, nagyvállalkozó unokaöcsém ma is minden találkozásunkkor megkérdezi, hogy »mi kapunk-e egyáltalán fizetést«?”

Katalin négy évtized alatt számos iskolában tanított

Volt köztük lakótelepi mamutintézmény, állami gondozott gyerekeket befogadó „iskolaváros”, magánsuli és nyolcgyerekes falusi osztály egyaránt. Most egy építőipari szakmákat oktató szakmunkásképző könyvtárában dolgozik már nyugdíjasként – de az oktatást sosem adta fel: saját alapítású, saját fenntartású amatőr színjátszó-csoportjukban viszi tovább, amit a szerelemhobbi, a drámapedagógia terén annak idején elsajátított. A csoportban négyen korábbi tanítványai, közülük hárommal együtt másznak, az egykori tanárnő ugyanis sziklamászó lett időközben. Mindkét lánya pályaközeli, a kisebbik szintén kamaszokkal foglalkozik.

-- „Egész életemben úgy éreztem magam a gyerekek között, mint egy kincsvadász. Mindig találtam tehetségeket, akiktől egyszerűen leesett az állam.

Amit ma utálok hallani a kollégáktól: »a mostani gyerekek sokkal rosszabbak«. Micsoda? Mi ugyanúgy megcsináltuk a magunk stiklijeit, sőt! Nagyon kényelmes hozzáállás, ha rámondom a gyerekre, hogy rossz. Igen, nekem is volt olyan diákom, akivel semmiféle kapcsolatot nem tudtam teremteni, akire nem tudtam hatni – de azt én nem oldottam meg, az én hibám volt. Nem véletlenül mondják a tanárokra, hogy egy »külön állatfaj«…

-- Sokan nem képesek beismerni, hogy hibáztak. És elutasítják a változást, félnek tőle, ez sem jó. Én ma is minden oktatással kapcsolatos cikket elolvasok, figyelem, mi van, és hogy mi lehetne.

De abban nem változott a véleményem, hogy ezt a pályát csak égve és csak pörögve lehet csinálni.”

Az alábbiakat egy szintén évtizedek óta tanító, általános iskolában dolgozó pedagógus küldte nekem:

„Morfondírozok a tanári hitvallásomon. És egyre inkább rájövök, hogy nem feladatom a gyereket megjavítani. Nem feladatom a gyerek helyett akarni.

-- Számonkéréssel akarjuk őket munkára, tanulásra késztetni (valójában nem biztos, hogy mi, hanem a poroszos állami előírások), miközben a számonkérések csak megbetegítő stresszforrások.

Olyan a helyzet, mintha tanár és diák ellenség lenne, és a számonkéréssel (már a szó hangulata is milyen negatív) büntetést rónánk ki rájuk.

Az ellenőrzésnek nem lehet a tanulásra való sarkallás a célja. A tanári munka segítő tevékenység. Felkínálom neki a tananyagot és az általam eredményesnek gondolt tanulási módszert, és hogy ő ezzel él-e, az a saját (meg legfeljebb a szülők) dolga. Elvégre az ő jövőjéről van szó. Az intelligens és tudatos gyerekek többsége él vele, olyankor sikeresek leszünk, és ez nekünk is nyújt valami örömet.”

„Az ember nem a politikáért tanít”

Fülöp Flóra tíz éve angoltanár, nem állami keretek között tanít. Tíz éve jött haza az USA-ból, de a saját módszereivel nem boldogult itthon, ezért elkezdett olyanokat fejleszteni, amelyek megfeleltek az egyénnek. A sok gyakorlat a mesterfokozat megszerzésénél is hatásosnak bizonyult. Flóra az a típus, aki bármikor kész szót emelni, ha valami nem tetszik neki, tüntetni megy, de azt is vallja, hogy először maguknak kell rendbe tenniük a dolgokat – belül.

„Sokan »nyöszörögnek, hogy ez a pálya társadalmilag nem elfogadott«. Ezzel nem értek egyet. Nyilván tudható, hogy ebből nem leszel milliomos soha, de aki ebbe a pénzért megy bele, nem tudja, mit csinál.

És tökmindegy, hogyan ítéli meg a politika, mert az ember nem a politikáért tanít. Lehet, hogy anyagilag nem ismeri el senki a tanárságot, nem kapunk érte kitüntetéseket mindennap, de a tanári pályában nem ez a kitüntetés.

-- Ha végre megkérdeznék, mit szeretnénk, én azt mondanám: kicsit több lehetőséget a kötetlen tanításra. Ma minden centralizált, de így nem lehet a gyerekre, az egyénre szabni a dolgokat. Nem igaz, hogy csak versenyistállókra van szükségünk.”

Máté néhány éve a város legagilisebb gimnazistája volt, pinceklubot hozott létre, programokat szervezett, vitte a diák-önkormányzatot. Annyira szót értett a kortársaival – ráadásul jó tanuló volt és okos – hogy látszott: az ég is pedagógusnak teremtette. Fel is vették, kétszakosnak. A hatéves képzést már két éve ott hagyta.

„Azt láttam, hogy a képzés nem átgondolt, kevés a tényleg tanítás- és tanulásspecifikus rész. Csupa tudományoskodó elméleti órát kapunk. Sokunknak az az érzése, hogy csak a megfelelő szak BA- és MA képzését vonták össze, némi szakfüggetlen, általános pedagógiai-pszichológiai szerencsétlenkedéssel. Nekem nagyon nagy csalódás, hogy az ország „number one” egyetemén ennyi évet elvesztegettem. A volt csoporttársaimban hasonlóan lelkes és motivált tanárjelölteket ismertem meg.

-- Jelenleg szinte mindenki alternatív megoldásokban gondolkozik, és nem szeretne tanítani. Én két és fél év után váltottam germanisztika BA-ra, hogy legalább valami papírom legyen.

Még mindig gyűröm, el sem hiszem, hogy egyszer ennek vége lesz. De még mindig reménykedem, hogy egyszer végre tényleg diplomás tanár leszek.”

Egy közel tíz éve gyógypedagógusként dolgozó tanárnő

„Nagyon szeretek gyerekek között lenni. Bármit megértenek, ha alátámasztod érvekkel, ellentétben a felnőttekkel. Nagyon jó befektetés minden, amit mutatsz nekik. És igenis, van véleményük a világunkról, elég jól látják. A szívükkel látnak.

-- Őszinték. Belátóak. Érdemes mindent megmutatni nekik, és biztos, hogy semmi nem múlik el nyomtalanul. Ez szerelem. A kiégésig pedig nem szabad eljutni.”

Apadó tűz, csökkenő motiváció

Az építészmérnök Ákos jelenleg az építőiparban dolgozik, de felmutathat egy 17 éves tanári gyakorlatot is.

