Can Togay - Telefonhívás

Telefonhívás ért ma reggel. Egy tompa hangú hölgy jelentkezett a felelősök nevében. Közölte, hogy közteret akarnak elnevezni rólam. Mondtam, hogy de hisz' én még élek. A vonal túlvégén csönd. Éreztem, hogy a hölgy a telefont letakarva valakikkel konzultál. Aztán ismét hozzám szólt. Tudjuk, mondta, de éppen ezért még az életében szeretnénk tisztázni egy-két dolgot az elnevezéssel kapcsolatban. Mégpedig? – érdeklődtem. Mindenek előtt a nevét, ha megmondná. Érdekes, mondtam, közteret akarnak elnevezni rólam, és még a nevemet se tudják? Magától szeretnénk hallani, így a hölgy. Őszintén szólva, nem tudom, hogy örüljek-e annak, hogy közteret akarnak elnevezni rólam, de azért a nevem nem hallgatom el. Mondtam is a nevem. Lediktálná? – kérdezte a hölgy. Diktálom. Csönd. És ezt hogy kell kiejteni? Mondom. Tagolom. Tééényleg? – kérdi a hölgy őszinte meglepetéssel. Tényleg, mondom, és elmagyarázom az írásmód történelmi hátterét. Hát ez nagyon érdekes, mondja a hölgy tompa hangon. De akkor nem inkább a kiejtés szerint tüntessük fel? Háát, mondom, ezt önökre bízom. De akkor, biztos, hogy ez így az ön neve? Nem, mondom. Életemben különböző okoknál fogva különböző neveim voltak. Volt olyan is, amelyik egyáltalán nem hasonlított erre a jelenlegire. Hát az meg hogy lehet? – ámuldozott a hölgy. Elmeséltem neki Európa huszadik századi, idevágó történelmét, politikai viszonyainak alakulását és a családtörténetemet. Megpróbáltam tömören. A hölgy türelmesen meghallgatott. Akkor most melyik nevet használjuk? – töprengett hangosan. Hát, a mostanit? – próbáltam tanácsot adni kérdés formájában. Közben egyre kellemetlenebbé vált a beszélgetés tárgya. De már annyira összemelegedtünk a tompa hangú hölggyel, és én olyan nehezen mondok nemet, hogy maradtam a vonalban. Nem lehetne mindegyiket kiírnunk? – kérdezte végül a hölgy. Az összeset? – hüledeztem, – az nem fér el egy táblán. Esetleg rövidítve? – javasolta a hölgy. Akár csak a kezdőbetűkkel. Hm – kezdett érdekelni a probléma önmagában. Egy magyarázó táblával alatta – tette hozzá a hölgy. Nem tudom mit szólnak hozzá a felelősök – vetettem fel. Igaza van, megkérdezem – mondta a hölgy és most már ki is kapcsolta a mikrofont. Várakoztam. Felsőörs felett derült volt az ég. Én orvoshoz készülődtem épp. Nem nagy ügy, de jobb az elővigyázatosság. Ezt oda-vissza átgondoltam. A telefon még mindig süket volt. Rámtört a türelmetlenség. Doboltam az ujjaimmal az íróasztalon. Végignéztem az íróasztal melletti könyvespolcon az összes el nem olvasott, vagy befejezetlen könyvet. Átmentem az egyik kanapéról a másikra. Még mindig semmi. Így ment ez egy jó ideig. Aztán arra gondoltam, utánanézek a hívásnak és visszahívom majd a hölgyet. Elkezdtem böngészni a hívásnaplót, amikor is távoli hangon hallózni hallottam a hölgyet. A fülemhez emeltem a telefont. Nos? Kérdeztem. A tompa hangú hölgy megköszörülte a torkát. Elnézést – mondta – kiderült, hogy téves hívás. Rossz számot kaptam, illetve eltárcsáztam. Tényleg sajnálom. A viszonthallásra, mondta és letette a telefont. Addigra Zsuzsa is megérkezett, indulhattunk fel Pestre. Az orvoshoz. Nem nagy ügy, de jó az elővigyázat.

Válasz

Kicsi Hang - Hosszú az Úristen (József Attila)

Hosszú az Úristen,
rövid a szalonna,
nyavalyás a szegény ember,
mintha gazdag volna.

