A magyar Országgyűlés történetében február 20. ezentúl - "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" szóló törvényjavaslat kormánypárti elutasítása miatt - a Fidesz-KDNP morális csődjének és politikai züllöttségének napja. Február 25. pedig nemcsak a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hanem a Fidesz-KDNP kétharmados cinizmusának és álságos képmutatásának
a napja is.
Az utóbbi helyszínén, a Terror Háza előtt a kommunista
diktatúrák bűnöseinek megnevezését követelték, a terrort végrehajtó
szervezetek és tagjaik megbüntetését. Nem volt hiány jelszavakban most
sem: "A múltat be kell vallani!", "Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!"
Orbán Viktor miniszterelnök, divatos lila sállal a nyakán, lila gőzös
tekintettel és szégyenérzet nélkül nézett a zemberek szemébe: miféle
ellentmondás lenne itt? Ott azt mondtuk, itt ezt mondjuk. Megtehetjük.
Erre kaptunk felhatalmazást.
Diktátorbán annyira hozzászokott a párt- és
kormányszintre emelt hazudozásaihoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit
hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül.
Valóságellenes kommunikációja
egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a
politikai giccs felé viszik hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását.
Mégis őt dicséri Schmidt Mária, a Terror Háza milliárdos, "züllött" (az
utóbbi jelzőt egyik kritikusától kapta) SZDSZ-beütésektől terhelt
főigazgatója, Heltai Péter
volt Securitate-ügynök
("Hegel") barátja és házbeli foglalkoztatója, s tapsol a kivezényelt
birkanép is, mert már rég nem tudja követni, mi is történik körülötte a
nyálkás és alantas cigánykodásban.
Orbán Viktor júdási kézcsókja
Többször leírtuk már e hasábokon, most mégis
megismételjük: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai
elit elmulasztotta az ügynökügyek teljes körű, a társadalom számára
megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett
állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat
gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a
jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a
zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a
hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a
közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik
négyévente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt
igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és
előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az
információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a
politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában.
Nem véletlen, hogy a
hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak
vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak
menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs
szankciójuk a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik
az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel-adás.
Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a
lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás
elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében.
A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték
elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs
monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez
is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját,
eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs
kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan
és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt
kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb
lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk.
A politika ígérget, majd gyáván meghátrál
A politika az elmúlt 20 évben ígéretek sorát tette
a kirakatba, ám amikor eljött a nagy szavak valóra váltásának ideje,
gyáván meghátrált, cserbenhagyta a jogalkotást s a társadalmi
várakozást.
„Törvénymódosítást kezdeményezek és kérem
sürgős, rendkívüli eljárás alkalmazását, ami arról szól, hogy a
III/III-as belügyminisztériumi ügyosztály teljes névsorát hozzuk
nyilvánosságra, függetlenül attól, hogy a politika részesei-e az illetők
ma vagy sem. Javaslom továbbá, ez a törvénymódosítás tartalmazza azt
is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén azokat az
anyagokat, amelyek a személyekkel foglalkoznak, tegyük kutathatóvá; a
Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön a jövőben. Javaslom, hogy
ezt a teljes névsort a közéleti szereplők esetében legyen kötelező
nyilvánosságra hozni.”
Az öt ígéretet tartalmazó javaslatból az első
kettő egyértelműen nem valósult meg. A harmadik erős korlátozásokkalvált
valóra a 2003. évi III. törvénnyel. A negyediknek már az ígéret
elhangzásakor sem volt sok értelme, mert a Történeti Levéltár
nemzetbiztonsági szaklevéltárként működött. Az ötödik ígéret - a
közszereplők névsora kötelező nyilvánosságra hozataláról - azért nem
valósult meg, mert leszavazták, a saját frakciójából is.
2005 tavaszán az MSZP alkotmánymódosítással akarta elérni, hogy az ügynöktörvény nyilvánossága felülírja a személyes adatok védelmét. De Gyurcsány Ferenc
- akárcsak Medgyessy Péter - rosszul mérte fel a párt idősebb
generációjának befolyását, valódi szándékát, továbbá az egykori és mai
titkosszolgálatok gazdasági és más érdekcsoportosulásokat összekötő
háttérhatalmát, amelynek nem célja a teljes körű tisztázás, annál inkább
a múlt bűneinek takargatása.
A tét az volt, hogy a nem közszereplők
esetében is derüljön fény a besúgókra, aktáik legyenek megismerhetők a
levéltárban. Amikor a képviselők szándék-etikai nyilatkozatokat tesznek,
magasztos erkölcsi tételekről szavalnak, mindig az előbbivel értenek
egyet. Ám amikor eljön a szavazás ideje - akkor nincsenek jelen, vagy
másképp szavaznak.
