I. István királyunk által hozott törvények még a korábbi értékeket - a törzsi tulajdon szentségét és az igazságosságba vetett hitet tükrözték. Így legjellemzőbb büntetési formája a kártérítés volt. Előfordultak csonkolásos megtorlások is, de a legtöbbször a sértett kiengesztelése volt a retorzió. Halál csak karddal elkövetett gyilkosságért és a király megsértéséért járt.

Visszatérő motívum most is Magyarországon, hogy régen minden jobb volt, volt még tekintélye a rendőrnek, pláne a csendőrnek. A múltba révedő rendpárti nosztalgia évezredes hagyomány Magyarországon. Amikor a középkori királyok új törvényt hoztak, akkor előszeretettel hivatkoztak arra, hogy ezek valójában nagyon régi, valószínűleg István-korabeli törvények, csak valahogy elfelejtődtek.

A sikkasztók ellen

Mostanában visszatérő vád a hatalmon lévő politikusokkal szemben, hogy akár országos, akár helyi erősség, előszeretettel lop a közösből. Eleink sem lehettek sokkal erkölcsösebbek, mert István törvényei többször is foglalkoznak a sikkasztással, pedig BKV-ról például még szó sem volt.

"Akarjuk azt is, hogy valamint másoknak adtunk hatalmat az ő javaikat birniok, ugy a mi javaink is, vitézeink, szolgáink, és valamelyek a mi királyi méltóságunkhoz tartozandók, épségben maradjanak. És senki valamit azokból el ne ragadjon vagy sikkaszszon, se valaki az elől mondottakban a maga számára kedvezést keresni ne merészeljen” – áll az első magyar törvénykönyvben. A sikkasztók büntetése általában az volt, hogy vissza kellett adni az ellopott javakat, és még kártérítést is kellett fizetniük. Ennek mértéke ispánok (ők a helyi közigazgatás vezetői voltak) esetében az ellopott érték kétszeresére rúgott.

Kártérítés volt a legjellemzőbb büntetés

A kártérítés visszatérő eleme az első magyar törvényeknek. Börtön még nem volt, ezért a legtöbbször a károsultak kiengesztelése lehetett a megtorlás. Aki nem tudta visszaadni az ellopott javakat, azt eladták szolgának, és így az utána befolyó pénzből lehetett kártalanítani a meglopottat.

Kártérítést fizethetett a gyújtogató is (és még 16 tinót fájdalomdíjként). Kártérítést fizethet az a férfi is, aki más szolgálólányát teherbe ejtette és a nő belehalt a szülésbe. Ha nem halt bele a szülésbe, akkor a csábítót csak megvesszőzték és a haját vágták le. Kártérítés járt az elrabolt és liliomtiport szabad lányok szüleinek is.

A kártérítéseket néha pénzben, de a legtöbbször tinóban (ökörborjú) határozták meg. Ahogy most is figyelembe veszi a bíróság pénzbüntetések kiszabásakor a tettes anyagi helyzetét, úgy már István idején is többet fizethettek a gazdagok. A feleségét meggyilkoló főuraknak például 50 tinót kellett adniuk elhunyt hitvesük családjának, a vitézeknek 10 tinót, míg a legszegényebb szabadoknak csak 5-öt.

Három csapás ezer éve

A Fidesz és az igazságügyi minisztérium is kedvelt 2009-es vesszőparipája volt a visszaesők szigorúbb büntetése. Az ötlet annyira nem új, hogy már Szent István is bevezette, a „három csapás” elve többször is visszatér az első magyar törvényekben. Például ha egy szolgát lopáson értek, akkor első alkalommal levágták az orrát. Másodiknak a fülét, és csak az orratlanul-fületlenül is visszaesőket végezték ki.

A boszorkányságon kapottaknak is volt három dobása. Először böjtölni kellett, másodszorra már három szégyenjelet égettek az elkövető bőrébe, és aki még ezután is boszorkánykodott, azt külön bíróság elé vitték.