Úgy meggörbül, mintha
réti ösvény volna
s rajt libegnének a lányok
tejért a majorba.

Hosszú és kemény is,
püspököké mégis,
rábízná pedig siralmas
dolgát a szegény is.

Jutna neki kolbász,
asszonyának szoknya -
az ájtatos Úristenhez
vigadozva szokna.

Délszemmel ha néz a
sokútú világra,
a legbajosabb dülőkön
a szegényt találja.

Ha ma sincs, hogy értünk
seregekké lenne,
szegény ember, ha elpusztul,
nem is pihen benne.

1928

http://nepzene.network.hu/video/kicsi_hang/kicsi_hang__hosszu_az_uristen_jozsef_attila

Válasz

Szarka Gyula - Szerelem és bor (Petőfi Sándor verse)

Azt mondom, amit mindig mondok:
Ne háborgassanak a gondok,
Ne háborgassanak bennünket!
Legyen vidámság, tréfa, nesz;
Ifjak vagyunk és ifjuságunk
Idő jártával odalesz.

Járjunk a szerelem kertében,
Virág ott nyílik minden lépten;
Ha meg talál tüskéje szúrni:
Illatja gyógyulást szerez.
Szeressünk! mert erőnk szeretni,
Idő jártával odalesz.

Midőn a szerelem kertében
A nap tikkasztón süt az égen:
Térjünk hüs árnyékú lugasba
A borgyümölcs tőkéihez.
Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk
Idő jártával odalesz.

E kép a legszebb élet képe;
Adjunk érette bút cserébe.
Mint fellegekre a szivárvány,
Reánk mosolygani fog ez,
Ha majd derengő ifjuságunk
Idő jártával odalesz.

(Pest, 1844. december)

http://nepzene.network.hu/video/ghymes_szarka_gyula_es_barataik/szarka_gyula__szerelem_es_bor_petofi_sandor_verse

Válasz

Könyv,
https://substack.com/home/post/p-159142807
és zene.
https://andreagerak.bandcamp.com/album/autentikus-magyar-n-pzene-authentic-hungarian-village-music

http://nepzene.network.hu/blog/nepzene_klub_hirei/gerak-andrea-enekesno

aaa.jpg

Válasz

Sziveri János: Bábel

lengő lófejek a csillagok
csörögnek de én csak hallgatok
mint az üvegcse melyhez kavics ha koccan
széttörik bár meg se moccan

édeskés illatok enyvesednek
könnye hullik téli fenyveseknek
piheg a szelíd karácsony
nőm haja akár a bársony

az éjben eső felesel rólam locsog
járdára zuhog csattog a mocsok
ravasz hó helyett a tűk a vatták
életem az ördögöknek adták

erőlködöm emelkedném - nem lehet
rákgyanús maroknyi fekély a lelet
gatya nélkül fetrengek az ágyon
nem is eszem s párnám lehányom

bőröm alá kesztyűs kézzel nyúlnak
elképzelnek ürgének nyúlnak
33 éves lézengő árva apostol
keserű dolgokba megint belekóstol

talán ez már a végső kálvária
a pohárban tiszta víz várja
hogy e megnyomorító tudást
fölismerjem mint Krisztus Júdást

langyos dallamra ráng a szív
bármit ha szólt most visszaszív
andalítóan lágy húgy csörgedez
töri vállamat a fakereszt

általánosít az intenzív osztály
vidd haza csomagod vidd el amit hoztál
szemed tükrét hagyd csak itt nekem
nélküle értelmét semminek nem lelem

csöndesen beborul szenesedik az ablak
lényem legbenső kuckójába raklak
mitévő legyek szállnak
árnyam körül a szárnyak

