Péntektől interneten is alá lehet írni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést – közölte Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

A digitális aláírási ív nemzetiregiok.eu címen érhető el a „Támogatom” fülre kattintva. Az internetes felület lehetővé teszi, hogy ki-ki kiválassza, az állampolgárságának megfelelő adatlapot, és az adatszolgáltatás nyelvét. Az aláírási ív helyes kitöltése után a honlapon megjelenik a köszönet a támogatásért és az aláírási nyilatkozat azonosító kódja. Az internetes felületről egy kattintással letölthetők az aláírás azonosító adatai.

Forrás: https://www.hirmondo.ro/romania/elkezdodott-a-nemzeti-regiokrol-szolo-europai-polgari-kezdemenyezes-online-alairasgyujtese/

Közvetlen demokrácia és uniós polgári kezdeményezés

A demokrácia első modellje, az antik görög demokrácia közvetlen demokrácia volt: ez azt jelentette, hogy a nép, azaz a szabad athéni polgárok közösen hoztak meg majdnem minden döntést. Ez azonban Periklész aranykora után (Kr.e. V. század) nagyon hamar felbomlott.

A felbomlás okai fontosak, hogy megértsük a közvetlen demokrácia mai lehetőségeit és eszközeit: az athéni agórára egyszerre 5-6000 ember fért be, és ez túl nagy tömeg volt ahhoz, hogy megfelelő vitákat lehessen lefolytatni, olyanokat, amelyekben a kérdések a közös érdekek kiegyensúlyozó látószöge alá kerülhetnek. Az eredmény a népgyűlés (ekklészia) gyors polarizálódása, a gazdagok és szegények közötti ellentét kiéleződése, az "osztályharc" demagógiája lett. Az sem vált a közvetlen (népgyűléses) demokrácia előnyére, hogy athéni polgárt havi 3-4 népgyűlésre hívták, és ezzel jelentős mértékben a politika, a közügyek rabjává tették, szenvedélyessége – mint Giovanni Sartori írja a demokráciáról szóló híres könyvében – a politika területére tevődött át, és mindez a gazdaság sorvadásához vezetett.

A modern korban a demokrácia újraalakításának a kerete már nem a városállam, hanem a területi állam lett. Ebben a keretben peddig már nem volt lehetséges a közvetlen demokrácia (az agóra-tanácskozás), helyébe a képviseleti demokrácia lépett, amely a parlamenti döntéshozatalt állította a népi döntéshozatal helyébe. Persze, ennek alapja az volt, hogy a demokratikus választások intézményének bevezetésével a parlamentek maguk váltak "népképviseletté".

A közvetlen demokrácia a XX-XXI. században jelentősen visszaszorult a modern államokban, a demokrácia modern felfogása a képviseletet helyezi a középpontba.

Ekkor a közvetlen demokráciának – pontosabban: a "nép" közvetlen beavatkozásának a politikai döntéshozatalba – a modern képviseleti rendszerekben három intézményes formája alakult ki. Ezek: a) a népszavazás (országos vagy helyi); b) a népi kezdeményezés; c) a visszahívás. Olyan intézmények, eljárások ezek, amelyeknek a célja: lehetőséget biztosítani a képviseleti demokrácia hibáinak ellensúlyozására.

Közülük a népszavazás a legelterjedtebb intézmény, mely lehetővé teszi, hogy a választópolgárok közvetlenül szavazzanak meghatározott politikai vagy törvényhozási kérdésekben. Annak érdekében, hogy a népszavazás eredménye legitim legyen, rendkívül fontos, hogy a kérdés lehetőleg a legegyszerűbb és legegyértelműbb megfogalmazást kapja (hogy minden választópolgár lehetőleg ugyanazt értse rajta), ezért a népszavazásra bocsájtandó kérdés megfogalmazása körültekintő szabályozást igényel. Ebből következik, hogy vannak kérdések, melyek népszavazásra való bocsátását az alkotmány vagy törvények tiltják. A népszavazás kiírásáról az alkotmányok és törvények rendelkeznek; ezek határozzák meg – például –, hogy mely kérdésekben kötelező a népszavazás, és melyek azok, amelyekben kiírása mérlegelés tárgya lehet. Eredményük kötőereje tekintetében pedig a népszavazások lehetnek ügydöntőek vagy konzultatívak.

