Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)

Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!

Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...

Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.

Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.

Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.

Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr' a
Hazának.

Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!

Pest, 1848. március 11. előtt


*** Sodró Eliza előadásában
https://www.youtube.com/watch?v=WarLHdrKU8s

*** Mácsai Pál előadásában
http://netpolgar.network.hu/video/vers_mindenkinek/macsai_pal_dicsoseges_nagyurak_petofi_sandor_verse

Válasz

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

https://versmindennapra.blogspot.com/2021/02/weores-sandor-ballada-harom-falevelrol.html

aaa.jpg

Válasz

Dévényi István: Politikai viharjaink közepette beszéljünk valóban fontos dolgokról.

Macskák.

Múltamban a legkevésbé sem a legszebb emlékek között őrzött nevelőapám egy este azzal tért haza erősen ittas állapotban a lakótelep harmadik emeleti lakásunkba, hogy végre jól pörgött a szerencse, és a bőrkabátja zsebéből előhúzott egy ijedt kiscicát. Ultin nyerte, mert a végén már csak őt tudta feltenni tétként az egyik kártyapartner.

Annyira szép volt még csapzottan is, hogy abban a pillanatban eldőlt, a sok-sok örök perpatvar közepette is megtartjuk. És mindenki megszerette. Én meg imádtam.

Aztán történt, ami történni szokott, a cicánk vemhes lett. De talán az érkezte miatt, ahonnan és ahogyan jött, a vemhessége nem volt komplikációktól mentes. Szaladgáltunk vele a helyi állatorvoshoz, ekkor derült ki például az is, hogy ő nem csak egy amolyan átlagos, hanem nagy bizonyossággal Norvég erdei fajta, na de a lényeg, hogy egyszer csak lett már három cicánk ott a lakótelepen. Három teljességgel másféleként viselkedő, mindent másként művelő, másmódú más macskánk.

És imádtam mindegyiket. A kis fekete ki tudja miért, hozzám kötötte magát, velem aludt, velem ébredt, ami macskáéknál azt jelenti, hogy hajnalban beleharapott a lábujjamba, mert hát kezdjük már el végre együtt a napot.
Imádtam, nyilván.

Öntörvényű, értelmezhetetlen, feje tetejére állított zűrzavaros szeretetbombák.

Nagyon, nagyon rég volt, nagyon, nagyon rég nem volt kiscica a kezemben, erre ma takkra jött vissza minden abban a pillanatban, hogy beléptem az öreg vidéki házba és a konyhaasztal melletti szék lábai közül álmoskásan rám pislogott az ottani alomból megmaradt két testvér egyike.

A macskák az emberi lét legmélyebb ösztönös bugyrait dagasztják dorombolva, hogy miközben imádjuk őket, tanuljunk is tőlük. De ez egy másik história, ma csupán annyi történt, hogy nincs annál a pillanatnál megnyugtatóbb, mint ami ezen a szívemhez közel álló öreg vidéki ház tornácán ülve készült fotón látható.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10229737595723989

Válasz

Ady Endre: Új s új lovat

Segítsd meg, Isten, új lovaddal
A régi, hű útra-kelőt,
Hogy sóbálvánnyá ne meredjek
Mai csodák előtt.

Az Irgalmatlant küldd társamnak,
A rohanó, büszke hevet
S az emberségem ezután már
Legyen kegyetlenebb.

Ne rendeld romló nyájaidnak
Sorsa alá a sorsomat,
Az embered, ha nem ma-ember,
Kapjon új s új lovat.

A nagy Nyíl kilövi alóla
Kegyelmed egy-egy szép lovát,
De ültesd szebb lóra az embert,
Hadd vágtasson tovább.

A végesség: halhatatlanság
S csak a Máé a rettenet,
Az Embernek, míg csak van ember,
Megállni nem lehet.

A nagy Nyíl az útját kiszabta,
Teljes és nyugodt mámorok
Célját áhíttatja süvöltve,
Míg a Föld háborog.