Az SZDSZ megosztott volt a kérdésben, akárcsak a többi párt. A Fidesz kiszámolta,
hogy hány képviselőjének kell hiányoznia az ülésteremből ahhoz, hogy
elbukjon a javaslat, így a bent lévők, adva a látszatra, nyugodtan
szavazhattak igennel, és vádolhatták utólag a kormánykoalíciót azzal,
hogy elsíbolta az ügynökügyet.
Mi történt? Az alkotmánymódosításhoz nem a
jelenlévő, hanem az összes képviselő kétharmadának, vagyis 256
képviselőnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ám a szavazáson
csak 260 képviselő vett részt. Az ellenzékiek többsége távol maradt. A
kétharmados többséghez 23 szavazat hiányzott.
Nemmel 8-an szavaztak: 3
MSZP-s, 3 SZDSZ-es és 2 fideszes. A kormánypártiak közül csak egy
képviselő tartózkodott: Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő
államtitkár. Nemmel szavazott Medgyessy Péter volt kormányfő is, aki annak idején, lelepleződése után megígérte a kérdéskör teljes tisztázását. Most már azt nyilatkozta: „Az egész ügy értelmetlen.”
A politika morális állapota, a politikai elit alkalmatlansága azóta sem
változott. Felelős vezetők képtelenek jó lelkiismerettel,
következetesen képviselni választóikat.
1995-ben Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt létrejött az első Iratfeltáró Bizottság.
Teljes kudarcba fulladt a munkája. Volt, ahova be sem engedték őket,
másutt nem válaszoltak kérdéseikre. Okkal mondta a bizottság egyik
tagja: „..színjáték folyt, eleve olyanok voltak a játékszabályok, hogy a lényeges dolgok titokban maradjanak…”, a két párt viselkedéséből erre lehetett következtetni.
2002-ben a Medgyessy-ügy kirobbanása után két SZDSZ-es képviselő kezdeményezésére jött létre a Mécs Bizottság
a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltjának
vizsgálatára. A négypárti konszenzus (349 képviselő szavazott igennel,
csak hárman nemmel) hamar elszállt.
A bizottság csak az ügyrendjét tudta
megállapítani, később már nem tudott határozatokat hozni, mert azokhoz a
bizottsági tagok többségének a szavazatára lett volna szükség, ám a
bizottságban fele-fele arányban voltak kormánypárti és ellenzéki
képviselők. Az ellenzéki tagok nagyon hamar bojkottálták a bizottság
üléseit, mert úgy tűnt: az Orbán-kormányban volt a legtöbb érintett azon tíz személy közül, akinek érintettségét a Bizottság nagy valószínűséggel megállapította.
2007. júliusában a Gyurcsány-kormány újabb
kísérletet jelentett be: olyan független szakértői bizottság
kinevezését, amelynek az a feladata, hogy elemezze-értékelje:
törvényesen zajlott-e az egykori állambiztonsági szervek iratainak
átadása, azok egyesítése a Történeti Levéltárban, s ennek alapján tegyen
javaslatot a jelenlegi szabályozás módosítására.
A 7 tagú Kenedi Bizottság 2008 októberében
438 oldalas jelentésében 18 pontos javaslatot tett a kormánynak azzal az
ajánlással, hogy azok realizálását legjobban egy új törvény szolgálná,
az hatásosabb lehetne, mint a jelenlegi 2003. évi III. törvény
módosítása.
Egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy a
Nemzetbiztonsági Hivatalban és az Információs Hivatalban őrzött, az
állambiztonsági szolgálatok nyilvántartásainak máig legteljesebb adatait
tartalmazó mágnesszalagokat ki kell nyomtatni, és a rajtuk lévő
adatokat felül kell vizsgálni. Megengedhetetlen, hogy a teljes
adatállomány elzárva maradjon a történettudomány és a nyilvánosság elől,
és kinyomtatás hiányában az adathordozó elhasználódása miatt
megsemmisüljön.
Kenedi János2010 áprilisában Bajnai Gordon kormányfő
egy háromtagú bizottságot állított fel Kenedi János vezetésével, hogy
az felügyelje az 56 ezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító
adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó, a
Nemzetbiztonsági Hivatalból előkerült 18 mágnesszalag adatainak
feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól
feloldott anyagok levéltárba adását.
Kapcsolódó hírek:
Az MSZP nem létezik?
A FIDESZ története és átalakulása - a legkevésbé magyar érdekeket szolgáló tömörülés!
Összefoglaló a BKV sztrájkról és mindnyájunkat érintő előzményeiről, hátteréről
"Nem bízhatjuk olyan emberre Magyarország sorsát, aki több mint ötszáz család életét tette tönkre" - tavaszi tüntetés