A legelső sárközi lakodalom előzményét, a Sárközi Napokat 1966-ban Sárpilisen Bogár Pista bácsi rendezte. 1970-es évektől már világméretű rendezvénnyé nőtte ki magát

- az évente megrendezésre került Duna Menti Folklórfesztivál záró rendezvényeként, melyre több országból érkeztek zenészek, táncosok és érdeklődők is. 1978-ban például 14 országból mintegy 20.000 ember vált részesévé a lakodalomnak.

Az utóbbi években az vált szokássá, hogy az öt sárközi település felváltva rendezte meg az eseményt.

Lakodalom előtti készületek (Készítő)   

A sárközi lakodalmak napja szerda volt, tehát a készítőt már vasárnap megkezdték és általában egy hétig tartott a lakodalom, melyre egész héten készültek a faluban. Rokonok, barátok jártak a készítőbe, ahol süteményt sütöttek, tyúkot vágtak, stb. Az örömszülők természetesen a segítőket vendégül látták. A férfiak dolga, hogy összehordják a karámot, sátorfát. Pántlikás kocsikkal a falut járva gyűjtötték össze a padokat, asztalokat.

A vőfély hívásakor soha el nem maradt: „Kést, kanalat hozzanak, hogy éhen ne maradjanak.”
Miután a meghívásnál eldőlt, hogy kire számíthatnak a készítőbe (rokonok, barátok, szomszédok), a meghívottaknak illett elmenni, és részt venni az eseményen, mert a visszautasítás sértésnek számított. Hétfőn kora reggel a készítőbe érkezők a lakodalmas házhoz tojást, vajat, lisztet vittek, ezzel igyekeztek hozzájárulni a lakomához.
A készülődés mindkét háznál külön zajlott le.

Leány- és legénybúcsú   

Sárközben inkább a legényt búcsúztatták. Kimentek a tanyára és hajnalig tartó mulatságot tartottak. Lányok oda nem mehettek ki. Két nappal az esküvő előtt tartották. Majd később már leánybúcsúkat is szerveztek, melyen csak lányok vehettek részt és búcsúztatták ünnepléssel a leánypajtásukat.

Népviseleti bemutató   

A gazdagabb családokban a lányok minden úrvacsorakor új ruhát kaptak (6x egy évben). A módosabb házaknál akár 20 öltöző ruha is volt. A nők öltözködésükkel próbálták meg bemutatni vagyonuk méretét, ami leginkább a drága anyagokon és a díszeken volt látható. A ruha árától függött a díszítés. A selymet a Franciaországi Lyonból, míg a gyöngyöt és a pántlikát Csehországból hozatták. A fényes díszek voltak a jellemzőek: nyolcas perém, csipkeperém, léghímzés, oblegáció, islang (flitter). Minden dísz meghatározott szabályok szerint került a ruhára.

Drágább anyagra drágább dísz, kevésbé drágább anyagra, kevésbé értékes dísz. Minden alkalomra más-más ruhát viseltek. A táncba ternót (piros, kék, zöld) vagy sodort selymet, a templomba bársonyvirágú vagy borotváltselymet (szoknya anyagából röpike), hétköznapokon szövetszoknyát vagy sodrottselymet (bodorvászon röpike), a munkához karton vagy flakonszoknyát. A bőingeket és a bodorvászon röpikéket otthon szőtték. Koronként és családi állapotonként más és más volt a viselet. A ruha árulkodott a viselőjéről. A fejviselet jelezte elsősorban azt, hogy leány, asszony, van-e gyereke vagy özvegy. Ahogy idősödött az asszony úgy viselt egyre sötétebb és dísztelenebb ruhát. A férfiviselet megfelelt az általános magyar férfiviseletnek.   

Menyasszonyi ruha   

A menyasszonyi viselet volt a leány ruhatárának legékesebb darabja. A lány már 14 éves korában elkezdte gyűjteni a „stafírungot”. Az öltözéken végighaladva első a slingelt ing, rajta peremes röpike (blúz), fekete nagy rostos keszkenyő, annak a tetején cifra rostos bécsi rózsás vagy királyszélű selyem keszkenő (többszínű) a vállára terítve. Az alsóruházata csipkés szűkpöndőből, 2 vászonpöndőből, 6-8 slingelt rokolyából, a szoknyából és a szíves-rostoskötőből állt. Az 1800-as években sötét falú borotvált selyem, cifra virágos, kétsorpántlikás volt a külsőszoknya. A lábán félregombos cipőt és kapcát hordott. A ruházatot számos díszes kiegészítő tette még látványosabbá. A menyasszony hajába háromszínű hátpántlikát kötnek.

A fejére homlokbársonyt és hármasbársonyt kap, közte mirtuszkoszorúval. A nyakán nyaksi gyöngy és nyakbodor van. A kezében rozmaringot és hímzett vagy bársonyvirágú jegykendőt tart. Éjfélkor öltöztették át a menyasszonyt menyecskének. Az anyósa adta a menyecskeruhát. A haját tekerőzéssel takarják, azaz tüllel borítják be a kontypántlikát, amit addig hordhatott, amíg az első gyerek meg nem született. Világos selyem röpikét, félbodrú kötőt és piros ternószoknyát kapott. A lábára sárközi papucs került.

Decsen a bekötött fejű menyasszony addig nem állt fel, míg vőlegénye a székkel együtt fel nem emelte. Innen is látszik, hogy a sárközi nép babonás volt és tiszteletben is tartotta ezeket a szokásokat, például régen az esküvő napján a menyasszony és a vőlegény csizmájába régi ezüstpénzt tettek, hogy rontásba lépve ne árthasson nekik. (A hangsúly itt nem az ezüstön van, hanem azon, hogy a pénzen Szűz Mária képe legyen található).