Változat és Halál adódtak
Belül egy-egy gyarló körön,
De várja az Embert víg célja:
Piros, tartós öröm.

Élet s Halál együtt-mérendők
S akit a nagy Nyíl útja bánt,
Hadd, óh, Uram, szépülten futni,
Megérkezett gyanánt.

Boldogíts, hogy a nagy Nyíl útján
Megállás nélkül az Öröm
Álmát álmodhassam magamba
Minden mértföld-kövön.

Riadó, szennyes, kerge nyájak
Ne állítsák meg új lovát
Emberednek, hogy hadd nyargaljon
Előbbre és tovább.

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.
___


Kaláka: Új s új lovat (Ady Endre)

http://nepzene.network.hu/video/kalaka/kalaka_uj_s_uj_lovat_ady_endre

Válasz

Fekete István: A szél és az erdő
[...]
– Béküljünk ki – suttogta (a szél) –, béküljünk ki, erdő!
– Nem vagyunk már erdő – zsongtak a fák –, csak emlék vagyunk.
– Jóváteszek mindent – suttogta a szél.
– Tedd jóvá!
– Akkor a régi lesz minden?
– Akkor a régi lesz minden.
Elsuhant a szél, és a vén fák nyújtózkodva kitárták karjukat. – Talán lesz valami – suttogták.
A szél pedig megkopogtatta az ablakokat, és megpattantotta az ajtókat.
– Nincs erdő – búgott a kéményben –, nincs eső...
Az emberek felébredtek, aztán megfordultak, tovább akartak aludni.
– Nincs patak, nincs virágos rét, nincs selyemkendő és nincs pénz se.
Erre már az emberek újra kinyitották a szemüket. – Bizony nincs – gondolták. – De miért nincs? A szél jajgatva dúdolt a kéményben:
– Nincs legelő, nincs tej, és nincsenek kis csizmák: mert nincs erdő, mert nincs erdő.
Az emberek számolni kezdtek. Egy év, két év ... igaz, azóta van a sok baj, mióta nincs erdő, s most már nem mondták, hogy okos dolog volt az erdőt kivágni; csak néztek a sötétségbe, és hallgatták, mond-e még valamit a szél, de a szél már nem mondott semmit. Kilendült a kopár domboldalakra, és megült a vén hagyásfák koronájában.
– Én már elhintettem a magot, hintsétek ti is...
És amikor a nap felkelt, csillogó kapákon csúsztak el első sugarai, egy locsogó szarka csicseregve vitte meg a hírt az erdei népnek.
– Cserr! – kiáltotta. – Halljátok? Ültetik az erdőt.
A bagoly álmosan hunyorgott az idegen erdő odvában.
– Beszélj értelmesen! Ki ülteti és hol?
– Az ember, az ember; amit kivágott.
– Majd megnézem magam is, te összevissza cserregsz minden ostobaságot.
Amikor leszállt az est, a bagoly elimbolyodott a vén tölgyhöz.
– Igaz?
– Igaz. Most várom a szelet, hogy mirólunk is lerázza a makkot. Nem tudom, hol csavarog.
– Itt vagyok, itt vagyok – zendült meg a szél, – Nem akartam üres kézzel jönni. A régi barátságot meg kell ünnepelni... ma, felhőcskék... – szólt bátran – csak szép lassan...
A régi avar halkan kopogni kezdett, mert eleredt az eső; a szél megrázta a fákat, hullott a makk, suhogtak a megmaradt fák, itta a hegyoldal a vizet, életre ébredtek a csírák, és a völgyben csattogva énekelt a patak. [...]
https://volgyerdo.hu/index.php/hu/blog/irodalom/154-fekete-istvan-a-szel-es-az-erdo

aaa.jpg

Válasz

Weöres Sándor - Dal

E világ szűk nekem:
ha kinyújtom kezem,
egy csillagot fogok
s csak egyhelyben vagyok.