Nincs egységes fogalomhasználat. A népszavazás fogalma helyett használják még a referendum és a plebiszcitum kifejezéseket is. A plebiszcitum kifejezés jobbára akkor használatos, ha a szuverenitás megváltozása (pl. egy terület hovatartozása) vagy a kormányforma/államforma megváltoztatása a kérdéses ügy. A referendum viszont inkább gyűjtőfogalom-jellegű.

A népi kezdeményezés (iniciatíva) esetében a közvetlen demokrácia arra irányul, hogy az állampolgárok kezdeményezhessék (természetesen megfelelő számú aláírás összegyűjtésével) valamely kérdés napirendre tűzését és megtárgyalását a törvényhozó testületekben. Ez szintén körültekintő szabályozást igényel, amely az aláírásgyűjtő ív formájára, hitelesítésére, az aláírásgyűjtés bejegyzésére, időtartamára, valamint a hiteles aláírások azon számára vonatkozik, amely szükséges ahhoz, hogy a népi kezdeményezés tárgyát a törvényhozó testület megtárgyalja. Az egyes országok gyakorlata ebben is szerteágazó.

A visszahívás intézményét – mellyel az állampolgárok megfelelő számú aláírás összegyűjtésével szavazást kezdeményezhetnek valamely megválasztott tisztségviselő hivatalból történő eltávolításáról – a parlamentáris rendszerekben általában nem alkalmazzák.

A politikatudomány álláspontja szerint a népszavazás alacsonyabb rendű eszköze a politikai döntéshozatalnak, mint a parlament; a közvetlen demokrácia pedig inkább kiegészítő és korrekciós eszköze a képviseleti demokráciának. Egyesek szerint a közvetlen demokrácia eszközei instabilitást okoznak a demokratikus működési rendben. Európa nemzeti régiói nézőpontjából azonban azt kell megállapítanunk, hogy a közvetlen demokrácia instabilitást, változást generáló hatása stratégiailag is fontos lehetőség, mert eszközt ad a kívánt közjogi változások (autonómia, önkormányzatiság) eléréséhez. Az instabilitáson itt tehát inkább "átmenetet" kell értenünk, a közjogi keretek alapvető átalakulását, amelyben a közvetlen demokrácia eljárásai kerülnek előtérbe. Erre vonatkozóan érdemes a magyar alkotmánybíróság egy fontos megállapítását idézni, amely szerint "a közvetlen hatalomgyakorlás a népszuverenitás gyakorlásának kivételes formája, amely azonban kivételes megvalósulása eseteiben a képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll".

Az Európai Unió, érzékelvén, hogy a többszintű európai kormányzás bürokratizmusa az uniós polgárok szemében a demokrácia hiányaként és a kormányzás illegitim jellegeként jelenik meg, szintén a közvetlen demokrácia korrekciós eszközével próbál változtatni ezen.

Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni Szerződés Szerződés vezette be első ízben, éspedig a következőképpen: "legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség". Ennek alapján született meg az az európai rendelet, amely szerint a kezdeményezést olyan polgári bizottság indíthatja el, amely legalább 7 olyan személyből áll, akik legalább 7 különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, és ha köztük európai parlamenti képviselők vannak, akkor ők nem számíthatók be a taglétszámba. A tagállamonkénti legalacsonyabb támogatói számot az adott ország európai parlamenti képviselőinek a száma alapján állapítják meg (a megválasztott EP-képviselők számának 750-szerese).

A támogatói nyilatkozatok gyűjtése előtt a szervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, az Európai Bizottság által létrehozott online nyilvántartási rendszerben. Az így bejegyzett kérelemre a Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell, és elutasíthatja a kérelem bejegyzését, amennyiben fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak, nincs kijelölt képviselője; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása nyilvánvalóan kívül esik a Bizottság hatáskörén, azon a hatáskörön, hogy a Bizottság a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusokra nézve javaslatokat nyújtson be; c) nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) nyilvánvalóan ellentétes az uniós értékekkel. A nyilvántartásba vétel után a szervezők kérhetik, hogy az általuk javasolt kezdeményezés az EU más hivatalos nyelvein is nyilvántartásba kerüljön.

