Ady Endre: Új s új lovat

Segítsd meg, Isten, új lovaddal
A régi, hű útra-kelőt,
Hogy sóbálvánnyá ne meredjek
Mai csodák előtt.

Az Irgalmatlant küldd társamnak,
A rohanó, büszke hevet
S az emberségem ezután már
Legyen kegyetlenebb.

Ne rendeld romló nyájaidnak
Sorsa alá a sorsomat,
Az embered, ha nem ma-ember,
Kapjon új s új lovat.

A nagy Nyíl kilövi alóla
Kegyelmed egy-egy szép lovát,
De ültesd szebb lóra az embert,
Hadd vágtasson tovább.

A végesség: halhatatlanság
S csak a Máé a rettenet,
Az Embernek, míg csak van ember,
Megállni nem lehet.

A nagy Nyíl az útját kiszabta,
Teljes és nyugodt mámorok
Célját áhíttatja süvöltve,
Míg a Föld háborog.

Változat és Halál adódtak
Belül egy-egy gyarló körön,
De várja az Embert víg célja:
Piros, tartós öröm.

Élet s Halál együtt-mérendők
S akit a nagy Nyíl útja bánt,
Hadd, óh, Uram, szépülten futni,
Megérkezett gyanánt.

Boldogíts, hogy a nagy Nyíl útján
Megállás nélkül az Öröm
Álmát álmodhassam magamba
Minden mértföld-kövön.

Riadó, szennyes, kerge nyájak
Ne állítsák meg új lovát
Emberednek, hogy hadd nyargaljon
Előbbre és tovább.

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.
___


Kaláka: Új s új lovat (Ady Endre)

http://nepzene.network.hu/video/kalaka/kalaka_uj_s_uj_lovat_ady_endre

Válasz

Fekete István: A szél és az erdő
[...]
– Béküljünk ki – suttogta (a szél) –, béküljünk ki, erdő!
– Nem vagyunk már erdő – zsongtak a fák –, csak emlék vagyunk.
– Jóváteszek mindent – suttogta a szél.
– Tedd jóvá!
– Akkor a régi lesz minden?
– Akkor a régi lesz minden.
Elsuhant a szél, és a vén fák nyújtózkodva kitárták karjukat. – Talán lesz valami – suttogták.
A szél pedig megkopogtatta az ablakokat, és megpattantotta az ajtókat.
– Nincs erdő – búgott a kéményben –, nincs eső...
Az emberek felébredtek, aztán megfordultak, tovább akartak aludni.
– Nincs patak, nincs virágos rét, nincs selyemkendő és nincs pénz se.
Erre már az emberek újra kinyitották a szemüket. – Bizony nincs – gondolták. – De miért nincs? A szél jajgatva dúdolt a kéményben:
– Nincs legelő, nincs tej, és nincsenek kis csizmák: mert nincs erdő, mert nincs erdő.
Az emberek számolni kezdtek. Egy év, két év ... igaz, azóta van a sok baj, mióta nincs erdő, s most már nem mondták, hogy okos dolog volt az erdőt kivágni; csak néztek a sötétségbe, és hallgatták, mond-e még valamit a szél, de a szél már nem mondott semmit. Kilendült a kopár domboldalakra, és megült a vén hagyásfák koronájában.
– Én már elhintettem a magot, hintsétek ti is...
És amikor a nap felkelt, csillogó kapákon csúsztak el első sugarai, egy locsogó szarka csicseregve vitte meg a hírt az erdei népnek.
– Cserr! – kiáltotta. – Halljátok? Ültetik az erdőt.
A bagoly álmosan hunyorgott az idegen erdő odvában.
– Beszélj értelmesen! Ki ülteti és hol?
– Az ember, az ember; amit kivágott.
– Majd megnézem magam is, te összevissza cserregsz minden ostobaságot.
Amikor leszállt az est, a bagoly elimbolyodott a vén tölgyhöz.
– Igaz?
– Igaz. Most várom a szelet, hogy mirólunk is lerázza a makkot. Nem tudom, hol csavarog.
– Itt vagyok, itt vagyok – zendült meg a szél, – Nem akartam üres kézzel jönni. A régi barátságot meg kell ünnepelni... ma, felhőcskék... – szólt bátran – csak szép lassan...
A régi avar halkan kopogni kezdett, mert eleredt az eső; a szél megrázta a fákat, hullott a makk, suhogtak a megmaradt fák, itta a hegyoldal a vizet, életre ébredtek a csírák, és a völgyben csattogva énekelt a patak. [...]
https://volgyerdo.hu/index.php/hu/blog/irodalom/154-fekete-istvan-a-szel-es-az-erdo

