„Úristen, te tanár vagy?! Szegénykém...” – Hogyan látjuk a pedagógusokat? És ők hogyan látják magukat? | 2018. június 3.

A pedagóguspálya egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, az idősebbekből pedig sokszor hiányzik már a lendület, ami nem csoda. A rendszer élhetetlen, nekik mégis túl kell élniük minden egyes napot. Kocsis Noémi írása pedagógusnap alkalmából.

–

Hallottál a környezetedben ilyen mondatokat mostanában? Pedig ha már az oktatásról beszélünk, valahogy ez lenne a cél, nem? Akár pedagógusnap van, akár nincs.

„Hú, az én gyerekem olyan jó iskolába jár!"

„Annyira szuperek a tanárok! Imádjuk a tananyagot."

„A suli minden szempontból tökéletes."

„Bárcsak még négy évig járhatnék ebbe a gimibe!"

„XY a világ legjobb tanára."

„Két kézzel kapkodnak utánam a körzeti oviban, csak menjek oda."

„Én is pedagógus akarok lenni!"

„A mostani gyerekek százszor jobbak és szorgalmasabbak, mint mi voltunk annak idején.”

Voltak kiváló tanáraim gyerekkoromban, és irgalmatlanul rosszak is

És a gyerekeim is így jártak: találkozhattak a katedra előtt született pedagógussal éppúgy, mint a pályára-, de még gyerek közelségére is teljesen alkalmatlan felnőttel. Nekem sem azok maradtak meg mára a „jók” között, akik mai szemmel minden tekintetben ideálisak lennének. Volt egy tanárnőnk, akitől szabályosan rettegtünk néha, mert feleltetéskor a lustákat, felkészületleneket szabályosan kivégezte a tábla előtt – tanultunk is az órájára, mint a kisangyal.

-- De mikor megnyugodott, ugyanő volt az is, aki azt mondta a sápadt felelőnek: „igazad van, én tévedtem, elnézést kérek érte.”

Volt középiskolai történelemtanárom, aki letépte a makogó diák ingéről a kokárdát (aznap ünneplőben kellett menni), mert az egy szót sem tudott kinyögni a kiegyezésről. „Maga ezt nem érdemli meg” – mondta neki, és a kezébe nyomta a trikolórt, biztosítótűstül. De ugyanő volt, aki annyi tudást adott át és annyi humort vitt bele, hogy ki nem hagytunk volna egyetlen töriórát sem.

„Külön állatfaj”

Megkerestem néhány pedagógust, mondják el, hogyan érzik a saját és szakmájuk helyzetét manapság. Van közöttük négy évtizede a katedrán álló „öreg motoros”, van realista-idealista gyakorló általános iskolai tanár, éppen pályamódosító egyetemista és kiégett-befáradt pályaelhagyó is. Meséltek aktív, lelkes fiatalok is, köztük olyan, aki frissen érettségizőként éppen most adta be a jelentkezését az óvodapedagógus szakra. Ahány ember, annyi vélemény, de a sokból egyet leszűrhettem: mindannyian imádták/imádják azt, amit csinálnak. Még akkor is, ha momentán éppen utálják, mert

-- mikor valakinek megemlítik, mi a foglalkozásuk, az illető olykor felrikolt: „Úúúúúúristen, te tanár vagy? Szegénykém…”

Kozma Katalin negyven éve van a pályán

„Az első – meghatározó – élményem nagyapámtól és anyukától jött, mindketten tanítottak. Nagyapámat nyugdíjas tanítóként ismertem, akihez mindennap jöttek a tanítványok. Iskolaigazgatóként folyton fejlesztett, tanulmányt írt arról, hogyan lehetne falusi kollégiumot üzemeltetni, létre is hoztak egyet, aktív és erős diák-önkormányzattal.

-- A szüleim között állandó konfliktusforrás volt, hogy a jól kereső, pénzügyi vonalon mozgó apám folyton éreztette anyámmal: »semmi ez a szakma, csak a hideg vízre valót keresheti meg vele.«

A mentalitás aztán öröklődött, nagyvállalkozó unokaöcsém ma is minden találkozásunkkor megkérdezi, hogy »mi kapunk-e egyáltalán fizetést«?”

Katalin négy évtized alatt számos iskolában tanított

Volt köztük lakótelepi mamutintézmény, állami gondozott gyerekeket befogadó „iskolaváros”, magánsuli és nyolcgyerekes falusi osztály egyaránt. Most egy építőipari szakmákat oktató szakmunkásképző könyvtárában dolgozik már nyugdíjasként – de az oktatást sosem adta fel: saját alapítású, saját fenntartású amatőr színjátszó-csoportjukban viszi tovább, amit a szerelemhobbi, a drámapedagógia terén annak idején elsajátított. A csoportban négyen korábbi tanítványai, közülük hárommal együtt másznak, az egykori tanárnő ugyanis sziklamászó lett időközben. Mindkét lánya pályaközeli, a kisebbik szintén kamaszokkal foglalkozik.

-- „Egész életemben úgy éreztem magam a gyerekek között, mint egy kincsvadász. Mindig találtam tehetségeket, akiktől egyszerűen leesett az állam.

Amit ma utálok hallani a kollégáktól: »a mostani gyerekek sokkal rosszabbak«. Micsoda? Mi ugyanúgy megcsináltuk a magunk stiklijeit, sőt! Nagyon kényelmes hozzáállás, ha rámondom a gyerekre, hogy rossz. Igen, nekem is volt olyan diákom, akivel semmiféle kapcsolatot nem tudtam teremteni, akire nem tudtam hatni – de azt én nem oldottam meg, az én hibám volt. Nem véletlenül mondják a tanárokra, hogy egy »külön állatfaj«…

-- Sokan nem képesek beismerni, hogy hibáztak. És elutasítják a változást, félnek tőle, ez sem jó. Én ma is minden oktatással kapcsolatos cikket elolvasok, figyelem, mi van, és hogy mi lehetne.

De abban nem változott a véleményem, hogy ezt a pályát csak égve és csak pörögve lehet csinálni.”

Az alábbiakat egy szintén évtizedek óta tanító, általános iskolában dolgozó pedagógus küldte nekem:

„Morfondírozok a tanári hitvallásomon. És egyre inkább rájövök, hogy nem feladatom a gyereket megjavítani. Nem feladatom a gyerek helyett akarni.

-- Számonkéréssel akarjuk őket munkára, tanulásra késztetni (valójában nem biztos, hogy mi, hanem a poroszos állami előírások), miközben a számonkérések csak megbetegítő stresszforrások.

Olyan a helyzet, mintha tanár és diák ellenség lenne, és a számonkéréssel (már a szó hangulata is milyen negatív) büntetést rónánk ki rájuk.

Az ellenőrzésnek nem lehet a tanulásra való sarkallás a célja. A tanári munka segítő tevékenység. Felkínálom neki a tananyagot és az általam eredményesnek gondolt tanulási módszert, és hogy ő ezzel él-e, az a saját (meg legfeljebb a szülők) dolga. Elvégre az ő jövőjéről van szó. Az intelligens és tudatos gyerekek többsége él vele, olyankor sikeresek leszünk, és ez nekünk is nyújt valami örömet.”

„Az ember nem a politikáért tanít”

Fülöp Flóra tíz éve angoltanár, nem állami keretek között tanít. Tíz éve jött haza az USA-ból, de a saját módszereivel nem boldogult itthon, ezért elkezdett olyanokat fejleszteni, amelyek megfeleltek az egyénnek. A sok gyakorlat a mesterfokozat megszerzésénél is hatásosnak bizonyult. Flóra az a típus, aki bármikor kész szót emelni, ha valami nem tetszik neki, tüntetni megy, de azt is vallja, hogy először maguknak kell rendbe tenniük a dolgokat – belül.

„Sokan »nyöszörögnek, hogy ez a pálya társadalmilag nem elfogadott«. Ezzel nem értek egyet. Nyilván tudható, hogy ebből nem leszel milliomos soha, de aki ebbe a pénzért megy bele, nem tudja, mit csinál.

És tökmindegy, hogyan ítéli meg a politika, mert az ember nem a politikáért tanít. Lehet, hogy anyagilag nem ismeri el senki a tanárságot, nem kapunk érte kitüntetéseket mindennap, de a tanári pályában nem ez a kitüntetés.

-- Ha végre megkérdeznék, mit szeretnénk, én azt mondanám: kicsit több lehetőséget a kötetlen tanításra. Ma minden centralizált, de így nem lehet a gyerekre, az egyénre szabni a dolgokat. Nem igaz, hogy csak versenyistállókra van szükségünk.”

Máté néhány éve a város legagilisebb gimnazistája volt, pinceklubot hozott létre, programokat szervezett, vitte a diák-önkormányzatot. Annyira szót értett a kortársaival – ráadásul jó tanuló volt és okos – hogy látszott: az ég is pedagógusnak teremtette. Fel is vették, kétszakosnak. A hatéves képzést már két éve ott hagyta.

„Azt láttam, hogy a képzés nem átgondolt, kevés a tényleg tanítás- és tanulásspecifikus rész. Csupa tudományoskodó elméleti órát kapunk. Sokunknak az az érzése, hogy csak a megfelelő szak BA- és MA képzését vonták össze, némi szakfüggetlen, általános pedagógiai-pszichológiai szerencsétlenkedéssel. Nekem nagyon nagy csalódás, hogy az ország „number one” egyetemén ennyi évet elvesztegettem. A volt csoporttársaimban hasonlóan lelkes és motivált tanárjelölteket ismertem meg.

-- Jelenleg szinte mindenki alternatív megoldásokban gondolkozik, és nem szeretne tanítani. Én két és fél év után váltottam germanisztika BA-ra, hogy legalább valami papírom legyen.

Még mindig gyűröm, el sem hiszem, hogy egyszer ennek vége lesz. De még mindig reménykedem, hogy egyszer végre tényleg diplomás tanár leszek.”

Egy közel tíz éve gyógypedagógusként dolgozó tanárnő

„Nagyon szeretek gyerekek között lenni. Bármit megértenek, ha alátámasztod érvekkel, ellentétben a felnőttekkel. Nagyon jó befektetés minden, amit mutatsz nekik. És igenis, van véleményük a világunkról, elég jól látják. A szívükkel látnak.

-- Őszinték. Belátóak. Érdemes mindent megmutatni nekik, és biztos, hogy semmi nem múlik el nyomtalanul. Ez szerelem. A kiégésig pedig nem szabad eljutni.”

Apadó tűz, csökkenő motiváció

Az építészmérnök Ákos jelenleg az építőiparban dolgozik, de felmutathat egy 17 éves tanári gyakorlatot is.

„Ez a világ egyik legszebb hivatása, imádtam, de manapság már nehezebb a szakma, sok a felesleges adminisztráció. Az egyetem tele volt szív-lélek zseniális tanárokkal, de már akkoriban is egyre többen panaszkodtak közülük, hogy nincs minden rendben, egyre kevésbé bírják, csökken a tűz és a motiváció bennük. Na, ez az igazán sajnálatos. Mert a pénz inkább másodlagos: sokan annyira szeretik csinálni, hogy inkább másodállást vállalnak, csak ne kelljen abbahagyni.

-- A volt egyetemi tanáromnak máshol ötszörös fizetést ajánlottak, ennek ellenére nem hagyta ott a sulit.”

Egy ma már nyugdíjas óvónő

„Nem könnyű, elnyűttnek érzed magad a nap végére. Főleg a rengeteg, felesleges adminisztrációra sajnálja az ember az időt – semmi értelmét nem tapasztalod, látod. A munkaidő sokkal több, mint ahogy gondolja egy szakmában járatlan. Nem kérdés a túlóra, hiszen az a kötelességed, a gyerekek érdeke. (A te családod gyakran kárát látja.) Jó pedagógus vagy, tehát nem latolgatsz, elvégzed a feladatot, a köszönömért, a csemetékért. Örülsz neki, ha pozitív élményt adsz és kapsz. Nem is jut eszedbe a pénz, csak amikor nyugdíjba mégy. Akkor is csak azért, mert a barátaid, persze a nem pedagógusok, szép összeget kapnak – hiszen »ők megdolgoztak érte«.

-- Aggódom a pályakezdőkért, akik egyre inkább fogyóban vannak. De ha újból kezdhetném, akkor is óvónő lennék.”

Pedagógusnap manapság

Iskolás koromban június első péntekén mindig egy szál gerberával mentünk suliba. De mi a helyzet a tanári zsebkönyvekben régen piros betűs ünnepként szereplő pedagógusnappal?

„Pedagógusnap? – kérdezett vissza egy érintett. – Van ilyen is? Én nem érzem. Sem szülőnek, sem gyereknek, sem fenntartónak nem jut ez már eszébe. Nem, egy szál virágot sem kapunk. Szakgimnáziumban/szakközépiskolában tanítok hét éve, de még nem láttam, hogy akár egy kézfogást is kapott volna bármelyik kollégám…

-- Maximum magunkat ünnepeljük.”

Az új generáció?

Végül kerestem volna valakit, aki éppen most készül a tanári pályára. Nem volt könnyű. Valaki tréfálkozva annyit kérdezett vissza: „Magyarországon?” Kiterjedt ismerősi körömből senki sem jött szóba. Aztán nehezen, de találtam valakit: Vellai Csinszka most érettségizett egy dunántúli városban, óvodapedagógusnak készül.

„Hogy miért mennék erre a pályára? Először is, mert nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, azt mondják, van is érzékem hozzá. Úgy tervezem, hogy óvó néniként segítek majd nekik abban, hogy a mai világban ne csak a rosszat tanulják meg, hanem például könyvek mellett nőjenek fel. Egyre nagyobb hiány van pedagógusokból, szerintem nagyon nagy szükség volna rájuk, főleg a jókra.

-- Én úgy képzelem el magam a pályán, hogy a szívemből cselekszem és a szeretet útját járom.”