A támogató nyilatkozatok gyűjtése papír- vagy elektronikus formátumban történik, a támogatási nyilatkozat mintáját az egyes tagállamok eltérő módon szabályozhatják. A begyűjtött támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el, ezeknek 3 hónapon belül kell kiállítaniuk az igazolást az érvényes nyilatkozatok számáról.

Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésük a Európai Bizottsághoz, amelynek szintén 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A Bizottság – megindokolt döntéssel – lényegében három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol, mely az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament elé kerül; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést.

Látható, hogy az uniós polgári kezdeményezéseknek elég nehéz tartalmi és procedurális korlátokkal kell megbírkózniuk. Mindazonáltal a "nemzeti" régiók nézőpontjából hasznos eszköznek bizonyulhatnak a sajátos hatáskörök elismertetésében, amennyiben sikerül ezt a kérdést közös európai kérdésként megfogalmazni.

Európai eszközökkel a nemzeti régiók jogaiért

A Székely Nemzeti Tanács már megalakulásakor leszögezett két fontos dolgot:

1. Egyetlen célja Székelyföld autonómiájának a kivívása.

2. E cél megvalósításáért kizárólag a jog és a demokrácia eszközeivel fog élni.

Az első perctől világos volt, hogy a cél eléréséhez szükség lesz a külpolitika eszközeire is, élnünk kell a nemzetközi szerződések és szervezetek adta lehetőségekkel is. Már 2008 elején határozat született arra nézve, hogy a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményez egy uniós szintű szabályozást az Európai Unióban élő, szülőföldjükön őshonos, számbeli kisebbségben élő népek és népcsoportok jogaira vonatkozóan, különös tekintettel az önrendelkezés jogára. Ez a határozat kimondta: "Ennek a szabályozásnak az Európa Tanács 1201/1993, 1334/2003, 1811/2007 számú ajánlásaira, a Regionális Autonómia Európai Chartájára, az Európa Parlament uniós állampolgárságra vonatkozó 1991. november 21.-én elfogadott határozatára kell épülnie, és nemzetközi standardként kell kezelnie mindazoknak az egyéni és kollektív jogoknak az elismerését, amelyeket az Európai Unió tagállamai eddig általánosan elfogadtak."

A Lisszaboni Szerződés megkötése után természetes volt számunkra, hogy amint arra a konkrét lehetőség megnyílik, élni fogunk a polgári kezdeményezés lehetőségével, megtalálván ehhez a partnereket Európa-szerte. Ebből a célból született a tanács 2011. júniusi ülésén az a két határozat, amelyek közül egyik feltérképezi a potenciális szövetséges nemzeti régiókat, kimondva, a kezdeményezés alapelvét: Európai népei egyenlőek, a másik pedig túl azon, hogy kimondja: a Székely Nemzeti Tanács élni kíván az Uniós polgári kezdeményezés lehetőségével, rögzíti azt is, hogy konkrétan mi a kezdeményezés tárgya.

Ezt a témát részletezi az a két tanulmány is, amely itt és itt olvasható.

Tudatában vagyunk annak, hogy az európai nemzeti régiók összlakossága bár igen jelentős, ennek ellenére nem lesz könnyű összegyűjteni az egy millió aláírást. Számos önkéntes munkájára lesz szükség ehhez.

Ha ön egyetért céljainkkal, ha úgy érzi, hogy szűkebb hazája, de egész Európa érdeke is, hogy nemzeti sajátosságokat őrző régiói megerősödjenek, jogköreik bővüljenek, több önállósággal rendelkezzenek, hogy meg tudják őrizni történelmi hagyományaikat és mindeközben ne szenvedjenek gazdasági hátrányokat, és szerepet szeretne vállalni az aláírások összegyűjtésben, kérjük, töltse ki ezt a rövid adatlapot.

Munkatársaink majd meg fogják keresni és tájékoztatni fogják a tennivalókról.

Segítségét előre is köszönjük.

