Munkából hazafelé tartott 2006. október 23-án,
amikor a rendőrség kilőtte a szemét. Azóta nem látta tisztán kislánya
arcát. Kenéz Károly eddig elzárkózott a nyilvánosságtól, a ZIPP.HU
számára elmondja, mi történt, mit gondol a rendőrségről, a rendről és
arról, ma részt venne-e tüntetésen.
- Mivel eddig nem olvashattuk, láthattuk azt,
mi történt veled 2006. október 23-án, arra kérlek, mondd el a
történeted.
Délután munkából indultam hazafelé. Négy hónapos
lányunk fürdetése miatt a feleségem arra kért, ne a Fidesz
nagygyűlésére, hanem rögtön haza menjek. A nagygyűlés és a várható
október 23-i megmozdulások miatt sok utat lezárt a rendőrség, hosszan
kellett gyalogolni.
A rendőrök több ponton is mondták, merre mehetek, merre nem, míg végül
eljutottam a Síp utcába, ahol befordult elém 15-20 rendőr. Teljesen
elzárták az utcát, az első vonal letérdelt, a második mögöttük állt, és
elkezdtek befelé lőni. Ekkor behúzódtam egy mélyebb kirakatba,
hátranéztem, és nem láttam mögöttem senkit.
- Gyakorlatilag a légüres térbe lövöldöztek?
Igen, rajtam kívül nem volt ott senki, amit
később, a nyomozás során számomra teljesen ismeretlen emberek önként
jelentkezve is elmondtak. Ott álltam a rendőrsorfaltól 10 méterre.
Mivel nálam voltak a kávézóból a mosásra szánt hangedlik, elkezdtem
integetni az egyikkel – mivel ez a béke jele, így tanultam. Majd
leléptem a járdára, egy métert, és abban a pillanatban éreztem, hogy
irgalmatlanul fáj a bal szemem. Odakaptam, elkezdtem ordítani, éreztem,
hogy ömlik a vér a fejemből. A rendőrökhöz mentem, még mindig a fehér
zászlót lobogtatva, hogy hívjanak mentőt, mert meglőttek, folyik a
szememből a vér. Erre az egyik rendőr úr a pajzsával ellökött. Azt
mondta, takarodjak a picsába, meneküljek a másik irányba.
Akkor elkezdtem futni visszafelé, a füstbe, a Síp
utcába. Ott elestem, elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz
tértem, valahogy fel tudtam hívni a mentőket. Majd a Síp utca –
Wesselényi utca sarkán még kicsit tovább tudtam menni, ott akkor már
többen hazafelé mentek, egy orvos a tömegből leültetett, inni adott.
Elég hamar megjött a mentő, és bevittek a Honvéd Kórházba.
Napokig ömlött a szememből a vér, nyugtatókkal és
fájdalomcsillapítókkal aludtam, mert ordítottam a fájdalomtól. Amikor
félig ébren voltam, az öreg tisztek azt pusmorogták, hogy
megérdemeltem, mert „ez is ott dobálózott”. Olyan is volt, aki
védelmébe vett, mert szerinte nem dobáltam.
Aztán három nap elteltével, amikor a nővér
mosakodni segített, mondta, milyen nagy foltok vannak a hátamon, a
combomon és a térdhajlatomon. Kiderült, hogy rendesen lőttek utánam,
mikor már menekültem, és ötször el is találtak. Ezt szerintem úgy
hívják, hogy futóvadlövés. Három réteg ruhán át is olyan sérüléseim
voltak, hogy csak egy év múlva tűntek el a lövésnyomok.
- Lett maradandó károsodása a szemednek?
Most, három év elteltével 25 százalékot látok
vele. Azaz éppen, hogy nem vakultam meg, holott előtte 100 százalékot
láttam. Sok műtéten estem át, szétcibálták a szemem, altatás nélkül is
műtöttek, le is kellett kötözni, olyan fájdalmaim voltak. Hónapokig,
majdnem egy évig tartott, míg felszívódtak a vérömlenyek, ödémák. Aztán
kiderült, hogy leszakadt a retinám, nem csináltak agyi CT-t, nem
állapították meg, az idegpályák milyen szinten sérültek.
- Hogyhogy eddig nem hallott senki arról, ami
veled történt?
Azért kértem a sajtónyilvánosság letiltását és a
zárt adatkezelést, mert féltem.