A felvételi adatok

Minisztériumi felvételi adatok szerint 2015 és 2018 között nőtt az óvodapedagógusnak, gyógypedagógusnak, tanítónak, valamint csecsemő- és kisgyermek-nevelőnek jelentkezők száma. Emellett szép lassan növekszik az osztatlan tanárképzésre felvételizőké is. A legnépszerűbb osztatlan tanárszakok az angol, a történelem, a testnevelő, a magyar, a matematika. A 2018-ban leginkább preferált tanulmányokról szóló hivatalos tájékoztatón a minisztérium szakértője megjegyezte:

-- a szakok népszerűsége lefedi a felsőoktatási stratégia által preferált területeket,

vagyis úgy néz ki, a fiatalok és a családok megértették, mely szakmákra van szükség a munkaerőpiacon…

https://wmn.hu/ugy/48828-uristen-te-tanar-vagy-szegenykem--hogyan-latjuk-a-pedagogusokat-es-hogyan-latjak-ok-magukat
Kocsis Noémi

Előzmény

Válasz

Az oktatási rendszernek nem a benne szereplők miatt van baja – Kis lépésekkel a változásért
https://wmn.hu/ugy/48200-az-okatatasi-rendszer-bajai-nem-a-benne-szereplokkel-van--kis-lepesekkel-a-valtozasert
2018. február 9. | WMN

Senki előtt nem titok, mennyire nehéz mostanában a magyar oktatási rendszerben részt venni. A pedagógusok ugyanúgy szenvednek ettől, mint a diákok. Vannak azért még biztató jelek, mint például annak a fiatal pedagógusnak a hozzáállása, aki kilépett a fősodorból, hogy olyan projektekben vegyen részt, amelyek minden szereplőnek örömöt okoznak. Állítja, hogy az a szemléletváltás, amit ő is megtapasztalt, képes lesz megváltoztatni az egész rendszert, és a kis hullámok elsöprik azt az erős sodrást, ami egyelőre legyőzhetetlennek tűnik. Vendégszerzőnk, Szijártó Adrienn írása.

–

„A kezdet siratása”

Az első tanítási napomon azt hitték a kilencedikes osztály tanulói, hogy a friss hó egy új diáktársat is hozott. Pedig én az új magyartanárnő voltam. 23 éves, de 17-nek gondoltak. Pályakezdő. Tele tervekkel, álmokkal, reményekkel.

Láttam magam egy pódium tetején, ahol lelkesen, kissé patetikusan magyarázok az olvasás szeretetéről, és harminc csillogó szempár figyel rám néma csendben. Láttam a kellemesen zajos sürgő-forgó csoportmunkákat, ahol mindenki a feladaton dolgozik, mert én majd olyat viszek, ami izgalmas, nekik való. Láttam, ahogy egyszerre harminc kéz van a magasban, mert mindenki örül, hogy végre valaki megkérdezi a véleményüket. Álmaimban én voltam a hős, de azért szigorú tanárnő, aki majd mindent megreformál.

Az első közös hónapunk még – a kezdeti mámor és a téli pára lencséjén át – kissé hasonlított is erre a képre. Aztán amikor letelt a „honeymoonos” első hónap, a pára lefolyt, és az álmokkal együtt én is lelepleződtem. Rájöttek, hogy „a tanárnő nem az a kiabálós fajta”. Nem fenyeget, nem lelki terrorizál, és állandóan, kényszeresen új esélyt akar adni mindenkinek. Ja, és folyton újratervez. Mert a szabály és demokrácia, amit ő kitervelt a „bölcs-ész” fejével elméletben, azt a harminc hús-vér diák hamar megdöntötte. Így minden héten új szabályt talált ki.

„Vers és valóság”

-- Gyorsan lőttek a következetes és szigorú tanárnő szerepnek. Én lettem a naiv, bizonytalan, omladozó álmokkal kullogó tanárnőcske, akit néha jól le is tegeznek.

De nem tetszett ez a szerep. Ott villogott erősen egy gondolat a fejemben. Küldetésem van. Nevelő leszek, a jövendő generáció hivatalosan kinevezett mentora (semmiképpen sem okítója). Nem adhattam fel. Elindult köztünk egy láthatatlan csata, amiben mindannyian makacsak voltunk. Kóstolgattuk egymást, néha kedvesen, néha meg igazán nem szépen. Ők óra közben egymást megkötözve kiestek a szekrényből, név nélkül adtak be dolgozatokat, függönyt gyújtottak, versenyeztek azért, hogy ki kapja meg az első szaktanárit, és persze a szokásos: nem olvastak kötelezőt. Én meg elkezdtem kiabálni, egyszer az asztal tetejéről ordítottam. Semmit nem ért. Szívhez szóló hegyi beszédeket tartottam. Egy napig hatottak. Véget vetettem a kreatív feladatoknak, és egész órán diktáltam. Én szenvedtem ettől jobban.

„A reményhez…”

Néha-néha megcsillantak reményt keltő pillanatok. Amikor az anyegines órára a fiúk és lányok mind kiöltöztek a szerepjátékhoz, és aztán óra után a fiú, aki mindig mást csinált, azt mondta: „tanárnő, ez most nagyon jó volt”. Vagy amikor a karácsonyi saját novellák felolvasásakor egymás történetei igazi békés csendet, barátságot adó könnycseppeket hoztak. Lettek jobban sikerült órák. Úgy-ahogy normalizálódtunk. De egyikünknek sem volt komfortos a merev oktatási rendszer. Nekik sokkoló volt Goethe, és sok volt a kötelező, meg a verslábak.

-- Nekem sokan voltak ők így egyszerre, és kevés volt a 45 perc, kevés volt a szabad tér olyan könyvekre, amelyekkel jobban kinyithattuk volna egymást. És persze nehéz volt elengedni azt is, hogy bármit csinálhatok, nem fogja mindenki szeretni az irodalmat.

Aztán úgy fél év után történt valami.

Elkezdtük felfedezni egymást az órákon kívül. Ahol már nem feszengtünk a szabályok miatt. Rájöttem, hogy van egy maroknyi csapat, és a tagjaival valami összetart bennünket. Telve voltunk alkotási vággyal, kreatív energiával, úgyhogy színjátszó társulatot alapítottunk. Elkezdtünk együtt alkotni, együtt álmodni, saját darabot színre vinni. Abban a mikroközegben, túl az iskola szabályain, túl a 30 fős létszámon, ebben az intim közegben, szabályok nélkül lettek szabályok.

-- Közösséggé váltunk. Odafigyeltünk egymásra. Egymásért voltunk. Fegyelmezés és taktikázás nélkül. Kijátszottuk magunkból az álmainkat, vágyainkat, félelmeinket. Sokkal többet tanultunk, mint a tanórákon. Igazi csapattá váltunk.

Aztán a határozott idejű szerződésem lejárt, és az előző tanárnő visszajött gyesről. A 30 fős osztálynak talán jobb volt így. Talán jött valaki, akinek ment a szigor, a következetesség és a küldetés is. A társulatunk pedig megkapta azt az időt, amivel ajándékainkat odaadhattuk egymásnak, és beteljesíthettem a küldetést. Nem pódiumról, nem patetikusan, nem tömeg előtt, és nem hősként. Hanem csendesen, kisközösségben, odafigyelő társként.

„Föltámadott a tenger”

Azóta eltelt hat év. A mentorálás és tanítás alternatív formái után néztem, és most sokféle projektben benne lehetek, ahol azt érzem, közösen, együtt megyünk. Ahol küldetésünk van. Közben szomorúan figyelem, ahogyan a nagy létszámú, hagyományos alapokon működő oktatásban egyre jobban felőrölik egymást tanárok és diákok. A tanárok inkább elmennek, a diákok inkább magántanulók lesznek… A fősodrásban nagy baj van. Nagy baj, hogy egy vidéki iskolában fél éve négy tanár hiányzik. Nagy baj, hogy senki nem is jelentkezik tanárnak. Nagy baj, hogy az informatikusnak kell hónapokig helyettesíteni a fizikaórán.

A rendszer megváltoztathatatlannak tűnik. Azt mondjuk, „ott vannak a kiégett, katedráról papoló tanárok, és a meg nem értett, idealista Y és Z generáció. Vagy ott vannak az apostoli szerepet vállaló, éhbérért küzdő tanárok, és a fegyelmezetlen, érdektelen fiatalok”. Pedig a bajok nem a szereplőkkel vannak. Amit nagyon érdekes látni, és amit én is megtapasztaltam – akkor, hat éve a színjátszó csoporttal, és azóta minden projektemben –, hogy ezek a szereplők igenis tudnak egymással kapcsolódni, együtt alkotni. Csak sokszor más keretek és más kihívások között. Egy intimebb, egymást jobban támogató, egymásra jobban odafigyelő, aktívan alkotó közösségben.

-- Éppen ezért, ha nem is tudunk a fősodráson változtatni, adjunk sok-sok hullámot a különböző, alulról jövő kezdeményezésekkel. Mert ezek egyszer csak jól felborítják ezt az egész omladozó rendszert. És szerencsére rengeteg a hullám.

Az egészen apró, csendes, a zajosan beütő, és az egymással összekapaszkodó, hosszan fodrozódó hullámok képesek lesznek legyőzni a fősodort.

„Változás”

Számos fiatal indított el különböző mentorprogramokat, hogy összehozzák a tanulókat pályakezdő fiatalokkal, és együtt készségfejlesztő képzéseken vegyenek részt, közös projekteket indítsanak, és segítsék a tanulók útkeresését. Nagyon sokan vannak olyanok, látszólag pályaelhagyó tanárok, akik idejükből és energiájukból áldoznak az iskolás diákokra. Megkeresik, vagy épp megteremtik azokat a lehetőségeket, ahol az alkotóközösségekben hitet, reményt, lelkesedést adnak nekik. Táborok, szakkörök, közösségi programok. A legtöbb program önkéntes segítőszándékból született: gimiseknek például Így dolgozunk mi, Konnekt, Ébresztő-óra az UNICEF-től, egyetemistáknak, pályakezdőknek: a Mentorship, Educate. És ez csak néhány, a nagyon-nagyon sok izgalmas projektből. Az iskolásokat ösztönöznünk kell arra, hogy keressék az ilyen helyzeteket, hogy megmutassuk nekik, van értelme fejlődni, van értelme összefogni, van értelme együtt cselekedni, van értelme egy alkotóközösséghez tartozni. Nekünk pedig támogatni kell ezeket az apró, de erős lépéseket.

Szijártó Adrienn

Az alcímekben a következő magyar költők műveinek címeit idéztük:
Ady Endre: A kezdet siratása
Szabó Lőrinc: Vers és valóság
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger
Petőfi Sándor: Változás

Előzmény

Válasz

7 ok, amiért nagyon örülök, hogy tanár lettem – Jocó bácsi írása a pedagógusjogok világnapjára | 2018. október 5.

Korábban már írtam arról, milyen jogokat szeretnénk magunknak ahhoz, hogy teljes legyen a szakmai életünk. Idén egy kicsit másképp emlékezem meg erről a napról. Sokszor elmondtam és leírtam, hogy pedagógusnak lenni mennyire menő dolog, mennyire szeretem a hivatásomat. Most pedig összeszedem néhány pontban, miért is szeretek tanár lenni. Balatoni József, alias Jocó bácsi írása.

–

1. A gyerekek

Meghazudtolnám magam, ha nem őket írnám az első helyre. Mindannyian külön kis emberi lények, saját személyiséggel, gondolatvilággal, szemlélettel. Nap mint nap több száz gyerekekkel kell együtt dolgoznom, ami néha nem könnyű feladat. De amikor sikerül, akkor viszont csodálatos dolgok születhetnek a közös munkából.

-- Mert igen, a tanítás egy közös munka. Velük együtt alkotunk valamit, amiről néha magunk sem tudjuk, hogy mi lesz belőle.

És sokszor nem is a végeredmény, hanem a folyamat a fontos, amin közösen keresztül megyünk.

2. A tanítás öröme

Igen, rengeteg öröm van benne. Hiszen én nem tudok elképzelni jobb és egyben nehezebb feladatot a tudás átadásánál. Minden gyerek másként éli meg a dolgokat, másként gondolkodik. És nekik együtt kell átadni azt, amit én tudok. Közben pedig ők is folyamatosan adnak nekem, minden órán tanítanak nekem valamit magamról, magukról, a világról. Ez pedig folyamatos fejlődést eredményez.

-- Ha akár egy icipici sikert is elérek náluk, akkor aznap már érdemes volt felkelni, bemenni, és este örömmel fekszem le.

3. Azonnali visszacsatolás

Bizony, ez néha kegyetlen is tud lenni: hisz a munkánkról azonnali visszajelzést kapunk a gyerekektől. Ha nem elég izgalmas az óra, akkor az abban a pillanatban látható az arcukon, a viselkedésükön. És ha szerencsénk van, akkor még meg is mondják nekünk, mi az, ami nem jó.

-- De ugyanúgy az is látható a mosolyokból, ha valami izgalmas és érdekes. Nem tudok még egy olyan szakmát mondani, aminél azonnal az arcodba kapod, jó-e amit csinálsz.

Mondjuk, én ezt kifejezetten szeretem, mert így tudok változtatni, ha kell.

4. Táborok, kirándulások

Azt már tudhatjátok, hogy elkötelezett híve vagyok az iskolán kívüli programoknak, különösképpen a táboroknak. Hisz napokon keresztül együtt vagyunk, egymásra vagyunk utalva.

-- Látjuk egymást ébredés után, közösen eszünk, egész nap játszunk. Itt aztán minden gyerekből és tanárból is kijön az igazi, valódi énje.

Az együttlét öröme, a közös tábortüzek, a nagy beszélgetések örök emlékként maradnak meg mindenki számára. Ha tehetném, sokkal gyakrabban mennénk táborba, mert hiszem, hogy többet tudnak tanulni ott, együtt, mint amikor ülnek az iskolapadban.

5. Folyamatos megújulás

Lehet tanítani 40 éven át ugyanúgy, ugyanazokból a megsárgult jegyzetlapokból. De ez egyenes út a kiégés, a befásulás felé. Ha az ember szeretné ezt elkerülni, lehetősége van folyamatosan fejlődni. Képzések, könyvek, cikkek garmadája ad lehetőséget arra, hogy az ember képezze magát, új módszereket ismerjen meg, és próbáljon ki a gyerekekkel közösen. Ezzel elkerülhető a kiégés, izgalmasabbá, élvezetesebbé tehetők a mindennapok.

-- A módszertani sokszínűség, a sikerek pedig magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá teszik az embert, ami az élet többi területére is hatással van.

