Az új faj képviselőiben lassan kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül. Az még titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk. Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség.
https://www.hamvasbela.org/2011/11/hamvas-bela-vizonto.html

Válasz

Muy bien - Jóna Dávid

Korán ébredtél,
így aztán én is,
a kávégép matt fekete mássalhangzói
hozzám tapadtak,
rajtad bundás pulcsi volt,
felhúzott lábakkal ültél a konyhában,
többre van szükséged, mondtad,
kihűlt a nyár,
a teraszajtón keresztül a macskát néztem,
muy bien,
nincs semmi,
csak szétszakadt a világ.

https://www.facebook.com/groups/696120470781751/permalink/895808940812902/

Válasz

Ady Endre - Mégsem, mégsem, mégsem

Fölgyujtogattam minden hevülésem
S hideg szemmel is megvizsgáltam magam:
Hitem, harcaim, bús kétkedéseim.
Jaj, hogy nem szabad mégsem, mégsem, mégsem
Beléd oldódnom, szent, gyötrött Sokaság.

Nem csillapítnak könnyes vigaszaid
Csillapító, nagy együtt-szenvedésben,
Vérző, egyszerű meghajlásra a Sors
Nem tud rábírni mégsem, mégsem, mégsem -
Külön szenvedek emberként, magyarként.

Százszor próbáltam elűzni sejtésem
S megharagvásom sötét démonait
S úszni az áradt, együttes vizeken.
Jaj, hogy nem szabad mégsem, mégsem, mégsem -
Külön utálok s külön nem enyhülök.

Bár teljesednék jámbor bizakodók
Golgotás hite nagy teljesedésben,
Bár megszépülne, jobbulna a világ.
Úgy fáj ez a Most s mégsem, mégsem, mégsem
Szabad beállnom hivőnek hitetlen.

https://mek.oszk.hu/00500/00588/html/vers1004.htm

Válasz

Pontosan nem is emlékszem a mozdulatra, mert éppen valamelyik nagy élményemet soroltam lelkesen, csak azt láttam, hogy apám felemelkedik, átnyúl azt asztalon, elveszi Papám elől – aki éppen vette volna ki az első falatot a villájával – a lábast, és nagy erővel bevágja a sarokba. Megállt a levegő. Azt hittem, elharapom a nyelvemet, úgy meglepődtem. Vérfagyasztó jelenet volt. Úgy éreztem, felfordult a világ, el sem tudtam képzelni, mi fog most történni. Talán megnyílik az ég, és a konyha közepébe csap a villám.

-- Klára Szarka | A maradék

A teljes történet itt: https://clara55.blog.hu/2019/11/19/a_maradek_410

Válasz

– Mondj egy mesét a szájaddal – kérlelt Márkus este, amikor már lejárt a meseolvasás, és az utolsó összebújás volt éppen soron, mielőtt mindenki aztán jól bevackolódna a helyére.
– Jó – feleltem.
– De ne betűs mese legyen.
– Nem lesz betűs mese – ígértem –, hanem piros kisbuszos
mese lesz.
Mi történik akkor, amikor nem könyvből olvas a felnőtt a kicsinek, hanem a szájával mondja a mesét? Jelenlét történik, sokkal intenzívebben, mint olvasáskor. Szívtől szívig, szemtől szemig, szájtól fülig kapcsolódunk. A közös, varázslatos pillanatokból, a sok, sok, elalvás előtti, úton-útfélen elmesélt, rögtönzött mesékből volt, amit sikerült leírnom, és van, ami belénk épülve, minket építő elemekként él tovább. A hosszú évek során lejegyzett mesékből gyűjtöttünk össze egy kötetre valót. Időnként nagyon személyes, máskor egyetemes a hang, de bízom benne, hogy akkor is, amikor személyes, mindenki megtalálja benne az egyetemesen emberit, így a rá is érvényest, és akkor is, amikor egyetemes, egyenként érinti meg a mesét olvasó, hallgató szívét. Akár inspirációként is szolgálhat ez a könyv, hogy mondj egy mesét a szájaddal, vagy hallgass egy mesét a szíveddel.