- Mitől?
Nézd, te nem félnél attól, ha a munkából hazafelé
tartva kilőné a szemed a rendőrség, hogy amikor hazamehetsz, másnap már
csöngetnek az APEH-től? Majdnem két évig kellett feküdnöm a kórházi
kezelések után, amit be is tartottam. De ha lemész a közértbe, akkor
csöngethetnek a tébétől, és azt ellenőrzik, hogy valóban betartod-e a
fekvést? Mindez nem ad okot a félelemre? Behívtak ellenőrzésre –
mondtam, hogy nem tudok bemenni. Miért? Mert nem mozdulhatok ki a
lakásból, nem írhatok alá semmilyen, munkával kapcsolatos papírt. Hát
akkor írja alá a felesége! Ő a négyhónapos gyerekkel gyesen van – volt
olyan szereplő, aki ezt megértette, volt olyan, aki nem.
- Hogyan kerested az igazad?
Folyamatban van az ügy. Peren kívüli megegyezést
ajánlottunk, de a rendőrség jogi képviselője egy-egy mondatban utasítja
el a kérdéseinket, hogy nem tartják indokoltnak a kártérítést.
Ők viszont már 2006. október 24-én bejöttek a kórházba: három nyomozó
jelent meg a kórteremben. Kérték, hogy azonnal tegyek vallomást.
Kérdeztem, miért, mire kiderült, hogy vandalizmussal és hivatalos közeg
elleni erőszakkal gyanúsítanak. Én csak az ügyvédem jelenlétében tettem
vallomást, aki másfél óra múlva már ott is volt. De az egyik rendőr ezt
sem akarta megvárni, ki akart vinni a kórteremből, hogy vallomást
tegyek, a többiek azonban lebeszélték erről. Mi másnap tettük meg a
feljelentést.
- Miben bíztál? Mert bár az igazság az
európai kultúra egyik tartópillére, itt elég nagy ellenféllel álltál
szemben.
Egyetlen dologban végig bíztam. Az ügyészség is
megállapította: nem voltam tüntetésen, még a gyanú árnyéka sem vetődhet
rám, hogy követ dobtam volna valakire. Ez olyan, mintha egy menedzser
munka végeztével hazamenne, tudná, hogy öt utcával arrébb az
Újpest-Fradi meccs szurkolói randalíroznának, kikerülné szépen őket, a
rendőrség mégis fejbe lőné, és azt sem mondaná, hogy bocs.
Megfosztottak a munkától, a közlekedési lehetőségtől, még bringázni sem
tudok, nemhogy motorra vagy autóba ülhetnék. A leletek szerint nem
lehet tudni, mi lesz a szememmel. Nem lehet tudni, hogy mire ébredek.
Négy óra után le kell feküdnöm pihenni. Még egy pohár bort sem tudok
kiönteni, mert mellémegy, hiszen nincs térlátásom.
Aztán a Magyar Köztársaság Ügyészsége
lefolytatott egy nyomozást, s megállapította, hogy két és fél rendbeli
bűncselekményt követtek el ellenem.
- Ezzel a ténymegállapítással egyetértesz?
Minimálisan, de egyetértek. Kitértek a
cserbenhagyásra és a lőfegyverrel való visszaélésre. A felelős személyt
nem találták meg, aki kilőtte a szemem, de a rendőrség felelősségét
megállapították. Amennyire tájékozódtam az elmúlt három évben, az
alapján mondom: mindenki, aki puskát kapott, aláírt egy papírt. Négy
puska volt ott, a négy közül az egyik lőtt. Már lehet szűkíteni a kört.
A Metró Klubnál van egy térfigyelő kamera, azt meg lehetne nézni.
Ráadásul a Síp utcában a Dob utca és a Dohány utca közt van a Mazsihisz
irodája – ha az nem lenne bekamerázva, akkor nagyon meglepődnék. Ha
szerették volna, megállapíthatták volna a felelősséget. Viszont az
illetékes szerv a lezárt ügyészségi nyomozás ismeretében sem ismeri el
a kártérítés jogosságát.
- Tehát akkor vége a közös megegyezésnek?