aaa.jpg

Válasz

Weöres Sándor - Dal

E világ szűk nekem:
ha kinyújtom kezem,
egy csillagot fogok
s csak egyhelyben vagyok.

E világ szűk nekem,
de kis bokor alatt
száz ösvény áthalad,
száz sárkány elragad.

E világ szűk nekem,
de cella-rejteken
ezer mennyboltozat
a vállamon pihen.

E világ szűk nekem,
tágas csak a halál:
léptem hazatalál
a kerek semmiben.

http://adattar.vmmi.org/cikkek/8764/hid_1966_03_02_weores.pdf

Folksz - E világ (feat. Bognár Szilvia, Lantos Zoltán)
http://nepzene.network.hu/video/folksz/folksz__e_vilag_feat_bognar_szilvia_lantos_zoltan

A nemrégiben megjelent Folksz lemezről
https://www.youtube.com/watch?v=coQ2yI-XdZI&list=OLAK5uy_lWkHDVpsl2VPVSSQi653ygMVXDYsvzHUU&index=1

bővebben itt olvashattok.
https://langolo.hu/dalrol-dalra-a-folksz-uj-albuma-az-e-vilag/

Lemezbemutató koncert október 2-án a Fonóban. Vendégünk lesz:
Sebő Ferenc, Kálid Artúr, Lantos Zoltán

Válasz

zsebembe
nyúlok, s elsüllyedek hirtelen,
holott az imént még
oly magabiztosan róttam
az ágbogas árnyékokkal
mintázott, sárgás fényű aszfalt
ötödik kilométerét hazafelé,
hirtelen bő lett nekem a világ,
mint túlméretes kabátból,
kihullok belőle alul

Brátán Vera: A Napútonline folyóirat Egyazon rovatában jelent meg néhány az elmúlt időszak terméséből: muzsikák, versek, fotók. (Minden bizonnyal jóval kevesebb megtekintése lesz, mint Ajsa Luna himnusz-újragondolásának, de ez már csak ilyen. ;-))
Köszönet Szondi Györgynek a kitartó noszogatásért, Agi Sagi-nak meg a portréért!

http://www.naputonline.hu/2025/08/29/bratan-vera-muzsikak-versek-fotografiak/

aaa.jpg

Válasz

Endrődi Sándor – Keringő

NORDERNEY 1897 SZEPT. 3

Ottkünn a viharban
Iszonyú bál van:
Tajtékzik a tenger
Porzik a zátony.

Dörögnek a partok,
A szél le-lecsap:
Megannyi rakéta:
Röppen fel a hab.

A szél meg a hullám
Széltire tombol,
Uszálya nehéz a
Sűrű homoktól.

Örvény a szegélye,
Zápor a fodra,
Ugy robban előre,
Körbe, zuhogva.

Ez azt’ a keringő!
Hej, ez csak a tánc!
Hullámai ormán
Száz rém hahotáz.

Felugrik üvöltve
Egyik a másra.
Hajó jön? Elébe!
Fordul? Utána!

És viszi mindet a
Tánc dühe, sodra.
“Jó gálya, csak erre!
Erre, vitorla!”

Orkán-zene zúg az
Éjjeli tánchoz, –
Roppannak a bordák,
Reccsen az árboc;

Dől, süllyed a gálya
Mígnem alájut…
S fölharsog az égig
Szörnyű hurrájuk!