Marosvásárhely, 2012. IV. 21. A Székely Nemzeti Tanács nevében:
Izsák Balázs

A javasolt polgári kezdeményezés tárgyával, céljaival és hátterével kapcsolatos bővebb tájékoztatás

Az Európai Uniónak számos olyan régiója, illetve közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzete van, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a velük szomszédos területektől. A helyi többséget alkotó, vagy jelentős számban ott élő nemzeti közösségek, amelyek az adott tagállamban számbeli kisebbségben vannak, és az állam azokat kisebbségként kezeli, régi európai kultúrák, nyelvek őrzői, és jelentős forrásai az EU és a szélesebb Európa kulturális, nyelvi sokszínűségének. A továbbiakban ezeket a területeket nemzeti/etnikai kisebbségi régióknak, vagy még egyszerűbben nemzeti régióknak fogjuk nevezni.

Szükséges a nemzeti/etnikai kisebbségi régiók jogszabályban foglalt meghatározása, amelyhez az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke kontextusában is támpontként szolgálhat:

1. Az Európa Tanács 1811/2007 számú, „Régiósítás Európában” című ajánlása, amely 6. pontjában megjegyzi: az Európa Tanács legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek, és amelyek nem csupán régiók, de népek és társadalmak, ugyanakkor szembetűnő kollektív önazonossággal rendelkeznek attól függetlenül, hogy régióként, nemzetiségként, országként határozzák meg őket, ám nem alkották meg önálló államukat. Ennek ellenére látható megkülönböztető jegyekkel rendelkeznek, amelyek politikai akaratot jeleznek az önkormányzatiság elérésére;

2. A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről több rendelkezése, amely a „nemzeti kisebbséghez tartozó személyek által hagyományosan, vagy jelentős számban lakott területekről” beszél;

3. Az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának 11. cikke, amely kimondja: „Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek joguk van ahhoz, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges jogállással rendelkezzenek.”;

4. A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, amely a regionális vagy kisebbségi nyelv használatának területét úgy határozza meg, mint azt a földrajzi körzetet, „ahol ez a nyelv olyan számú személy kifejezési eszköze, amely indokolja a jelen Karta által előírt különböző védelmi és ösztönző intézkedések meghozatalát.”;

5.  Az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásának 16. cikke, amely kimondja: „a központi kormányzatnak megértéssel kell reagálnia, amikor a kisebbségi csoportok, különösen, ha számottevőek, és régóta élnek egy adott területen, nagyobb szabadságot követelnek saját ügyeik önálló intézésében.”;

6. Az EU-tagállamok közös alkotmányos hagyományai a Lisszaboni Szerződés 6. cikke értelmében és az Európai Bíróságnak, továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei, többek között a Hauer, a Nold illetve a Thimosev ügyben hozott ítéletek – ez utóbbiban a bíróság kifejti: „ethnicity has its origin in the idea of societal groups marked by common nationality, tribal affiliation, religious faith, shared language, or cultural and traditional origins and backgrounds”;

7. Az  Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke, amely előírja az Unió kulturális és nyelvi  sokféleségének tiszteletben tartását, Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását;

8. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 167. cikke, amelynek értelmében az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket.

Ezek a jelenlegi meghatározások, rendelkezések, állásfoglalások egyformán alkalmazhatóak a jogalkotói hatáskörökkel felruházott, autonómiát élvező régiókra, valamint olyan területekre, amelyek közigazgatási hatáskörökkel sem rendelkeznek, de megfogalmazták azt az igényüket, hogy az államon belül autonómiával rendelkezzenek.

A fentiekből le kell vonni azt a következtetést, hogy a „nemzeti/etnikai kisebbségi régió” (v. nemzeti régió) fogalma nem a jelen polgári kezdeményezés szervezőinek az újítása, a fogalom EU jogszabályban történő meghatározásának minden lényeges eleme adott, számos, a tagállamok által is elfogadott nemzetközi dokumentumban, amelyek tökéletes összhangban vannak az EU alapvető értékeivel és céljaival.