Nem vitt el mindenkit a hóhér

Horn Gyula, a Jobbik és Hack Péter is visszaállította volna az elmúlt másfél évtizedben a halálbüntetést Magyarországon, de ezt nemzetközi egyezmények tiltják. Azt gondolhatnánk, hogy a középkorban könnyen kerültek hóhérkézre a bűnözők, de ez nem így volt. A karddal gyilkosságot elkövetőkre ugyan halál várt, de a más eszközzel gyilkosságot elkövető megúszhatta 110 arany kifizetésével (ez igen jelentős vagyon volt akkoriban, a véletlen gyilkosság után csak 12 aranyat kellett fizetni). A kard általi gyilkosság mellett csak egyetlen bűntényért járt biztos halálbüntetés, ez pedig a király rágalmazása volt.

Adják ki a sértett családjának

Az önbíráskodás is népszerű témája 2009-nek. A tolvajok ellen halálos erejű árammal védekező gazda, az önvédelmi csoportokat felállító romák történetei mellett a politika is sokat foglalkozott a témával, még Draskovics Tibor igazságügyi miniszter is büszkén jelentette be, hogy az önvédelem lehetőségeit kibővítették az idén. Ezer éve bizonyos esetekben a sértett bosszút is állhatott. Például aki mágiát alkalmazva megrontott valakit, azt kiadták a sértett családjának, hogy bánjanak el a rontóval belátásuk szerint.

István törvényei nagyjából illeszkedtek a korabeli nyugati jogrendekhez, elsősorban német példák alapján születtek – ahogy a legutóbbi rendszerváltás utáni közjogi berendezkedés is német mintát követ. A magyar sajátosságoknak leginkább a kereszténységre kényszerítés eszközei feleltek meg. Eszerint például a mise közben beszélgetőket nyilvánosan megostorozták, a misét ellógókat megvesszőzték és megkopasztották, a vasárnap dolgozóktól pedig elvették állataikat és szerszámaikat.

Forrás: Index

Stróbl Alajos: Szent István szobra a Halászbástyán

A korábban I. Istvánhoz kötött augusztus 20-át 1948-tól az új kenyér, majd az alkotmány ünnepeként vezették be a köztudatba. A jelenség magyarázata, hogy a kommunisták meg akarták fosztani az ünnepet katolikus múltjától és ettől független, a többség számára elfogadható megnevezést kerestek. Először az új kenyér ünnepe bukkant fel. Az elfelejtett aratóünnepségek propagálása nem a kommunisták ötlete, már a 20. század legelején mozgalom indult a népszokás érdekében. Az új kenyér kifejezést a Horthy-rendszerben is használták, ez sem volt újdonság. Azonban akadt egy jelentős különbség a korábbi és a kommunista gyakorlat között: míg az elődök az új kenyér elnevezést kiegészítésnek szánták, addig a Rákosi-diktatúra az ünnep átformálására használta, az elnevezést kötelezővé tette.

A diktatúra saját gyártású elnevezése az alkotmány ünnepe. 1949-ben lépett életben a legfőbb törvény, s mivel az elnevezés saját fejlesztés volt, a hatalom birtokosai előnyben részesítették az új kenyérrel szemben.

Többféle verziója alakult ki: az alkotmány évfordulója, az alkotmány napja vagy akár a népi hatalom ünnepe. A hetvenes években új divat ütötte fel a fejét: augusztus 20-át hármas ünnepként jellemezték, a fent említett két elnevezés mellett újból megjelent István király neve is. Első királyunk és munkássága több formában köszönt vissza, a leggyakoribb az államalapítás kiemelése volt. A fenti sorokban viszont megbújik egy másik új szereplő: a semleges augusztus 20. elnevezés.

A rendszerváltás után megmaradt a sokszínűség, az alkotmány ünnepe talán a legmegkopottabb a sorban, helyette Szent István személye kapott újból jelentőséget. Azért az ezredforduló vége is tartogatott egy – ez idáig utolsó – újítást, megszületett a Szent Korona ünnepe, bár használata nem tudott valódi gyökeret verni.

Forrás: EgerszegInfo