A hazai adatok szerint a legalacsonyabb víz- és csatornadíj Debrecenben van, ahol a lakók 512 forintot fizetnek köbméterenként, Budapesten 568 Ft/m3 a két díj együtt.

Más városainkban még magasabb árakkal találkozhatunk. A National Geographic egyik tavaszi száma összehasonlító adatokat tartalmazott a világ összes tájáról.  Az összesítés szerint a világ legmagasabb vízdíját Koppenhágában kell megfizetni: Dánia fővárosában ugyanis 3,4 USA-dollárba kerül egy köbméternyi víz.

A második legdrágább vizet szolgáltató város, nem más, mint a Duna-parti Budapest!

A kétmilliós magyar főváros 2,8 dollár/m3-es vízdíja megelőzi a skóciai Glasgow-t, Berlint, de még a 9 milliós New Yorkot is! A balatoni és a velencei pár száz, vagy pár ezer lakosú települések lakosságának kiszámlázott vízdíj azonban lényegesen felülmúlja a világvárosok vízdíját is! Ugyanis míg a magyar tenger partján élőknek 2,20 USA-dollárt kell fizetniük a vízért köbméterenként a DRV-nek, addig például a 22 milliós Pekingben csak 2 centet. Az állam azonban másutt a világon mintha jobban beszállna a vízdíj-támogatásba. Rómában csak fél dollár egy köbméter víz, a Nyugat-afrikai Dakarban a 0,2 dollár is magasnak számít, de ebből a pénzből elvezetik a vizet a szegénynegyedekbe is. A homoktenger közepén felépített etióp fővárosban, Addisz-Abebában 0,09 centet, Kairóban pedig csak 0.03 centet kell kifizetni az embereknek a szolgáltatóknak.

Magyarországon a vízművek részleges magánosítása már a kilencvenes évek elején elkezdődött. Elsőként a francia-izraeli Suez Environnement szerzett tulajdonrészt a Kaposvári Vízművekben. Később a német RWE-vel közösen megvásárolták a Fővárosi Vízművek negyedét, és 1997-től huszonöt évre megkapta a vállalatvezetési jogokat. A Fővárosi Vízművek részleges eladását sokan bírálták, mivel az a befektetőknek aránytalan hasznot hozott. A felvásárlók költségei ugyanis hamar megtérültek, ráadásul a főváros a szerződésben éves garantált menedzsmentdíjat ígért, akkor is, ha a Vízművek veszteséges volt.

Az Állami Számvevőszék számos szabály-, illetve jogsértést talált az eladási szerződésekben.

Több nagyváros tervezte bíróság elé vinni – vagy vitte is – az aránytalanul magas vállalatvezetési díjak ügyét. Magyarországon egyenlőre nem merült fel igény a britekéhez hasonló piaci vízgazdálkodást felügyelő hatóságra, amelynek felhatalmazása lenne megítélni, hogy mi számít elfogadható vállalatvezetési díjnak.

Nálunk a franciák és izraeliek nyomulnak

Magyarországon a már privatizált szolgáltatókat jelenleg két francia-izráeli cég Veolia Eau és a Suez Environnement uralja, a Dunától nyugatra főként a Suez, míg a keletre a Veolia vert tanyát.

A két cég egyébként a világ legnagyobb multinacionális víziközmű-szolgáltatója, ők ellenőrzik a globális vízpiac közel 40 %-át, összesen százötven országban vannak jelen.

Hazánkban a Suez Environnement Pécsen túl a Fővárosi Vízművekben, míg a Veolia Eau a Szegedi Vízműben, a Fővárosi Csatornázási Művekben, a Salgótarjáni Csatornaműben és az Érd és Térsége Vízi Közműben szerzett befolyást, de az érdekkörükön belül már bevásárolták magukat több tucat kisebb vízművállalatba is. A csepeli szennyvíztisztító átadása utáni díjemelési vitákat már meg sem említjük.