Az e területeken élő közösségek sajátos, történelmi gyökerű hagyományai, kultúrája, nyelve, vallása a társadalmi, területi kohézió olyan fontos eleme, amelyeket az EU kohéziós politikája nem mellőzhet. A kulturális sajátosságok kihatással vannak az adott régiók, illetve a tagállamok és az Unió gazdasági életére és fejlődésére, az Unió kohéziós politikája pedig meghatározó lehet eme régiók kultúrájának, ez által Európa kulturális sokszínűségének fenntarthatóságában, Európa kulturális sokszínűségét ugyanis éppen ezekben a régiókban fenyegeti a legtöbb veszély. Egyrészt a régióknak a tagállamokénál lényegesen kevesebb erőforrás áll a rendelkezésére, amelyet a sajátos, regionális kultúráik megőrzésére fordíthatnak, de őket veszélyeztetik leginkább azok a gazdasági változásokat kísérő spontán folyamatok is, mint amilyen a munkaerő vándorlás és az ezzel járó asszimilációs folyamatok. Ezeken túlmenően ki vannak szolgáltatva egyes tagállamokban a gazdasági diszkrimináció akár nyílt, vagy burkolt formáinak, amely az ott élő őshonos lakosság elvándorlását és a sajátos regionális identitás felszámolását célozza.

Ugyanilyen hátránnyal jár a nyelvi jogok bármilyen korlátozása, a régió saját nyelvének kiszorítása a gazdasági életből és általában a közéletből, a diszkrimináció más jogi, gyakorlati megnyilvánulása, ideértve az EU-politikákhoz és megvalósulásukat szolgáló Uniós pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó egyes tagállami eljárásokat.

Ezek a folyamatok ellentétesek az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében meghatározott alapvető értékekkel, és tevőleges jogalkotói kötelezettséget rónak az Unióra, amennyiben a Szerződés 3. cikke már nem csak azt mondja ki, hogy „az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét”, hanem ezen túlmenően azt is, hogy: „biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását.” Tehát a passzív jogalkotói magatartás, pusztán csak az Unió alapvető értékeinek tiszteletben tartása önmagában elégtelen a fenti folyamatok megállítására és az Unió politikáinak az alapvető európai értékek sérelme nélküli érvényesítésére.

Az Unió kulturális sokszínűségének tiszteletben tartását a kötelező jogi erőre emelkedett Alapjogi Charta 22. cikke is megerősíti: Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.” Az Európai Unió működéséről szóló szerződés pedig 19. cikkében ugyanakkor kimondja: „A Szerződések egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.”

A régiók egyenlőségéért indított polgári kezdeményezésnek hármas célja van. Egyrészt az Unió kohéziós politikája fontos szerepet tölthet be a fentiekben megfogalmazottak valóra váltásában, és a régiók közti egyenlőség szavatolásának fontos eszköze lehet a nemzeti régiók tekintetében is, ha ezt egy külön jogszabály szavatolja, másrészt minimális elvárásként fogalmazható meg, hogy maga az Unió kohéziós politikája ne sértse az EU általános jogelveit, céljait, Európa kulturális sokszínűségét a nemzeti régiók nem megfelelő kezelésével. Ezeken túlmenően a nemzeti/etnikai kisebbségi régiók társadalmi, területi kohéziójában rejlő addicionális gazdasági potenciál megfelelő kohéziós politika mellett felszabadítható, és gazdasági erőforrássá változtatható az adott régiók hasznán túl a tagállamok és az Unió egészének javára.

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 174. cikke kimondja: átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Unió úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze. Az Unió különösen a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.

A továbbiakban a 174. cikk kitér arra, hogy az érintett régiók közül kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók.

A 174. cikk példaként hat kategóriáját sorolja fel azoknak a régióknak, amelyek az Unió kitüntetett figyelmét élvezik kohéziós politikájának valóra váltásában. A megfogalmazás azonban nem kizárólagos, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy a régióknak ez a sora egy külön jogszabályban kiegészüljön más kategóriákkal, így a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező, - azaz a nemzeti/etnikai kisebbségi - régiókkal. Az Uniónak kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy lakosságuk jelentős arányát vagy éppen többségét egy őshonos európai kisebbség képezi, amely ott saját, történelmi gyökerű kultúrát teremtett.