és te hallod-e az ócska dallamot
melyre az elmúlásba ballagok
cseppek csöpögnek egyenest az érbe
tápvizet kapok vérért cserébe

megcsapott a halál szele
együtt hálok kelek vele
akár a lepedő rám tapadt -
párna gyötri a hátamat

a nyárfák tűhegyes csúcsa fázik
a megriadt égbe mártózva ázik
nem látni mást a harmadik emeletről
megfeledkezem halkan a leheletről

hőse lettem újra édes Erzsébet
szemérmetlenül költőd versének
hamuszürke gyáva hajnalokon
elszökni tőled bár semmi okom

egyre közeledem a halálhoz
eső esik vagy izzadok talán hoz
valami heveny változást
ez az álom nélküli álmodás

tekintetem mint padlón a szappan
odafagyott oly mozdulatlan
testem láttán elfog a szédület:
romba dőlt bábeli épület

meddig leszek még bőrömnek bérlője
a józanság olykor ráront az élőre
pántolt kobakomból kifelé tolat
a hirtelen fölnyergelt gondolat

annak ki urasan végezheti dolgát
minek megjátszania a szolgát
érdemes-e menekülni innen
gyarlóságomat ha magammal kell vinnem

bestiák sora sürög-forog
egyikük hörög másikuk morog
farkát morzsolva réved a sátán
szőrzete felmered a hátán

szenny nemesíti a lázongó kant
tükörből lesem e bárdolatlant
mint lantokat forgató rozsdás eke
előttem gördül hiányzó kereke

tűvel átdöfött fallosza himbál
láthatja bárki aki csak kint áll
minemű lény ő ha szája habzik
ha magáért hevül ha önmagával bagzik

ó istenem csak ennyit érek
kezeim immár hullafehérek
ablakra tapad a hajnali pára
eleget féltem eltűnök nemsokára

a levegőt köztetek nem sokáig rontom
bőrömön átvilágít a csontom
habzó fellegek leve csorog
kétharmad gyomrom nélkülem korog

félbehagyott mondat annyit sem érek
lángol a bendőm mintha méreg
égne húsom alatt valahol legbelül
hol étkek helyett alvadt vér feszül

most hirtelen természetellenes
kegyelet vagy üdvözülés kellemes
áramlata jár át és lelkemben cirkál
illik-e költőnek hogy ilyesmit firkál

semmi nem igazolja vereségünket
nyakamon az ér már alig lüktet
isten természet történelem
kibabráltatok jócskán velem

a pokolba új lakó költözik
selyembe brokátba gézbe öltözik
nincs szükség metafizikus személyzetre
hogyha halálra vagyunk kiképezve

üregek végén üregek vannak
egyremegy neveznek nősténynek kannak
a pokol csak óriási szálloda
száll ide lelkünk száll oda

új lakó költözik az üres lakásba
felkészítenek az összevarrásra
s miközben testem még földi börtöné
szembogarak gyűlnek a fény köré

huzatban aszalódik az arcom
kire hárítsam saját kudarcom
nincs erő mi bukásom felülmúlja
vereségemnek vagyok féktelen tanúja

megmászom ismét a három emeletet
kihagyva néhány elcsépelt jelenetet
épülök de szellemem tovább rombolom
halálomat türelmesen begombolom

Az éjben eső felesel, rólam locsog -
járdára zuhog, csattog a mocsok.
Lóg az orromból műanyag kábel;
dühöng a szívem, dühöng e Bábel.

https://www.babelmatrix.org/works/hu/Sziveri_J%C3%A1nos-1954/B%C3%A1bel

Válasz

Pilinszky János: Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
..............................Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

https://port.hu/cikk/magazin/30-legszebb-magyar-vers-pilinszky-janos/article-31062

aaa.jpg

Válasz

Benkő Imola Orsolya

Két perc

Aznap mind egyedül voltunk:
te egy áruházban válogattad a
céges ajándéknak szánt étkészletet,
de jobban érdekelt, hogy a napnak
nem sikerült átpréselnie magát
a polcok között. Én az ágyból
néztem, ahogy az eső
elszürkíti a reggelt, kávét ittam,
mialatt anya kilépett apa szobájából,
indult a konyha felé,
apa köhögni kezdett, anya visszament,
megigazgatta a párnát a feje alatt.
Álmosan kinyitottam a laptopot,
az esőcseppek a dobhártyámon
verték a taktust.
Anya kiment a konyhába, megcsapta
a langyos, sárguló vénasszonyok nyara,
a mézről jutott eszébe ez a mondat,
amit apának vitt be minden reggel –
te a madaras szettet választottad,
zörögve közeledtél a pénztárhoz,
miközben anya visszaért a szobába,
apa merev arcára nézett,
viaszsárgán fénylett,
végérvényes, szikár csillogással,
nyelve a tátongó szájüregben
még kettőt rebbent, mielőtt megállt.
A méztartó a padlóra zuhant,
megkeseredett a kávé íze
a számban a hívásod után,
az eső bevert az ablakomon,
anya a kihűlő test fölött állt,
két perce még volt férje,
két percre a boltba futunk át.
Rám tapad az a reggel,
vastagon szőtt pókháló,
lebeg a száguldó kocsid után,
összegabalyodik anya szeme előtt,
akár az évek: vér-, nyál-, szerelem-
és ürülékszagú.