6. Szabadság

Sokan gondolhatjátok, hogy most a szünetek felsorolása következik. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy nem jó, minden évszakban egy hosszabb-rövidebb szünet, mert az.

-- De most a pedagógiai szabadságra gondolok. Ami ma még létezik, bár egyre inkább kezd csorbulni.

Ugyan a tananyagot nem én állítom össze – bár abban is van mozgástér – de a módszereket én választhatom meg minden osztályban, rájuk szabottan, az ő igényeiket figyelembe véve. Élvezem, hogy ha becsukom az ajtót, akkor bent szabadság van, és az történik, amit én szeretnék. Sokszor pedig az, amit a gyerekek. Na, jó, a dolgozatot nem mindig akarják…

7. Változatosság

A munkánkban az egyik legjobb dolog az, hogy nincs két ugyanolyan nap, de még két ugyanolyan óra sem. Mert minden diák, osztály más, sőt az az osztály, amelyik az egyik nap aktív és szorgalmas, másnap passzív és lusta. Még ugyanazt az anyagrészt sem tudom két párhuzamos osztályban ugyanúgy megtanítani. Nem mintha szeretném minden évben, minden órán ugyanazt csinálni.

https://wmn.hu/ugy/49531-7-ok-amiert-nagyon-orulok-hogy-tanar-lettem--joco-bacsi-irasa-a-pedagogusjogok-vilagnapjara
-- Itt tényleg igaz, hogy a változatosság gyönyörködtet. Minden egyes nap…

Válasz

Feltűnően sok korszerű elem került az új alaptanterv tervezetébe, a kormány már jelezte is, hogy komolyan belenyúl
https://444.hu/2018/09/01/feltunoen-sok-korszeru-elem-kerult-az-uj-alaptanterv-tervezetebe-a-kormany-mar-jelezte-is-hogy-komolyan-bele-fog-nyulni
2018.09.01.

Pénteken megjelent az új Nemzeti alaptanterv (Nat) első tervezete,
https://www.oktatas2030.hu/wp-content/uploads/2018/08/a-nemzeti-alaptanterv-tervezete_2018.08.31.pdf
amiről Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy ez csak egy vitairat, és a mostani formájában biztosan nem fog életbe lépni. Azt is hozzátette, hogy komoly változtatásokra van szükség a történelemre, irodalomra, természettudományos képzésre vonatkozó részeken. Így az új Nat-ot leghamarabb jövő szeptemberben vezethetik be.

Összeolvadna a kémia, a fizika és a biológia

Az egyik legfontosabb változtatás az lenne, hogy megszűnne az önálló kémia, fizika és biológia tárgy az általános iskolákban
https://444.hu/2018/08/28/az-uj-nemzeti-alaptantervben-megszunhet-az-onallo-kemia-fizika-es-biologia-targy-az-altalanos-iskolakban
és összevontan tanítanák a természettudományokat: „a természettudomány tantárgy (5–8. évfolyam) a természettudományos tudás bővítését és mélyítését a biológia, a kémia és a fizika területein egységes, tartalmi modulokban szervezett keretben folytatja”.

Ugyanakkor az iskolák dönthetnek úgy is, maradnak a mostani rendszernél.

Nem csökkenne sokat a terhelés

Bár a kormány korábban azt ígérte, hogy csökkenti a tanulók óraszámait, a tervezet ebben nem hoz komoly változást. A maximális óraszámok szinte megegyeznek az eddigi óraszámokkal, de a kötelező óraszámok 2-3 órával csökkentek.

A tanulói kötelező óraszámok:

-- alsóban 22-23 óra,
-- felsőben 26-28,
-- középiskola első két évében 31 óra.

A maximális óraszámok 24-25, 28-30, középiskolában 34.
Kisebb a különbség a gimnázium és a szakgimnázium között

A tervezet szerint az érettségi tantárgyak esetében a gimnáziummal azonos tartalom és óraszám szerint folyik a képzés a szakgimnáziumokban. A szakgimnáziumokban a 9. évfolyamon a természettudomány tantárgy folytatódik, amivel párhuzamosan kezdődik annak a szaktárgynak a tanítása, ami a választott szakma szempontjából szükséges, így lehet biológia, kémia, fizika vagy földrajz.

A dokumentum kiköti azt is, hogy ugyanakkor a gimnáziumban érettségiző diákok számára is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy felsőfokú tanulmányok helyett a végzettségüknek megfelelő szintű szakképzésbe lépjenek be, és ott képesítést szerezzenek.
Nem elég NER

A Nat kidolgozásában résztvevő szakértők a Népszavának azt mondták, hogy a kormány korábban elvárásként rögzítette, hogy az új alaptanterv legyen kellően nemzeti, munkaalapú és családközpontú, ami jó magyarokat és jó keresztényeket nevel, de most úgy látszik, hogy a tervezetet kidolgozó szakemberek inkább a szakmai szempontokat tolták előtérbe, ami miatt túl liberálisnak tűnhet majd a kormány számára. Gulyás Gergely is ezért beszélhetett arról, hogy komoly változtatásokra lesz szükség.

Például a hvg.hu gyűjtése szerint a hazafias nevelés kifejezésként még csak nem is szerepel a dokumentumban, helyette a hazaszeretetre nevelést írták le többször is. A családi életre nevelés is csak egyszer kerül elő az erkölcs és etika tantárgynál.

Ugyanakkor a Nat kiemeli a demokratikus államforma és intézményrendszereinek jelentőségét, és fontosnak tartja, hogy a diákok ismereteket szerezzenek az alapvető emberi jogi elvekről és gondolkodásról, és sajátítsák el az állampolgári jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat, illetve elkötelezetté válik az aktív állampolgárság gyakorlására.

Az alapértékeknél pedig nemcsak az Alaptörvényre, hanem az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, A Gyermekek Jogairól Szóló Egyezményben, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményben megfogalmazott értékekre is hivatkozik.

Meglepően korszerűen hangzik az is, hogy a lexikális tudás helyett inkább az ismeretek alkalmazását tartja fontosnak. A dokumentum szerint a Nat tervezetének egyik vezérelve a tudásalkalmazás. Ez a megközelítés az ismereteket a tudás fontos, de nem kizárólagos összetevőjének tekinti. Az ismeretcentrikus tanítás helyett a tudás felépítését és alkalmazását, az aktív tanulást támogatja. Komolyabb szerepet kapnának a mindennapi életben használható készségek.

Hogy mindebből mi marad jövő szeptemberig, az az egyelőre fanyalgó kormányon múlik. Mindenesetre az is furcsa, hogy a tervezet nem a kormányzati portálon, hanem egy külön oldalon jelent meg.

Források:
http://hvg.hu/kultura/20180831_kijott_az_uj_nemzeti_alaptanterv
https://index.hu/belfold/2018/08/31/kozzetettek_az_uj_nemzeti_alaptantervet/
https://nepszava.hu/3007027_nem-a-kormany-izleset-tukrozi-az-uj-nemzeti-alaptanterv-tervezete
http://eduline.hu/kozoktatas/2018/9/1/termeszettudomany_tantargyat_vezetnek_be_FHLOIF

Válasz

Július elején közel 2400 állást hirdetést talált a 24.hu a tanítók és a tanárok számára. Ez összesen 523 település között oszlik meg, csak Budapesten 582 helyet kellene betölteni a szeptemberi tanévkezdésig.

Az álláshirdetések egy része a különböző Tankerületi Központok intézményeibe szól, egy részük pedig a Szakképzési Centrumok alá tartozó szakközépiskolákba és szakgimnáziumokba, utóbbiban kisebb a tanárhiány. Vannak kétségbe ejtő helyzetben lévő iskolák is, például Jászladányban 11 tanár és tanító hiányzik a tanévkezdéshez, Hernádvécsén pedig 14.

Mint írják több településen, köztük Budapesten, Kerepesen vagy Fábiánsebestyénen is van olyan intézmény, ahol „bármely szakos” tanárt keresnek. De több mint 460 olyan állást találtak, amelyben a keresett tanár egyik szakját meg sem határozták, a hirdetésben például az szerepel, hogy „fizika-bármi”, vagy „ének-bármi”.

Tavaly 951 tanító és 3019 tanár jogviszonya szűnt meg, 565 tanító és 840 tanár ment nyugdíjba, viszont csak 353 tanító és 482 tanár kezdte el a pedagógusi pályáját ugyanekkor. Ezért kérdéses, hogy kik fogják feltölteni ezt a több mint kétezer üres helyet szeptember elejéig.
... https://index.hu/belfold/2018/07/09/tanarhiany_allashirdetesek/

Válasz

https://szuloihang.hu/m2/valasztas2018/
„Nem építhetjük mindig a jövőt az ifjúságnak, de építhetjük az ifjúságot a jövőnek.”
Franklin Delano Roosevelt

Április 8-án a gyermekek sorsáról is döntünk!

Az oktatási rendszerünk elavult, ezért gyökeres megújulásra van szükség! A választás a gyermekek jövőjéről is szól!

Amennyiben egyetért a szülők, tanárok és diákok közös Kiáltványával, kérjük tűzze ki Ön is a táblazöld zászlót lakhelyére az alább található űrlap kitöltésével! Zászlóink kifejezik a pozitív változtatás iránti eltökéltségünket.

-- Eddig 6397 zászló 1117 településről.

Válasz

Rendszerhibák – emberáldozattal?!
http://ckpinfo.hu/2018/03/16/rendszerhibak-emberaldozattal/
2018-03-16

-- A PISA-felmérés kimutatta, hogy javul a tanulók teljesítménye a természettudományok terén ott, ahol az igazgató nagyobb autonómiával rendelkezik az erőforrások, a tanterv és más iskolai szabályok felett” (OECD tanulmány)

-- A tanulási kudarcok mértéke az utóbbi években rettenetes, korábban Magyarországon ismeretlen mértéket öltött… A brutális tanulói teljesítményromlásért (PISA 2015) egyértelműen a kormány intézkedései nyomán bekövetkezett durva oktatási minőségromlás a felelős.” (Radó Péter)

A magyar közoktatás minden évben több mint 25 ezer fővel gyarapítja a funkcionális analfabéták számát: a 15 évesek negyede nem érti meg, amit olvas. Ma Magyarországon minden harmadik 15 éves fiú funkcionális analfabéta.

26 ezer gyermek alapvető matematikai készségek nélkül kerül ki a felnőtt életbe.

A következő időszakban minden évben több mint 17 ezer olyan tanuló kerül ki a közoktatásból, aki lényegében semmilyen alapkészséggel nem rendelkezik, ami a tanuláshoz és a munkához szükséges volna.

A helyzet egyre romlik: az igen gyengén teljesítők aránya a szövegértési feladatok tekintetében másfélszeresére, a természettudományi feladatok tekintetében pedig kétszeresére nőtt 2009 óta.

-- Amióta a tankötelezettséget 18-ról 16 évre szállították le, és ezzel párhuzamosan a közmunkaprogramok keretében havi 50-70 ezer forintos támogatással vehetnek részt úgynevezett munkaerőpiaci átképzéseken a 16 éves gyerekek, nagyon megcsappant a hozzánk jelentkező diákok száma. A már bent lévőket is nehéz itt tartani az érettségi ígéretével az iskolapadban, hiszen amikor betöltik a nem tanköteles kort, inkább elmennek a közfoglalkoztatásba, mert annyira kevés a családjuk jövedelme, hogy az az összeg, amit ott ígérnek, sokat jelent nekik.” (Orsós János iskolaalapító, Dr. Ámbédkar Iskola)

Egyre több az olyan fiatal, akinek nincs se szakmája, se érettségije: ebben a tekintetben korábban az uniós átlagnál is jobb helyzetben voltunk, mára már jóval az átlag alá süllyedtünk. Mivel ezeknek a fiataloknak az alapvető tanulási képességei is fejletlenek, így a továbbképzésük is rettenetesen nehéz.

A tankötelezettségi korhatár leszállítása óta drasztikusan lecsökkent azok száma, akik 17-18 évesen még tanulnak: a tanulás helyett sokan inkább a közmunkát választják.

A szakmunkásképzésben minden ötödik diák abbahagyja a tanulást, mielőtt megszerezné a szakmát. Hiába „butították le” a szakmunkásképzést, csökkentették a képzési időt és a közismereti tárgyakat – a lemorzsolódás nem csökkent. A sorozatos kudarcokat elszenvedő, motiválatlan diákok – ahogy csak megtehetik – elhagyják az iskolát.

-- Az esélyegyenlőtlenségek magas szintje megakadályozza a jó eredeti adottságokkal rendelkező, potenciálisan tehetségessé válni képes, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat abban, hogy kiemelkedjenek, tehetségüket kibontakoztassák. (CKP Kockás könyve)

A családi háttér a PISA felmérésben vizsgált országok közül nálunk befolyásolja legjobban az iskolai teljesítményt. Míg sok országban az iskola mérsékli a kezdeti különbségeket, nálunk nagymértékben fokozza.

A nagyon korán (a negyedik évfolyam végére) kialakuló teljesítményszakadékok Magyarországon a legnagyobbak Európában. A negyedikesek matematikatudását mérő TIMMS eredményei azt mutatják, hogy Magyarországon a legnagyobb a különbség a legjobban és a legrosszabbul teljesítők eredményei között: másfélszer akkora, mint például Hollandiában.

És a különbségek egyre nőnek!

Források:

-- PISA eredmények 2015
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/nemzetkozi_meresek/pisa/PISA2015_osszefoglalo_jelentes.pdf

-- Radó Péter: A csúfos PISA-bukás oka az oktatás minőségének súlyos romlása
http://hvg.hu/itthon/20161206_PISA_2015_meredek_lejton_a_magyar_kozoktatas_rado_peter

-- Radó Péter: PISA 2015: miért romlanak az eredményeink?
http://www.tani-tani.info/pisa_2015

-- Az Európai Bizottság közleménye
https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/2018-european-semester-country-report-hungary-hu.pdf

-- Eurostat
https://goo.gl/K3BYLD

-- Fehérvári Anikó: Lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás trendjei
http://nevelestudomany.elte.hu/downloads/2015/nevelestudomany_2015_3_31-47.pdf

-- Oktatási és Képzési Figyelő 2017
https://ec.europa.eu/education/sites/education/files/monitor2017-hu_hu.pdf

-- Tanuljatok, ne szüljetek!
http://168ora.hu/itthon/tanuljatok-ne-szuljetek-dr-orsos-zsuzsa-rakkutatot-naponta-emlekeztetik-ra-hogy-cigany-145795

-- CKP: Ötéves a Köznevelési törvény – évfordulós helyzetértékelés
http://tanitanek.azurewebsites.net/CKP2/Info/TemaElemek/Summary/2c3a02fd-3787-4754-b0ad-0d03b7b0879f

Válasz

2018-03-11
http://ckpinfo.hu/2018/03/11/blogravalo/
Kommentek a Tanítanék mozgalmat elindító Hermanos levélhez (szemelvények)

Egyre kevesebb időm van a tanítványaimra, rengeteg problémájuk van, és szeretnék is nekik segíteni. SOS jeleket küldenek, családi gondjaik vannak, de nekem megint adminisztrálnom kell – azt, hogy adminisztrálok. Én ettől megfulladok.

