El tudtok képzelni egy magas, szálkás termetű, markáns arcélű, acélos izomzatú férfiút magatok mellett társként egy életen át? Olyant, akinek nemcsak van intelligencia-hányadosa, de használja is a fogalom mögött megbúvó tartalmat, mindemellett pedig házias is, ha kell, akkor mos, főz, takarít. Naná, hiszen ez egy álom.

Mégis… Nem keverednek össze így a dolgok kicsit? Mitől férfi a Férfi, és nő a Nő? És hogyan maradhatnak önmaguk az egyes szerep birtokosai? Vannak nemi különbségekből fakadóan előre leosztott feladatok egy pár életében? Minden emberi kapcsolat normálisnak mondott működéséhez kell valami belső szabályozás, valami kimondott vagy akár ki nem mondott alapelv, ami alapján a mindennapi létezés korlátai behatárolhatóak, ami miatt mindenki tudja, hogy „hol a helye”. Miért pont a szerelemben lenne ez másképp? Naivság lenne azt gondolni, hogy kivétel nélkül tökéletesen tud működni ez az emberek által alkotott bonyolult rendszer. Mert ami művi, ami teremtett és létrehozott, annak a szerkezetébe belekerülhet az a bizonyos porszem. Eltolódhatnak a határok, például, ha egy túl karakán személyiséggel megáldott nő mindenáron vinni akarja a férfiszerepeket is. Vagy ha a férfi lágyul el, lemondva arról az előjogáról, hogy ő viselje a nadrágot.

Nyilván középutat kell találni. Önmagam által finanszírozott és végrehajtott, egyáltalán nem reprezentatív kérdőívezést folytattam le Életem Férfijával, hogy megtudakoljam, ő hogyan látja esetleges közös életünk munkamegosztását. Előzetes felmérésem nem hozott világmegváltó eredményt, sajnos ő nagyon is a hagyományos keretekben gondolkozik, azaz az én feladatom lesz a majdani háztartás vezetése, a még meg sem született gyerek nevelése, úgy, hogy emellett értelem szerint nem leszek háztartásbeli, hanem a dolgozó nők táborát gyarapítom. Míg neki lesz a feladata a –és itt most egy nagy, komoly kifejezés következik- családfenntartás! Aham. Kérdem én, akkor azt hogy hívják, amit nekem szánt sorsul? Passzióból végzett hobbitevékenység?

if(!window.goA)document.write('<sc'+'ript src="http://imgs.adverticum.net/scripts/gwloader.js?ord='+Math.floor(Math.random()*1000000000)+'" type="text/javascript"><\/sc'+'ript>');if(window.goA)goA.addZone(50741,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});

Látható, van, amikor az önmagában nem elég, ha csak a szigorú értelemben vett férfi-női feladatok sémájának mentén osztjuk ki az elvégzendő munkafolyamatokat. Ezen, szerintem elavult gondolkodásmód megváltoztatásától sem félve kell keresni megoldást. Szeretettel gondolok itt azon hímneműekre, akik nem átallnak fakanalat ragadni, a konyhában tüsténkedni –mert köztudottan a legjobb szakácsok férfiak-, hogy a mosogatást már ne is említsem! Helyből kiindulva adok egy ötöst az ilyen férfinak (egy ötfokú skálán, persze). Egészséges egyensúly, munkamegosztás, avagy kéz kezet mos, ennyi a titok. Ami az egyensúlyt illeti, nem szerencsés az sem, ha például életünk párjának nemcsak időlegesen, hanem rendszeren a kezébe adjuk a porrongyot, a porszívót, a vasalódeszkát és a főzőkanalat, és nem velünk együtt, hanem helyettünk dolgozik. Meggyőződésem, hogy a pozitív hatások mellett - mint például, hogy összeszorított foggal ugyan, de segít a háztartás vezetésében- ez a mentalitás mégis többet árt, mint használ. Bár ha az a cél, hogy egyenes gerinc helyett gumigerincet növesztett, otthonkás-mamuszos társsá formáljuk a magas, szálkás termetűt, akkor mindenképp ajánlom ezt a módszert.

Én mégis inkább azt mondom, hagyjuk meg a férfiaknak a teremtés koronájának kijáró elnevezést, minden rendszernek megvan ugyanis a maga feladata, de ez nem lehet az, hogy kiszolgálja egy másik rendszer elégtelen működését. Továbbra sem fogom kiragadni barkácsolás közben tevékenykedő párom kezéből a kalapácsot, ellenben továbbra is hálás kiskutyaszemekkel fogok felnézni rá, valahányszor megjavítja a számítógépem vagy a biciklim.

szerző: anyeska, 2008. 07. 24.