https://www.kulter.hu/2025/02/benko-imola-orsolya-versei/

Előzmény

Válasz

Benkő Imola Orsolya

Apáink hűlt helye bűzlik

Faképnél hagyták őket is
ahogy minket ők
a foltos matracot bámuljuk
ennyi maradt belőlük
a büdös folt amit semmivel
sem lehet tisztítani
virít akár a krizantém
otthagyták őket is
étlen-szomjan
kivetkőzve magukból
fullasztó reggeleken
emlékeik között téblábolva
otthagyták őket is
az idegrendszer váratlan
áramszünetében
láztól kiütéses bőrrel
a kiütések apjuk szederjes
bőrére emlékeztette őket is
ránk hagyták a szagukat
alattomosan terjedt a falakból
párnákból plédekből
könyvekből szekrényből
képkeretből székekből
a ruhákból amit nekünk szántak
meg nektek az unokáknak
de ti nem akarjátok felvenni
a régi göncöket
ahogy mi sem
nem akarunk bűzölögni
nem tudjuk eladni a bútorokat
árasztják magukból
de megtartani sem tudjuk őket
ahogy apáink sem tudtak minket
csak a hiányokat markoljuk
súlyosan egymásra rakódnak
amit ők okoztak
és amit ti fogtok okozni nekünk
gyűjtögetjük
mint az anyajegyeket
mi nem akarunk rájuk gondolni
már a foltos matrac előtt is
egymás kezét szorongatva
araszoltunk
tanácstalanul és káromkodva
ahogy ti is nélkülünk rohantok
egymás nyakába kapaszkodva
egymást fojtogatva
mintha mi nem is lennénk
és biztosan már nem is vagyunk
vakfolt lettünk az idő retináján

Válasz

VÁLASZD MEG BÖLCSEN A HARCAIDAT...

Amikor valaki támad téged, az azt jelenti, hogy fenyegetve érzi magát általad, fél az erődtől, félreérti; (amit mondasz vagy teszel).

Amikor valaki pletykál rólad, az azt jelenti, hogy alsóbbrendűnek érzi magát veled szemben, és meg akarja szüntetni hitelességedet.

Amikor valaki irigyel téged, az azt jelenti, hogy vágyik arra, amit elértél, ami a tiéd, ha neki nincs, neked se legyen.

Amikor valaki gyűlöl téged, az azt jelenti, hogy úgy érzi, elvettél tőle valami fontosat, vagy olyasmit tettél, ami őt bántotta.

Minden negativitás, ami feléd áramlik egy másik embertől, annak belső törékenységéből, frusztrációiból vagy beteljesületlenségéből fakad.

Egy olyan ember, aki tisztában van belső erejével, nem agresszív, nem pletykál, nem irigykedik és nem gyűlöl.

Egy erős ember asszertív, világosan meghatározza, meghúzza a határait és az interakció határait másokkal, nem veszi magára mások diszfunkcionális zavarait, nem azonosul mások nézeteivel, elhatárolódik mások véleményétől, szavaitól és viselkedésétől.

Tisztában van önmaga értékességével, nem irigyel senkit, mert tudja, hogy csak tőle függ, mennyit és mit birtokol, és nem gyűlöl, mert tisztában van azzal, hogy teljes mértékben ő felelős az életéért – még akkor is, ha veszít valamit, vagy “megengedte” valakinek, hogy kárt okozzon, vagy kárt tegyen benne.

Válaszd meg bölcsen a harcaidat!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=919338910395020

Válasz

Kányádi Sándor: Aki fázik

Aki fázik, vacogjon,
fújja körmét, topogjon,
földig érő kucsmába,
burkolózzék bundába,
bújjon be a dunyhába,
üljön rá a kályhára -
mindjárt megmelegszik.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=579692114861579

Válasz