Gergely Edó: Szájjalmesék
Illusztrálta: Orosz Annabella
Gutenberg Kiadó

Beszélgetés egy régebbi könyvről: https://www.youtube.com/watch?v=JmsZbw4jtDU

Válasz

Szinte versek...

Nyeső Mari koncert a 22-es stúdióban 1990
https://soundcloud.com/mari-nyes/nyeso-mari-koncert-a-22-es-studioban-1991

Válasz

Judi Dench recites Miklós Radnóti: https://www.youtube.com/watch?v=-au00cItu3o
Hüperión Műhely: Excerpt of My Homeland (1976) by Robert Vas. The film was transmitted by the BBC (4/11/1976) on the 20th anniversary of the crushing of the 1956 Hungarian Uprising.

Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Szoveggyujtemeny-szoveggyujtemeny-1/a-xx-szazad-irodalma-9C3D/radnoti-miklos-1909-1944-A5A2/versei-A5A3/nem-tudhatom-A65A/

Válasz

Wass Albert: Volt egyszer egy ember

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló.

És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára, és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

(Vasasszentgothárd, 1926. november )

Válasz

Kaffka Margit
REGGEL

Elvitte nyugalmam egy hajnali álom,
Feledve imetten a színe, alakja,
Ködbeborítva, messzemaradva...
Valamit keresek és nem találom.

Lihegve a függöny redős szövetén
Betör a győztes, a reggeli fény,
Iromba fantomok, száz újszínű lény
Surran előttem, amig üldi a fény;
Késik egy, - már-már foglya levén
A lomha tudatnak a lét peremén -
Ám bomladozásuk szörnyű serény,
E tarka lidérchad, - de megkötöm én!
Ittfogtam a szót... ám értelme felén!...
Mi volt? Hova lett?... Idehagyta?
Más a színe és más az alakja...
Tördelt, kusza szókat még suttog az ajkam.
Valaki kacagva említi ébren:
Mit álmodhattam?... És nevetnek rajtam,
A nappal sugaras derüjében,
Diadalmas, nagy derüjében.

1906

Válasz

Tóth Árpád
REGGEL

Hunyorgva néz felém mint szürke, ébredő szem,
A messze, nyirkos ablak; dereng a vállas ágyvég;
Ajkam álombeli, szelíd csókoktól lágy még,
S még szunnyad tarka ingem, petyhüdten és redősen.
Ó, van-e még dolog ily bús, mint fáradt törzsem,
Amint elferdült árnya a hűs padlatra dűl?...
Vén, robotos ruhám a széken feketül,
És várja alázattal s egykedvűn, hogy felöltsem...

Ágyam elébe ejtve setéten tárul széjjel
Egy ócska, furcsa térkép... s eszembe ötlik álmom:
Könnyű hajóval jártam nagycsendü óceánon,
S banános szigeteknél suhantam el az éjjel.
Úgy volt, hogy lábadoztam, s gyengén, párnákba gyúrtan,
Öblös karszékben ültem, szemközt a fénylő víznek,
S kedveskedőn kacagták szépmellű, gyenge misszek,
Hogy tétova kezemből az óbor félrecsurran...

Ó, drága, szőke misszek, vén borok, halk hajók!
Ó, csendes pihenés napos fedélzeten!...
Lassan felöltözöm, s míg fázva, félszegen,
A hűvös lépcsőházban lomhán leballagok,
Ti, vártok ócska ajtók, elsárgult névjegyek,
Sárral befent lábtörlők... s ha este visszatérek,
Megértőn nézitek, hogy bús vagyok s fehérebb,
S ha gyáván sírok én, szelíden tűritek...

Válasz