1945 után újraindult az élet Őcsényben is. A szétszéledt Gyöngyösbokrétát dr. Mátis Kálmán községi orvos szervezte újjá. A községi vezetés, mint aki jól ismeri az egész falut, ıt bízta meg a kultúrcsoport összetoborzásával.

A toborzó munkához az is hozzájárult, hogy az orvosi rendelő mellett ki kellett alakítani a zöldkeresztet. helyiség volt, berendezés nem. Ezért úgy gondolták, hogy műsorokat szerveznek, és a bevételbıl ezt is megoldják. A népegészségır lányok és asszonyok sütöttek, szendvicseket készítettek ezen alkalmakra, amit eladtak, és az összegyőjtött pénzből először a pólyázót vették meg, majd évenként lassan bebútorozták a várótermet. Az ablakokra maguk szőtte függönyök kerültek. 

Mártis Kálmán összehívta a népegészségőr lányokat a teendők megbeszélése céljából. Arra az elhatározásra jutottak, hogy március 15-ét kellene megünnepelni egy-két órás mősorral, ez esetleg jó indulás lehetne egy kultúrcsoport késıbbi mőködéséhez. Először arra gondoltak, hogy a két 

világháború között már úgy is mőködött a településen egy dalárda, ennek ténykedését kellene felújítani. 

Azután merészebbet gondoltak, össze kellett hívni a volt Gyöngyösbokrétásokat és rávenni őket a fellépésre. A gondolatot tett követte, így már zenés-táncos mősorral léphettek fel. A március 15-ikei 

mősor szép sikert aratott. Ezt több éven át megismételték. A politikai helyzet alakulása azonban nem kedvezett a március 15-kei ünnepségeknek, így ez három év után meg is szűnt. 

Ez az időszak nagyon nehéz volt a falun élő emberek számára is. İcsényben a tehetősebb gazdák kuláklistára kerültek. Eltűntek a színes viseletek, a felnűttek nem szívesen vállalkoztak közös munkára. 

Pedig ahogy Bogár István írja könyvében, a Sárpilisi Népi Együttesről: „mindenütt szívesen vártak és láttak. A kultúrától addig elzárt tanyavilág népe szinte tombolt egy-egy énekszám, dalunk után. 

İcsényben is megállapították..., hogy nagyon szép, s felvetették, hogy miért nincs náluk is olyan. Hívtak haza, menjek! Nekem akkor már Sárpilis volt a hazám!” 

Az 1952-es év változást hozott az egész Sárköz, így İcsény életében is: megalakult Decsen a Háziipari Szövetkezet, mely az 1955-ben megnyílt Tájház mellett megszervezte Decsen táncos körét is. A Sárpilisi Népi Együttes sikerein felbuzdulva az ıcsényiek is elkezdték a tánctanítást az 

általános iskolában, és a bokréta szellemében újjá szervezték a tánccsoportot. A rendszeres tánctanítás azonban 1958-ban kezdődött, Sárközi István tanár vezetésével. 

1958 körül már volt a faluban egy nagylányokból álló tánckar, ők már fellépő ruhát is kaptak. Sajnos régen is és ma is kevés a táncolni vállalkozó legény İcsényben, ezrét a közeli laktanyából toboroztak legényeket a tánckarba. Felléptek Székesfehérváron a laktanyában, Szekszárdon a 

szüreti fesztiválon, ahol Apró Antal is megcsodálta a táncukat. Ezen kívül a falu rendezvényein szerepeltek, megszervezték İcsényben a szüreti felvonulást és szüreti bált. 

1962-ben Csillebércre jutott el az iskolás csoport. Lovas Bálintné Mónus Éva vezetésével. Ekkor már nem csak a továbbhaladás volt a cél, hanem új hagyományok teremtése is. 

„Sokat gondolkodtunk azon, hogy községünkben egy napot évenként hagyományos ünneppé kellene tenni, amikor az idegenbe, más községekbe elköltözöttek visszatérnek családjuk, jó ismerısük körébe és együtt tölthetnek legalább egy napot. Egy olyan báli eseményre gondoltunk, 

ami látványos lenne, s közben a célunkat is elérnénk. Így született meg az immár hagyományossá vált „sárközi bálunk”, amit minden esztendıben megrendezünk, méghozzá mindig sikeresebben.” Írja Bogár István egy feljegyzésében. Ez a találkozási lehetőség mindenki szívét megdobogtatta, 

ami további fejtörést okozott a szervezőknek. 

Ismét Bogár István „gurította tovább a fonalat”... „Sárközi napok címő, az egész Sárközt átfogó, megmozgató rendezvénysorozat megszervezésével. 

Így érkezett el 1996 nyara, amikor a sárpilisiek együttesük fennállásának 20. évfordulóját készültek megünnepelni. Bogár István vezetésével méltó születésnapot szerveztek. Ez időre már a környező sárközi falvak, İcsény, Decs, Alsónyék és Báta is rendelkeztek hagyományırzı együttessel, 

népdalkörrel. 

A pilisi jubileum megünneplésének ötlete találkozott akkor egy minden sárközi faluban megfogalmazódó igénnyel: egy nagy, az egész Sárközt átfogó rendezvénysorozat tervével. 

Akkoriban Decs volt a járási mővelődés központja, ide, valamint a Tolna Megyei Tanács Művelődési Osztályára összpontosult a szervezés irányítása. Ez az egy hetes rendezvénysorozat sok feladatot adott minden sárközi településnek, így İcsénynek is. A tánccsoportra hárult a programok 

szervezése, a vendégek fogadása, elszállásolása, étkeztetése. A szervezőmunka mellett pedig a színpadon is keményen „dolgoztak” a táncosok, hiszen mindenki a legjobb tudását akarta bemutatni. 