E világ szűk nekem,
de kis bokor alatt
száz ösvény áthalad,
száz sárkány elragad.

E világ szűk nekem,
de cella-rejteken
ezer mennyboltozat
a vállamon pihen.

E világ szűk nekem,
tágas csak a halál:
léptem hazatalál
a kerek semmiben.

http://adattar.vmmi.org/cikkek/8764/hid_1966_03_02_weores.pdf

Folksz - E világ (feat. Bognár Szilvia, Lantos Zoltán)
http://nepzene.network.hu/video/folksz/folksz__e_vilag_feat_bognar_szilvia_lantos_zoltan

A nemrégiben megjelent Folksz lemezről
https://www.youtube.com/watch?v=coQ2yI-XdZI&list=OLAK5uy_lWkHDVpsl2VPVSSQi653ygMVXDYsvzHUU&index=1

bővebben itt olvashattok.
https://langolo.hu/dalrol-dalra-a-folksz-uj-albuma-az-e-vilag/

Lemezbemutató koncert október 2-án a Fonóban. Vendégünk lesz:
Sebő Ferenc, Kálid Artúr, Lantos Zoltán

Válasz

zsebembe
nyúlok, s elsüllyedek hirtelen,
holott az imént még
oly magabiztosan róttam
az ágbogas árnyékokkal
mintázott, sárgás fényű aszfalt
ötödik kilométerét hazafelé,
hirtelen bő lett nekem a világ,
mint túlméretes kabátból,
kihullok belőle alul

Brátán Vera: A Napútonline folyóirat Egyazon rovatában jelent meg néhány az elmúlt időszak terméséből: muzsikák, versek, fotók. (Minden bizonnyal jóval kevesebb megtekintése lesz, mint Ajsa Luna himnusz-újragondolásának, de ez már csak ilyen. ;-))
Köszönet Szondi Györgynek a kitartó noszogatásért, Agi Sagi-nak meg a portréért!

http://www.naputonline.hu/2025/08/29/bratan-vera-muzsikak-versek-fotografiak/

aaa.jpg

Válasz

Endrődi Sándor – Keringő

NORDERNEY 1897 SZEPT. 3

Ottkünn a viharban
Iszonyú bál van:
Tajtékzik a tenger
Porzik a zátony.

Dörögnek a partok,
A szél le-lecsap:
Megannyi rakéta:
Röppen fel a hab.

A szél meg a hullám
Széltire tombol,
Uszálya nehéz a
Sűrű homoktól.

Örvény a szegélye,
Zápor a fodra,
Ugy robban előre,
Körbe, zuhogva.

Ez azt’ a keringő!
Hej, ez csak a tánc!
Hullámai ormán
Száz rém hahotáz.

Felugrik üvöltve
Egyik a másra.
Hajó jön? Elébe!
Fordul? Utána!

És viszi mindet a
Tánc dühe, sodra.
“Jó gálya, csak erre!
Erre, vitorla!”

Orkán-zene zúg az
Éjjeli tánchoz, –
Roppannak a bordák,
Reccsen az árboc;

Dől, süllyed a gálya
Mígnem alájut…
S fölharsog az égig
Szörnyű hurrájuk!

Endrődi Sándor mintegy egy évszázaddal ezelőtt a legnépszerűbb magyar költők egyike volt. Halála után azonban méltánytalanul elfelejtették.

https://baloghpet.com/2025/08/24/endrodi-sandor-keringo/#respond

Válasz

Márai Sándor – A szerencséről

Hérodotosz, aki oly elragadóan pletykál görögökről, perzsákról, médekről, lídiaiakról, az ókor népeinek és vezető személyeinek sorsáról, azt tanácsolja, hogy nem árt önkényesen és mesterségesen ellenszegülni a szerencsének, mely felénk villogtatja csillagát. Minden ókori nép, a perzsák, babilóniaiak, a föníciai népek, minden régi vallás óva inti a szerencsés embereket ennen csillaguktól. Az istenek kedve, a sors nem tűri el a tartós szerencsét: így tapasztalta Hérodotosz vándorútjain, így tanítja minden régi mondás, vallás, babona. Házad nem a tiéd, aranyad, asszonyod, gyermeked, egészséged, dicsőséged, mindez annyira a tiéd csak, mint kockajáték közben a szerencse esélye. Minden csak egy pillanatra tiéd: aztán fordul a kocka. Így akarják az istenek.