„Ez a világ egyik legszebb hivatása, imádtam, de manapság már nehezebb a szakma, sok a felesleges adminisztráció. Az egyetem tele volt szív-lélek zseniális tanárokkal, de már akkoriban is egyre többen panaszkodtak közülük, hogy nincs minden rendben, egyre kevésbé bírják, csökken a tűz és a motiváció bennük. Na, ez az igazán sajnálatos. Mert a pénz inkább másodlagos: sokan annyira szeretik csinálni, hogy inkább másodállást vállalnak, csak ne kelljen abbahagyni.

-- A volt egyetemi tanáromnak máshol ötszörös fizetést ajánlottak, ennek ellenére nem hagyta ott a sulit.”

Egy ma már nyugdíjas óvónő

„Nem könnyű, elnyűttnek érzed magad a nap végére. Főleg a rengeteg, felesleges adminisztrációra sajnálja az ember az időt – semmi értelmét nem tapasztalod, látod. A munkaidő sokkal több, mint ahogy gondolja egy szakmában járatlan. Nem kérdés a túlóra, hiszen az a kötelességed, a gyerekek érdeke. (A te családod gyakran kárát látja.) Jó pedagógus vagy, tehát nem latolgatsz, elvégzed a feladatot, a köszönömért, a csemetékért. Örülsz neki, ha pozitív élményt adsz és kapsz. Nem is jut eszedbe a pénz, csak amikor nyugdíjba mégy. Akkor is csak azért, mert a barátaid, persze a nem pedagógusok, szép összeget kapnak – hiszen »ők megdolgoztak érte«.

-- Aggódom a pályakezdőkért, akik egyre inkább fogyóban vannak. De ha újból kezdhetném, akkor is óvónő lennék.”

Pedagógusnap manapság

Iskolás koromban június első péntekén mindig egy szál gerberával mentünk suliba. De mi a helyzet a tanári zsebkönyvekben régen piros betűs ünnepként szereplő pedagógusnappal?

„Pedagógusnap? – kérdezett vissza egy érintett. – Van ilyen is? Én nem érzem. Sem szülőnek, sem gyereknek, sem fenntartónak nem jut ez már eszébe. Nem, egy szál virágot sem kapunk. Szakgimnáziumban/szakközépiskolában tanítok hét éve, de még nem láttam, hogy akár egy kézfogást is kapott volna bármelyik kollégám…

-- Maximum magunkat ünnepeljük.”

Az új generáció?

Végül kerestem volna valakit, aki éppen most készül a tanári pályára. Nem volt könnyű. Valaki tréfálkozva annyit kérdezett vissza: „Magyarországon?” Kiterjedt ismerősi körömből senki sem jött szóba. Aztán nehezen, de találtam valakit: Vellai Csinszka most érettségizett egy dunántúli városban, óvodapedagógusnak készül.

„Hogy miért mennék erre a pályára? Először is, mert nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, azt mondják, van is érzékem hozzá. Úgy tervezem, hogy óvó néniként segítek majd nekik abban, hogy a mai világban ne csak a rosszat tanulják meg, hanem például könyvek mellett nőjenek fel. Egyre nagyobb hiány van pedagógusokból, szerintem nagyon nagy szükség volna rájuk, főleg a jókra.

-- Én úgy képzelem el magam a pályán, hogy a szívemből cselekszem és a szeretet útját járom.”

A felvételi adatok

Minisztériumi felvételi adatok szerint 2015 és 2018 között nőtt az óvodapedagógusnak, gyógypedagógusnak, tanítónak, valamint csecsemő- és kisgyermek-nevelőnek jelentkezők száma. Emellett szép lassan növekszik az osztatlan tanárképzésre felvételizőké is. A legnépszerűbb osztatlan tanárszakok az angol, a történelem, a testnevelő, a magyar, a matematika. A 2018-ban leginkább preferált tanulmányokról szóló hivatalos tájékoztatón a minisztérium szakértője megjegyezte:

-- a szakok népszerűsége lefedi a felsőoktatási stratégia által preferált területeket,

vagyis úgy néz ki, a fiatalok és a családok megértették, mely szakmákra van szükség a munkaerőpiacon…

https://wmn.hu/ugy/48828-uristen-te-tanar-vagy-szegenykem--hogyan-latjuk-a-pedagogusokat-es-hogyan-latjak-ok-magukat
Kocsis Noémi

Előzmény

Válasz

Az oktatási rendszernek nem a benne szereplők miatt van baja – Kis lépésekkel a változásért
https://wmn.hu/ugy/48200-az-okatatasi-rendszer-bajai-nem-a-benne-szereplokkel-van--kis-lepesekkel-a-valtozasert
2018. február 9. | WMN

Senki előtt nem titok, mennyire nehéz mostanában a magyar oktatási rendszerben részt venni. A pedagógusok ugyanúgy szenvednek ettől, mint a diákok. Vannak azért még biztató jelek, mint például annak a fiatal pedagógusnak a hozzáállása, aki kilépett a fősodorból, hogy olyan projektekben vegyen részt, amelyek minden szereplőnek örömöt okoznak. Állítja, hogy az a szemléletváltás, amit ő is megtapasztalt, képes lesz megváltoztatni az egész rendszert, és a kis hullámok elsöprik azt az erős sodrást, ami egyelőre legyőzhetetlennek tűnik. Vendégszerzőnk, Szijártó Adrienn írása.

–

„A kezdet siratása”

Az első tanítási napomon azt hitték a kilencedikes osztály tanulói, hogy a friss hó egy új diáktársat is hozott. Pedig én az új magyartanárnő voltam. 23 éves, de 17-nek gondoltak. Pályakezdő. Tele tervekkel, álmokkal, reményekkel.

Láttam magam egy pódium tetején, ahol lelkesen, kissé patetikusan magyarázok az olvasás szeretetéről, és harminc csillogó szempár figyel rám néma csendben. Láttam a kellemesen zajos sürgő-forgó csoportmunkákat, ahol mindenki a feladaton dolgozik, mert én majd olyat viszek, ami izgalmas, nekik való. Láttam, ahogy egyszerre harminc kéz van a magasban, mert mindenki örül, hogy végre valaki megkérdezi a véleményüket. Álmaimban én voltam a hős, de azért szigorú tanárnő, aki majd mindent megreformál.

Az első közös hónapunk még – a kezdeti mámor és a téli pára lencséjén át – kissé hasonlított is erre a képre. Aztán amikor letelt a „honeymoonos” első hónap, a pára lefolyt, és az álmokkal együtt én is lelepleződtem. Rájöttek, hogy „a tanárnő nem az a kiabálós fajta”. Nem fenyeget, nem lelki terrorizál, és állandóan, kényszeresen új esélyt akar adni mindenkinek. Ja, és folyton újratervez. Mert a szabály és demokrácia, amit ő kitervelt a „bölcs-ész” fejével elméletben, azt a harminc hús-vér diák hamar megdöntötte. Így minden héten új szabályt talált ki.