Szigorúan meg kell tiltani eme régiók hátrányos megkülönböztetését, beleértve a diszkrimináció burkolt formáit is. Biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét az Unió strukturális alapjaihoz, minden más EU alaphoz, forráshoz, programhoz. Semmiképpen nem fordítható az Unió kohéziós politikája nemzeti, nyelvi, kulturális jellegzetességeik felszámolására, vagy gyengítésére, semmiképpen nem tehetők az Unió gazdasági eszközei és céljai kisebbségellenes politikák akár közvetett eszközeivé. Így például az Unió politikái és pénzeszközei nem használhatóak az adott régiók nemzetiségi összetételének, regionális identitásának, kulturális arculatának megváltoztatására, olyan foglalkoztatás-politikák támogatására, amely más kultúrájú és nyelvű munkaerő betelepedését mozdítaná elő. Az ilyen gyakorlat ellentétes a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásával, közös alkotmányos örökségével is.

Ennek megfelelően a NUTS régiók kialakításánál tekintettel kell lenni a nyelvi, nemzetiségi, kulturális határokra, a régióban többséget alkotó, vagy jelentős arányban élő  őshonos nemzeti közösségek akaratára, amely a NUTS régiók kijelölését megelőző népszavazáson nyilvánítható ki.

A statisztikai célú területi egységekre vonatkozó 1059/2003/EK számú rendelet előírása is kimondja, hogy a NUTS területi egységek kialakításánál figyelembe kell venni a társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális körülményeket is. Szükségesnek tartjuk, hogy ezt az előírást, a nemzeti régiók védelmében hozott jogszabály egyértelműen és határozottan megfogalmazza, a tagállamok vállalt kötelezettségeivel és az Unió alapvető értékeivel, valamint az Unió kohéziós politikájának céljaival összhangban.

Az Unióban több olyan nemzeti régió van, amely széleskörű jogalkotói hatáskörrel rendelkezik. Ezek önállóságuk révén képesek sajátosságaikat gazdasági erőforrássá tenni. Sem az Unió kohéziós politikája, sem a tagállamok gazdaságpolitikája nem működhet a „fűnyíró elv” alapján. Ha egy nemzeti régió képes az önszerveződés képességének, a saját kultúrába gyökerező munkaerkölcsnek, a regionális hagyományoknak köszönhetően magasabb életszínvonalat kialakítani, akkor azt a regionális kultúra részeként kell kezelni, semmiképpen nem szabad sem korlátozó intézkedéseket hozni, vagy többletadókat kiróni rájuk. Ez aláásná az Uniónak azt az addicionális növekedési potenciálját, amelyeknek épp ezek a régiók a forrásai. Tekintettel kell lenni arra, hogy számos ilyen, EU tagállamban létező, széleskörű önigazgatási joggal felruházott régió fejlődési eredménye mutatja, hogy az államon belüli autonómia az adott népcsoport fejlődésén túl, gazdasági, kulturális többletet nyújtott az adott tagállamnak és az EU egészének is. A nemzeti/etnikai régiók általános, Európai Uniós meghatározása és jogi, intézményi kerete olyan addicionális előnyt kínál az EU egésze számára, mely más módon ma nem biztosított.

A nemzeti régiók többségi közösségei: népek. Következésképp a nemzeti régiók népek hazái, akárcsak Európa országai, és ennek megfelelően kell kezelni őket. Semmiképpen nem kezelhetők gyarmatként, kizsákmányolásuk bármilyen, akár rejtett formája is ellentétes az Egyesült Nemzetek alapvető értékeivel, így az Európai Unió értékeivel és céljaival is.

Emlékeztetünk arra, hogy az Egyesült Nemzetek népei, az ENSZ alapokmányában hitet tesznek a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig kimondja: „Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.” Az emberi jogok egyetemességéből következik, hogy ez a jog a kisebbségekhez tartozó személyekre is kiterjed, függetlenül attól, hogy a közösségeket, amelyhez tartoznak régióként, nemzetiségként, vagy országként határozzák meg.

Számos olyan nemzeti régió van, amelynek nyelve nem tartozik az Unió hivatalos nyelvei közé. Az ilyen nyelvek (katalán, baszk, korzikai, breton, walesi, skót. fríz, stb.) régi, hagyományos európai kultúrák hordozói, semmiképpen sem kezelhetők másodrendű nyelvekként. Hozzátartoznak Európa kulturális sokszínűségéhez, hátrányos megkülönböztetésük nem megengedett. Ennek jegyében egyes nyelvek a Szerződés hivatalos nyelvévé is válhatnak, az EUSZ 55. cikke értelmében: "E szerződés a tagállamok által meghatározott bármely további olyan nyelvre lefordítható, amely egy adott tagállam területének egészén vagy egy részén a tagállam alkotmányos rendjének megfelelően hivatalos nyelv."