A társadalom olyan problémái gyűrűznek be az iskolába, amelyekkel a mai oktatás, a mai pedagógia nem tud megbirkózni.

Az iskola ma teljesíthetetlen és elviselhetetlen – diáknak és tanárnak egyaránt.

A szülők perspektívátlanságának a gyerekek motiválatlansága a következménye. A szakközépiskolában és szakiskolában olyan mértékű a gyerekek közömbössége, fegyelmezetlensége, amivel – a még mindig poroszos – oktatás tehetetlen.

Sajnos, meg kell jegyeznem, az állami oktatásért, a tanárképzésért felelős oktatási intézmények (egyetemek) teljes mellszélességgel csatlakoztak a központi intézkedésekhez.

Szurkolok azoknak az erőknek, akik megkísérlik a jó irányú változást kivívni.

Lelkész vagyok, nem tanár, de mint hitoktató, részt veszek az intézmény életében, és látom, ahogy a mostani “reformokig” is problémákkal küzdő, mégis kielégítően működő iskolákat, különösen a falusi iskolákat hogyan lehetetlenítették el az elmúlt években.

Négy-öt éve nem történik más az oktatásban, mint annak silányítása kormányzati részről – és a pedagógusok alázása. Az etikai kódex pedig a végleges személyiség-megnyomorítás eszközének készült a fizetett bérencek részéről.

Kívánom, hogy politikai beállítódástól függetlenül mindenki gondolja át, mihez vezet egy ilyen embertelen, a szakmára ráerőltetett, szigorú keretek közé szorított oktatási rendszer, különösen akkor, amikor a körülöttünk lévő világ ennyire gyors és dinamikus változásban van.

Negyvennyolc éves munkaviszony, 3 diploma, közel 20 publikáció. Tanulásmódszertan könyv, az alsó tagozattól a felső tagozatig, középiskolában, szakközépiskolában. Főiskolán, egyetemen, mint meghívott előadó dolgoztam, a pápai Pedagógiai Kutatóintézet munkatársa voltam: ezek után visszaminősítettek Pedagógus 1. kategóriába! A tanári múltam és a demokráciába vetett hitem nem engedte, hogy a portfóliós bohóckodásban részt vegyek!

A diákokon ne kísérletezzenek, minden embernek csak egyetlen gyermekkora van! Itt már a gyermekeink lelkivilága a tét!

Teljesítménykényszer, hasznosíthatatlan tudáshalmaz, teljesíthetetlen elvárások. Motiválatlan tanulási légkör. A gyerekek szorongóvá, kényszeressé válnak.

Egy tudás alapú társadalomban pont ezek a rosszul berögzült viselkedésformák lesznek gyermekeink legnagyobb gátjai az érvényesülés útján, bármely területen.

Felháborító, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket lelki nyomoronccá tesz az iskola. Szorongó, gátlásokkal teli, önbizalomhiányos felnőtteket termel a rendszer. Tűrhetetlen!

Teljesen abszurd, hogy ennyire mélyreható iskolareformot ilyen rövid idő alatt be lehessen értelmesen és szakszerűen indítani. Ez politikai dilettantizmusra vall!

Ez a kormány tudatosan akarja elvenni gyermekeink jövőjét. Gondolkodni képtelen, ostoba és így könnyen irányítható embertömegeket szeretnének… Ez ellen csak egy erős közösség tud fellépni.

Az oktatást irányítók tudják, hogy kik minősítik a tanárokat?

Az úgynevezett mesterpedagógusok legyenek szakmájuk mesterei! Felháborító, hogy őket is egy gyorstalpalón elérhető végzettségű, a többiekétől messze kimagasló fizetésű minősíti, és tőle függ az előmenetelük.

Felháborító, hogy önjelöléssel lehet valaki szakértő, nem pedig elért eredményei, szakmai múltja, tudása, szintje jogán. Én azt követelem, hogy aki engem szakért, legyen kimagasló szaktudású!

A tanár nevel és tanít és NEM adminisztrátor! A gyerekek kiteljesedésre és boldogságra születtek, nem napi 8 órát az iskolában töltő gépnek.

A kedves minisztériumi döntéshozók legyenek szívesek kihúzni a fejüket az uralkodó hátsó feléből és igyekezzenek megnézni, hogy mire is kellene felkészíteni a gyerekeket a lexikális tudás helyett.

Az oktatásra is tessék költeni, mert úgy fog elmenni mellettünk a többi ország tudásban, mint egy sólyom a csiga mellett (észre se vesszük).

Szabadságra, felelősségre, önállóságra és szeretetre kell nevelni. És ez csak szabad, felelős, önálló és szeretni képes tanárokkal lehetséges.

Nincs is annál…

Nincs is annál dühítőbb, mint amikor a ti szakképzési centrumotok megtakarításából vonnak el, hogy egy másik szakképzési centrum ne legyen veszteséges. És közben megtudod, hogy ott tellett karácsonyi és pedagógusnapi jutalomra, nálatok pedig nem. Elgondolkodtató, nem? Micsoda kiváló ötlet is volt ez az egységesítés…

Nincs is annál bosszantóbb, mint hogy az osztályfőnöki munkáért járó pótlékod nem a teljesítményedtől, hanem pusztán az iskolai végzettségedtől és az iskolád fenntartójától függ…

Nincs is annál beszédesebb, mint amikor a minősítő eljárás a Stockholm szindrómát és a stanfordi börtönkísérletet juttatja a kollégák eszébe. (Mindkettő kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek viselkedését vizsgálja pszichológiai szempontból.)

Nincs is annál szebb öröm, mint amikor a minősült hálát rebeg minősítőinek a kiváló eredményéért, miközben azok nem akarták, hogy a jelölt ilyen szuper teljesítményt tudjon magáénak. Hiába, azok a fránya indikátorok…

Nincs is annál megalázóbb, mint amikor pedagógus napon (köszöntés helyett) levelet kapsz a HIVATALTÓL, hogy legyél szíves – te, saját magad – kinyomtatni a bukásodról szóló dokumentumot, amit minősítő eljárás lefolytatása nélkül kaptál…

Van abban valami pikáns, amikor megtudod, hogy a két főiskola és három egyetem tanárai által megítélt diplomáid a köznevelés irányítói számára még egy automatikus ped.2-es besorolást sem érnek. Hiába a mindenki megelégedésére ledolgozott harminc éved, a szakvizsgád – nem kerülhetsz ’csak úgy’ a pedagógusok magasabb fizetéssel járó szintjére……

Nincs is annál…

Nincs is annál kegyetlenebb, mint amikor három év együttlét után az érettségi évében veszi el az osztályát kollégájától az iskola igazgatója, mert éppen tizenkettedikes osztályra van szüksége a magasabb minősítési fokozathoz…

Nincs is annál szánalmasabb, mint amikor látod, mennyire megrémül kollégád a minősítés napján, mert az előre kiosztott szerepeket nem sikerül úgy eljátszatnia, ahogy eltervezte, ugyanis aznapra megbetegszik a tanóra néhány kulcsszereplője…

Nincs is annál vérlázítóbb, mint amikor a mindenki által tisztelt, lelkes és kiváló pedagógus kolléga, aki rajong a hivatásáért, és rengeteget tesz a gyerekekért, akire soha senki nem panaszkodott még a közel 35 éves pályafutása során – másodszor „bukik meg” a minősítő eljárás során…

Nincs is annál megalázóbb, mint amikor az ötdiplomás, szakvizsgás, régóta pályán lévő főnök beadja a derekát, és minősítésre jelentkezik. Nyugdíj közelében jár, a „pedagógus béremelés” után pedig nemhogy nőtt volna, hanem éppenséggel csökkent a fizetése! Isten malmai lassan őrölnek: mire kiírják az eljárást, megszűnik a tantárgy, amiből minősült volna, ráadásul azok a gyerekek is elmentek már, akiknek tanította.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hosszas levelezgetés után, a HIVATAL engedélyt ad a megmérettetésre. Valóságos siker! Csupán a tantárgy és a tantárgyat tanuló gyerekek fiktívek. De néhány próbaóra után – a minősítés napjára – egészen beleélik magukat, hogy ez nem is az idén, hanem még tavaly történik. És örülnek, hogy így most majd egy kicsit több lesz az igazgató úr nyugdíja.

Kommentek a Tanítanék mozgalmat elindító Hermanos levélhez (szemelvények)

Jó lenne végre, ha a gyerekeinket megtanítanák alkalmazni is a TUDÁST ! Régóta hiányzik a magyar oktatási rendszerből, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem a tanárok hibájából.

Gyermek/diák elleni bűntett a heti 32-40 tanítási óra! Kivitelezhetetlen a precíz, lelkiismeretes felkészülés. A bejárós diákok számára végképp. Azonnali változtatásokra van szükség!

A “gúzsba kötött”, megalázott vagy csak konformista pedagógus NEM TUD önálló gondolkodásra képes diákokat nevelni!!!

Az országnak gondolkodó, alkotásra képes személyiségekre van szüksége, de személyiséget CSAK személyiség képes kibontakoztatni!!!!

4-5 éve nem történik más az oktatásban, mint annak silányítása kormányzati részről és a pedagógusok alázása. Az etikai kódex pedig a végleges személyiség- megnyomorítás eszközének készült a fizetett bérencek részéről. A gyermekeink lelkivilága a tét!

Teljesítménykényszer, hasznosíthatatlan tudás halmaz, teljesíthetetlen elvárások. Motiválatlan tanulási légkör. A gyerekek szorongóvá, kényszeressé válnak. Egy tudás alapú társadalomban pont ezek a rosszul berögzült viselkedésformák lesznek gyermekeink legnagyobb gátjai az érvényesülés útján, bármely területen.

Felháborító, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket lelki nyomoroncá tesz az iskola. Szorongó, gátlásokkal teli, önbizalomhiányos felnőtteket termel a rendszer. Tűrhetetlen!

Gyáva, megalkuvó pedagógusok csak gyáva, megalkuvó gyerekeket tudnak nevelni!

Az oktatást irányítók tudják, hogy kik minősítik a többieket? Az úgynevezett mesterpedagógusok legyenek szakmájuk mesterei! Felháborító, hogy egy gyorstalpalón elérhető a többiektől messze kimagasló fizetés, és az, hogy tőlük függ a többiek előmenetele. Hogy önjelöléssel lehet valaki szakértő, nem pedig elért eredményei, szakmai múltja, tudása, szintje jogán. Én azt követelem, hogy aki engem szakért, legyen kimagasló szaktudású!

Az oktatásnak szabadnak kell lennie, három értelemben is: szabadnak az egész iskola vonatkozásában, szabadnak az egyes tanár vonatkozásában, és végül a tanulókat is megilleti a szabadság.

2010 előtt se volt minden jó, de ami azóta történik az megbocsájthatatlan. A jövő záloga az értelmes, önmagát képezni tudó tanár és tanuló. Ehhez egyre kevesebb a lehetőség. Így önmagunknak ássuk a sírt. Ne hagyjuk így!

Válasz

„Elég volt abból, hogy a kormányzat korlátolt korifeusai minősíthetetlen stílusban és színvonalon minősítgessék a magyar felsőoktatás által létrehozott értékeket” - így reagált az Oktatói Hálózat Németh Szilárd múlt heti nyilatkozatára. A Fidesz alelnöke azt mondta, „olyan egyetemek és főiskolák vannak, hogy annyit ér némelyik, mint vászontarisznyán a lakat”.

Németh Szilárd múlt héten úgy fogalmazott a felsőoktatásról, hogy az európaiakat leszoktatták arról, hogy dolgozzanak. Hozzátette: „olyan egyetemek és főiskolák vannak, hogy annyit ér némelyik, mint vászontarisznyán a lakat. Avval nem lehet elhelyezkedni. Magasbanéző diplomával nem lehet elhelyezkedni, ne vicceljünk már. Ehelyett mondjuk egy tetőfedő mennyivel jobban jön. Attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, meg kulturálatlan ember, hanem végzi a munkáját. Olyan munkát, amit te komám nem tudsz elvégezni a professzori székből. Ez a helyzet. És ebből meg lehet élni”.

Az Oktatói Hálózat szerint „Németh Szilárd tovább folytatja az ország félrevezetését az állítólagosan fölösleges diplomákról”.

„Ezenközben az igazság az, hogy egy diplomás fele annyira van kitéve a munkanélküliség veszélyének és kétszer akkora átlagos keresetre számíthat, mint egy érettségizetlen szakmunkás. Magyarországon ma nem túl sokan, hanem túl kevesen tanulnak mind közép-, mind felsőfokon, és a lecsúszó iparágak lobbistái által vezérelt oktatáspolitika ezt a hiányt minden eszközzel tovább fokozza. Hazánk és gyermekeink jövőjét áldozzák fel azért, hogy néhány elavult vállalkozás olcsóbb bérrabszolgákhoz jusson” - írják.