Felajánlottak egy alacsony összeget, melyben az
anyagi kárt elismerik, ami szerintük elég mindarra, ami nekem az elmúlt
három évben az életben maradáshoz kellett. De sem az erkölcsi kárt, sem
a későbbiekben ebből fakadó kárt nem akarják megtéríteni. Gyakorlatilag
nem tudok dolgozni, térlátásom nincs, ha lelépek a járdáról, a lábammal
keresem a padkát. A két szem nem áll össze. Négy hónapos kora óta nem
láttam tisztán a lányom arcát. Rám ugrik, hogy Szia Papa!, de nem
vehetem fel, mert nem emelhetek öt kilónál többet. Másfél évig nagyobb
bevásárlásra sem mehettem, mert nem emelhetek. Nem focizhatok a
gyerekekkel, mert nem sportolhatok. Érzékenyebb lettem és agresszívebb.
Ha valakinek fél évig fáj a bal agyféltekéje, az arca, és szedi a
gyógyszereket, az nem felemelő s megnyugtató érzés. Ez történik. A jövő
héten indítjuk a pert.
Viszont a 2006. október 23-án „hősiesen
helytállt” rendőrök kitüntetést kaptak néhány nap elteltével. Az akkori
budapesti rendőrfőkapitány még Budapest díszpolgára is lett, amit azért
végig kellene gondolni. Mindemellett nem tudok arról, hogy bárkinek,
aki ott megsérült, akár egyetlen levelet is küldtek volna azzal, hogy
kifejeznék sajnálkozásukat a történtekért. Mert létezik olyan, hogy
megbocsátás…
- Ráadásul a megbocsátás katartikus is tud
lenni.
Naná, de csak akkor, ha létezik megbánás is, sőt,
felelősségre vonás is. A tékozló fiút is felelősségre vonja az apja, de
megbocsát. Az aztán már politikai kérdés, hogy mi jár büntetéssel, és
mi nem.
- Kit tartasz felelősnek azért, ami veled
történt?
Ez olyan játék volt, amit az akkori
miniszterelnök, a rohadt szemét gyurcsány ferenc és gergényi péter
budapesti rendőr-főkapitány játszott, gyurcsány egyébként még mindig
játszik, csak most nem az asztal főhelyén ül (a nevek írásmódját az
interjúalany kifejezett kérésére használtuk így – a szerk.).
Őket tartom felelősnek, akik mint egy sakktábla mellett húzogatták
vigyorogva a bábukat, akik közt én is ott voltam. Ugye a sakkban is
beáldozzák a királyért a parasztot – ők nem királyok, de annak
tetszelegtek, és a jónépet áldozták be. Azok a felelősek, akik a
szegény vidéki rendőröket feltüzelték, hogy lődözzenek a tüntetőkre.
Persze őket sem menteném fel, hiszen a háború után a háborús bűnösöket
is felelősségre vonják, mert az ő felelősségük az, hogy
engedelmeskednek-e a parancsnak, vagy megtagadják. És háború volt? Nem,
még háború sem volt, mégsem lehet senkit felelősségre vonni. A
gyurcsányék a mai napig nem tudják, hogy mit csináltak. Fogalmuk sincs,
mit jelent a másik ember, még arról sincs, hogy mit jelent három kiló
kenyér, vagy egy kiló hús árát megkeresni.
- Most mit dolgozol itt a kávézódban?
Reggel jövök, ha lehet, mert felmosni és
takarítani tökéletesen tudok.
- A legrosszabb munkát?
Nem rossz ez, el kell végezni valakinek, ez
munka. Viszont este, ha van 15 vendég, nem tudom letenni a poharat az
asztalra, mert nem látom a szintkülönbséget, és azt nem szeretném, hogy
elégedetlenek legyenek az emberek.
- Mit szólnak ahhoz a munkamegosztáshoz
pincérek, hogy a tulajdonos takarít?
Barátaim. A barátokra lehetett számítani. Rájuk,
a feleségemre és a szülőkre. Persze ez közös ügy, mert én is mondhattam
volna, hogy bocs, bezárunk, mától nincs semmi. A munka szintjén sokkal
jobban bánt, hogy visszafog, hátráltat az egészségi állapotom.
Kitalálsz valamit, hogy legyen egy jó lendületed, foglalkozz valamivel,
ami érdekel, hogy másokat is lelkesíts, és nem megy úgy, mint régen.
Tízszer akkora vitális energiám van, mint amit most ki tudok használni,
ez a baj.