Ezért semmi nem olyan megható, mint Polükratész története, a gyűrűvel, a hallal és a halásszal. Az ember érzi sorsát, s szeretne áldozatokkal menekülni e sors elől.

De az áldozat sem segít: az istenek könyörtelenek. Kegyetlenül reád mosolyog a szerencse, s ha remegve elfordulsz előle, utánad siet, hogy aztán megalázzon és kiraboljon a sors. Mi hát a tiéd, mi az, amit nem vehetnek el tőled az istenek?
Csak a munka. Az a munka, mely nem vár jutalmat, sem babért, sem utókort. Csak éppen megtörténik veled, ha nem térsz ki előle, s nem törődsz sorsával sem. Csak a fáradtság tiéd, a verejték, az áldozat. Minden más illanóbb, mint a hajnali köd, törékenyebb, mint a lepke szárnya.

Márai Sándor: Füves könyv 140 Első kiadás: Révai Kiadó, Budapest, 1943 ISBN 963208497-7

https://baloghpet.com/2025/07/30/marai-sandor-a-szerencserol/

Válasz

Délelőtt gépből szívogathatta / a sós párát, aki akarta, / vagy célba lőhetett íjjal egy foglalkozáson, / más aláíratta a kezelőlapját / előre az egész időszakra. – Nyilas Atilla verse.