Endrődi Sándor mintegy egy évszázaddal ezelőtt a legnépszerűbb magyar költők egyike volt. Halála után azonban méltánytalanul elfelejtették.

https://baloghpet.com/2025/08/24/endrodi-sandor-keringo/#respond

Válasz

Márai Sándor – A szerencséről

Hérodotosz, aki oly elragadóan pletykál görögökről, perzsákról, médekről, lídiaiakról, az ókor népeinek és vezető személyeinek sorsáról, azt tanácsolja, hogy nem árt önkényesen és mesterségesen ellenszegülni a szerencsének, mely felénk villogtatja csillagát. Minden ókori nép, a perzsák, babilóniaiak, a föníciai népek, minden régi vallás óva inti a szerencsés embereket ennen csillaguktól. Az istenek kedve, a sors nem tűri el a tartós szerencsét: így tapasztalta Hérodotosz vándorútjain, így tanítja minden régi mondás, vallás, babona. Házad nem a tiéd, aranyad, asszonyod, gyermeked, egészséged, dicsőséged, mindez annyira a tiéd csak, mint kockajáték közben a szerencse esélye. Minden csak egy pillanatra tiéd: aztán fordul a kocka. Így akarják az istenek.

Ezért semmi nem olyan megható, mint Polükratész története, a gyűrűvel, a hallal és a halásszal. Az ember érzi sorsát, s szeretne áldozatokkal menekülni e sors elől.

De az áldozat sem segít: az istenek könyörtelenek. Kegyetlenül reád mosolyog a szerencse, s ha remegve elfordulsz előle, utánad siet, hogy aztán megalázzon és kiraboljon a sors. Mi hát a tiéd, mi az, amit nem vehetnek el tőled az istenek?
Csak a munka. Az a munka, mely nem vár jutalmat, sem babért, sem utókort. Csak éppen megtörténik veled, ha nem térsz ki előle, s nem törődsz sorsával sem. Csak a fáradtság tiéd, a verejték, az áldozat. Minden más illanóbb, mint a hajnali köd, törékenyebb, mint a lepke szárnya.

Márai Sándor: Füves könyv 140 Első kiadás: Révai Kiadó, Budapest, 1943 ISBN 963208497-7

https://baloghpet.com/2025/07/30/marai-sandor-a-szerencserol/

Válasz

Délelőtt gépből szívogathatta / a sós párát, aki akarta, / vagy célba lőhetett íjjal egy foglalkozáson, / más aláíratta a kezelőlapját / előre az egész időszakra. – Nyilas Atilla verse.