„Vers és valóság”

-- Gyorsan lőttek a következetes és szigorú tanárnő szerepnek. Én lettem a naiv, bizonytalan, omladozó álmokkal kullogó tanárnőcske, akit néha jól le is tegeznek.

De nem tetszett ez a szerep. Ott villogott erősen egy gondolat a fejemben. Küldetésem van. Nevelő leszek, a jövendő generáció hivatalosan kinevezett mentora (semmiképpen sem okítója). Nem adhattam fel. Elindult köztünk egy láthatatlan csata, amiben mindannyian makacsak voltunk. Kóstolgattuk egymást, néha kedvesen, néha meg igazán nem szépen. Ők óra közben egymást megkötözve kiestek a szekrényből, név nélkül adtak be dolgozatokat, függönyt gyújtottak, versenyeztek azért, hogy ki kapja meg az első szaktanárit, és persze a szokásos: nem olvastak kötelezőt. Én meg elkezdtem kiabálni, egyszer az asztal tetejéről ordítottam. Semmit nem ért. Szívhez szóló hegyi beszédeket tartottam. Egy napig hatottak. Véget vetettem a kreatív feladatoknak, és egész órán diktáltam. Én szenvedtem ettől jobban.

„A reményhez…”

Néha-néha megcsillantak reményt keltő pillanatok. Amikor az anyegines órára a fiúk és lányok mind kiöltöztek a szerepjátékhoz, és aztán óra után a fiú, aki mindig mást csinált, azt mondta: „tanárnő, ez most nagyon jó volt”. Vagy amikor a karácsonyi saját novellák felolvasásakor egymás történetei igazi békés csendet, barátságot adó könnycseppeket hoztak. Lettek jobban sikerült órák. Úgy-ahogy normalizálódtunk. De egyikünknek sem volt komfortos a merev oktatási rendszer. Nekik sokkoló volt Goethe, és sok volt a kötelező, meg a verslábak.

-- Nekem sokan voltak ők így egyszerre, és kevés volt a 45 perc, kevés volt a szabad tér olyan könyvekre, amelyekkel jobban kinyithattuk volna egymást. És persze nehéz volt elengedni azt is, hogy bármit csinálhatok, nem fogja mindenki szeretni az irodalmat.

Aztán úgy fél év után történt valami.

Elkezdtük felfedezni egymást az órákon kívül. Ahol már nem feszengtünk a szabályok miatt. Rájöttem, hogy van egy maroknyi csapat, és a tagjaival valami összetart bennünket. Telve voltunk alkotási vággyal, kreatív energiával, úgyhogy színjátszó társulatot alapítottunk. Elkezdtünk együtt alkotni, együtt álmodni, saját darabot színre vinni. Abban a mikroközegben, túl az iskola szabályain, túl a 30 fős létszámon, ebben az intim közegben, szabályok nélkül lettek szabályok.

-- Közösséggé váltunk. Odafigyeltünk egymásra. Egymásért voltunk. Fegyelmezés és taktikázás nélkül. Kijátszottuk magunkból az álmainkat, vágyainkat, félelmeinket. Sokkal többet tanultunk, mint a tanórákon. Igazi csapattá váltunk.

Aztán a határozott idejű szerződésem lejárt, és az előző tanárnő visszajött gyesről. A 30 fős osztálynak talán jobb volt így. Talán jött valaki, akinek ment a szigor, a következetesség és a küldetés is. A társulatunk pedig megkapta azt az időt, amivel ajándékainkat odaadhattuk egymásnak, és beteljesíthettem a küldetést. Nem pódiumról, nem patetikusan, nem tömeg előtt, és nem hősként. Hanem csendesen, kisközösségben, odafigyelő társként.

„Föltámadott a tenger”

Azóta eltelt hat év. A mentorálás és tanítás alternatív formái után néztem, és most sokféle projektben benne lehetek, ahol azt érzem, közösen, együtt megyünk. Ahol küldetésünk van. Közben szomorúan figyelem, ahogyan a nagy létszámú, hagyományos alapokon működő oktatásban egyre jobban felőrölik egymást tanárok és diákok. A tanárok inkább elmennek, a diákok inkább magántanulók lesznek… A fősodrásban nagy baj van. Nagy baj, hogy egy vidéki iskolában fél éve négy tanár hiányzik. Nagy baj, hogy senki nem is jelentkezik tanárnak. Nagy baj, hogy az informatikusnak kell hónapokig helyettesíteni a fizikaórán.

A rendszer megváltoztathatatlannak tűnik. Azt mondjuk, „ott vannak a kiégett, katedráról papoló tanárok, és a meg nem értett, idealista Y és Z generáció. Vagy ott vannak az apostoli szerepet vállaló, éhbérért küzdő tanárok, és a fegyelmezetlen, érdektelen fiatalok”. Pedig a bajok nem a szereplőkkel vannak. Amit nagyon érdekes látni, és amit én is megtapasztaltam – akkor, hat éve a színjátszó csoporttal, és azóta minden projektemben –, hogy ezek a szereplők igenis tudnak egymással kapcsolódni, együtt alkotni. Csak sokszor más keretek és más kihívások között. Egy intimebb, egymást jobban támogató, egymásra jobban odafigyelő, aktívan alkotó közösségben.

-- Éppen ezért, ha nem is tudunk a fősodráson változtatni, adjunk sok-sok hullámot a különböző, alulról jövő kezdeményezésekkel. Mert ezek egyszer csak jól felborítják ezt az egész omladozó rendszert. És szerencsére rengeteg a hullám.

Az egészen apró, csendes, a zajosan beütő, és az egymással összekapaszkodó, hosszan fodrozódó hullámok képesek lesznek legyőzni a fősodort.

„Változás”

Számos fiatal indított el különböző mentorprogramokat, hogy összehozzák a tanulókat pályakezdő fiatalokkal, és együtt készségfejlesztő képzéseken vegyenek részt, közös projekteket indítsanak, és segítsék a tanulók útkeresését. Nagyon sokan vannak olyanok, látszólag pályaelhagyó tanárok, akik idejükből és energiájukból áldoznak az iskolás diákokra. Megkeresik, vagy épp megteremtik azokat a lehetőségeket, ahol az alkotóközösségekben hitet, reményt, lelkesedést adnak nekik. Táborok, szakkörök, közösségi programok. A legtöbb program önkéntes segítőszándékból született: gimiseknek például Így dolgozunk mi, Konnekt, Ébresztő-óra az UNICEF-től, egyetemistáknak, pályakezdőknek: a Mentorship, Educate. És ez csak néhány, a nagyon-nagyon sok izgalmas projektből. Az iskolásokat ösztönöznünk kell arra, hogy keressék az ilyen helyzeteket, hogy megmutassuk nekik, van értelme fejlődni, van értelme összefogni, van értelme együtt cselekedni, van értelme egy alkotóközösséghez tartozni. Nekünk pedig támogatni kell ezeket az apró, de erős lépéseket.