- Három év telt el azóta. Vége van szerinted
annak a világnak, hogy bárki, aki kimegy az utcára, nem tudhatja, mi
történik vele?
Az én traumáim alapján nem tudhatod, mire képesek
a „szervek”. Nincs önkontroll az eljárásokban, csak szóban. Ha meglátok
három egyenruhást, akkor végigfut a hátamon a hideg, mert tudom: bármit
megtehetnek.
Ezer szállal kötődik mindez ahhoz a valósághoz,
amiben élünk. Egy normális társadalmat nem lehet úgy felépíteni, hogy a
rendőrségben nem bíznak az emberek, és a rendőrök nem végzik rendesen a
dolgukat.
A polgári kormányzás alatt, akkor még csak négy gyerekem volt, kezdtem
magyarázni nekik, hogy a rendőrt, aki itt áll kint, nem úgy hívjuk,
hogy desztó, csak az előző ötven évben neveztük őket így. A rendőrség
korábban a vezető hatalmat szolgálta ki, de ez már másképp van. Most
azért fizetjük őket az adónkból, hogy védjenek, őrizzenek minket, ahogy
a rendőr szóban is van – tanítottam őket. Az a nagy szívfájdalmam, hogy
úgy érzem, az egyenruhás szervek mindent megtehetnek. Minden ember
dolgozni szeretne, tisztességesen, és, hogy amikor kimegy, akkor a
sarkon az ismerős rendőrrel pár barátságos szót is válthasson. Ennek az
esélye is megszűnt. A rendőrség akkor jön elő, amikor erőt kell
demonstrálni.
- Van még olyan cél, amiért hajlandó vagy
utcára menni? Mert azért a polgári társadalom egyik hozzátartozója a
véleménynyilvánítás, a civil kurázsi.
Mindenképp értelmét látom annak, hogy ha
valamiben elkötelezett vagyok, valamiben hiszek, akkor a saját
személyem odaadjam érte. Viszont engem minden évben, minden nagyobb
ünnepen eltakarít a család Budapestről.
- Mert ha itt maradnál, akkor mi lenne?
Hát, idén is azt mondtam, hogy egy
szimpátiatüntetésre kimennék. Túl nagy ellenállásba ütköztem.
- Van olyan érv, aminek meghajolsz?
Az asszonyoknak néha több eszük van. Ugye én nem
tudok menekülni, mert nem látok jól. Tehát az első hülye, akit
elkapnának, én lennék. Ha meglátom ezt a fajta erőalkalmazást, akkor
felmegy az adrenalin, és nem mondom azt, hogy nem kezdek el ordibálni,
ha azt mondják, hogy nem szabad kiabálni, akkor arra én azt felelem,
jogom van hozzá és meg is teszem. Tehát biztos vagyok benne, hogy hamar
bilincsben, bekötött szemmel fekszem egy rendőrautóban. A fizikai
fájdalom teljesen jól elviselhető abban az esetben, ha beszélünk róla,
és csak egy-két hétig van. De ha folyamatosan minden nap ezzel kelsz és
fekszel, akkor felőröl.
- Megerősített vagy inkább felőrölt mindaz,
ami történt?
Akkor kapok erre választ, ha nem az a hatalom
működteti az országot, amelyik most van. Akkor lesz bennem igazán
bizalmi válság, ha újra polgári kormány lesz, és az nem gondolja az
első intézkedései közt, hogy ebben az ügyben rendet tegyen.
- Úgy érzed, egy esetleges politikai
váltástól személyesen erőt kaphatsz?
Én várom ezt a váltást. Szeretnék kimenni március
15-én kokárdával, az öt gyerekkel, úgy, hogy mindenkinek zászló van a
kezében. Ez a cél.
- Honnan volt erőd mégis minden nap felkelni?
Nincs mese, felelősséggel tartozom a
gyerekeimért. Nem azért vállaltam, hogy ebben az országban, ennek a
nemzetnek öt gyermeket hajlandó vagyok felnevelni, hogy utána azt
mondjam, feltett kézzel: jól van, vesztettünk.
Zipp.hu
Kapcsolódó hírek:
Tüntess okosan! Mit érdemes tudni a tüntetőknek? | Jogi kisokos
Így léphetsz fel, ha megbírságoltak, mert dudálva tiltakoztál
A rendőrség egyenruháinak változásai