A nagy rendezvény ünnepi megnyitóján részt vett Péter János akkori külügyminiszter, aki maga is sárközi – alsónyéki – származású volt. Előadásában többek között a következıket mondta: „Egy táj annyit ér, amennyit a kultúrában, az iparban, a mezőgazdaságban, az iskolákban és a hivatalokban, a gépek mellett és a földeken termel. Hogy milyen tettekkel, emberi cselekedetekkel járul hozzá az egész nemzet előrehaladásához.” 

Az egész rendezvénysorozat bizonyította, hogy csodálatos értékei vannak ennek a tájnak, az itt élő embereknek. Olyan értékek, melyek megállják helyüket határainkon belül és azon túl. 

A Sárközi napok gazdag programja mellett kiadványokat is megjelentettek, köztük Andrásfalvy Bertalan: „A sárköziek gazdálkodása a XVIII-XIX. században” címmel és Bogár István: „Húsz év dallal, tánccal” című munkáját. Igaz, hogy ez a kidavány a sárpilisi együttes történetét adta közzé, de fényképfelvételei eredeti játék és dalszövegei a szokások leírása „mankó” lett minden sárközi együttes, csoport számára. A mérleg: kilenc napos zsúfolt program, jól sikerült találkozók, öt kiállítás, tíz műsoros est, négy filmbemutató a sárköz falvaiba. A néprajzkutatók tanácskozásai, 

úttörı találkozó, három nagy sikerő bál, több mint harminc különböző együttes, táncegyüttesek, kórusok, gyermektánccsoportok, bálcsoportok mősorai. 

Ezt nem volt szabad abbahagyni, ezrét a következő években sárközi lakodalom címmel rendszeres programmá vált a sárközi falvak mindegyikében ez a nagy sikerű rendezvény. 

A lakodalom főszereplőit a menyasszonyt és a vőlegényt minden évben más faluból választották. A lakodalom „ceremónia mester”, vőfélye Gergely János sárpilisi lakos volt. 

Ismét volt cél az együttesek s települések előtt. A lakodalomra minden falu „kicsinosította” magát, az ideérkezı vendégek színpompás lakodalmi mulatságban vehettek részt. 1970-ben került sor az őcsényiekre, melyre Kurdi Pálné így emlékszik vissza: Mónus Éva a Pali fiamat szemelte ki vőlegénynek, Lovas Csörét pedig a menyasszonynak. Én benne lettem volna, pedig a férjem nem akarta. Gondoltam azért Palinak mutatok egy-egy figurát, friss csárdást, ki tudja mi lesz még. Végül Mónus nénje addig beszélt, míg a férjem is ráállt. 

„Gyönyörű hintókkal jöttek értünk, a lovak fején ternókendő és szalagok, csörgők voltak. Utánunk pedig a bajai katonazenekar muzsikált. Mikor Decsre értünk, ott a színpadon Gergely Jancsi kérte ki a fiamat, mint egy igazi lakodalomban. Majd a leánykérés következett, és az esketés. 

Szereplés után mindenki meg lett vendégelve. Volt tyúkhúsleves, kakaspörkölt, kerek kalács, rétes. Éjfélkor a menyecsketánc után töltött káposztát tálaltak. A Vid Bözsi, Mónus nénje, Lovas Vici a szakácstáncba üveggel a fejükön táncoltak, Farkas Paliné pedig nagy fakanállal úgy verte a tepsit, hogy a már lefeküdt tápiószecsıi vendégek pizsomába jöttek velünk mulatni hajnalig”. 

Ez után készült el Bogár István munkája nyomán az öcsényi együttes lakodalmas tánca. 

A sárközi lakodalmak megszervezése mindig újabb kihívást jelentett az együttes és a falu számára. A minél népszerőbb rendezvénysorozatra egyre több külföldi csoport kapott meghívást. A vendégek fogadása, elszállásolása, étkeztetése, a programok megszervezése összehangolt munkát igényelt, mely túlnő itt egy-egy falu keretein és a Megyei Tanács, az Idegenforgalmi Hivatalok is érdekeltté váltak a rendezvény sikeres lebonyolításában. Mély barátságok is szövıdtek a résztvevő együttesek között, akiktől újabb meghívások érkeztek az együttes felé (pl.: Németország, Csehszlovákia). 

A sárközi lakodalom népszerősége a közeli várost Szekszárdot is érintette, így megyei rendezvénnyé nőtte ki magát. A Duna Menti Folklór Fesztivál csúcspontja lett a lakodalom, mely az 1980-as évek közepétől négyévenként került megszervezésre.

Sajnos ebből az következett, hogy a sárközi falvakhoz a rendezvény anyagi fedezetének csak töredéke jutott el és ez veszélyeztette a lakodalom színvonalas megrendezését. Ezért 1997-ben az öt sárközi község elhatározta, hogy Sárközi Nap címen minden évben hasonlóan, mint korábban a lakodalmakat más községben szerveznek falujukat bemutató találkozókat. Ebben a helyi Alisca rádió is szerepet vállalt, az első három évben a vetélkedőt Sárközről élőben közvetítette. Méreteiben ez már sokkal kisebb volt, mint a lakodalom, de a községek civil szervezetei is bekapcsolódtak. A programok hasonló módon zajlottak mind az öt községben: délelőtt kiállítások, viseleti bemutató, borverseny és foci bajnokság, délután vetélkedı Sárközről, Sárköz szépe verseny, főzőverseny és folklór műsor, este pedig bál várta a programon résztvevőket.

folytatás következik