Szijártó Adrienn

Az alcímekben a következő magyar költők műveinek címeit idéztük:
Ady Endre: A kezdet siratása
Szabó Lőrinc: Vers és valóság
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger
Petőfi Sándor: Változás

Előzmény

Válasz

7 ok, amiért nagyon örülök, hogy tanár lettem – Jocó bácsi írása a pedagógusjogok világnapjára | 2018. október 5.

Korábban már írtam arról, milyen jogokat szeretnénk magunknak ahhoz, hogy teljes legyen a szakmai életünk. Idén egy kicsit másképp emlékezem meg erről a napról. Sokszor elmondtam és leírtam, hogy pedagógusnak lenni mennyire menő dolog, mennyire szeretem a hivatásomat. Most pedig összeszedem néhány pontban, miért is szeretek tanár lenni. Balatoni József, alias Jocó bácsi írása.

–

1. A gyerekek

Meghazudtolnám magam, ha nem őket írnám az első helyre. Mindannyian külön kis emberi lények, saját személyiséggel, gondolatvilággal, szemlélettel. Nap mint nap több száz gyerekekkel kell együtt dolgoznom, ami néha nem könnyű feladat. De amikor sikerül, akkor viszont csodálatos dolgok születhetnek a közös munkából.

-- Mert igen, a tanítás egy közös munka. Velük együtt alkotunk valamit, amiről néha magunk sem tudjuk, hogy mi lesz belőle.

És sokszor nem is a végeredmény, hanem a folyamat a fontos, amin közösen keresztül megyünk.

2. A tanítás öröme

Igen, rengeteg öröm van benne. Hiszen én nem tudok elképzelni jobb és egyben nehezebb feladatot a tudás átadásánál. Minden gyerek másként éli meg a dolgokat, másként gondolkodik. És nekik együtt kell átadni azt, amit én tudok. Közben pedig ők is folyamatosan adnak nekem, minden órán tanítanak nekem valamit magamról, magukról, a világról. Ez pedig folyamatos fejlődést eredményez.

-- Ha akár egy icipici sikert is elérek náluk, akkor aznap már érdemes volt felkelni, bemenni, és este örömmel fekszem le.

3. Azonnali visszacsatolás

Bizony, ez néha kegyetlen is tud lenni: hisz a munkánkról azonnali visszajelzést kapunk a gyerekektől. Ha nem elég izgalmas az óra, akkor az abban a pillanatban látható az arcukon, a viselkedésükön. És ha szerencsénk van, akkor még meg is mondják nekünk, mi az, ami nem jó.

-- De ugyanúgy az is látható a mosolyokból, ha valami izgalmas és érdekes. Nem tudok még egy olyan szakmát mondani, aminél azonnal az arcodba kapod, jó-e amit csinálsz.

Mondjuk, én ezt kifejezetten szeretem, mert így tudok változtatni, ha kell.

4. Táborok, kirándulások

Azt már tudhatjátok, hogy elkötelezett híve vagyok az iskolán kívüli programoknak, különösképpen a táboroknak. Hisz napokon keresztül együtt vagyunk, egymásra vagyunk utalva.

-- Látjuk egymást ébredés után, közösen eszünk, egész nap játszunk. Itt aztán minden gyerekből és tanárból is kijön az igazi, valódi énje.

Az együttlét öröme, a közös tábortüzek, a nagy beszélgetések örök emlékként maradnak meg mindenki számára. Ha tehetném, sokkal gyakrabban mennénk táborba, mert hiszem, hogy többet tudnak tanulni ott, együtt, mint amikor ülnek az iskolapadban.

5. Folyamatos megújulás

Lehet tanítani 40 éven át ugyanúgy, ugyanazokból a megsárgult jegyzetlapokból. De ez egyenes út a kiégés, a befásulás felé. Ha az ember szeretné ezt elkerülni, lehetősége van folyamatosan fejlődni. Képzések, könyvek, cikkek garmadája ad lehetőséget arra, hogy az ember képezze magát, új módszereket ismerjen meg, és próbáljon ki a gyerekekkel közösen. Ezzel elkerülhető a kiégés, izgalmasabbá, élvezetesebbé tehetők a mindennapok.

-- A módszertani sokszínűség, a sikerek pedig magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá teszik az embert, ami az élet többi területére is hatással van.

6. Szabadság

Sokan gondolhatjátok, hogy most a szünetek felsorolása következik. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy nem jó, minden évszakban egy hosszabb-rövidebb szünet, mert az.

-- De most a pedagógiai szabadságra gondolok. Ami ma még létezik, bár egyre inkább kezd csorbulni.

Ugyan a tananyagot nem én állítom össze – bár abban is van mozgástér – de a módszereket én választhatom meg minden osztályban, rájuk szabottan, az ő igényeiket figyelembe véve. Élvezem, hogy ha becsukom az ajtót, akkor bent szabadság van, és az történik, amit én szeretnék. Sokszor pedig az, amit a gyerekek. Na, jó, a dolgozatot nem mindig akarják…

7. Változatosság

A munkánkban az egyik legjobb dolog az, hogy nincs két ugyanolyan nap, de még két ugyanolyan óra sem. Mert minden diák, osztály más, sőt az az osztály, amelyik az egyik nap aktív és szorgalmas, másnap passzív és lusta. Még ugyanazt az anyagrészt sem tudom két párhuzamos osztályban ugyanúgy megtanítani. Nem mintha szeretném minden évben, minden órán ugyanazt csinálni.

https://wmn.hu/ugy/49531-7-ok-amiert-nagyon-orulok-hogy-tanar-lettem--joco-bacsi-irasa-a-pedagogusjogok-vilagnapjara
-- Itt tényleg igaz, hogy a változatosság gyönyörködtet. Minden egyes nap…

Válasz

Feltűnően sok korszerű elem került az új alaptanterv tervezetébe, a kormány már jelezte is, hogy komolyan belenyúl
https://444.hu/2018/09/01/feltunoen-sok-korszeru-elem-kerult-az-uj-alaptanterv-tervezetebe-a-kormany-mar-jelezte-is-hogy-komolyan-bele-fog-nyulni
2018.09.01.

Pénteken megjelent az új Nemzeti alaptanterv (Nat) első tervezete,
https://www.oktatas2030.hu/wp-content/uploads/2018/08/a-nemzeti-alaptanterv-tervezete_2018.08.31.pdf
amiről Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy ez csak egy vitairat, és a mostani formájában biztosan nem fog életbe lépni. Azt is hozzátette, hogy komoly változtatásokra van szükség a történelemre, irodalomra, természettudományos képzésre vonatkozó részeken. Így az új Nat-ot leghamarabb jövő szeptemberben vezethetik be.

