A mai gondolkodásunk alapja szerte-szét szakadt, mozaikokban látjuk és éljük meg a világot. Bonyolult ügyeinket intézve a részletekbe veszünk. Már igazából nem is látjuk a környezetünket. Pedig nem mindig volt ez így...

A teljességről alkotott egységes világképünk szétesett és darabjai a tudomány, a művészet, politika és a vallás csak részigazságokat tud kiizzadni.

Pedig a világ nem ellentétpárokból, hanem egymást kiegészítő párokból áll. Egyszer az egyik rész kerül túlsúlyba, máskor a másik, néha kiegyenlítődnek, de a teljességet csak együtt tudják létrehozni. A teljesség megismerésében kulcsfontosságú szerep jut a hagyományoknak, amely elődeink tapasztalása és tudása alapján jött létre. Ha elfordulunk hagyományainktól, sok ezer esztendő tapasztalása, sok millió ősünk élete és szenvedése válik feleslegessé.

Nézzük meg vajon a paraszti kultúrában ki hordta a nadrágot, ki vezette a családot?

A férfi a Nap. Ő a tengely, a forrás, a középpont. A férfi feladata a kiáradás, a sugárzás, a teremtés, a természet gondozása, a család külső védelme. Az ő viselkedése, viselete, szava jelenti a Törvényt a család számára. Ő tartja a kapcsolatot a kinttel és a fenttel.

Cifraszűr. A hatóságok tiltották viselését, talán mert

egy újfajta paraszti öntudat jelét érezték benne…

A nő a Hold. Ő a tükör, ami egyenesben tartja a tengelyt. A nő feladata a befogadás, a növekedés, a változás, az anyaöl, a fészek, a család egyben tartása. Az anya köt össze az anyaggal, az anyafölddel, a Földanyával. Az ő viselkedése, viselete tükrözi a Rendet a családnak. Ő nyújtja a kapcsolatot a benntel és a lenttel.

Kazári (Nógrád) népviselet. A viselet a viselkedésben segít.

Mennyivel nőiesebben viselkedik egy nő szoknyában…

Ma a családok általában ellentétpárokra épülnek. Vagy a férfi nyomja el a nőt, vagy a nő zsarnokoskodik a férfi felett. Vagy a férfi a „családfenntartó”, vagy a nő. Vagy „munkahelyükön” dolgoznak, vagy otthon. Kísérjük végig egy teljes éven át a gazdálkodást a paraszti kultúrában, hátha kiderül melyikük szerepe a fontosabb a Teremtésben?

Tavasszal megindul az élet a természetben. Egyre több időt tölt a család a földeken és a kinti munkákat a férfi vezeti. A természet törvényét közvetítve ő adja a törvényt a teremtés gondozásához. Az egyre hosszabb nappalok, az egyre több fény egyre több munkát és - ehhez kapcsolódóan – egyre több hatalmat ad a férfinak. Eljön a nyári napforduló környéke, a szénagyűjtés időszaka, amikor az egész család kinn alszik a kaszálókon. Innentől már rövidülnek a nappalok, a család learathatja a közös teremtés gyümölcsét: a termést.

Ősszel menedékbe vonul az élet. Egyre nő a sötétség, egyre többet húzódik a házba a család, a benti munkákat a nő vezeti. Az ő feladata a befőzés, a termés befogadása és elrendezése. Az ő vezetése alatt hozza létre a család a télen is biztonságot nyújtó fészket. Eljön a téli napforduló tája, amikor a nyomasztó sötétség miatt félelem uralkodik el a természetben, egymás közelségét keresik az emberek. Ilyenkor válnak fontossá a fonók, a fosztások, ahol a női energiák rendezik és tartják egyben a rendezetlenné, szórttá váló közösséget. Innentől újra hosszabbodnak a nappalok, és a vezetés lassan, észrevétlenül újra átcsúszik a férfi kezébe.

Télen a sötétség elől fonókban bújtak össze az emberek…

Eltelt az esztendő, és ha a férfi is a nő is a helyén volt, a dolgát végezte, a család túlélte. Nem vagy a férfi, vagy a nő vezette a családot, hanem az emberpár egymást segítve, egymást kiegészítve együtt teremtette meg a teljességet. Csak a hangsúlyok változtak az év során a természet által mutatott fény/árnyék arányokat követve.

A paraszti kultúrát az élet gondozása hozta létre, benne maga az Élet működése tükröződik. Nem elmélet, nem okoskodás, hanem sokezer éves működő tapasztalás. Megmutatja, hogy mindenki csak a saját helyén lehet hasznos része az egésznek, csak ott élheti meg a teljességet, csak ott lehet egész-séges.

Ma nem vagyunk a helyünkön sem térben, sem időben. Télen a pihenés helyett halálra dolgozzuk magunkat, nyáron a munka helyett tunyulunk. A férfi nem férfi, nem teremt, szava nem törvény, családja számára nem tengely. A nő nem nő, nem simogat, nem nyújt fészket családjának, nincs kapcsolata az anyafölddel. Szétestünk, mert a Sárkány darabokra tépett minket. De a meséink arra tanítanak, hogy még nincs vége! Ha minden darabunk újra a helyére kerül, újra életre kelünk és ezerszer erősebbek, fényesebbek leszünk, mint előtte!

Van-e esély arra, hogy helyére kerüljenek a dolgok a mai világban? A parasztok úgy tapogatták ki helyüket a teremtésben, hogy működtették azt. Megfigyelték és megtapasztalták törvényeit, a házépítéstől az állatgyógyításig, az erdők suttogásától a csillagok üzenetéig mindenben. Tanította őket a Teremtő, mert nem voltak lusták tanulni. Sokan játékosan tanultak, még többen vért izzadtak az elégségesig, de mindnyájan elvégezték az iskolát, mert mindnyájan járták az iskolát!

Ha hajlandóak vagyunk abbahagyni az iskolakerülést, ha lemondunk látszólagos kényelmünkről, ha lesz merszünk beismerni civilizációnk és egyéni sorsunk kudarcát, ha befejezzük a szinte lételemünkké vált hazudozást (lásd: „fejlődés”), ha újra elfoglaljuk helyünket a teremtésben, ha megtaláljuk a kapcsolatot a Teremtőnkkel, minden magától a helyére kerül! Újra elmerülhetünk abban a hömpölygő, titokzatos folyamban, amelyet úgy hívunk, hogy Élet aminek csak egyetlen törvénye van:

Rész is vagy és egész is

Anyag is és szellem is,

Tükör is és tengely is,

Ember is és Isten is!