Nyilas Atilla
Heiligendammi óda


A felhők fölött kiderült,
fiatalabb vagyok Gentlemannél,
azt mondta, örül,
hogy van még egy ember,
akinél erősebb a társaságból,
ám se ő, se más nem bántott
a határtalannak tetsző hat hét alatt,
amit a tüdőszanatóriumban töltöttünk —
Derbyt viszont kóstolgatták,
talán mert túl nagyra nőtt,
Onedin egyszer a földre szorította,
és az arcára verte a farkát.
Mit tudtam én, hogy ahol vagyok,
az történelmi múltú fürdőhely,
amely egykor népszerű volt
az arisztokrácia körében,
azon belül is a tengerről látható,
legendás „gyöngysora”
egyik fehér villájában szállásoltak el,
fiú többségünk becsben tartotta a lányokat.
Étkezni egy másik épületbe jártunk,
ebédnél megszámolt minket a tolmács,
éjszakánként egy nővér felügyelt
házunk két, egymásra merőleges
folyosójának kereszteződésében,
napközben mehettünk kezelésekre,
máskülönben mit se törődtek velünk.
Nagyúri foglalkozásnak ismertük föl az élést,
s szenvedélyeinkhez formáltuk az időt.
Korán keltünk, hogy még reggeli előtt
pingpongozhassunk egy-két órát
az ürességtől kongó sportteremben.
Délelőtt gépből szívogathatta
a sós párát, aki akarta,
vagy célba lőhetett íjjal egy foglalkozáson,
más aláíratta a kezelőlapját
előre az egész időszakra.
Szobáinkhoz a szokásos helyiségeken túl
tartozott egy úgynevezett kofferkamra is,
ferde tetejű, ablaktalan, szűk,
éppen megfelelt a dohányzáshoz,
melynek művészetét ott sajátítottam el.
Megtudtuk, nemcsak sportszereket,
gitárt szintén lehet kölcsönözni,
aki már ismert néhány akkordot,
tanítgatta a többieket.
Fekete-erdei cseresznyefagylaltot ettünk,
sétáltunk színpompás virágágyak között.
Fociztunk egy távolabbi pályán,
kiálltunk német fiatalok ellen,
Csőri volt a kapus, egy-egy vetődés után
fújkálta szájába asztmagyógyszerét,
valaki elhozta szurkolni a magyar zászlót
villánk utca felőli homlokzatáról, amiből
orvosdiplomáciai bonyodalom származott.
Foci után, kitikkadva ittam
életem első sörét,
egy bőrbugyellárisból halásztam elő rá
márkát, de talán elég volt a pfennig,
ma is föl-fölidéződik élvezetes íze.
Ebéd után ki sietősen, ki lustán
készülődött az útra,
páronként stoppoltunk,
egyszerre két irányba,
arra mentünk, amerre az, aki fölvett.
Délután összetalálkoztunk
közeli kisvárosokban,
vidáman csavarogtunk,
szokás volt lopni az üzletekben,
volt, aki listát írt hozzá előre,
néha esett, aztán kiderült,
semmi sem zavart minket,
talán először jártam rockkoncerten
apám felügyelete nélkül.
Visszafelé már föl kellett venni
a magunkkal vitt pulcsit vagy dzsekit,
jellemzően a keskeny nyomtávú,
Molli nevű vonaton utaztunk,
a gőzmozdony füstjét átfújta
a takaros vagonokon a menetszél,
a mi megállónk az erdőben volt,
jó ideig a sűrűben haladt,
aztán bekanyarodott a szomszédos
Doberan fürdővárosba,
ma is ott az egyik végállomása,
macskaköves főutcáján a helybéliek
villamosnak használták,
menet közben fölugrálva rá.
Esténként ittunk, kártyáztunk,
elhitették velünk, kisebbekkel,
hogy a Camel tartalmaz teveszart,
és a konyak úgy az igazi,
ha ezzel a márkával hamuznak bele,
Beatrice-számokat énekeltünk
vagy a Józsefről szóló rockoperát,
s a valláshoz vezetett még
A Mester és Margarita betétregénye,
a lányok szintén kedvesek voltak,
egy ízben a nővér ébresztéskor
üres ágyak sora után majd mindenkit
ugyanabban a szobában talált;
máskor kiszöktünk az épületből
egy földszinti vécé ablakán át,
a „strandkosaraknál” üldögélve
Queent hallgattunk hajnalig.
Reggel vagy este fürödtünk,
mikor a levegő hűvössége miatt
melegebbnek tűnt föl a Balti-tenger vize,
ugráltunk a hatalmas hullámokba
a hosszan benyúló cölöpsorok között,
kagylót keresgélve követtük a part vonalát,
látogattuk a közeli nudista strandot,
vártuk a homokban hason fekve,
hogy múljon az erekciónk.
Egyik éjjel egy német srác
a házunk előtt azt kiabálta:
Zsúzsá, gyéré bászni!
Áldassál, te régi üdülőhely,
ifjúság hajnala, értelem nyílása,
szabadság forrása, lázadás bimbaja,
békesség szigete, örömök kútfője,
boldogság záloga, szerelem szülője!
A lány, akit lopáson kaptak,
és otthon ügy várt rá,
hazafelé azt mondta, hogy nem fél.
A reptéren mindenkitől elbúcsúztunk,
indultunk kifelé,
a kapun túl már láttuk
a hozzátartozók tömött gyűrűjét,
ám közvetlenül a kijárat előtt
sorra irányt változtattunk,
nem akaródzott senkinek se kimenni,
forogtunk a szűk térben, mint a nép
Buñuel Öldöklő angyalában.
Apám betette bőröndömet
a Wartburg csomagtartójába,
szótlanul hajtottunk a gyorsforgalmi úton,
egyszer csak megkérdezte: jó volt?,
bólintottam, és patakzott a könnyem.

https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/nyilas-atilla-heiligendammi-oda.html

Válasz

Szív Ernő: Tanulmány a lakásfelújításról | 2025. július 26.

