Párhuzamos valóságokban élünk – Ráday Zsófia költővel (jobbra) Hegedüs Anna beszélget.

https://www.facebook.com/EletesIrodalom/posts/pfbid0qsWF2vnHjsDU7feGEB9Nj4cqV41TQCbCKeNdJvptbzDAqHVRx3wj9qXCMvgaZJ9Nl

Orvosok között nőttem fel, ezáltal evidens volt, hogy van nyelvem a testre, ami ugyancsak készen kapott nyelv, szó szerint az anyanyelvem, hiszen jórészt az anyámtól hallottam, tanultam az elemeit. És ha van kifejezésed valamire, az egyúttal részben tárgyiasul is. Csak később tudatosítottam magamban, hogy sokkal tárgyiasabban nézek a saját testemre is, mint ami megszokott. Aztán a költészet és irodalom által kezdtem el megközelíteni és feldolgozni ezt és a testi tapasztalatokat.
https://www.es.hu/cikk/2026-02-20/hegedus-anna-/parhuzamos-valosagokban-elunk.html

A cikk a rövid reklám megtekintése után ingyen olvasható!

Előzmény

Válasz

Borbély Szilárd: Appendix

„A félelemről kéne még beszélnem. A reggelekről,

amikor izzadságban ébredtem. Emlék nélküli álmok

után. És nem akartam semmit. Eltűnni csak, csendet,

némaságot. Akkor még nem tudtam, mi ez. Aztán

néha eszembe jutott, mi volna, ha? Mi volna, ha

nem lenne többé semmi. Nem kellene mindazt,

amit most csinálok, megtenni. Azokat a dolgokat,

melyeket nem tudok megtenni. Egyszerre véget

érne. Ezt szeretném, ha véget érne. Legyen vége.”

(Berlin, Hamlet)

https://magyarnarancs.hu/nekrolog/a-mi-sebunk-borbely-szilard-halala-88878

Előzmény

Válasz

12 éve ment el Borbély Szilárd..

Borbély Szilárd: Ha menni kell

Ha menni kell oly jó volna még maradni
elüldögélni még egy kicsikét
beszélgetni hallgatni erről arról
a döntő pillanatot halogatni
mely eldöntetett volt már hamarább
de most mégis oly jó volna még maradni
hogy együtt legyen még a volt a van
hogy múljon is maradjon is ami
lesz minden legyen minden múlhatatlan
és tartson tovább még a lehetetlen.

https://www.facebook.com/photo?fbid=10164230645157210

aaa.jpg

Válasz

Lackfi János: Még mindig

egy találkozás nem arról szól, / hogy valakit mindenáron lenyűgözzek, / hogy fajlagosan minél többet / megmutassak nagyszerűségemből.

Még mindig szoknom kell,
hogy jó vagyok, ahogy vagyok,
senki se nézi vizsla szemmel,
helytelenítőleg, mit csinálok.
Aki nézi, csupán szeretettel,
biztatással, örömmel nézi,
gyönyörködve abban, aki vagyok.

Még mindig szoknom kell,
hogy nem szorulok magyarázkodásra,
hogy nem kérik számon,
már megint édességet ettem-e,
átmentem-e piroson,
felöltöztem-e melegen,
elvégeztem-e minden munkát,
kitöltöttem-e a nyilatkozatokat,
méltó vagyok-e a létezésre.

Még mindig szoknom kell,
hogy nem nevet ki senki,
ha nem használom elég ügyesen
a vietnámiban az evőpálcikát.
Voltaképp a kutyát sem érdekli,
hogyan használom
a vietnámiban az evőpálcikát,
de ha az egész világ azon röhögne is,
hogy hát én meg hogyan használom
a vietnámiban az evőpálcikát,
az sem lenne érdekes.