Összeolvadna a kémia, a fizika és a biológia

Az egyik legfontosabb változtatás az lenne, hogy megszűnne az önálló kémia, fizika és biológia tárgy az általános iskolákban
https://444.hu/2018/08/28/az-uj-nemzeti-alaptantervben-megszunhet-az-onallo-kemia-fizika-es-biologia-targy-az-altalanos-iskolakban
és összevontan tanítanák a természettudományokat: „a természettudomány tantárgy (5–8. évfolyam) a természettudományos tudás bővítését és mélyítését a biológia, a kémia és a fizika területein egységes, tartalmi modulokban szervezett keretben folytatja”.

Ugyanakkor az iskolák dönthetnek úgy is, maradnak a mostani rendszernél.

Nem csökkenne sokat a terhelés

Bár a kormány korábban azt ígérte, hogy csökkenti a tanulók óraszámait, a tervezet ebben nem hoz komoly változást. A maximális óraszámok szinte megegyeznek az eddigi óraszámokkal, de a kötelező óraszámok 2-3 órával csökkentek.

A tanulói kötelező óraszámok:

-- alsóban 22-23 óra,
-- felsőben 26-28,
-- középiskola első két évében 31 óra.

A maximális óraszámok 24-25, 28-30, középiskolában 34.
Kisebb a különbség a gimnázium és a szakgimnázium között

A tervezet szerint az érettségi tantárgyak esetében a gimnáziummal azonos tartalom és óraszám szerint folyik a képzés a szakgimnáziumokban. A szakgimnáziumokban a 9. évfolyamon a természettudomány tantárgy folytatódik, amivel párhuzamosan kezdődik annak a szaktárgynak a tanítása, ami a választott szakma szempontjából szükséges, így lehet biológia, kémia, fizika vagy földrajz.

A dokumentum kiköti azt is, hogy ugyanakkor a gimnáziumban érettségiző diákok számára is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy felsőfokú tanulmányok helyett a végzettségüknek megfelelő szintű szakképzésbe lépjenek be, és ott képesítést szerezzenek.
Nem elég NER

A Nat kidolgozásában résztvevő szakértők a Népszavának azt mondták, hogy a kormány korábban elvárásként rögzítette, hogy az új alaptanterv legyen kellően nemzeti, munkaalapú és családközpontú, ami jó magyarokat és jó keresztényeket nevel, de most úgy látszik, hogy a tervezetet kidolgozó szakemberek inkább a szakmai szempontokat tolták előtérbe, ami miatt túl liberálisnak tűnhet majd a kormány számára. Gulyás Gergely is ezért beszélhetett arról, hogy komoly változtatásokra lesz szükség.

Például a hvg.hu gyűjtése szerint a hazafias nevelés kifejezésként még csak nem is szerepel a dokumentumban, helyette a hazaszeretetre nevelést írták le többször is. A családi életre nevelés is csak egyszer kerül elő az erkölcs és etika tantárgynál.

Ugyanakkor a Nat kiemeli a demokratikus államforma és intézményrendszereinek jelentőségét, és fontosnak tartja, hogy a diákok ismereteket szerezzenek az alapvető emberi jogi elvekről és gondolkodásról, és sajátítsák el az állampolgári jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat, illetve elkötelezetté válik az aktív állampolgárság gyakorlására.

Az alapértékeknél pedig nemcsak az Alaptörvényre, hanem az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, A Gyermekek Jogairól Szóló Egyezményben, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményben megfogalmazott értékekre is hivatkozik.

Meglepően korszerűen hangzik az is, hogy a lexikális tudás helyett inkább az ismeretek alkalmazását tartja fontosnak. A dokumentum szerint a Nat tervezetének egyik vezérelve a tudásalkalmazás. Ez a megközelítés az ismereteket a tudás fontos, de nem kizárólagos összetevőjének tekinti. Az ismeretcentrikus tanítás helyett a tudás felépítését és alkalmazását, az aktív tanulást támogatja. Komolyabb szerepet kapnának a mindennapi életben használható készségek.

Hogy mindebből mi marad jövő szeptemberig, az az egyelőre fanyalgó kormányon múlik. Mindenesetre az is furcsa, hogy a tervezet nem a kormányzati portálon, hanem egy külön oldalon jelent meg.

Források:
http://hvg.hu/kultura/20180831_kijott_az_uj_nemzeti_alaptanterv
https://index.hu/belfold/2018/08/31/kozzetettek_az_uj_nemzeti_alaptantervet/
https://nepszava.hu/3007027_nem-a-kormany-izleset-tukrozi-az-uj-nemzeti-alaptanterv-tervezete
http://eduline.hu/kozoktatas/2018/9/1/termeszettudomany_tantargyat_vezetnek_be_FHLOIF

Válasz

Július elején közel 2400 állást hirdetést talált a 24.hu a tanítók és a tanárok számára. Ez összesen 523 település között oszlik meg, csak Budapesten 582 helyet kellene betölteni a szeptemberi tanévkezdésig.

Az álláshirdetések egy része a különböző Tankerületi Központok intézményeibe szól, egy részük pedig a Szakképzési Centrumok alá tartozó szakközépiskolákba és szakgimnáziumokba, utóbbiban kisebb a tanárhiány. Vannak kétségbe ejtő helyzetben lévő iskolák is, például Jászladányban 11 tanár és tanító hiányzik a tanévkezdéshez, Hernádvécsén pedig 14.

Mint írják több településen, köztük Budapesten, Kerepesen vagy Fábiánsebestyénen is van olyan intézmény, ahol „bármely szakos” tanárt keresnek. De több mint 460 olyan állást találtak, amelyben a keresett tanár egyik szakját meg sem határozták, a hirdetésben például az szerepel, hogy „fizika-bármi”, vagy „ének-bármi”.

Tavaly 951 tanító és 3019 tanár jogviszonya szűnt meg, 565 tanító és 840 tanár ment nyugdíjba, viszont csak 353 tanító és 482 tanár kezdte el a pedagógusi pályáját ugyanekkor. Ezért kérdéses, hogy kik fogják feltölteni ezt a több mint kétezer üres helyet szeptember elejéig.
... https://index.hu/belfold/2018/07/09/tanarhiany_allashirdetesek/

Válasz

https://szuloihang.hu/m2/valasztas2018/
„Nem építhetjük mindig a jövőt az ifjúságnak, de építhetjük az ifjúságot a jövőnek.”
Franklin Delano Roosevelt

Április 8-án a gyermekek sorsáról is döntünk!

Az oktatási rendszerünk elavult, ezért gyökeres megújulásra van szükség! A választás a gyermekek jövőjéről is szól!

Amennyiben egyetért a szülők, tanárok és diákok közös Kiáltványával, kérjük tűzze ki Ön is a táblazöld zászlót lakhelyére az alább található űrlap kitöltésével! Zászlóink kifejezik a pozitív változtatás iránti eltökéltségünket.

