Ki vagy te?
A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.
- Ki vagy te? - kérdezte egy hang.
- A polgármester felesége - válaszolta.
- Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.
- Négy gyermek anyja.
- Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.
- Tanítónő vagyok.
- Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ adta arra a kérdésre, hogy ki is ő.
- Keresztény vagyok.
- Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.
- Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat.
- Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.
Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is Ő.
És ez nagyon megváltoztatta az életét.
(Antony de Mello)

Válasz

Nemes Nagy Ágnes: Minduntalan

Minduntalan megsértenek.
A villamosok, a legyek,
a képzelet, a mozdulat –
percenként öl az indulat.
S az indulatra, mint a zsák,
váratlan hull a bénaság.

Jó volna messze, messze – mindegy.
Meg-megbicsaklik a tekintet.
Még vágyom.

De már hallom olykor,
hogy sustorog, mint függönyön
üres ablakban éji szél,
a közöny.

###

Nemes Nagy Ágnes: Mindent tudunk

Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk,
az iszonyú együgyüség.

Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.

###

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. ápr.

Válasz

Sok mindent az ember csak leírni tud. Akkor a mondatokat javíthatja, pontosabbakká teheti, akkor egyedül van otthon, egyedül van szemben egy üres papírlappal. Szemben egy olyan nemlétező folyóval, egy nem létező horgászbottal a kezében és ki kell rántani egy igazi halat.
https://www.citatum.hu/szerzo/Garas_Dezso
-- Garas Dezső | (1934. december 9. — 2011. december 30.)

Válasz

Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,
Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,
Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,
Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,
Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,
Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,
Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,
Szeretet nélkül az élet értelmetlen,
Ám szeretetben élni: boldogság és öröm!

-- Avilai Szent Teréz

Válasz

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

1929

Válasz

Az élet legfőbb boldogsága az a meggyőződés, hogy szeret bennünket valaki, hogy magunkért, jobban mondva magunk ellenére szeret.
-- Victor Hugo
https://www.citatum.hu/szo/mondva?r=6