Még mindig szoknom kell,
hogy nem baj, ha kapkodva eszem,
de az se baj, ha lecsillapítom
kapkodó mohóságomat.
Nem baj, ha pho-levesezés
közben szétizzadom magam,
csurog a homlokomon, halántékomon
a verejték, teljesen mindegy.
Van elég szalvéta, letörlöm azzal,
az izzadásom senkit sem érdekel,
mindenki beszélget
maga elé bambul, vagy mobilozik.
Izzadni amúgy nem is kínos vagy kóros
dolog, puszta fiziológiai adottság,
izzadós vagyok, mint a ló.
És még ha számosan undorodnak is
patakzó izzadságomtól,
annak sincs jelentősége,
önértékelésem nem tőlük függ,
testi kontaktusba sem kívánok kerülni velük,
ami közben esetleg zavaró lehetne izzadtságom.
Akik szeretnek, izzadtan is szeretnek,
legfeljebb rám szólnak kedvesen,
zuhanyozz le gyorsan.

Még mindig szoknom kell,
hogy nincs mérce, hogy nincs mihez képest,
hogy élhetek önmagamhoz képest,
hogy nem kell magamat és másokat
szüntelenül méregetni, felülmúlni,
hogy egy találkozás nem arról szól,
hogy valakit mindenáron lenyűgözzek,
hogy fajlagosan minél többet
megmutassak nagyszerűségemből.
Elég vagyok, és nem az aznapi teljesítményem
alapján, hanem mert embernek teremtettem,
nem problémamegoldónak, nem ügyeletes lóti-futinak,
nem udvari bolondnak és nem Jolly Jokernek,
hanem olyan végesnek,
aki elfér a végtelenben,
és akiben elfér a végtelen.

https://www.szifonline.hu/kolteszet/2988-lackfi-janos-meg-mindig-2024-12-18

zene hozzá:

https://www.youtube.com/watch?v=4oPInSfh6H4

aaa.jpg

Válasz

Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

[Digitális Irodalmi Akadémia]

aaa.jpg

Válasz

Tóth Krisztina: Fűthető kabát

Már évek óta fázom és
tulajdonképpen mindig is
velem volt ez a reszketés
valaki fázós más csikis

ez télen inkább indokolt
a szél a lelket fújja át
szerencsém volt hogy szembejött
ez a leértékelt kabát

didergés lesz jövőre is
a lényeg inkább hogy hogy áll
mert bár a télnek vége van
a sáros élet csordogál

a karbonszálak hátul és
a mellkason is fűtenek
huszonnégy órán át kitart
a gerjesztett belső meleg

nem az enyém de jólesik
nem egy másik test adja le
de körbe vesz a hő azért
hogy mesterséges nagy baj-e

egy powerbankról tölti fel
bekapcsolás után magát
halottan is meleg leszek
ha rajtam lesz az új kabát

úgy cirka háromszáz gramm egy
töltő a felső bal zsebem
usb kábelt rejt ezért
nagyon vigyázni kell nekem

csokit például nem teszek
papírban zsebre épp ezért
szétfolyna barnán míg megyek
a bélésemben mint a vér

innentől meg se ázhatok
nehogy már zárlatos legyen
kevés víz persze érheti
sírnom még pont szabad nekem

A powerbank megszokható
bár előfordul hogyha hív
valaki gyorsan felveszem
picit nehéz akár a szív

https://tothkrisztina.hu/toth-krisztina-futheto-kabat/

http://www.barkaonline.hu/szepirodalom/18-versek/7674-toth-krisztina--f-thet--kabat

ÉS egy másik verse:

https://www.es.hu/cikk/2025-12-18/toth-krisztina/kabat.html

Válasz

A víz alatti bérházakban ugyanúgy
zajlik az élet, csak a több nedvesség miatt
alacsonyabb négyzetméterárak
és albérleti díjak mellett.
A nehézsúlyú bokszoló az erkélyen
buborékokat fúj a kislánya kedvéért.
A nádszál-kisasszony a másodikon
kilakkozott körmű lábait az ablakpárkányra
nyújtja szárítani, közben elszopogat
egy kisüveg sört.
A méregdrága búvárórás
fiatalember bosszankodik,
amiért lila selyemnyakkendőjébe
folyton apró halak gabalyodnak.
A házmester dühösen elsöpri
az algát, moszatot, de hiába,
mert a következő hullám
újabb adag uszadékot sodor a kapu elé.