-- Eddig 6397 zászló 1117 településről.

Válasz

Rendszerhibák – emberáldozattal?!
http://ckpinfo.hu/2018/03/16/rendszerhibak-emberaldozattal/
2018-03-16

-- A PISA-felmérés kimutatta, hogy javul a tanulók teljesítménye a természettudományok terén ott, ahol az igazgató nagyobb autonómiával rendelkezik az erőforrások, a tanterv és más iskolai szabályok felett” (OECD tanulmány)

-- A tanulási kudarcok mértéke az utóbbi években rettenetes, korábban Magyarországon ismeretlen mértéket öltött… A brutális tanulói teljesítményromlásért (PISA 2015) egyértelműen a kormány intézkedései nyomán bekövetkezett durva oktatási minőségromlás a felelős.” (Radó Péter)

A magyar közoktatás minden évben több mint 25 ezer fővel gyarapítja a funkcionális analfabéták számát: a 15 évesek negyede nem érti meg, amit olvas. Ma Magyarországon minden harmadik 15 éves fiú funkcionális analfabéta.

26 ezer gyermek alapvető matematikai készségek nélkül kerül ki a felnőtt életbe.

A következő időszakban minden évben több mint 17 ezer olyan tanuló kerül ki a közoktatásból, aki lényegében semmilyen alapkészséggel nem rendelkezik, ami a tanuláshoz és a munkához szükséges volna.

A helyzet egyre romlik: az igen gyengén teljesítők aránya a szövegértési feladatok tekintetében másfélszeresére, a természettudományi feladatok tekintetében pedig kétszeresére nőtt 2009 óta.

-- Amióta a tankötelezettséget 18-ról 16 évre szállították le, és ezzel párhuzamosan a közmunkaprogramok keretében havi 50-70 ezer forintos támogatással vehetnek részt úgynevezett munkaerőpiaci átképzéseken a 16 éves gyerekek, nagyon megcsappant a hozzánk jelentkező diákok száma. A már bent lévőket is nehéz itt tartani az érettségi ígéretével az iskolapadban, hiszen amikor betöltik a nem tanköteles kort, inkább elmennek a közfoglalkoztatásba, mert annyira kevés a családjuk jövedelme, hogy az az összeg, amit ott ígérnek, sokat jelent nekik.” (Orsós János iskolaalapító, Dr. Ámbédkar Iskola)

Egyre több az olyan fiatal, akinek nincs se szakmája, se érettségije: ebben a tekintetben korábban az uniós átlagnál is jobb helyzetben voltunk, mára már jóval az átlag alá süllyedtünk. Mivel ezeknek a fiataloknak az alapvető tanulási képességei is fejletlenek, így a továbbképzésük is rettenetesen nehéz.

A tankötelezettségi korhatár leszállítása óta drasztikusan lecsökkent azok száma, akik 17-18 évesen még tanulnak: a tanulás helyett sokan inkább a közmunkát választják.

A szakmunkásképzésben minden ötödik diák abbahagyja a tanulást, mielőtt megszerezné a szakmát. Hiába „butították le” a szakmunkásképzést, csökkentették a képzési időt és a közismereti tárgyakat – a lemorzsolódás nem csökkent. A sorozatos kudarcokat elszenvedő, motiválatlan diákok – ahogy csak megtehetik – elhagyják az iskolát.

-- Az esélyegyenlőtlenségek magas szintje megakadályozza a jó eredeti adottságokkal rendelkező, potenciálisan tehetségessé válni képes, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat abban, hogy kiemelkedjenek, tehetségüket kibontakoztassák. (CKP Kockás könyve)

A családi háttér a PISA felmérésben vizsgált országok közül nálunk befolyásolja legjobban az iskolai teljesítményt. Míg sok országban az iskola mérsékli a kezdeti különbségeket, nálunk nagymértékben fokozza.

A nagyon korán (a negyedik évfolyam végére) kialakuló teljesítményszakadékok Magyarországon a legnagyobbak Európában. A negyedikesek matematikatudását mérő TIMMS eredményei azt mutatják, hogy Magyarországon a legnagyobb a különbség a legjobban és a legrosszabbul teljesítők eredményei között: másfélszer akkora, mint például Hollandiában.

És a különbségek egyre nőnek!

Források:

-- PISA eredmények 2015
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/nemzetkozi_meresek/pisa/PISA2015_osszefoglalo_jelentes.pdf

-- Radó Péter: A csúfos PISA-bukás oka az oktatás minőségének súlyos romlása
http://hvg.hu/itthon/20161206_PISA_2015_meredek_lejton_a_magyar_kozoktatas_rado_peter

-- Radó Péter: PISA 2015: miért romlanak az eredményeink?
http://www.tani-tani.info/pisa_2015

-- Az Európai Bizottság közleménye
https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/2018-european-semester-country-report-hungary-hu.pdf

-- Eurostat
https://goo.gl/K3BYLD

-- Fehérvári Anikó: Lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás trendjei
http://nevelestudomany.elte.hu/downloads/2015/nevelestudomany_2015_3_31-47.pdf

-- Oktatási és Képzési Figyelő 2017
https://ec.europa.eu/education/sites/education/files/monitor2017-hu_hu.pdf

-- Tanuljatok, ne szüljetek!
http://168ora.hu/itthon/tanuljatok-ne-szuljetek-dr-orsos-zsuzsa-rakkutatot-naponta-emlekeztetik-ra-hogy-cigany-145795

-- CKP: Ötéves a Köznevelési törvény – évfordulós helyzetértékelés
http://tanitanek.azurewebsites.net/CKP2/Info/TemaElemek/Summary/2c3a02fd-3787-4754-b0ad-0d03b7b0879f

Válasz

2018-03-11
http://ckpinfo.hu/2018/03/11/blogravalo/
Kommentek a Tanítanék mozgalmat elindító Hermanos levélhez (szemelvények)

Egyre kevesebb időm van a tanítványaimra, rengeteg problémájuk van, és szeretnék is nekik segíteni. SOS jeleket küldenek, családi gondjaik vannak, de nekem megint adminisztrálnom kell – azt, hogy adminisztrálok. Én ettől megfulladok.

A társadalom olyan problémái gyűrűznek be az iskolába, amelyekkel a mai oktatás, a mai pedagógia nem tud megbirkózni.

Az iskola ma teljesíthetetlen és elviselhetetlen – diáknak és tanárnak egyaránt.

A szülők perspektívátlanságának a gyerekek motiválatlansága a következménye. A szakközépiskolában és szakiskolában olyan mértékű a gyerekek közömbössége, fegyelmezetlensége, amivel – a még mindig poroszos – oktatás tehetetlen.

Sajnos, meg kell jegyeznem, az állami oktatásért, a tanárképzésért felelős oktatási intézmények (egyetemek) teljes mellszélességgel csatlakoztak a központi intézkedésekhez.