Válasz

CSAK EGY HAIKU

~~~~~~~~~~~~

elvackolódtam
paplan alatti csendbe -
tavaszt álmodni

Jéckel Ildikó

Válasz

Várnai Zseni ~ Ha simogatni tudna a szavam

Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon…

Válasz

Demeter Zsolt
Óg - Móg *

(amelyben leírom, mindennek rendelt ideje van- " hogy számadással Istennek tartozom")

Dobjatok rám követ és ostorozzatok meg
Szégyenfalhoz is köthettek és szemembe köphettek tagadhattok
úgyis híven református maradok — örökre

Legyetek ti vitézek hősei jelen papjainak
Tapossatok porba égessétek apám írásait és enyémet is
Úgyis túlzenglek és csak hireszteljétek hogy én
Igen én a rendbontó az igazat szóló

Kutassatok turkáljatok múltamban
Keressetek csomózni valót
Kamatoztassátok a magyar átkokat
Legyetek búzában áldatlan konkoly

Nem marakodom én veletek még akkor sem
Bárhogy is akarjátok bárhogy is habzik
A tajtékzó dühtől harapásra
vágyó éhes szátok
Lehettek hóférek és hupikéktörpikék

Én akkor is tovább éneklek:
az öreg graduálét
Nem törtek meg leveleitek
és gebe görbearcú gerő gebbeszkedhetsz
Bennem rend akkor is és
Csillag ösvényen atyafiságom tovább halad

*tájnyelvi

Válasz

Az aranyszőrű bárányka
(A varjúkirály - bukovinai székely csángó)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony. S annak a szegény asszony volt egy gyermekecskéje. Olyan szegények voltak, hogy nem volt azoknak a világon semmijük se. Volt a faluban egy dúsgazdag bíró. Annak nem volt szolgája. Azt mondja egyszer az a bíró:

-- Hallod-e, te asszony! Ide kéne adnod nekem a fiadat szolgálni.

-- Abbiza jó lesz. Odaadom én szívesen – feleli az asszony -, de mit kell ott csinálnia?

-- Nem lesz annak az égvilágon semmi dolga, csak minden nap reggel kisöpri az udvart, kihányja a ganét, kipucolja az istállót, s utána elhajtja a bárányokat a legelőre. Ugye, ez nem sok dolog?

-- Hát ez nem – mondja az asszony.

Úgy is történt, elment a gyermek szolgálni.
Mikor odament, adtak neki enni kenyeret, málét s hagymát. Jóllakot szegény gyermek, de a szeme tele volt könnyel. Mondja neki a bíró:

-- Nézd csak, édes fiam! Van kilencvenkilenc bárányom, a századik aranyszőrű bárányka, de úgy ügyelj reá, mint a két szemed világára! Mert mindegyiket igen féltem, de a századikat, azt nagyon féltem.

-- Ügyelek én, hogyne ügyelnék. Az enyémre is ügyelnék, ha volna, de a kendére még jobban ügyelek – feleli a gyermek.

Így is lett. Elhajtotta a bárányokat a legelőre, maga meg leheveredett a fűre. Megéhezett. Elővette a tarisznyáját, a hideg málét s a hagymát. Ahogy eszeget, odajön hozzá egy kicsi egérke. Elkezd cincogni:

-- Hallod-e, te gyermek! Adj nekem egy kis falás málét, mert már két napja nem ettem!

-- Hogyne adnék, adok én szívesen, kicsi egérke.

Adott is neki egy darabka málét, de az nem ette meg, hanem a két lába közé fogta, s egy likacskába behúzta. Hát egy kicsi idő múlva jön ki abból a likacskából, de akkora nagy furulyát hozott, halljátok-e, mint innentől odáig. Azt mondja a gyermeknek:

-- Nézd csak, édes fiam, én már öreg vagyok, neked adom ezt a furulyát, amit még az öregapámtól kaptam. Azt mondta, hogy annak adjam, aki nekem ennem ad, ha megéhezem. Hát én most nagyon éhes voltam, s te jó szívvel megosztottad velem az ennivalódat, így hát téged illet ez a furulya.

Kérdezi a gyermek:

-- Mit csináljak én evvel a furulyával?

-- Majd meglátod, még ennek nagy hasznát veszed. – Avval az egérke elfutott.

A gyermek összepakolta a tarisznyájába az ennivaló maradékát, s elővette a furulyáját, beléfútt egyik felébe, tü-lü-lü-lü-lü, fújogatta, s halljátok-e, abban a szempillantásban amennyi bárány volt, mind egy falásig táncra kerekedett. De úgy táncoltak azok, hogy még ilyet életemben nem láttam. Gondolta magában a gyermekecske, beléfúj a másik felébe is. Meg is fordította, s tü-lü-lü-lü-lü, elkezdte fújogatni, s hát halljátok-e, a bárányok úgy kezdtek sírni, úgy potyogott a könnyük, mint a májusi záporeső.

„Na – gondolta fiú -, én már tudom, hogy ez mire való.” Beledugta a tarisznyájába a furulyát, s hajtotta volna haza a bárányokat, de az aranyszőrű bárányka sehol se volt. Ameddig ő furulyázgatott, s az egérkével beszélgetett, addig a farkas ellopta. Hát most mit csináljon? Hazahajtotta a többit, de a bíró már a kapuban várta.

