A kép forrása: Wikipédia

A fake news szót ideje kitörölnünk a szótárunkból. Amilyen hirtelen robbant be a BuzzFeed hasábjain, olyan gyorsan vált “fake news”-zá minden, ami a szó eredeti jelentése szerint nem is lehetne az. Ez azonban látszólag senkit sem zavart, így amikor 2017-ben megválasztották az év szavának, már 365%-kal túlteljesítette azt a mennyiséget, mint ahányszor az előző évben használták. Lefakenewsozi valamit 2016 óta inkább politikai állítás, mint objektív mérce a valósághoz: ma már minden olyan médiaorgánum “álhírgyár”, amit nem kedvel a hatalom, mert rossz fényt vet rá. Éppen ezért egy ideje már “szellőztetést” javasolnak a kutatók a nyelvhasználatban: itt az idő pontosabb és árnyaltabb kifejezésekkel leírni azokat a jelenségeket, amiket a médiában tapasztalunk.

A mai információs zűrzavart messze nem csak a tényszerűen hamis tartalmak, az úgynevezett álhírek okozzák. A megtévesztő információk egy széles spektrumot alkotnak a totális bullshittől az egészen finom, logikai hibákig. A téma szakirodalmában tájékozódva összeállítottunk egy hosszú listát arról, mi mindent tudunk mondani, ahelyett, hogy egyszerűen fake newsoznánk.

Nem fake news, hanem téves információ

A félretájékoztatás legártatlanabb formáját az emberi esendőség szüli. Téves értesüléseket, rossz információkat vagy féligazságokat akaratlanul is továbbadunk, pedig nem áll szándékunkban mások megvezetése. Mindenkivel előfordultak már ilyen őszinte tévedések, sokszor anélkül, hogy ezt észrevenné, a probléma viszont ott van, ha mennyiségileg ez egy kritikus határt túllép. A közösségi média azért is a félretájékoztatás melegágya, mert felületein rengeteg ember, felgyorsult ütemben kommunikál, anélkül, hogy a hibák elkerüléséhez vagy gyors korrigálásához lenne megfelelő képzettsége vagy erőforrása. De a hírmédiában is előfordulnak a hasonló tévedések, ami főleg a nonstop, 24 órás hírciklus eredménye.

Nem fake news, hanem dezinformáció

A mindennapi kommunikációba becsúszó félreértések különösebben nem jók senkinek – hiszen vagy hanyagságból vagy nem tudatos részrehajlás miatt történnek. A dezinformációt ettől éppen az különbözteti meg, hogy a téves információ átadását szándékosan és gyakran összehangoltan hajtja végre, méghozzá politikai vagy egyéb haszonszerzés reményében. Egy dezinformációs kampány számos eszközzel élhet, például kitalálhat sztorikat a semmiből (“A Pápa Donald Trump-ot támogatja”-típusú hírek), manipulálhat képeket és videókat, visszaélhet más szervezetek nevével (“Anonymus”-videók), vagy félreattribuálhat felvételeket (Greta Thunberg fegyverrel), hogy a saját narratíváját igazolja vele. A propaganda, ami a politikai ellenfelek lejáratása érdekében torzítja az elérhető információkat, széles merítésben használja a különböző dezinformációs taktikákat.

Nem fake news, hanem rossz kontextus

A megismerési válság jóval összetettebb annál mint, hogy mindent elintézzünk egy “fake news”-zal. Ez a megfigyelés vezette a kutatókat, amikor megalkották a “malinformation” (magyarul “rossz információ”) fogalmát, ami valós információt használ fel nem túl tiszta és erélyes célokra.

“Hiába a koronavírus-pánikvásárlás, a vegán élelmiszerekhez így se nyúl senki”– állította egy 2020-ban virálissá vált Facebook-poszt felirata. A mellékelt képen egy szupermarket tátongott az ürességtől, kivéve azokat a polcokat, ahol vegán termékek sorakoztak. A kép intakt, az állítás pedig igaz, az egyetlen probléma (kis keresés után) a felvétel dátuma: 3 évvel a vírus előtt van. Az ilyen típusú félrevezető tartalmak valódi tényeket hasznosítanak újra: ami viszont az egyik kontextusban igaz, nem feltétlenül helyezhető át gond nélkül egy másikba – szögezik le az infodémiával foglalkozó kutatók. (Ez egy olyan jelenség, ami szintén elszabadult COVID-dal.)

A “malinformation” egy másik, szélsőséges esetét jelentik az érintettek jóváhagyása nélkül nyilvánosságra hozott, őket károsan érintő, valós információk. Ez a gyakorlat szintén a kontextusváltást példázza: a bosszúpornó-képek is azért ártalmasak, mert hirtelen és felhatalmazás nélkül kerülnek át a privát szférából a nyilvánosba. Politikai szinten hasonló történt 2017-ben Macronnal, amikor az elnökválasztás előtt 2 nappal 22.000 kampányhoz kötődő e-mailjét kiszivárogtattak.