# Lackfi János

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1403060401175725

(A SZÉDÜLETES BUDAPEST kétszáztíz oldalas, színes album, mely Harcz Balázs Dániel gyönyörű fotóival, illetve magyarnyelvű és angolra fordított verseimmel dedikálva megrendelhető a lackfi.konyvrendeles@gmail.com mailcímen, ára 12900 forint plusz 2000 forint postaköltség. Várunk POSTACÍMET, TELEFONSZÁMOT a futár miatt, és hogy KINEK dedikáljam...)

Válasz

Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)

Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!

Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...

Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.

Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.

Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.

Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr' a
Hazának.

Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!

Pest, 1848. március 11. előtt


*** Sodró Eliza előadásában
https://www.youtube.com/watch?v=WarLHdrKU8s

*** Mácsai Pál előadásában
http://netpolgar.network.hu/video/vers_mindenkinek/macsai_pal_dicsoseges_nagyurak_petofi_sandor_verse

Válasz

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

https://versmindennapra.blogspot.com/2021/02/weores-sandor-ballada-harom-falevelrol.html

aaa.jpg

Válasz

Dévényi István: Politikai viharjaink közepette beszéljünk valóban fontos dolgokról.

Macskák.

Múltamban a legkevésbé sem a legszebb emlékek között őrzött nevelőapám egy este azzal tért haza erősen ittas állapotban a lakótelep harmadik emeleti lakásunkba, hogy végre jól pörgött a szerencse, és a bőrkabátja zsebéből előhúzott egy ijedt kiscicát. Ultin nyerte, mert a végén már csak őt tudta feltenni tétként az egyik kártyapartner.

Annyira szép volt még csapzottan is, hogy abban a pillanatban eldőlt, a sok-sok örök perpatvar közepette is megtartjuk. És mindenki megszerette. Én meg imádtam.

Aztán történt, ami történni szokott, a cicánk vemhes lett. De talán az érkezte miatt, ahonnan és ahogyan jött, a vemhessége nem volt komplikációktól mentes. Szaladgáltunk vele a helyi állatorvoshoz, ekkor derült ki például az is, hogy ő nem csak egy amolyan átlagos, hanem nagy bizonyossággal Norvég erdei fajta, na de a lényeg, hogy egyszer csak lett már három cicánk ott a lakótelepen. Három teljességgel másféleként viselkedő, mindent másként művelő, másmódú más macskánk.

És imádtam mindegyiket. A kis fekete ki tudja miért, hozzám kötötte magát, velem aludt, velem ébredt, ami macskáéknál azt jelenti, hogy hajnalban beleharapott a lábujjamba, mert hát kezdjük már el végre együtt a napot.
Imádtam, nyilván.

Öntörvényű, értelmezhetetlen, feje tetejére állított zűrzavaros szeretetbombák.

Nagyon, nagyon rég volt, nagyon, nagyon rég nem volt kiscica a kezemben, erre ma takkra jött vissza minden abban a pillanatban, hogy beléptem az öreg vidéki házba és a konyhaasztal melletti szék lábai közül álmoskásan rám pislogott az ottani alomból megmaradt két testvér egyike.

A macskák az emberi lét legmélyebb ösztönös bugyrait dagasztják dorombolva, hogy miközben imádjuk őket, tanuljunk is tőlük. De ez egy másik história, ma csupán annyi történt, hogy nincs annál a pillanatnál megnyugtatóbb, mint ami ezen a szívemhez közel álló öreg vidéki ház tornácán ülve készült fotón látható.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10229737595723989

Válasz