Alsónyéken a menyasszonyt a kémény alatt öltöztették fel. „A középső pöndőmet fordítva adták rám, meg fokhagymát tettek a cipőmbe. Mindkettőbe. A bal cipőmbe meg élesztőt is tettek, hogy meg ne rontsanak.”

Templomba menet a menyasszonynak meg kellett számolnia a kéményeket. Azt tartották, hogy ahány kéményt számlált, annyi évig nem lesz gyermeke. Aki ezt elmulasztotta megtenni, a hiedelem szerint rengeteg gyermeket fog szülni. Mint tudjuk a Sárközben az „egyke” volt divatos, hiszen így nem oszlott szét a vagyon.   

Menyasszony öltöztetés

A rendezvényen nyíltan történik ruhamagyarázattal.
Hagyományosan: mindig öltöztető asszonyok végezték és az idősebb nőrokonok. Nem az anya és nem az anyós! Az első szobába székre állították, és úgy öltöztették a menyasszonyt, aki ki sem ment a gangra csak a szobában várta a kikérést.
Ezt a vőfély tette meg, miután elbúcsúztatta a leányt szüleitől és a pajtásaitól.

A vőlegény ruhája   

A lábán rámás csizma, és csizmanadrág van. Felül vitézkötéses kabát bokrétával és jegypántlikával és sárközi rostos nyakkendő főkötő hímzéssel. A fején pántlikás rozmaringos kalap.
Éjfél után leveszik a bokrétát, a jegypántlikát, és a pántlikás kalapot és átöltözik egy mellényes férfi viseletbe. Az öltözéket a feleség szülei veszik.

Érdekesség, hogy a Sárközt alkotó települések lakói kialakították saját egyedi jegyeiket az alapvetően egységes sárközi viseleten belül. Pontosan felismerhető volt a  decsi, az őcsényi vagy a alsónyéki leány. Az őcsényiek a decsiekkel ellentétben kívül hordták a bőinget, röpikét (blúzt). Mivel az kilátszott a szoknyából, az alsó szegélyét is csipkével díszítették. Az alsónyékiek pedig a felső viseletet megtoldották egy díszes, szűk mellény hordásával.
 

Vőfély

A vőfély feladata volt régen, hogy a vőlegényt felkészítse a házaséletre. Pántlikás, ternókendővel díszített vőfélybottal rendelkezik. Menyecsketáncnál az ő tisztsége elsőnek kezdeni a táncot és árulni az újasszonyt.

Táncok   

Százszoknyás karikázó: Kifejezetten rendezvényi elem, mely hagyományteremtő jelleggel második alkalommal volt látható 2002-ben. A Sárközi Lakodalom főnapján a menyasszony öltöztetés és kikérés után következik ez a látványos tánc.
Különlegessége, hogy valóban 100 szoknyát mozgat meg a hagyományos sárközi karikázó. Az öt sárközi település néptánc együtteseinek lány- és asszonytagjai adják közösen a tánc résztvevőit, mintegy jelképezve a Sárköz egységét, a települések összetartozását.
 
Újmenyecske tánca: Éjfélkor pénzért, ajándékért táncoltatták a menyasszonyt a vőfély segítségével.   

Szakácstánc: A vőfély bevezette a bekötött kezű főszakácsot, s adakozásra szólítja fel a násznépet, hivatkozik a szakács égési sebeire. A munka alól felszabadult asszonyok konyhai eszközeikkel hatalmas zajt csapva féktelen mulatozásba kezdenek.   

Seprűtánc: Mikor a lányok és a menyecskék lassacskán hazamennek, akkor járják ezt a táncot, amelyben női partner helyett seprűvel járta egy-egy ügyesebb férfi.   

Vacsora

A vacsora húslevessel kezdődik, kockatésztával, a levesben egybe főzték meg a tyúkot. A leveshúst tormával vagy paradicsomszósszal ették. Másodiknak sertéspörkölt következett csipetkével és töltött káposztával folytatódott. Ezután kemencében sült tyúkot és disznót tálaltak fel kenyérrel. (A húst vagy bádogtepsiben vagy vaslábasban sütötték.) Végül hosszú kalács (diós, mákos), rétes (túrós, meggyes, szőlős, diós, mákos, lekváros) és kuglóf zárta a sort. A készítőben kerekkalács és baromfipörkölt vagy birkapörkölt volt. Hívógatókor elmondták, hogy kit mire hívnak. Például tyúkpucolásra, csipetkegyúrásra, edénymosogatásra.

Tyúkverő

Az új párt kíséri haza a násznép. Egy tyúkot berúgattak pálinkával, kitették az útra, és az emberek körbetáncolták, közben bottal ütötték, hogy jobban rikácsoljon. Végül felkapták és hazavitték, majd másnap abból főztek pörköltet az új párnak.   


A lány menyecskeruhában ment el vasárnap a templomba. Általában a lakodalom utáni vasárnapon az új asszony szűkebb körű rokonság előtt bizonyította főzni tudását, másutt viszont a rokonok hívták meg az ifjú párt. Második vasárnap ahhoz a szülőhöz mentek, akitől eljöttek lakni, utána pedig vasárnaponként mindig más és más rokonhoz mentek bemutatkozni.    
 


(Forrás: Őcsény település honlapja, Irodalmi forrás: Sárközi népszokások)