Üzent a szülőknek Parragh László: rossz beidegződés, hogy azt hiszik, érettségivel minden ajtó megnyílik
http://eduline.hu/kozoktatas/2017/6/26/Parragh_Laszlo_kozepiskola_szulok_VHQENX

-- "Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés" - mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. "Számtalan olyan szakgimnáziumot találni, ahol a diákok elhelyezkedési esélyei magasabbak, mint a 2,5-3-as átlagú gimnáziumok tanulóinak.
... http://eduline.hu/felsooktatas/2018/3/12/Visszaszolt_Nemeth_Szilardnak_az_Oktatoi_Ha_N4NPW9

Válasz

Könyvtáros kollégáink fizetése. Szégyen.
"Ennek eredményeképpen egyre nagyobb számban lettek az intézményekben a bérminimumot kapók, és a legtöbb diplomás (levéltáros, muzeológus) dolgozó bruttó 161 ezer forintot keresett például tavaly ilyenkor. A korábbi minimálbér-emelési körrel itt is odáig jutott a helyzet tavaly februárra, hogy a szakmai munkát végzők fizetése alig haladta meg a gondnokokét."
https://index.hu/gazdasag/allas/2018/03/09/nem_kapnak_beremelest_a_muzeumi_dolgozok_konyvtarosok/
-- Oktatói Hálózat

Válasz

Ez zajlik ma a magyar iskolákban – egy tanító segélykiáltása
https://wmn.hu/ugy/18513-ez-zajlik-ma-a-magyar-iskolakban-egy-tanito-segelykialtasa
2015. december 14. | WMN

Nehéz szívvel közöljük ezt a kétségbeesett beszámolót. Egy olyan pedagógus írta, aki kiteszi a lelkét a gyerekekért, felkészült és lelkiismeretes szakember. Szavai nem csak azért fontosak, mert kiderül belőlük, hogy a jó tanár valójában pontosan ugyanazon az oldalon áll, mint mondjuk egy pszichológus
http://wmn.hu/2015/11/24/a-megbelyegzett-kisfiu-tortenete-folytatodik/
vagy a két, iskolás gyereket nevelő szülő;
http://wmn.hu/2015/11/27/kormos-anett-a-rosszgyerek-nem-vicces/
a gyerek oldalán. Hanem azért is, mert vérfagyasztó egy ilyen nyílt és köntörfalazás nélküli beszámolót olvasni arról, milyen is a mai magyar állami oktatási rendszer belülről. Az egészben az a legszomorúbb, hogy vendégszerzőnk azt kérte, álnéven tegyük közzé írását. Mert ha vállalná a nevét és az arcát, akkor félő, hogy elveszítené az állását... (Nem) Bodó Vilma írása – olvassátok végig!

–

Mindenki a felelőst keresi

Az utóbbi években megszaporodtak azok az írások, melyek a pedagógusokat teszik felelőssé az oktatási színvonal romlásáért. Vagy azért, mert egyre csak nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik lemaradnak a szellemi fejlődésben vagy éppen nehezen tanulnak bele a társadalmi normákba.

-- A helyzet azonban sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy egyszerűen csak a pedagógusokat hibáztassuk azért, mert lassan működésképtelenné válik a gyermekek pedagógiai nevelése.

Ha meg akarjuk fejteni ennek a jelenségnek az okát, sok-sok körülményt kell megvizsgálnunk, beleértve olyanokat is, melyekről a külvilágnak nem feltétlenül van tudomása.

Egyre több a tanulásban akadályozott gyerek

Az átlagembernek például fogalma sincs arról, milyen dolgokkal kell megküzdenie egy tanítónak nap mint nap. A szülők nem tudják, mennyire megszaporodott például a tanulásban akadályozott gyerekek száma, és azt sem, hogy egy tanítónak nem alapfeladata, hogy velük foglalkozzon. Erre külön szakembereket képeznek, akik évekig tanulják a szakmájukat. A probléma ott kezdődik, hogy ezek a szakemberek nem az iskoláknál helyezkednek el, a közszférában megkereshető fizetésért – így azt a speciális kezelést, melyet csak ők adhatnának a gyerekeknek, a tanítóknak kell elvégezniük. Ez legyen azonban a legkevesebb, az ember (főleg a pedagógus) ott segít, ahol tud, de minden egyre nehezebb, mivel a feladatok köre is egyre csak bővül.

Az iskolavezetés átpolitizált

A szakmánk már rég túlmutat azon, amit a főiskolán tanultunk. Mivel nincs fejlesztőpedagógus, nekünk kell a tanulási problémával küzdő gyerekeket fejleszteni. A családvédő szerep is ránk hárul, hisz sokszor a szülők is gyámolításra szorulnak.

-- A vezetőség felületes és hanyag, hisz manapság másodlagos a gyerek, és lényegesebb a politikához való lojalitás. Soha ennyire nem volt fontos a kreatív, józanul és higgadtan gondolkodó, empatikus pedagógus szerepe, mint most.

Mivel a tanulási problémával küzdő gyerekek fejlesztésére nem készítettek fel minket, a szabadidőnkből kell áldoznunk arra, hogy olvassunk és kutassunk e témákban. Nekünk kell megtalálni azokat a módszereket, amelyekkel fejleszthetjük ezeket a gyerekeket – pedig ez, mint említettem, messze túlmutat a mi hatáskörünkön. Hozzáteszem:

-- trehányság miatt sok esetben egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy ezek a tanulók szakszerű foglalkozásokon vehessenek részt.

Így már nekünk, tanítóknak is tisztában kell lennünk azzal, hogy mit is jelentenek a való életben a BTM és SNI mozaikszavak. (A BTM beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséget, az SNI sajátos nevelési igényt jelent.) Ez utóbbinál ugyanis nem egyszerűen olyan gyerekekről beszélünk, akik picit nehezebben tanulnak olvasni, mint mások, hanem olyanokról, akik a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozottak. (Testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista gyerekekről van szó.)

Ezeknek a gyerekeknek gyógypedagógiai ellátásra lenne szükségük, arra, hogy megfelelő végzettségű szakember segítségével fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt. Az SNI-s gyógypedagógiai foglalkoztatás a gyerek fejlődése érdekében egyébként jogilag járna a heti kötelező óraszám 15 százalékában. Ha ez már egy fővárosi általános iskolában sem tud maradéktalanul megvalósulni, akkor hogyan lehet elképzelni ugyanezt, mondjuk egy Borsod megyei faluban?

A fenntartó KLIK elhanyagolja az iskolákat

Korábban többnyire az iskola igazgatója volt a felelős a fejlesztő foglalkozások megszervezéséért, de mivel az igazgatók jogköre a közoktatás kétes reformja óta csorbult, jelen állás szerint a gyógypedagógiai intézményeket is működtető KLIK döntéshozói és a tankerületi vezetők a felelősek.

A tankerületi vezetőkkel az egyik legnagyobb baj azonban, hogy sok esetben félelmet keltenek. Vélhetően az eddig eredménytelen reformokat csak így lehet végrehajtani. Az igazgatók pedig – féltve saját posztjukat – igazodnak, végrehajtanak. Sok esetben a vezetők politikussá váltak, és másodrangú számukra a pedagógiai hivatás. A pedagógusok pedig vagy azonosulnak a rendszerrel – ami néhányuknál valamilyen oknál fogva egészen könnyen ment –, vagy, akik kritikusak voltak, most magukra zárják az osztályterem ajtaját, és elkeseredve, végkimerülésig dolgoznak.

-- Ez azt eredményezi, hogy mindenki bizalmatlan mindenkivel.

Az idősebbek izgulnak, hogy kihúzzák valahogyan a nyugdíjig, mi fiatalok – akik nagyon kevesen vagyunk, hisz a pálya lassacskán elöregszik – sajnáljuk, mert sokat tanultunk, de nem ezért.

A szülők és a pedagógusok csak egymásra számíthatnak

Vekerdy Tamás azt nyilatkozta a WMN oldalán, hogy:
http://wmn.hu/2015/08/31/vekerdy-tamas-legyunk-cinkosai-a-gyerekeinknek-avagy-hogyan-eljuk-tul-az-iskolat/
„1989 és 2010 között rengeteget javult a magyar iskola – nem eleget, de nagyon sokat. Most az a veszély fenyeget, hogy ez a javulás semmivé lesz."

Véleményem szerint 2010 előtt is rengeteg probléma volt, de már nagyon régóta kellene a változás az oktatásban: a gyerekek életkori sajátosságaihoz, a világ fejlődéséhez és a gyerekek tapasztalatra épülő megismerő funkcióihoz kellene igazodni. Régóta tudjuk, hogy az élményszerű tanulás sokkal hatékonyabb, mint bármilyen formája az oktatásnak, mégis elmarad az innováció.

-- A szülőkkel mostanra egyedül maradtunk a problémáinkkal.

Hiába kopogtatunk, sokszor végtelenül elkeseredve, a gyógypedagógiai intézményeknél, nincs elegendő szakember az egyre gyarapodó tanulási zavarokkal küzdő gyerekek számára. A működtető KLIK sok esetben nem biztosít megfelelő mennyiségű státuszt a gyógypedagógiai intézményekbe.

Az életpályamodell egyáltalán nem azt hozta, amit a propaganda mond

Az életpályamodell – az én munkahelyemen is – szépen csendben kitermelte a szaktanácsadókat, a mesterpedagógusokat és a kötelező „ped. kettő"-be lépés* miatt a portfóliókészítőket. Ez utóbbi kollégák – bármennyire is mást mond a propaganda – többnyire frusztráltan, az ideg-összeroppanás határán állva próbálják munka mellett, többnyire éjszaka megírni portfóliójukat, majd feltölteni az adott felületre. Nemcsak arról van szó, hogy ez kötelező, ha a pályán akar valaki maradni, hanem arról is, hogy olyanoknak is számot kell adni a tudásukról, akik több évtizede dolgoznak például tanítóként, elismert pedagógusként.

-- Közben viszont, azon túl, hogy ez rendkívül megalázó helyzeteket teremt, sem a portfóliókészítés során, sem az intézményi önértékelésből nem derül ki, hogy ki alkalmas a pályára.

A szaktanácsadók és mesterpedagógusok között pedig felkapta fejét a gőg, és meggyőződéssel teszik a dolgukat. Megtanulták a KLIK eszmerendszerét, mert sajnos, nem módszertani képzésre jártak.

Nem derül ki időben, ha egy gyereknek speciális figyelemre van szüksége

Gyakran hallani, hogy a szülők és a pedagógusok kapcsolata nem épp felhőtlen. Mi tanítunk, és segítő kezet nyújtunk, nemcsak a gyereknek, hanem a szülőknek is. Egyszerűbb a helyzet, ha a szülő, bár elkeseredett, de együttműködő. Nehezebb, ha a szülő hárít, és csak a környezetet okolja. Persze ez sokszor érthető, hisz amikor a gyermeke problémájáról értesül, ő maga is sérül. Így hát esetenként vele is foglalkozni kell, sőt nagyon sokszor szinte „gusztust kell csinálnom" a saját gyermekéhez. Pedig a gyerek fejlődéséhez az is hozzátartozik, hogy a szülők fogadják el ezt az állapotot, mert egyébként akadályozzák a fejlődésben. A következetes dicséret és segítés az otthoni környezetben is fontos.

Sajnos a védőnők és gyerekorvosok sem rendelkeznek megfelelő kapacitással, hisz sokszor nem szűrik ki időben a gyerek problémáját, így az csak későn, az óvodában, vagy rosszabb esetben az iskolába kerülés után derül ki. Pedig az időben felfedezett probléma és a megfelelő segítség leegyszerűsítené a dolgokat.

Ott, ahol ennyire sokféle gyerek tanul egyszerre, nehéz lenne ugyanazt az oktatási módszert alkalmazni. Általában magas létszámú osztályban tanítok, ezért még nehezebb a helyzet. Egyszerűen nem boldogulnék differenciálás, az egyéni képességek figyelembevétele nélkül. Beszédészlelési és figyelemfejlesztő, feszültségoldó, mozgásfejlesztő órarészletek is megjelennek egy-egy tanórán, mert úgy érzem, csak így jutunk ötről a hatra. Elsőseimet ha akarnám se tudnám hangtanítási előprogram és késleltetett betűtanítás nélkül oktatni. Persze az életkori sajátosság figyelembevétele is közrejátszik a döntésemben, de a gyerekek alapkészségeinek hiánya is. Csak remélhetem, hogy beérnek, így intelligenciájuknak megfelelően tudom őket tanítani minél több hasznos ismeretre.

-- Nem vagyok híve a beletörődésnek, így azt vallom, hogy a problémákat meg kell oldani. Fejlesztéssel csodákat lehet tenni. Ezért tanulunk jó néhányan autodidakta módon, a pedagógiai alapokra építkezve, így oldjuk meg a nehéz helyzeteket.

A szülők félreértik a liberális nevelést

Nagyon sok szülő alkalmazza a szabadelvű nevelés egy kifacsart formáját, amelynek eredményeképpen a szülő-gyerek alárendelt viszony helyett egy baráti, mellérendelt viszony alakul ki, ami egészségtelen a gyermek szellemi fejlődésére nézve.

-- Gyakran hallani a szülőktől, hogy nem szeretné a gyermeke egyéniségét csorbítani, így aztán mindent megenged neki, ezzel egyedül hagyva az egészséges fejlődésben, sokszor óriási felelősséget bízva rá.

Partnerként kezelve mindent megoszt vele, legyen az befizetetlen számla vagy személyes életvezetési probléma, a gyerek mindenről tud, és esetenként még véleményt is alkot. Ezeket a véleményeket a szülő különlegesnek, érettnek, egyedinek nevezi, pedig csak arról van szó, hogy a szülő is elvesztette a kontrollt ebben a zűrzavaros világban, így elveszett a felnőttsége, az igazán óvó, biztonságot adó szülő-gyermek kapcsolat. A gyerektől vár olyan dolgokat, melyekre életkori sajátosságai miatt még nem képes, hisz hogyan is érthetné az összefüggéseket.

-- Nincs napirend, nincsenek határok, a következetes nevelés is háttérbe kerül. Úgy tekintenek a gyerekre, mint lelkileg és érzelmileg érett emberre.

A gondok nemritkán akkor kezdődnek, amikor a gyerek közösségbe kerül. Az elmaradt nevelés az adott életkori szakaszban csorbát szenvedett, hisz a szülő nem tudta ennek a feltételét megteremteni. Emiatt a gyerekben a szülei iránt érzett tisztelet sem alakult ki, ezért nem csoda, ha a közösségi életében sem tud eligazodni, alkalmazkodni, vagy ha szükséges, önmagát háttérbe helyezve, előzékenynek lenni. Nem alakul ki a felelősségérzete sem, hisz ritkán kap az életkorának megfelelő feladatokat.