Nyilas Atilla
Heiligendammi óda


A felhők fölött kiderült,
fiatalabb vagyok Gentlemannél,
azt mondta, örül,
hogy van még egy ember,
akinél erősebb a társaságból,
ám se ő, se más nem bántott
a határtalannak tetsző hat hét alatt,
amit a tüdőszanatóriumban töltöttünk —
Derbyt viszont kóstolgatták,
talán mert túl nagyra nőtt,
Onedin egyszer a földre szorította,
és az arcára verte a farkát.
Mit tudtam én, hogy ahol vagyok,
az történelmi múltú fürdőhely,
amely egykor népszerű volt
az arisztokrácia körében,
azon belül is a tengerről látható,
legendás „gyöngysora”
egyik fehér villájában szállásoltak el,
fiú többségünk becsben tartotta a lányokat.
Étkezni egy másik épületbe jártunk,
ebédnél megszámolt minket a tolmács,
éjszakánként egy nővér felügyelt
házunk két, egymásra merőleges
folyosójának kereszteződésében,
napközben mehettünk kezelésekre,
máskülönben mit se törődtek velünk.
Nagyúri foglalkozásnak ismertük föl az élést,
s szenvedélyeinkhez formáltuk az időt.
Korán keltünk, hogy még reggeli előtt
pingpongozhassunk egy-két órát
az ürességtől kongó sportteremben.
Délelőtt gépből szívogathatta
a sós párát, aki akarta,
vagy célba lőhetett íjjal egy foglalkozáson,
más aláíratta a kezelőlapját
előre az egész időszakra.
Szobáinkhoz a szokásos helyiségeken túl
tartozott egy úgynevezett kofferkamra is,
ferde tetejű, ablaktalan, szűk,
éppen megfelelt a dohányzáshoz,
melynek művészetét ott sajátítottam el.
Megtudtuk, nemcsak sportszereket,
gitárt szintén lehet kölcsönözni,
aki már ismert néhány akkordot,
tanítgatta a többieket.
Fekete-erdei cseresznyefagylaltot ettünk,
sétáltunk színpompás virágágyak között.
Fociztunk egy távolabbi pályán,
kiálltunk német fiatalok ellen,
Csőri volt a kapus, egy-egy vetődés után
fújkálta szájába asztmagyógyszerét,
valaki elhozta szurkolni a magyar zászlót
villánk utca felőli homlokzatáról, amiből
orvosdiplomáciai bonyodalom származott.
Foci után, kitikkadva ittam
életem első sörét,
egy bőrbugyellárisból halásztam elő rá
márkát, de talán elég volt a pfennig,
ma is föl-fölidéződik élvezetes íze.
Ebéd után ki sietősen, ki lustán
készülődött az útra,
páronként stoppoltunk,
egyszerre két irányba,
arra mentünk, amerre az, aki fölvett.
Délután összetalálkoztunk
közeli kisvárosokban,
vidáman csavarogtunk,
szokás volt lopni az üzletekben,
volt, aki listát írt hozzá előre,
néha esett, aztán kiderült,
semmi sem zavart minket,
talán először jártam rockkoncerten
apám felügyelete nélkül.
Visszafelé már föl kellett venni
a magunkkal vitt pulcsit vagy dzsekit,
jellemzően a keskeny nyomtávú,
Molli nevű vonaton utaztunk,
a gőzmozdony füstjét átfújta
a takaros vagonokon a menetszél,
a mi megállónk az erdőben volt,
jó ideig a sűrűben haladt,
aztán bekanyarodott a szomszédos
Doberan fürdővárosba,
ma is ott az egyik végállomása,
macskaköves főutcáján a helybéliek
villamosnak használták,
menet közben fölugrálva rá.
Esténként ittunk, kártyáztunk,
elhitették velünk, kisebbekkel,
hogy a Camel tartalmaz teveszart,
és a konyak úgy az igazi,
ha ezzel a márkával hamuznak bele,
Beatrice-számokat énekeltünk
vagy a Józsefről szóló rockoperát,
s a valláshoz vezetett még
A Mester és Margarita betétregénye,
a lányok szintén kedvesek voltak,
egy ízben a nővér ébresztéskor
üres ágyak sora után majd mindenkit
ugyanabban a szobában talált;
máskor kiszöktünk az épületből
egy földszinti vécé ablakán át,
a „strandkosaraknál” üldögélve
Queent hallgattunk hajnalig.
Reggel vagy este fürödtünk,
mikor a levegő hűvössége miatt
melegebbnek tűnt föl a Balti-tenger vize,
ugráltunk a hatalmas hullámokba
a hosszan benyúló cölöpsorok között,
kagylót keresgélve követtük a part vonalát,
látogattuk a közeli nudista strandot,
vártuk a homokban hason fekve,
hogy múljon az erekciónk.
Egyik éjjel egy német srác
a házunk előtt azt kiabálta:
Zsúzsá, gyéré bászni!
Áldassál, te régi üdülőhely,
ifjúság hajnala, értelem nyílása,
szabadság forrása, lázadás bimbaja,
békesség szigete, örömök kútfője,
boldogság záloga, szerelem szülője!
A lány, akit lopáson kaptak,
és otthon ügy várt rá,
hazafelé azt mondta, hogy nem fél.
A reptéren mindenkitől elbúcsúztunk,
indultunk kifelé,
a kapun túl már láttuk
a hozzátartozók tömött gyűrűjét,
ám közvetlenül a kijárat előtt
sorra irányt változtattunk,
nem akaródzott senkinek se kimenni,
forogtunk a szűk térben, mint a nép
Buñuel Öldöklő angyalában.
Apám betette bőröndömet
a Wartburg csomagtartójába,
szótlanul hajtottunk a gyorsforgalmi úton,
egyszer csak megkérdezte: jó volt?,
bólintottam, és patakzott a könnyem.

https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/nyilas-atilla-heiligendammi-oda.html

Válasz