A pécsi vízműbotrány egyik szereplője szintén a Suez, akinek már gallföldön is komoly vitája adódott egy várossal. A pécsi ügy rögtön politikai síkra terelődött. Még a francia nagykövet is lobbizott a cég érdekében, holmi zavaros vállalkozói szabadságra hivatkozva. Sarkozy francia elnök pedig Bajnai Gordon akkori miniszterelnököt oktatta. De Bolíviát is megtisztelték jelenlétükkel, talán a cochabambai lázadás nem jelentett kellő figyelmeztetést. La Pazban megvásárolták a helyi vízszolgáltatót, és megkezdték a külvárosok közművesítését. De a főként indiánok által lakott El Altóban hiába szereltek vízcsapokat a házakba, az indiánok rendkívül takarékosan bántak a vezetékes vízzel, alig fogyasztottak. A Suez üzleti terve így veszélybe került, fogyasztás nélkül bevétel sem termelődött. A cég jelentős áremelésbe kezdett, mire a helyiek El Altóban is rövid időn belük az utcára vonultak. A probléma kapcsán a Világbank illetékese csupán annyit mondott, hogy az indiánoknak meg kellene tanulniuk vizet fogyasztani.

  Nekünk is védekezni kellene?

Aztán furcsa döntések születtek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-ben is. 2009 áprilisában ugyanis arról határozott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, hogy az egyes, állami kézben lévő regionális víziközmű-társaságokat „átalakítja”. E szerint az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV) vagyonkezelésébe adták volna a Tisza Menti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) és a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) állami tulajdonú üzletrészét. Az MNV akkori vezetője, Tátrai Miklós jelenleg előzetese letartóztatásban van, más ügyből kifolyólag, de az akkori elvek tetten érhetőek. Változást hozhat a vízvagyonnal való gazdálkodásban, hogy 2009 nyarán az Országgyűlés a nemzeti vízvagyon további magánosításának megakadályozása érdekében elfogadta az állami vagyonról szóló törvény módosítását, amely az öt magyarországi regionális vízművel kibővíti a tartós állami tulajdonban működő vállalkozások körét.

Tabon megelégelték a magas árakat, az év végével leválnak az állami tulajdonú DRV Zrt-ről és önálló szolgáltatót alapítanak.

“Már kész a leendő vízmű kft. társasági szerződése, most a vagyonról egyeztetünk a DRV-vel” - mondta Schmidt Jenő tabi polgármester. “Tizenkét fős dolgozói létszámmal számolunk, ehhez képest az adatok szerint most a díj 35 százaléka arra megy, hogy a DRV Zrt. óriási “vízfejét” el lehessen tartani, csak 75 százalék az üzemeltetési költség.

Erre alapozva döntöttünk úgy, hogy mivel a szerződésünk idén decemberben lejár a DRV-vel, januártól visszavesszük a rendszer üzemeltetését. Minden a miénk, a vízműrendszer, a kutak, a DRV ezt bérelte eddig tőlünk. Mi tehát kedvező helyzetben vagyunk, más település, melynek nincs saját rendszere, nem tud ilyen könnyen leválni a mamutcégről.”

Schmidt Jenő szerint 15-20 százalékkal is csökkenhet a fizetendő díj jövőre Tabon. “Hét éve nem emeltünk árat, most nyolcszáz forintnál tartunk, ennyi a víz és a csatorna együttes díja; ez hatszáz forintra is lecsökkenhet. Úgy kalkulálunk: ha a DRV-s vízfej miatt eddig kifizetett évi harmincöt-negyvenmillió forintnak csak a felét tudjuk megspórolni, már jól jártunk.”

A tabi polgármester szerint sürgető volna az állam beavatkozása az állami tulajdonú vízmű díjaiba, hiszen nyáron háromszorosára nő a lakosság száma a Balatonnál és az erre méretezett rendszerek fenntartását fizettetik meg a télen-nyáron ott élőkkel. Biztató, hogy ugyanezt szorgalmazza Winkler Tamás, a DRV Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója is.