-- Na, állj meg, hadd számoljam meg! – S elkezdte számolni a bárányokat. – Egy…kettő…három…négy… - kilencvenkilencig elszámolt, de bizony a századik hiányzott. – Na megállj, te haszontalan gyermek! Ugye mondtam, hogy ügyelj rá! – Megragadta a gyermeket, s bezárta a pincébe. – Holnap fölakasztatlak! – mondta még.

Hát szegény gyermek sírt egész éjjel eleget, de mi mást csinálhatott volna. Másnap reggel megácsolták az akasztófát, kidobolták, mindenki menjen oda, aki akarja látni, hogy akasztanak fel egy gyermeket. Ott volt a gyermeknek az édesanyja is. Sírt eleget, hogy hagyjanak békét az ő gyermekének, inkább megfizeti az elveszett bárányt, de nem hallgattak semmit se reá. Kihozták a pincéből a gyermeket, de nem vették észre, hogy nála van a furulya. Fölkísérték az akasztófához, de mielőtt felakasztották volna, még megkérdezték tőle, hogy mi a legutolsó kívánsága. Feleli a gyermekecske:

-- Nekem semmi kívánságom nincsen, csak van egy furulyám, szeretnék beléfújni még egyszer.

Elő is vette a furulyáját, s beléfújt az egyik felébe, tü-lü-lü-lü-lü. Hát, ahogy így beléfújt, elkezdett sírni mindenki, zokogott még a bíró is. Aki ott volt, annak nem maradt száraz a szeme. Igen, de nem vették észre, a fiú hirtelen megfordította a furulyát és tü-lü-lü-lü-lü, gyorsan beléfújt a másik végébe. Táncra szökkent akkor ott mindenki. Járta a bíró is talárban, a pap meg reverendában.

Fújta a gyermek, ahogy a tüdejéből kifért, s hát senki sem tudta abbahagyni a táncot, hiába kérlelt, kiabált a bíró, senkinek sem állt le a lába. Amikor a fáradtságtól már jobbra-balra dőltek az emberek, a gyermekecske leugrott az akasztófa tövéből, s futás be az erdőbe. Bent az erdőben előkapta a kicsi bicskáját, elkezdett ott fúrni-faragni, s faragott egy szekérkét. Ennek a szekérnek volt két kereke, egy ládája. A gyermek bele tudott ülni. Kicsit meglökte, s ment az magától. Hát, ahogy menegetett-menegetett egyik dűlőn lefelé, másik hegyen fölfelé, meglát egy asszonyt, aki kenyeret sütött, s éppen kivitte a kúthoz a sütőlapátot, hogy megmossa.

-- Jaj, te ne! – kiáltott az asszony. – hát ez meg milyen ördöndösség, nincsen ló a szekér előtt, aztán mégis, hogy tud menni! – Odaugrott, hogy ráüssön a gyermekre. De az csak elkiáltja magát:

-- Bárcsak odaragadna! – S abba a szent helybe odaragadt az asszony.

Hiába húzta a sütőlapátot, az meg se moccant. Mit tehetett mást az asszony, futott a szekérke után. S ahogy futott, jött ki épp a pap a templomból, valami esketés volt. Elcsodálkozik:

-- Nahát, nem szégyelli magát ez az asszony, így futni egy gyermek után! Jöjjön csak félre! – szólt rá a pap, és megragadta az asszonyt, de ő is odaragadt.

Együtt futottak tovább. Egy szegény ember éppen egy ludat vitt az inge alatt. Elámul:

-- Né, a pap s az asszony futnak a gyermekecske után! Nem szégyellik? Jöjjenek csak félre! Megragadta a papnak a reverendáját, s félre akarja húzni, de ő is odaragadt. – Hej nyavaja! – káromkodott az ember. Futottak mind egymás után.

S ahogy így futnak, beértek egy városba. Abban a városban ki volt téve egy nagy fekete zászló. Kérdezi a gyermek:

-- Kit gyászolnak?

Hát elmondják:

-- Ebben a városban van egy olyan királykisasszony, aki nem tud nevetni, s aki megnevetteti, a király annak adja feleségül, s vele a fele királyságát is.

-- Na – mondja a gyermek -, menjenek csak föl, nyissák ki azt az ablakot!

Hát kinyitották, a királykisasszony odament az ablakhoz. Mikor meglátta, hogy a gyermek után fut az asszony a sütőlapáttal, utána a pap reverendában, utána az ember a libával, akkorát kacagott, hogy az apja odaugrott.

-- Mi van, édes leánykám, te mért kacagtál ekkorát?

-- Nézze csak, édesapám, a gyermekecske után, mennyien futnak!

-- Hozzátok csak gyorsan föl a palotába!

Föl is hozták a gyermeket. Enni adtak neki, s megvárták, hogy egy kicsit nagyobbacska legyen, s feleségül adta a király a leányát hozzá. A gyermek az édesanyját is odavitte a palotába, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Válasz