-- Pedig gondoljunk bele, mennyire nagy élvezetet okozott gyerekkorunkban a kertészkedés, a szöszmötölés a konyhában, és sorolhatnám a mostanra elfeledett játékokat, a meghitt együttlétek formáit.

Gyakran nem csak a szociális-közösségi készségekkel van probléma. Sokszor előfordul a beszédészlelési zavar, a finommotorikus készségek kialakulatlansága. A nyelvi fejletlenség is katasztrofális állapotokat mutat. Sok a beszédhibás gyerek, az ő szüleik gyakorta elzárkóznak az óvoda logopédiai vagy bármely terület segítőitől, féltve gyermeküket a megbélyegzéstől. Szakemberek helyett könyvekből vagy az internetről próbálják a gyerekeket fejleszteni – pedagógiai, fejlődés-lélektani ismeretek nélkül.

A sok fellelhető tanulmány, vélemény, a gyermeknevelési könyvek tucatjai pedig mind mást és mást ír. A szülők sajnos összezavarodnak a modern nevelés útvesztőiben.

-- Ha a poroszos nevelés megbicsaklott, egyenes következtetés, hogy majd a szabadabb nevelés beválik. Ezt viszont sokan félreértik. Úgy gondolom, hogy mindenben az arany középutat kell keresni.

A téma kapcsán egy idézet jutott eszembe Buddhától: „Legyél jelen ott, ahol vagy. Amikor sétálsz, amikor eszel, amikor utazol. Másképp elmegy az élet melletted.”

Figyeljünk oda gyermekünkre! Ha hozzánk beszél, vagy mesél, ne az okostelefonunkat babráljuk! Próbáljuk ki! Kiváló program, meditációnak sem utolsó.

A gyerekek otthonában egyre több a stressz

Tisztában vagyok vele, hogy nincsenek könnyű helyzetben a szülők sem, hisz állandó bizonytalanság veszi őket körül. A gazdasági válság, az egzisztenciális problémák, a digitális világból áramló információrengeteg, a stresszes életmód mind negatívan hat a gyereket nevelőkre. A szülők agyonhajszoltak és türelmetlenek. A szeretetteljes környezetet sokszor mi biztosítjuk az iskolában, hisz otthon gyakran nem jellemző. Előfordul olyan is, hogy nem vágynak haza az iskolából, sőt kifejezetten elszomorodnak, ha jön a hétvége. Hiányzunk nekik – mondják. A pályafutásom alatt idén először tapasztalom ezt a végtelenül kétségbeesett tekintetet egy-egy hétvége előtt.

A válság folytán rengeteg a szétszakadt család. Sokszor családsegítő feladatokat is ellátunk, hisz megszaporodott a jogi útvesztők rengetegében eltévedt szülő, aki nehezen boldogul, vagy épp nem is tudja, milyen segítség jár neki.

-- A gyerekek pedig éhesek. Egyre éhesebbek. Úgy vélem, ez a legszomorúbb. És nem egy elmaradt, vidéki, hanem egy nagyvárosi iskolából szerzem a tapasztalataimat.

Csak sejtem, ki a rászoruló gyerek, aztán falánksága miatt megbizonyosodom róla az ebédlőasztalnál. Ők azok, akiknek rendszeresen becsempészem a megmaradt, egyébként kidobásra ítélt uzsonnát a táskájukba.

Végszó

Ezt a véleményt olyan időkben írom, ahol a közalkalmazottak jogos bére nem kerül a számlájukra, amikorra ígérik. Ahol a csúszás miatt bliccelnünk kell, hogy bejussunk a munkahelyünkre, hisz nincs miből bérletet vásárolni. Ahol a csoportos beszedési megbízás nem megoldás, hisz nincs miből levonni a számlák díját. Ahol állandó rugalmasságra és alkalmazkodásra intenek bennünket. Ahol a középosztálybeli értelmiségi fiatal nem vágyik nagy dolgokra, csupán egy nyugodt, békés, élhető környezetre.

-- Hogy kié a felelősség? Mindannyiunké!

Az enyém is, hisz családalapítás előtt állva érzem, döntést kell hoznom. Felelősen csak nyugodt munkahelyi környezetben, biztos anyagi háttérrel tudok saját gyereket nevelni.

(Nem) Bodó Vilma

tanító

*A pedagógus II. fokozat elérését megcélzó minősítési eljárás.

Válasz

2017. június 12., hétfő
A KÉPVISELŐK SEGÍTHETNEK

A “Taigetosz” törvénymódosítás a képet készítő gyermeket is tönkretenné.
https://csevecsoport.blogspot.hu/2017/06/a-kepviselok-segithetnek.html
A gyermek, ahogy ezt a rajza is mutatja, nagyon tehetséges, de matematikából soha nem lesz képes leérettségizni….

Tisztelt Országgyűlési Képviselő!

Az oktatás szabályozására vonatkozó és az egyes ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/15376 szám alatti törvényjavaslattal, közismertebb nevén “Taigetosz törvénnyel” kapcsolatban a Csak Együtt Van Esély szülői érdekvédő csoport nevében szeretném felhívni a figyelmét két igen fontos tényre.


Habár hogy Dr. Áder János köztársasági elnök érvelése szerint a szakmai szervezetek támogatják a fentnevezett törvénymódosítást, azzal kapcsolatban mégis számtalan, figyelmen kívül hagyott ellenvélemény született.

A Köztársasági Elnök aláírt a törvénymódosítási javaslatot. Részlet az indoklásból, amely szerint:

“A törvény kidolgozásában részt vevő szervezetek

-- Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete,
-- ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara,
-- Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége,
-- ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálata

álláspontját ismerte meg.”

“E szervezetek egyértelműen támogatják az elfogadott törvényben rögzített szabályokat.”
Mára már tudjuk, hogy ez nem igaz.


Ennek egyik bizonyítéka a A Magyar Logopédusok szakmai szövetsége nyilatkozata is,
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1131604043650093&id=221323021344871
amely szerint:

"Az egyeztetések során azt képviseltük, hogy a felmentések kivezetésének pozitív hatásának előfeltétele, ha a törvénymódosításhoz egy jól összehangolt intézkedéscsomagban azonnal hozzákapcsolódnak azok a proaktív lépések is, melyek a tanulók nehézségeinek megsegítésére irányulnak."


Nem támogatja a jelenlegi módon a törvénymódosítás bevezetését a 2017. június 6-án ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar honlapján megjelenő 2017. május 15-i keltezésű levél szerint a négy gyógypedagógus-képzést végző felsőoktatási intézmény sem. Ez alapján a levél alapján az derül ki, hogy a törvényjavaslat előkészítésére fordított idő nem volt elegendő és a szakmai álláspontok egyeztetése sem volt megfelelő mértékű.
(Levél teljes szövege itt olvasható: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
http://www.barczi.elte.hu/content/tajekoztatas.t.1102)

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar második nyilatkozata látszólag egy támogató nyilatkozat a törvényjavaslat mellett, de a részletes állásfoglalásból kiderül,
http://www.barczi.elte.hu/media/21/8d/1fe832d373ce2c84c1986a0e3986b2c44cb10ce3cfa8a7859eefe9df24e0/%C3%81LL%C3%81SFOGLAL%C3%81S_MLSZSZ_ELTEBGGYKLOGO.pdf
hogy valójában 6 intézkedéscsomag azonnali bevezetése mellett tartják csak a felmentések kivezetését pozitív hatásúnak.

Továbbá kijelentik, hogy a törvénymódosítás másik részét elfogadhatatlannak tartják:
“A munkacsoport illetékességi köre és megbízása nem terjedt ki a módosításcsomagnak arra az elemére, amely azt célozza, hogy fogyatékos gyermekekkel a jövőben gyógypedagógusi végzettséggel nem rendelkezők is foglalkozhassanak. Ezt az irányt az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar érintett szakmai és tudományos műhelyei korábban is ellenezték és továbbra is elfogadhatatlannak tartják.”
(Teljes nyilatkozat itt elérhető: ELTE 8 munkacsoport
http://www.barczi.elte.hu/content/felmentes-helyett-felzarkoztatas.t.1112)


Ezen felül figyelmébe ajánljuk a következő véleményeket:

Tiltakozó szakvélemény Dr. Gyarmathy Évától, a klinikai és neveléslélektan szakpszichológusát, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézete tudományos főmunkatársától:

“Súlyos hiba a felmentéseket megvonni úgy, hogy a pedagógusok és az oktatás nem készül fel a szokásostól eltérő képességekkel rendelkező tanulóknak is megfelelő tanítási módszerek alkalmazására."
(A levél teljes szövege itt olvasható:
http://tanitanek.azurewebsites.net/CKP2/Info/TemaElemek/Summary/46ae6967-eaac-4023-b8f0-cee3514d2f17)


A fogyatékosokat képviselő országos szervezetek nyílt levele Balog Zoltán miniszternek:

“Sajnálatos módon az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás az általunk kifogásolt eredeti szöveggel szinte azonos tartalmú, észrevételeink nem kerültek beépítésre, s megállapítható, hogy az OFT határozatának megfelelő módosító javaslat sem került benyújtásra”.
(A teljes szöveg elérhető: Érdekvédők
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1946532242293077&id=1761145924165044)


A Csak Együtt Van Esély szülői csoport tiltakozó levelei:

“Mindenek előtt mély felháborodásunkat kívánjuk kifejezni, hogy a minisztérium 2017. április 13-án tesz nyilvánossá egy 26 oldalas anyagot, és úgy biztosít 5 napot a véleményezésre, hogy ezen időszakból 4 nap munkaszüneti nap, továbbá a teljes időszak a tavaszi szünet idejére esik, ami egy oktatással kapcsolatos törvényjavaslat esetén jelentőséggel bír, mivel így nincs lehetőség a véleményezésben érintettek nagy részének a személyes konzultációjára.
(A levél teljes szövege: Első levél az oktatási törvény módosításáról,
http://csevecsoport.blogspot.hu/2017/04/oktatas-szabalyozasara-vonatkozo-es.html?m=1
illetve http://csevecsoport.blogspot.com/)


EMMI meghívottként találkozhattunk a törvényt előkészítő munkacsoporttal, amely után meggyőződésünk volt, hogy sok gyermeket érhet hátrányosan, ha csak egy-egy részterület kerül rendezésre és nem a komplex helyzetet kezelik.
Ezzel kapcsolatos álláspontunk itt olvasható:
http://csevecsoport.blogspot.hu/2017/05/cseve-allaspont-az-oktatas.html?m=1


A Társaság A Szabadságjogokért szervezet nyílt levele szerint:
“A véleményezésre a tavaszi szünetet követő első munkanapot, április 18. keddet jelölte meg határidőnek. Így a javaslat társadalmi egyeztetésére nem volt ésszerű lehetőség, a szakmai szervezetek és a fogyatékossággal élő emberek szervezeteinek bevonása nem történhetett meg. A törvényjavaslat ebből következően nemcsak egyes rendelkezéseit tekintve érdemében alapjogsértő, hanem a jogalkotási eljárást tekintve sem felel meg a demokratikus jogállamiság mércéjének. “
(Teljes levél itt elérhető: TASZ
https://tasz.hu/tanszabadsag-program/jogserto-koznevelesi-torveny-modositasa)


A törvény hátrányos helyzetbe kényszerítő gyermekek szüleiként határozottan aggályosnak tartjuk egy olyan törvényjavaslat bevezetését, amely - miközben hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott gyermekeket érint -, az ő ellátásukról gondoskodó felnőttek szakmai szervezetek támogatást sem bírja.


2.
Dr. Aáry-Tamás Lajos Oktatási jogok biztosa és a Köztársasági Elnök úr által fent említett támogató szervezetek véleményének jelentős része szerint a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyermekeket nem érinti a módosítás.

Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a napi gyakorlatban, a szakvélemények alkotásakor a fenti nehézségekkel küzdő gyermekek besorolása és a zavar súlyossága nem feltétlenül fedi egymást. Így diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyermekek akár SNI, akár BTMN besorolást is kaphatnak. Erre a tényre érdekvédő csoportunk felhívta a figyelmet, amikor a törvényjavaslat elfogadása előtt volt alkalmunk egyeztetni az EMMI az Államtitkársággal. Jeleztük, hogy többek között ennek tisztázása is, meg kell, hogy előzzön bármilyen törvénymódosítást.

Állításunk alátámasztására egy szakvélemény részletet ajánljuk figyelmébe (kép):
https://lh5.googleusercontent.com/aEg0hYKo-GTsfDoJO3_8Uvwt06rHwiVvu9Y6tdpuTPwHMM8lFwNAzU0gzFA08qtxcXzKfq6gburcjfk-FZoZXAWXX6Z2-zvcSPdK6fK1l3pxh8chlaZIS74k49fMywWG1r9wjFX3

Mindezek alapján arra kérjük Önt, hogy a törvénymódosítást küldje felülvizsgálatra az Alkotmánybíróságra.

A leírtak alapján attól tartunk, hogy ezt a törvénymódosítást nem előzte meg hatástanulmány, illetve a kormány nem készül fel a törvénymódosítás által kialakuló helyzetek kezelésére.

Bízunk abban, hogy Ön átérzi az érintett gyermekek, szülők és családok problémáit.

Felhívjuk figyelmét, hogy levelünket és az arra adott választ a nyilvánosság számára is elérhetővé tesszük.

Bejegyezte: Csak Együtt Van Esély – csoport az SNI-s gyermekekért

Előzmény

Válasz

A köznevelési törvény módosításának parlamenti szavazása előtt készített, a négy gyógypedagógus-képzőhely közös, egyeztetett állásfoglalása:
http://www.barczi.elte.hu/content/tajekoztatas.t.1102

2017.06.06.
TÁJÉKOZTATÁS

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar kezdeményezésére a jelenleg gyógypedagógus-képzést végző felsőoktatási intézmények a köznevelési törvény módosításának parlamenti szavazása előtt az alábbi egyeztetett állásfoglalást juttatták el az illetékes államtitkárságra. A Kar szakmai álláspontját részletesebben bemutató, valamint javaslatait részletező dokumentumok a hír alján tölthetők le.

Dr. Palkovics László
államtitkár
Emberi Erőforrások Minisztériuma

Budapest, 2017. május 15.