Szurkolok azoknak az erőknek, akik megkísérlik a jó irányú változást kivívni.

Lelkész vagyok, nem tanár, de mint hitoktató, részt veszek az intézmény életében, és látom, ahogy a mostani “reformokig” is problémákkal küzdő, mégis kielégítően működő iskolákat, különösen a falusi iskolákat hogyan lehetetlenítették el az elmúlt években.

Négy-öt éve nem történik más az oktatásban, mint annak silányítása kormányzati részről – és a pedagógusok alázása. Az etikai kódex pedig a végleges személyiség-megnyomorítás eszközének készült a fizetett bérencek részéről.

Kívánom, hogy politikai beállítódástól függetlenül mindenki gondolja át, mihez vezet egy ilyen embertelen, a szakmára ráerőltetett, szigorú keretek közé szorított oktatási rendszer, különösen akkor, amikor a körülöttünk lévő világ ennyire gyors és dinamikus változásban van.

Negyvennyolc éves munkaviszony, 3 diploma, közel 20 publikáció. Tanulásmódszertan könyv, az alsó tagozattól a felső tagozatig, középiskolában, szakközépiskolában. Főiskolán, egyetemen, mint meghívott előadó dolgoztam, a pápai Pedagógiai Kutatóintézet munkatársa voltam: ezek után visszaminősítettek Pedagógus 1. kategóriába! A tanári múltam és a demokráciába vetett hitem nem engedte, hogy a portfóliós bohóckodásban részt vegyek!

A diákokon ne kísérletezzenek, minden embernek csak egyetlen gyermekkora van! Itt már a gyermekeink lelkivilága a tét!

Teljesítménykényszer, hasznosíthatatlan tudáshalmaz, teljesíthetetlen elvárások. Motiválatlan tanulási légkör. A gyerekek szorongóvá, kényszeressé válnak.

Egy tudás alapú társadalomban pont ezek a rosszul berögzült viselkedésformák lesznek gyermekeink legnagyobb gátjai az érvényesülés útján, bármely területen.

Felháborító, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket lelki nyomoronccá tesz az iskola. Szorongó, gátlásokkal teli, önbizalomhiányos felnőtteket termel a rendszer. Tűrhetetlen!

Teljesen abszurd, hogy ennyire mélyreható iskolareformot ilyen rövid idő alatt be lehessen értelmesen és szakszerűen indítani. Ez politikai dilettantizmusra vall!

Ez a kormány tudatosan akarja elvenni gyermekeink jövőjét. Gondolkodni képtelen, ostoba és így könnyen irányítható embertömegeket szeretnének… Ez ellen csak egy erős közösség tud fellépni.

Az oktatást irányítók tudják, hogy kik minősítik a tanárokat?

Az úgynevezett mesterpedagógusok legyenek szakmájuk mesterei! Felháborító, hogy őket is egy gyorstalpalón elérhető végzettségű, a többiekétől messze kimagasló fizetésű minősíti, és tőle függ az előmenetelük.

Felháborító, hogy önjelöléssel lehet valaki szakértő, nem pedig elért eredményei, szakmai múltja, tudása, szintje jogán. Én azt követelem, hogy aki engem szakért, legyen kimagasló szaktudású!

A tanár nevel és tanít és NEM adminisztrátor! A gyerekek kiteljesedésre és boldogságra születtek, nem napi 8 órát az iskolában töltő gépnek.

A kedves minisztériumi döntéshozók legyenek szívesek kihúzni a fejüket az uralkodó hátsó feléből és igyekezzenek megnézni, hogy mire is kellene felkészíteni a gyerekeket a lexikális tudás helyett.

Az oktatásra is tessék költeni, mert úgy fog elmenni mellettünk a többi ország tudásban, mint egy sólyom a csiga mellett (észre se vesszük).

Szabadságra, felelősségre, önállóságra és szeretetre kell nevelni. És ez csak szabad, felelős, önálló és szeretni képes tanárokkal lehetséges.

Nincs is annál…

Nincs is annál dühítőbb, mint amikor a ti szakképzési centrumotok megtakarításából vonnak el, hogy egy másik szakképzési centrum ne legyen veszteséges. És közben megtudod, hogy ott tellett karácsonyi és pedagógusnapi jutalomra, nálatok pedig nem. Elgondolkodtató, nem? Micsoda kiváló ötlet is volt ez az egységesítés…

Nincs is annál bosszantóbb, mint hogy az osztályfőnöki munkáért járó pótlékod nem a teljesítményedtől, hanem pusztán az iskolai végzettségedtől és az iskolád fenntartójától függ…

Nincs is annál beszédesebb, mint amikor a minősítő eljárás a Stockholm szindrómát és a stanfordi börtönkísérletet juttatja a kollégák eszébe. (Mindkettő kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek viselkedését vizsgálja pszichológiai szempontból.)

Nincs is annál szebb öröm, mint amikor a minősült hálát rebeg minősítőinek a kiváló eredményéért, miközben azok nem akarták, hogy a jelölt ilyen szuper teljesítményt tudjon magáénak. Hiába, azok a fránya indikátorok…

Nincs is annál megalázóbb, mint amikor pedagógus napon (köszöntés helyett) levelet kapsz a HIVATALTÓL, hogy legyél szíves – te, saját magad – kinyomtatni a bukásodról szóló dokumentumot, amit minősítő eljárás lefolytatása nélkül kaptál…

Van abban valami pikáns, amikor megtudod, hogy a két főiskola és három egyetem tanárai által megítélt diplomáid a köznevelés irányítói számára még egy automatikus ped.2-es besorolást sem érnek. Hiába a mindenki megelégedésére ledolgozott harminc éved, a szakvizsgád – nem kerülhetsz ’csak úgy’ a pedagógusok magasabb fizetéssel járó szintjére……

Nincs is annál…

Nincs is annál kegyetlenebb, mint amikor három év együttlét után az érettségi évében veszi el az osztályát kollégájától az iskola igazgatója, mert éppen tizenkettedikes osztályra van szüksége a magasabb minősítési fokozathoz…

Nincs is annál szánalmasabb, mint amikor látod, mennyire megrémül kollégád a minősítés napján, mert az előre kiosztott szerepeket nem sikerül úgy eljátszatnia, ahogy eltervezte, ugyanis aznapra megbetegszik a tanóra néhány kulcsszereplője…

Nincs is annál vérlázítóbb, mint amikor a mindenki által tisztelt, lelkes és kiváló pedagógus kolléga, aki rajong a hivatásáért, és rengeteget tesz a gyerekekért, akire soha senki nem panaszkodott még a közel 35 éves pályafutása során – másodszor „bukik meg” a minősítő eljárás során…

Nincs is annál megalázóbb, mint amikor az ötdiplomás, szakvizsgás, régóta pályán lévő főnök beadja a derekát, és minősítésre jelentkezik. Nyugdíj közelében jár, a „pedagógus béremelés” után pedig nemhogy nőtt volna, hanem éppenséggel csökkent a fizetése! Isten malmai lassan őrölnek: mire kiírják az eljárást, megszűnik a tantárgy, amiből minősült volna, ráadásul azok a gyerekek is elmentek már, akiknek tanította.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hosszas levelezgetés után, a HIVATAL engedélyt ad a megmérettetésre. Valóságos siker! Csupán a tantárgy és a tantárgyat tanuló gyerekek fiktívek. De néhány próbaóra után – a minősítés napjára – egészen beleélik magukat, hogy ez nem is az idén, hanem még tavaly történik. És örülnek, hogy így most majd egy kicsit több lesz az igazgató úr nyugdíja.

