NetPolgár - Digitális Irástudó klub

NetPolgár - Digitális Irástudó klub hírei

Vidéki város, pláza és betlehem

Gyakran autózom a győri bevásárlóközponttól a 83-as úton Pápa felé, azután tovább Celldömölknek, majd a bobai elágazástól jobbra fordulva abba a faluba, amelyet új otthonomnak tekintek már több mint tíz esztendeje. Csöndes, kedvesen kanyargó út ez, derűs pannon táj, tavasztól őszig virágos falvak, akácosok, szelíd kis vizek. Évről-évre változó szántóföldek, állattartó telepek erős szaghullámai, egy helyütt szürke magyar marhák kérődznek türelmesen, arrébb juhok kotorásznak abban, amit a tél eleji legelő kínál nekik, a távolban a Somlyó, közelébb a Ság körvonalai a félködös távolban. Itt-ott kopjafák a falu szélén, másutt művirágkoszorúk a fák törzséhez drótozva. Állandóság az egyenesekben és kanyarulatokban, mégis apró újdonságok a porták előtt és között. Itt "strandi" horgásztavat ástak, ott egy Szent Erzsébetről elnevezett pékséget nyitottak, emitt három "kastély" épült egymás mellé, amott a lomis cigányok állítják ki szerzeményeiket, erre jobbra a motorcrossosok javítják a pályát, arra balra horgászok toporognak a hideg patak partján. A legutóbbi hetek két létesítménye írta föl most a címet – pláza és ádvent. Egy tér és az "éppen most" ideje. Egy tér mint a mai kor jelképes közösségi és magánfogyasztói tere és egy időpont, amely az üdvtörténet végtelen tágasságában jelöl ki négy vasárnapnyi időt. A pláza mint hely a jelenlété és az igények azonnali beteljesüléséé, az ádvent mint az idő megjelölt pillanata a várakozásé. Amely azonban nemcsak a reménységé, hanem a beteljesülés biztonságáé is. Kétezer év óta.

Az egyik falu végén egy nagy élelmiszer-áruház nyílt – a másik falu közepén egy betlehem épült. Egyik helyen több hetes sürgölődés – gépek, lapátok, szállítóautók. A másikon – pár órás kopácsolás, szelíd tüsténkedés, kedves szavak és mozdulatok.

Az egyik helyre betérünk, a másik előtt megállunk.

Vásárolni kell, fogyasztani muszáj. Ismerősökkel együtt lenni, fecserészni, nőiesen "soppingolni", bámészkodni és bámészkodtatni, úgy látszik, ma már nélkülözhetetlen igénye az embernek. És a pláza menedék is, ezt se felejtsük. Fényeivel, csillogó kínálatával, mézes illataival, varázsos csábjaival, "akolmelegével" – ó, ennek a szónak az eredeti jelentése! – menedék azzal szemben, ami ott kint van – sár és szegénység, bizonytalanság és erőszak, hideg és bugrisság, egy peremvidékre lökött és lökődő, önmagát folyamatosan veszejtő nép mindennapjai. De – jó, ha tudod – a pláza nemcsak elad valamit neked, hanem meg is vásárol téged. A pénzedet úgy veszi el, hogy még örülsz is – a kedvező hitelek révén, sőt az ízlésed, érdeklődésed manipulálásával pedig még a jövődet is megvásárolja. S miközben azt hiszed, hogy te választasz, döntesz, fogyasztasz, téged fogyasztanak el. Nem kiválasztott vagy, csak azt hiszed, hanem el- és leválasztott.

És ha a másik hely előtt megállsz – akkor voltaképpen hol is vagy? Amikor benézel egy kétezer éves istálló ember- és állatpárás ablakán, egy jászolba ágyazott bölcsőre. Igen – egyszerre vagy ott is, meg itt is, ott egy kétezer éves faluszéli szegénységben, kint az erőszak gyermekgyilkos kardjai villognak, valahol a ragyogó csillagok alatt, amelyek nemcsak királyoknak és pásztoroknak mutatnak utat, hanem az egész emberiségnek, és itt is vagy a mában, létezésed gyarló teljessége kínálkozik föl a várakozó reménységnek.

Sorsod azon múlik, hogy különbséget tudj tenni pénzváltás és megváltás között. Korunk démoni erői arra törekednek, hogy az ádventi megcsendesedés idejét is belevonják a plázák harsogásába, hogy tekintetünket a magasból lefelé, a kirakatok csillogásába felejtsük. Becsábítanak és betuszkolnak oda, ahol a melegben belebódulhatunk a ragyogásba, gazdagságba, hogy részesei lehessünk a műkörmös és rágózva kérődző angyalok világának. Hogy a mi kopaszra nyírt fejünkön is thaiföldi barnaság ragyogjon, minden zsebünkben hitelkártya, mutatóujjunkon Audi-slusszkulcs forog.

A pláza fala ki- és bezár, elhatárol a kint lévőtől. Azt hazudja a bentlét negyedóráira, hogy ez az igazi élet. A betlehemi istálló fala egyszerre keretezi azt, ami kint van, és ami bent van. Ha kint is állunk, akkor is bent vagyunk. A pláza és a betlehem nincs elzárva egymástól, utak kötik össze őket, az egyik hely erőszakosan hívogat, a másiknak és a másikról elég az, ha tudjuk, hogy van. Hogy volt és marad. Nekünk sem kell állandóan dönteni és választani a helyek között, de azt tudnunk kell, hogy éppen hol vagyunk.

Mert akkor azt is tudjuk, hogy kik vagyunk. És mi végre.

Alexa Károly, irodalomtörténész Magyar Hírlap

Címkék: betlehem pláza vidék város