Tisztelt Államtitkár Úr!

A jelenleg gyógypedagógus-képzést folytató felsőoktatási intézmények – Kaposvári Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem – konzorciuma néhány éve rendszeres egyeztetéseket folytat aktuális szakmapolitikai kérdésekről. Legutóbbi találkozónkon érintettük A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítására irányuló aktuális kormányzati javaslatokat is, melyekkel kapcsolatban engedje meg, hogy a három következő megjegyzést tegyük.

(1) Miközben akár a karok delegáltjaiként, akár szakmai szervezetek képviselőiként több munkatársunk is dolgozik az EMMI egyes munkacsoportjaiban, így a logopédiai ellátás témájában összehívott testületben is, a törvényjavaslat két, jelenleg leginkább vitatott kérdésében hivatalos intézményi álláspontok kialakítására a társadalmi egyeztetés folyamatában nyílt volna alkalom, azonban ennek ütemezése, az utóbbi időben sajnos nem egyedülálló módon, nem hagyott időt a reagálásra. Egyetemeinkre az MRK-tól mindösszesen másfél napos határidő megadásával érkezett le az anyag, így többnyire nem is juthatott el a karokra.

A törvényjavaslat 19. szakaszával kapcsolatban a logopédiai munkacsoport ELTE-t képviselő munkatársai folyamatosan jelezték a kar egyéb szakmai-tudományos közösségeivel egyeztetett álláspontjukat. Miközben tudományos szempontból és a nemzetközi gyakorlatot figyelve valóban nem indokolt a két külön kategória – SNI, illetve BTMN – fenntartása, a felmentések kivezetésének pozitív irányú jogalkotói szándéka csak akkor indokolható, ha a rendeletmódosításhoz egy jól összehangolt intézkedéscsomagban azonnal hozzákapcsolódnak azok a proaktív lépések is, melyek a tanulók nehézségeinek megsegítésére irányulnak. Munkatársaink 7 pontban eljuttatták a munkacsoport vezetőjéhez azokat a lépésekre lebontott javaslataikat, melyeket be kell építeni az egyes alrendszerekbe ahhoz, hogy a törvénymódosítás által célzott hatások valóban megjelenjenek a rendszerben, minden más esetben ugyanis éppen ellenkező, nemkívánatos következmények bekövetkeztét valószínűsíthetjük. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a fenntartó központ érdekeltségének megjelenése a változás folyamatos menedzselésében.

(2) A 10. szakasz módosítására irányuló javaslat előkészítésében egyetemeink munkatársai tudtunkkal nem vettek részt. Mint oly sok szakmai kérdéshez, ehhez is lehet pro és kontra érveket egyaránt találni, az érintett populációk ellátása ugyanakkor megköveteli azokat a szakmai ismereteket, melyek releváns többletként jelentkeznek a többségi pedagógusok kompetenciáihoz képest az enyhén és a középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók sajátos tanulási, motivációs, érzelmi és kommunikációs mintázatait tekintve – hiszen éppen ez indokolja a gyógypedagógusok képzését. Ezen ismeretek hiánya egyes esetekben akár veszélyforrásként is megjelenhet például a technika vagy a testnevelés vonatkozásában, a rajz és vizuális kultúra, valamint az ének tantárgyak oktatásában rejlő célzott művészetterápiás fejlesztési lehetőségek pedig elveszhetnek.

(3) A jelenleg gyógypedagógus-képzést végző karok és intézetek vezetőiként, legfontosabb aggályunk a csomag gyakorta elhangzó indoklásával kapcsolatos, amely a változtatások fő indokaként a jelentős gyógypedagógus-hiányt jelöli meg, így ezeket a változtatásokat mintegy a szakemberhiány enyhítésének érdekében kívánja megtenni. Ha a hiányt azonban a vezetői összefoglalóban megfogalmazott „gyógypedagógus-kényszer” fokozatos puhításával kívánjuk kezelni, akkor félő, hogy lesz következő népesség és lesznek következő területek, amelyeken a tanulók nem részesülnek majd optimális ellátásban. Álláspontunk szerint a most már valóban drámai mértéket öltő gyógypedagógus-hiányt a már működő gyógypedagógus-képzések fejlesztésével lehet és kell orvosolni, ahogyan azt évek óta rendszeresen igyekszünk jelezni az illetékes államtitkárságoknak. Fejlesztésen a minőségi kritériumok feltétlen biztosítását, azaz a jelenlegi négy – a következő tanévtől öt – képzőhely kapacitásainak növelését, az akut hiányt megoldó, külön finanszírozott átmeneti kapacitásokat, s az ehhez szükséges financiális, személyi és tárgyi feltételek biztosítását értjük.

A fentiek alapján tisztelettel kérjük Államtitkár Urat, hogy adjon lehetőséget nekünk egy személyes találkozásra, egyeztetésre a gyógypedagógus-képzést érintő kérdésekről.

Köszönettel, tisztelettel:

Dr. Podráczky Judit, dékán
Kaposvári Egyetem

Dr. Jászi Éva, tanszékvezető
Széchenyi István Egyetem

Dr. Pukánszky Béla, intézetigazgató
Szegedi Tudományegyetem

Dr. Zászkaliczky Péter, dékán
Eötvös Loránd Tudományegyetem


Az eredeti levél aláírt, beküldött változata, innen tölthető le:
http://www.barczi.elte.hu/media/43/77/31ac415766ff96c78711210e4f71b206bcd440df976c86ca7e81f3480244/PalkovicsL20170515.pdf

A Kar szakmai álláspontját részletesebben bemutató, valamint javaslatait részletező dokumentumok ezeken a linkeken érhetők el:
http://www.barczi.elte.hu/media/21/8d/1fe832d373ce2c84c1986a0e3986b2c44cb10ce3cfa8a7859eefe9df24e0/%C3%81LL%C3%81SFOGLAL%C3%81S_MLSZSZ_ELTEBGGYKLOGO.pdf
http://www.barczi.elte.hu/media/ce/dd/e4dced0086db4c3489118bfcdadcb53e5a957115e2fa46811bbd6d727b0f/%C3%81ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s%20(ATIVIK).pdf

Válasz

Ha nem javul az oktatás, az ország jövője forog kockán
http://index.hu/tudomany/2017/02/24/egy_jobb_iskolarendszer_nelkul_az_orszag_jovoje_forog_kockan/
2017.02.24. | Index


Több gimnazistára és több diplomásra lenne szükség, nem pedig kevesebbre – mondja Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki nem tartja helyesnek a tankötelezettségi kor leszállítását, nem hiszi, hogy csak mérnökökre lenne szükség, és óv a hirtelen reformoktól. A világhírű matematikus szerint lemaradtunk a világtól, az iskolának kreativitásra, csapatmunkára és modern civil ismeretekre is jobban kellene tanítania. Javulóban van az Akadémia és a minisztérium közötti együttműködés, de a korábbi javaslataik az asztalfiókban végezték – derül ki Lovász László Indexnek adott interjújából.

„Gyermekeink jövője a legfontosabb, nyitott, gondolkodni tudó, információkat kritikusan szemlélő fiatalokra van szükség” – mondta korábban.
http://mta.hu/mta_hirei/az-utolso-pillanatban-vagyunk-hogy-tegyunk-valamit-az-oktatas-erdekeben-lovasz-laszlo-az-mta-elnoke-a-jelenlegi-helyzetrol-106279
Hogy látja, ebbe az irányba megy a magyar iskolarendszer?

Ha ezt nem valósítjuk meg, az ország jövője forog kockán. Komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen irányba mozduljon el az oktatásunk. De nem örülnék annak, ha kampányszerűen, egyik napról a másikra történne a változtatás, minden munkához nyugodt körülmények kellenek.

A diákok kreativitásának erősítése mindenképpen cél, de a világban való eligazodásuk, kellő tájékozottságuk is. Most mindkettővel van probléma. Egy érettségiző diáknak ma túl kevés az ismerete a jogról, a gazdaságról, a pénzpiac működéséről, így olyan csapdákba fut bele, mint a svájci frankban felvett hitelek. De arra is meg kellene őket tanítani, hogy kreatívak legyenek. Az amerikai oktatási rendszert is sok mindenért lehet kritizálni, de ezt például jól csinálják: a team munka, az együttműködés, vagy általában a projektszemlélet elsajátíttatását: hogy egy feladat nem arról szól, hogy az óra előtti este megtanulom az anyagot, aztán elfelejthetem, többé nem lesz rá szükségem – a tanultakat össze kell tudni kapcsolni. A magyar iskola erre nem igazán készít fel.

A világ haladt el a magyar oktatási rendszer mellett, vagy magunkhoz képest is romlottunk mondjuk a hetvenes évekhez képest?

Ezeket a kifogásokat nagyjából akkor is meg lehetett volna fogalmazni. Inkább mások hagytak le bennünket. Közben pedig a világ is sokkal komplexebb lett, a Kádár-rendszerben például nyilván nem volt szükség ilyen szintű pénzügyi tudatosságra. A közoktatási reform hosszú távú folyamat, az eredmények, lehet, hogy csak 10-15 év múlva lesznek láthatóak. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene azonnal elkezdeni.

„Biztos alapok átadását sem végzi el az oktatási rendszer. Az oktatás helyzete jelentősen leromlott” – fogalmazott korábban.
http://index.hu/tudomany/2016/10/14/lovasz_laszlo_interju_mta/
Közben kijöttek az újabb PISA-eredmények, amelyek minden korábbinál rosszabbak.
http://index.hu/tudomany/2016/12/06/pisa_felmeres_eredmenyek/
Hol a nagyobb baj, a tehetséggondozással, vagy a skála másik végén, az alapkészségekkel sem rendelkező tanulók tömeges kitermelésével?

Nyilván azért panaszkodunk az elvándorlásra, mert a nemzetközi piac értékeli a tehetséges végzetteinket. Bár területenként különbözik, de ezzel nincs nagy baj. A nemzetközi tapasztalatszerzés elengedhetetlen, itt az a nagy kérdés, hogyan lehet őket visszacsábítani, vagy egy nemzetközi körforgásban más országokból idehozni helyettük tehetséges kutatókat.

Sokkal nagyobb probléma a lemaradó rétegek helyzete, akiknek eszükbe sem jut feltétlenül, hogy a tanulással lehet előrejutni. Az én gyerekkoromban a szüleim mindig azt mondták, csak azt nem tudják elvenni tőled, amit megtanultál. Most a társadalomnak nem ez a tapasztalata, a tudományos tudás értéke háttérbe szorult. Bár hozzá kell tenni, hogy igazi tudós abból lesz, akinek meg sem fordul a fejében, hogy mást is csinálhatna, mint hogy kutasson. Vannak ilyenek is szerencsére, ha nem is sokan.

A magyar iskolarendszer különösen rossz a hátránykompenzációban: aki nem „jó helyre” születik, annak nem sok esélye van az oktatáson keresztül előrejutni.
http://index.hu/tudomany/2016/12/07/pisa_felmeres_eredmenyek_elemzes_tanulsagok/

Tehetség gyerekek nagyjából egyenletesen elosztva születnek a társadalomban, de jelenleg csak egy kis részüknek van esélye arra, hogy egyáltalán bárkinek eszébe jusson a környezetükben, hogy őt tehetségesek. Bár van sok tehetséggondozó program, az egyik gond valószínűleg az, hogy a tanárok, tanítók megbecsülése, ezen keresztül pedig a munkájuk színvonala, a kapcsolati rendszerük kiépítése nem megfelelő. Ha egy tanító lát egy tehetséges gyereket, vegye észre, és tudja, hogy hova érdemes fordulnia. Az ilyen hálózatok nagyon fontosak lennének.

Amikor Ön korábban jelezte a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatos súlyos problémákat, Palkovics László oktatási államtitkár úgy reagált,
http://index.hu/belfold/2016/06/23/palkovics_laszlo_rovidebb_lehet_a_nyari_szunet/
hogy ezek nem bírálatok, hanem párbeszéd.

Én nem különíteném el a bírálatot és a párbeszédet, az, hogy bizonyos dolgokat bírálunk, a párbeszéd része. A magam részéről nem nyilvánítanék arról véleményt, hogy hogyan kell megszervezni egy ország iskolarendszerét, Klikkel vagy Klik nélkül, ez olyan szakpolitikai kérdés, amihez én nem értek. Azt persze látni, hogy a Klik centralizált rendszerében is súlyos problémák voltak.

Mik ezek?

Főleg a túlzott bürokrácia, nehézkes ügyintézés. Azt gondolom, hogy olyan döntéseket fölösleges feljebb vinni, amiket alacsonyabb szinten is meg lehet hozni, fontos a bizalom a vezetési szintek között. Indokolt volt az állami beavatkozás, mert a szegényebb részeken szegényesebb lett az oktatás az önkormányzati fenntartású iskolarendszerben, de hogy ezt így kellett-e megoldani, arról nem tudok mit mondani. Szintén súlyos probléma a gyerekek túlterhelése. Az érettségiről régen azt gondolták, hogy az magában foglalja a felnőtt léthez szükséges tudást. Egyre nehezebb belegyömöszölni ezt a 12 évfolyamba. Ez világprobléma, ami azután az egyetemi oktatásban is előjön. Bizonyítékokon alapuló oktatási reformra van szükség.

Ez mit jelent a gyakorlatban?

Ahhoz, hogy új módszert és tananyagot, megközelítést vezessünk be, azt ki is kell próbálni – ezért indított az MTA egy 5-10 éves tantárgy-pedagógiai programot. Vannak körülmények, amelyek között egy bármilyen jó szándékú oktatási reform is inkább árt, mint használ. A hetvenes években Franciaországból és az Egyesült Államokból kiindulva megreformálták a matematikaoktatást. 200 évet előre akartak ugrani, de a kísérlet teljes kudarcba fulladt, mert nagyon rossz volt a megvalósítás. Annyira, hogy pár év után az egészet visszacsinálták, ráadásul így még a korábbinál is nagyobb ellenállást keltettek az új szemlélettel szemben – a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték. Nálunk szerencsésebben alakult, mert a Matematikai Kutatóintézetben volt egy olyan csoport, amelyik érdemben kipróbálta, hogy hogyan lehet például a valószínűség fogalmát bevezetni a középiskolai oktatásba. Ezzel együtt az sem volt teljes siker, a többéves kísérletezés ellenére is túl hamar vezették be, a tanárok nem voltak eléggé felkészülve rá. Gyökeres reformokat nagyon óvatosan lehet csak bevezetni. Nem kellőképpen felkészített tanárok esetén egy rosszabbul tanított jó tananyag rosszabb, mint egy rosszabb tananyag jól tanítva.