Kommentek a Tanítanék mozgalmat elindító Hermanos levélhez (szemelvények)

Jó lenne végre, ha a gyerekeinket megtanítanák alkalmazni is a TUDÁST ! Régóta hiányzik a magyar oktatási rendszerből, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem a tanárok hibájából.

Gyermek/diák elleni bűntett a heti 32-40 tanítási óra! Kivitelezhetetlen a precíz, lelkiismeretes felkészülés. A bejárós diákok számára végképp. Azonnali változtatásokra van szükség!

A “gúzsba kötött”, megalázott vagy csak konformista pedagógus NEM TUD önálló gondolkodásra képes diákokat nevelni!!!

Az országnak gondolkodó, alkotásra képes személyiségekre van szüksége, de személyiséget CSAK személyiség képes kibontakoztatni!!!!

4-5 éve nem történik más az oktatásban, mint annak silányítása kormányzati részről és a pedagógusok alázása. Az etikai kódex pedig a végleges személyiség- megnyomorítás eszközének készült a fizetett bérencek részéről. A gyermekeink lelkivilága a tét!

Teljesítménykényszer, hasznosíthatatlan tudás halmaz, teljesíthetetlen elvárások. Motiválatlan tanulási légkör. A gyerekek szorongóvá, kényszeressé válnak. Egy tudás alapú társadalomban pont ezek a rosszul berögzült viselkedésformák lesznek gyermekeink legnagyobb gátjai az érvényesülés útján, bármely területen.

Felháborító, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket lelki nyomoroncá tesz az iskola. Szorongó, gátlásokkal teli, önbizalomhiányos felnőtteket termel a rendszer. Tűrhetetlen!

Gyáva, megalkuvó pedagógusok csak gyáva, megalkuvó gyerekeket tudnak nevelni!

Az oktatást irányítók tudják, hogy kik minősítik a többieket? Az úgynevezett mesterpedagógusok legyenek szakmájuk mesterei! Felháborító, hogy egy gyorstalpalón elérhető a többiektől messze kimagasló fizetés, és az, hogy tőlük függ a többiek előmenetele. Hogy önjelöléssel lehet valaki szakértő, nem pedig elért eredményei, szakmai múltja, tudása, szintje jogán. Én azt követelem, hogy aki engem szakért, legyen kimagasló szaktudású!

Az oktatásnak szabadnak kell lennie, három értelemben is: szabadnak az egész iskola vonatkozásában, szabadnak az egyes tanár vonatkozásában, és végül a tanulókat is megilleti a szabadság.

2010 előtt se volt minden jó, de ami azóta történik az megbocsájthatatlan. A jövő záloga az értelmes, önmagát képezni tudó tanár és tanuló. Ehhez egyre kevesebb a lehetőség. Így önmagunknak ássuk a sírt. Ne hagyjuk így!

Válasz

„Elég volt abból, hogy a kormányzat korlátolt korifeusai minősíthetetlen stílusban és színvonalon minősítgessék a magyar felsőoktatás által létrehozott értékeket” - így reagált az Oktatói Hálózat Németh Szilárd múlt heti nyilatkozatára. A Fidesz alelnöke azt mondta, „olyan egyetemek és főiskolák vannak, hogy annyit ér némelyik, mint vászontarisznyán a lakat”.

Németh Szilárd múlt héten úgy fogalmazott a felsőoktatásról, hogy az európaiakat leszoktatták arról, hogy dolgozzanak. Hozzátette: „olyan egyetemek és főiskolák vannak, hogy annyit ér némelyik, mint vászontarisznyán a lakat. Avval nem lehet elhelyezkedni. Magasbanéző diplomával nem lehet elhelyezkedni, ne vicceljünk már. Ehelyett mondjuk egy tetőfedő mennyivel jobban jön. Attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, meg kulturálatlan ember, hanem végzi a munkáját. Olyan munkát, amit te komám nem tudsz elvégezni a professzori székből. Ez a helyzet. És ebből meg lehet élni”.

Az Oktatói Hálózat szerint „Németh Szilárd tovább folytatja az ország félrevezetését az állítólagosan fölösleges diplomákról”.

„Ezenközben az igazság az, hogy egy diplomás fele annyira van kitéve a munkanélküliség veszélyének és kétszer akkora átlagos keresetre számíthat, mint egy érettségizetlen szakmunkás. Magyarországon ma nem túl sokan, hanem túl kevesen tanulnak mind közép-, mind felsőfokon, és a lecsúszó iparágak lobbistái által vezérelt oktatáspolitika ezt a hiányt minden eszközzel tovább fokozza. Hazánk és gyermekeink jövőjét áldozzák fel azért, hogy néhány elavult vállalkozás olcsóbb bérrabszolgákhoz jusson” - írják.

Üzent a szülőknek Parragh László: rossz beidegződés, hogy azt hiszik, érettségivel minden ajtó megnyílik
http://eduline.hu/kozoktatas/2017/6/26/Parragh_Laszlo_kozepiskola_szulok_VHQENX

-- "Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés" - mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. "Számtalan olyan szakgimnáziumot találni, ahol a diákok elhelyezkedési esélyei magasabbak, mint a 2,5-3-as átlagú gimnáziumok tanulóinak.
... http://eduline.hu/felsooktatas/2018/3/12/Visszaszolt_Nemeth_Szilardnak_az_Oktatoi_Ha_N4NPW9

Válasz

Könyvtáros kollégáink fizetése. Szégyen.
"Ennek eredményeképpen egyre nagyobb számban lettek az intézményekben a bérminimumot kapók, és a legtöbb diplomás (levéltáros, muzeológus) dolgozó bruttó 161 ezer forintot keresett például tavaly ilyenkor. A korábbi minimálbér-emelési körrel itt is odáig jutott a helyzet tavaly februárra, hogy a szakmai munkát végzők fizetése alig haladta meg a gondnokokét."
https://index.hu/gazdasag/allas/2018/03/09/nem_kapnak_beremelest_a_muzeumi_dolgozok_konyvtarosok/
-- Oktatói Hálózat

Válasz