...
A lakásfelújítás hagyományos elszenvedőinek a lakástulajdonosokat tartják. Egy fiatalasszonynak – Erika – két éve nyoma veszett egy csempeboltban. Sokan számolnak be idegösszeomlásról, válásról, erotikus rémálmok sorozatáról, kipisilhetetlen vesekőről, maradandó tikkelésről. Tévedés. Vagy legalábbis egyoldalú megközelítés. Ezer és ezer vádat és szemrehányást találni a világhálón a mesteremberek ügyeskedéséről, hanyag hozzáállásáról, az arcpirító árkalkulációról vagy a munkaidővel kapcsolatos umbuldákról. Ez a csempe sincs, az a csempe sincs, képtelen beszerezni a kinézett izlandi faanyagot.

Most azon fennakadni, hogy a mester elalszik ütvefúrás közben, de tényleg olyan nagy ügy?

Vagy hogy véletlenül odaszögezi a férj kezét az új hűtőhöz?

Hogy a fiúk elejtik az új mosógépet, és legurul a nyolcadikról?

Ugyan.

A kevésbé bevállalósak – de mondhatnék gyávát is – háromévente (!) inkább költöznek, mint hogy felújítsanak.

Tisztelettel kérdezem: a magyar mesterember szempontjaival foglalkozott-e már az otthonteremtési szakirodalom? Azt is kérdezem, figyelembe lett-e véve, hogy egy szaki, aki Mekk mester és a Zaczarowany ołówek hősének – gyöngébbek és az ifjúság kedvéért: a nagy sikerű lengyel Varázsceruza – képességeivel van megáldva, hasonlóképpen igényelhet-e méltányosságot, megértést, szolidaritást? Mert szerintem igen! Tisztelettel érdeklődnék: egy mestertől miért van elvárva, hogy ő egy lehetetlen óhajokat teljesítő jótündér, egy szabadulóművész dzsinn vagy Teller Ede legyen? A mester éppolyan ember, mint mi, két lábon jár, magas a vérnyomása, és már elvált ő is. Esendő lény, otthon felejtheti a villáskulcsot, és miért is takarná le a légkondicionálót, ha csiszol, majd kifest. Beszereli az új, alig egymilliós kádat, istenem, kettétörik. Nekem ne mondja senki, hogy attól még zuhanyozni nem lehet.
...
https://telex.hu/telextarcak/2025/07/26/sziv-erno-tanulmany-a-lakasfelujitasrol-tarcanovella-irodalom

Válasz

Márai Sándor – A zenéről

Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk – olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene támadás. Az ember, aki életét a megismerésre, a fegyelemre és a valóságra tette föl, védekezzen a zene ellen, fogja be fülét. Zene nélkül sokkal szegényebb az élet. De emberibb, keményebb, szomorúbb és értelmesebb.

Márai Sándor: Füves könyv (94) Első kiadás: Révai Kiadó, Budapest, 1943 ISBN 963208497-7
https://baloghpet.com/2025/07/05/marai-sandor-a-zenerol/
___

Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. A zene ünnepét 1982-ben tartották meg először Franciaországban. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg.
Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én.
Európában ez a kezdeményezés egyesületi formát öltött testet. A Zene Európai Ünnepe egyesülete szervezők és intézmények hálózatát fogja össze.
A Zene Európai Ünnepének chartáját 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten.
https://baloghpet.com/2025/06/21/a-zene-unnepe/

aa.jpg

Válasz

József Attila - A bűn

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.

1935. augusztus

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/jozsef-attila-1EE20/versek-1EE25/1935-1FAA8/a-bun-1FAEB/

Válasz