Ugyanez elmondható a tavaly egy tollvonással, képzett tanárok hiányában is elindított Science tantárgy bevezetéséről.
http://index.hu/tudomany/2016/05/05/teljesen_lebutitjak_a_realkepzest_a_szakkozepben_a_munkasnak_nem_kell_mindent_ertenie/

Egyetértek, szerencsésebb lett volna egy-két év haladékot adni az integrált természettudományos tárgy bevezetésének. Most nem akarok belemenni abba, hogy a szakgimnáziumi rendszer jó-e vagy sem, de azzal kapcsolatban is megvannak a fenntartásaim.

Menjünk bele mégis, ha lehet.

Én úgy látom, a világ inkább abba az irányba megy, hogy egy érettségi szintet, ha nem is mindenki, de a többség szerezzen meg, és szakképesítésről csak azután legyen szó. Azt is lehet erőltetni, hogy a középiskola után rögtön munkába tudjon valaki állni – akkor szakmunkás lesz, de ebbe egyszerűen nem fér bele annyi tanulás, hogy utána legyen esélye bekerülni egy főiskolára. Úgy gondolom, egy fiatalnak 18 éves korában kellene igazából meghoznia a döntést, hogy megtanuljon-e egy szakmát, és akkor sokkal könnyebben meg is tanulja, ha megvan hozzá az alapképzettsége. A legtöbb szakmában ráadásul egyre hosszabb képzésre van szükség, a gépek kezelése is egyre bonyolultabb. Ha megnézem egy modern kazán instrukcióit, nekem is meg kell erőltetnem magam, hogy megértsem, és végre tudjam hajtani. Feltételezem, hogy egy modern szerszámgépnél sincs ez másként.

18 éves korban már csak azért sem tudja mindenki meghozni ezt a döntést, mert a tankötelezettségi kor 16 évre való leszállítása miatt ekkor sokan már nincsenek is az iskolában.

Én nem örültem ennek a lépésnek, szerintem az ellenkező irányba kellene lépni. Van, aki számára zsákutcának bizonyul az oktatás, de erre nem az a megoldás, hogy zárjuk ki az iskolából – ezt a két évet szerintem inkább arra kellene szánni, hogy más eszközökkel, de jusson el minden fiatal legalább oda, hogy írni és olvasni tudjon.

Ha nem érti meg a genetika működését, egy modern ember nem értheti a modern világot. Hogyan lehetne akkor kiforrott véleménye például a génmódosításról? És persze ott van az összes áltudomány, kuruzslás – ezeket sem tudja kritikusan szemlélni, ha nem érti az alapokat. Most természettudományi példát hoztam, de ugyanígy lehetne mondani a történelmet, a közgazdaságtant vagy a földrajzot is. A világ kicsi lett, az információmennyiség hatalmas, a feldolgozása pedig nyilvánvalóan több időt vesz igénybe. Az amerikai felsőoktatás már régen elment abba az irányba, hogy az egyetem első két éve lényegében általános képzés, és még az első négy év sem annyira specializált, mint nálunk. Azt hiszem, előbb-utóbb nekünk is számot kell vetnünk azzal, hogy ebbe az irányba mozduljunk el.

Pont az ellenkező irányba megyünk: a magyar felsőoktatás átalakításánál a fő hangsúly az azonnali piacképesség, nem az általános kompetenciák.

Nem lehet egyik pillanatról a másikra két pluszévet betenni a képzésbe, mert azt megsínyli a gazdaság, és már most is jelentős hiány van természettudományos, műszaki, informatikus végzettségű emberekből. De terveket kellene készíteni ebbe az irányba. Saját környezetemben is látom, hogy a 18 évesek nagy része még nem tudja valójában, hogy merre induljon. Az amerikai rendszer másik előnye az, hogy az egyetemen jobb képet kapnak más szakmákról, beülnek mintaórákra, sokkal megalapozottabban hoznak döntést, és utána általában kevesebb is a pályaváltás. Nálunk a többség csak egy-két szakmát – orvost, tanárt – látott munka közben, másokat nem, nem tudja, hogy mivel foglalkoznak.

Azt is el kell fogadni, hogy ugyan bárki elmehet vállalkozónak, de csak akkor lesz sikeres, ha van nyelvtudása, közgazdasági és jogi alapismeretei, meg tud fogalmazni úgy egy levelet, hogy azt a címzett komolyan vegye, és így tovább. Az általános képzettség minden szakmában előrevisz.

Több vagy kevesebb gimnáziumi érettségivel rendelkezőre, több vagy kevesebb diplomásra lenne szükség?

Szerintem többre. Amikor a rendszerváltás után nagyon sokan kényszerültek pályaváltoztatásra, egy diplomás azért sokkal könnyebben megtalálta a boldogulási lehetőséget, még egy gyökeres pályamódosítás után is hamarabb volt esélye vezetői állásra.

Mennyire volt alkalma jeleznie elképzeléseit a szükséges oktatási reformmal
http://index.hu/belfold/2017/02/01/az_oktatasi_allamtitkar_nem_tartja_jo_otletnek_a_bentlakasos_iskolat/
kapcsolatban?

Elég rendszeresen beszélek Palkovics államtitkár úrral, én elmondom ezeket, ő pedig, hogy milyen egyéb gazdasági és politikai szempontok vannak, amik talán nehezítik a reformok keresztülvitelét. A célkitűzéseket illetően kevés a vita közöttünk, ő talán jobban hangsúlyozza, hogy milyen nagy szükség van mérnökökre, informatikusokra. Én úgy gondolom, szükség volna általánosan képzett értelmiségre is, akkor is, ha például egy bölcsésznek számolnia kell azzal, hogy az életpályája nem biztos, hogy egy előre pontosan meghatározható irányba megy.

Az Akadémia testületileg miért nem vesz részt az oktatási reformban?

Van egy saját bizottságunk Közoktatási Elnöki Bizottság néven, ez a közeljövőben fog újjáalakulni. Ez a bizottság is sok reformot kidolgozott, véleményezett, mondjuk úgy, hogy elég sok frusztráció is érte, mert egy csomó ilyen javaslat az asztalfiókban maradt, minisztériumi szinten még csak meg sem tárgyalták. Most optimistább vagyok, úgy látom, hogy élőbb a kapcsolat a minisztériummal. Sok tagunk részt vesz a reformok kidolgozásában.

De ott ők csak magánszemélyként teszik ezt, nem az MTA képviseletében.

Igen, alapvetően magánszemélyként. Ebben a folyamatban nincs annak helye, hogy az Akadémia minden kérdésben testületi véleményt alkosson. Ha elkészül egy minisztériumi reformterv, azt nagyon alaposan át fogjuk rágni.

Több akadémikus határozottabb kiállást várna el az MTA-tól közéleti és oktatási kérdésekben, Stádium 28 néven
http://stadium28.hu/beszamolo-a-kor-alakulasarol/
a közelmúltban önálló szervezetet is létrehoztak.

Leültem velük tárgyalni, megállapodtunk arról, hogy alakítsanak egy civil szervezetet és dolgozzanak ki anyagokat. Ha azok érdemesek arra, hogy megalapozzanak egy akadémiai vitát vagy véleményalkotást, annak helyet adunk. Ugyanez igaz például a Professzorok Batthyány Körére is. Az Akadémiát azonban szeretném megtartani politikától független, nem jobb- és nem baloldali szervezetnek.

Válasz

Nyílt levél Aáry-Tamás Lajoshoz, az oktatási jogok biztosához

Kedves Aáry-Tamás Lajos!

Ne haragudjon, hogy ilyen informálisan szólítom meg, és hogy így, a nyilvánosságon keresztül. De a fogadóórán Ön valóban nagyon kedves volt, azóta viszont semmilyen módon nem tudjuk Önt elérni. Pedig az ügy, a szakképzősök érettségi ügye égető és sürgős! Ön is tudja. Ön is mondta.

„Ha nem tetszik, fordulj az ombudsmanhoz!” – ez a mondat a magyar iskolákban leginkább metsző gúnnyal hangzik el. Legtöbbször talán annak a közhelynek a közelében, miszerint „A diákok a jogaikkal tisztában vannak, bezzeg a kötelességeikkel nem!” Pedig ennek a mondatnak az első fele biztosan nem igaz. Honnan lennének tisztában a tanulók a jogaikkal? Az iskolában nincs helye efféle ördögtől való, praktikus ismeretnek.

A 30000 érettségiző szakgimnazista közül csak nagyon kevesen tudják, hogy jogsértő, hogy az ágazati szakmai vizsgatárgyuk pontos követelményeit és feltételeit csak 2016 decemberében rögzítették. Azaz a törvény által előírt minimum két év helyett négy hónappal a vizsgák előtt.

„Forduljatok az ombudsmanhoz!” – javasoltam, mikor a diákjaim megkérdezték, hogy mit tegyenek. Nem gúnyból mondtam, komolyan. Mi mást mondhattam volna? Elvégre ott ül a minisztériumban Ön, Aáry-Tamás Lajos, immár tizenhét éve, és azért kapja – közpénzből, a mi pénzünkből - a valószínűleg nem csekély fizetését, hogy segítsen. Hogy jogsértés esetén közvetítsen és megoldásokat javasoljon. Önnel már csak szóba kell álljanak érdemben a politikusok, akiknek lehetőségük van a rossz szabályozást módosítani, nem? Valami ilyesmi lenne az értelme az Ön munkájának, vagy tévedünk?

Az idő rövidsége miatt a diákok nemcsak Önhöz fordultak, hanem a nyilvánossághoz és a minisztériumokhoz is. A Tanítanék Mozgalom biztosított webes felületet, három hét alatt 3000 aláírás és nagyon sok döbbenetes hozzászólás gyűlt össze az érintettektől, megannyi bizonyíték, hogy valamit nagyon elrontottak a döntéshozók. A politikusoktól nem érkezett válasz, kivéve Palkovics László államtitkár felületes, az ügy szempontjából irreleváns törvény-idézettel „alátámasztott” szűkszavú elutasítását.

Nem volt könnyű bejutni Önhöz. Ha a Független Diákparlament tagjai és a Civil Közoktatási Platform szakértői nem állnak a diákok mellé, és nem hívják heteken keresztül fáradhatatlanul az Ön titkárságát, valószínűleg sosem kapunk időpontot. Tudta? Egy diáknak nincs mindig pénz a kártyáján. „Aáry-Tamás Lajos házon kívül van, majd visszahívjuk Önöket” – mondta a diákoknak a titkárnő, míg próbálkoztak, de nem hívták őket vissza. Soha. Levelükre először egy olyan válasz érkezett, melynek köze sem volt a felvetett problémához. (Tudta? Az a diák, aki nem a kérdésre válaszol, megbukik a vizsgán.)

Aztán a kitartó próbálkozás hatására végül február 12-én kaptunk egy időpontot. Diákok, szülők, szakértők, tanárok voltunk jelen ezen a találkozón. És Ön mindenben egyetértett velünk. Elismerte, hogy a helyzet jogsértő és tarthatatlan. Ön azt mondta, hogy a 2017-ben érettségiző generáció „mártír-generáció”, mert áldozatul esik a szakképzési rendszer átalakításának. Elismerte, amit a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék Mozgalom közel egy éve állít, hogy hiba volt a szakképzést a Nemzetgazdasági Minisztériumra bízni, olyan emberekre, akik egyszerűen nem értenek a közoktatáshoz. Mi már a 2016-ban elkezdődött átalakítások láttán jeleztük, hogy a szakképzésben már csak a számok és a statisztikák számítanak, hogy itt többé nem látják az embert. Hogy itt a józanész és a pedagógiai szempontok helyett az iparkamara diktál. Hogy itt futószalaghoz akarják láncolni a diákok jövőjét, hogy itt az a cél, hogy minél kevesebbeknek legyen esélyük továbbtanulni.

Ön a szemünkbe nézett, és megígérte, hogy azonnali hatállyal, még a munkaidő vége előtt továbbítja a diákok beadványát Palkovics László államtitkárnak és Balog Zoltán miniszternek.

Hová tűnt azóta, Aáry-Tamás Úr? Hová bújt? Nem érjük el Önt, sem mi, sem a sajtó. A leveleinkre nem válaszol. Nem tudjuk, továbbította-e egyáltalán a panaszt. Nem kaptunk semmiféle tájékoztatást, pedig már eltelt két hét, lezárult az érettségire való jelentkezés is. Hiába hívjuk a titkárságát, ugyanaz a hölgy veszi fel, és egyre zavartabb hangon közli: „Aáry-Tamás Lajos úr házon kívül van. Majd visszahívjuk Önöket.” De nem hívnak minket vissza. Soha.

Tulajdonképpen mit csinál Ön ilyen gyakran házon kívül, munkaidőben? És mit csinál házon belül? Remélem, jól van, és nem történt Önnel baj, amiért szóba állt velünk.

Tudta? A szakképzésben érettségizők nemcsak a Nemzetgazdasági Minisztérium miatt „mártír-generáció”. Hanem minden megalkuvó ember miatt. A féltve őrzött pozíciók, az elárult becsület, a megcsúfolt szakmaiság, a megszegett kötelességek miatt is. Remélem, Ön kivétel a minisztériumban fontos posztot betöltők között. Remélem, Ön állja a szavát. Remélem, Ön komolyan veszi a hivatását, szép feladat az oktatási jogok biztosítása.

Várjuk válaszát. Várjuk segítségét. Várjuk magyarázatát.

Üdvözlettel:
Sulyok Blanka
szakképzésben tanító tanár,
Tanítanék Mozgalom

Forrás:
https://m.facebook.com/notes/tan%C3%ADtan%C3%A9k/ny%C3%ADlt-lev%C3%A9l-a%C3%A1ry-tam%C3%A1s-lajoshoz-az-oktat%C3%A1si-jogok-biztos%C3%A1hoz/1651629008467075/

Válasz