Az európai gazdasági életben, az Európai Unió intézményeiben ugyanaz a jogállás illeti meg őket, mint a tagállamok hivatalos nyelveit.

A kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában című EP állásfoglalás a 44. cikkében kimondja: az Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy különös figyelmet kell fordítani a nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek csoportjaira, és felszólítja a Bizottságot, valamint a tagállamokat arra, hogy őket a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelmét Szolgáló Európai Keretegyezményben és a fent említett hágai és lundi ajánlásokban lefektetett elvekkel összhangban kezelje.”

Ugyanez az állásfoglalás 45. cikkében úgy ítéli meg, „hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek problémái kezelésének a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvein alapuló döntéshozatalban történő hatékony részvétel az egyik leghatékonyabb módja, az Unión belüli legjobb gyakorlatot követve”. A 46. cikk ugyanakkor kiemeli, hogy a “hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek olyan különleges szükségleteik vannak, amelyek eltérnek az egyéb nemzetiségi csoportokéitól, illetve, hogy magának az Uniónak megfelelőbb módon kell ezeket a szükségleteket figyelembe vennie.”

Mi, a régiók egyenlőségéért indított polgári kezdeményezés szervezői és támogatói messzemenően egyetértünk az Európai Parlamentnek ezzel az állásfoglalásával, és csatlakozunk a Bizottsághoz és a tagállamokhoz címzett felszólításhoz, igényeljük, hogy a Bizottság által megalkotandó jogszabály tegyen eleget az állásfoglalásba foglalt igényeknek. Üdvözöljük az ez irányba mutató szerény lépéseket, ideértve az EU AJÜ által közzétett Migránsok, kisebbségek, oktatás című dokumentumot, mely külön fejezetet szentel az őshonos és „bennszülött” nemzeti kisebbségeknek (The Educational Situation of National Autohtonous and Indigenous Minorities).

Úgy véljük, hogy a régiók egyenlősége és a regionális kultúrák fenntarthatósága érdekében Európa nemzeti régióinak gazdasági lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális és más EU alapokhoz, forrásokhoz, programokhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

Ezek a garanciák a fent idézett állásfoglalással és az érintett közösségek akaratával összhangban a regionális önkormányzás többlethatáskörrel felruházott intézményei lehetnek, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük, hogy a régió nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságai, regionális identitása fenntartható legyen.

A jogszabálynak ki kell mondania azt is, hogy a tagállamoknak maradéktalanul teljesíteniük kell a kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásaikat, ezek megsértése, nem teljesítése az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében felsorolt értékek megsértésének minősülnek és a 7. cikkben meghatározott eljárást vonják maguk után.

A megalkotandó jogszabálynak túl azon, hogy meg kell határoznia a nemzeti régiók fogalmát, a függelékben tételesen meg is kell neveznie azokat, figyelembe véve a felsorolt nemzetközi dokumentumokban foglalt kritériumokat és az érintett közösségek akaratát.

A jogszabálynak tartalmi szempontból az Európa Tanács 1201/1993, 1334/2003, és az 1811/2007 számú ajánlásaiban, a Helyi Autonómia Európai Chartájában, a Regionális Autonómia Európai Chartájában, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményben, az Európa Parlament uniós állampolgárságra vonatkozó, 1991. november 21.-én elfogadott határozatában, az Európai Parlament 2005/2008(INI) számú, A kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában című állásfoglalásában meghatározott értékekre kell épülnie, és ezek céljait kell követnie. Ezzel egy időben EU- és nemzetközi standardként kell kezelnie mindazoknak az egyéni és kollektív jogoknak az elismerését, amelyeket az Európai Unió tagállamai eddig általánosan elfogadtak, a közös alkotmányos örökséget, mégpedig abban az értelemben, ahogyan azt az Európai Bíróságnak a Hauer ügyben hozott ítélete meghatározta.

Izsák Balázs

Elfogadta a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága
                 Makfalván, 2012. augusztus 4.-én