Nem fake news, hanem dezorientáció

A zavarkeltés hatásos módja annak, hogy még véletlenül se tudja megmondani senki, mi is történik valójában. Aki ebben érdekelt, nem egyszerűen hazudik vagy meg akar győzni a saját igazáról, hanem egy esemény számtalan lehetséges és egymásnak ellentmondó verziójával árasztja el a nyilvánosságot. Egy hatásos dezorientációs kampány több csatornát tart kézben egyszerre, ami jelentős erőforrásokat igényel, így az információközlésnek ez a típusa általában állami vagy propagandaeszközként van nyilvántartva.

A dezorientáció tankönyvi példája a 2014-ben Ukrajna felett lelőtt utasszállító gép, a Malaysia Airlines katasztrófájáról való orosz állami “tudósítás sorozat”. A Kreml-közeli csatornák mint a Sputnik, a Russia Today vagy a LIFE sorra számoltak be arról, hogy a tragédiát egy ukrán vadászrepülőgép okozta, majd, hogy ez Putin privát gépe elleni NATO-támadás volt, később pedig, hogy az egész csak egy színház, amit a CIA rendezett, hogy kirobbantsa vele a III. világháborút. Még az is felmerült, hogy Oroszország hibáztatása valójában egy újsütetű McCarthyzmus kezdete, amely során “boszorkányüldözést” folytatnak az egykori kommunistákkal szemben. 

“Az emberek számára nem marad más mint, hogy válasszanak a nekik szimpatikus állítások közül, amik lehetőleg alátámasztják létező előítéleteiket vagy hovatartozásukat” – vonják le a következtetést a Hálózati propaganda szerzői. 

De nem is kell feltétlenül összehangolt információs hadjáratra gondolnunk, ha a meghasonlottság érzését keressük a mindennapokban. Átlagos hírolvasóként bármikor szembe jöhetnek egymással homlokegyenest ellenkező állítások ugyanarról a témáról. Pető Péter nemrég megjelent Gyilkos lájkok című könyvében egy hírlista egymás alatti cikkeit hozza erre példaként: míg “A cikk” azt állítja, nőtt a munkanélküliség, addig “B. cikk” szerint csökkent. Ha mindegyiknek igaza is van – hiszen más időszak adataival vetette össze a számokat – az ilyen tálalás az olvasót mégis könnyen a bizonytalanság, passzivitás és zavartság irányába mozdítja.

Nem fake news, hanem szándékos félreértés

Ha figyelmünket csak a tényszerűen hamis információkra irányítjuk, könnyen szem elől tévesztjük a manipuláció ártalmasabb formáit. Ide tartoznak a nyilvánvaló logikai hibákat tartalmazó vagy rosszhiszemű értelmezések, és azok is, amik az igaz állítások köré valószínűtlen vagy paranoid magyarázatokat szőnek. Például sajtóban és a közösségi médiában elérhető, jól dokumentált nyilatkozataik ellenére a kormányzati kommunikáció 2020 márciusától oltásellenesnek könyvelte el az ellenzéki politikusokat (sőt az egész “baloldalt”). A történet igazságmagva, hogy a DK és a Momentum politikusai valóban megfogalmaztak kritikákat az egyes oltóanyagok – orosz és kínai – hatékonyságával szemben, magának az oltásnak a jelentőségét a járványkezelésben azonban egy nyilvános megszólalásukban sem vonták kétségbe.

Nem fake news, hanem hoax

A karácsonyi szünet legnézettebb Netflix-mozijában (Ne nézz fel!) két tudós próbál közhírré tenni egy tudományos felfedezést: egy aszteroida tart őrült iramban a föld felé. Üzenetük azonban sokáig nem megy át, a TV készülékek túloldalán pedig a tudomány szolgái inkább tűnnek valami hisztérikus világvége evangélistáknak. Az egyre szenzációhajhászabbá váló médiaiparról, de az ezen edzett közönség ellenálló képességéről is sokat elmond, hogy ma már nem veszünk be mindent, amit a médiában látunk/hallunk. A ‘30-as években azonban még egy Marslakók támadásáról szóló kamu-bejelentés is elég volt a pánikhoz. A médiatörténelem legismertebb hoax-a az amerikai CBS által sugárzott Világok harca (War of Worlds), egy “élő riportokkal” megszakított rádiódráma, amely beszámol egy New Jersey-ben landolt furcsa alakú meteoritról. Az űrből érkező tárgyról aztán kiderül a műsorban, hogy egy repülő csészealj, amiből idegen betolakodók keverednek közelharcba földlakókkal. 

Egy jól sikerült hoax tehát egy olyan átverés-beugratás, ami képes az emberek valós félelmeibe vagy éppen vágyaiba beletrafálni. Az előbbire példa a TÁRKI Társadalomkutató Intézet 2006-os közvéleménykutatása, amivel a magyarok idegengyűlöletét mérték fel. Az intézet arra kérdezett rá, milyen népcsoportokat engednének be az országba szívesen. A pirézek pedig úgy nem mentek át a rostán, hogy nincsenek. 

Az igaznak beállított kitalációk kóros elszaporodását mutatja, hogy egyes közösségi média-kutatások a posztokat már csak egy változó szerint sorolják be: hoax vagy nem hoax.

Nem fake news, hanem bullshit

Esterházy klasszikusa szerint ​​”kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”. A hazugság ugyanis nincs meg az igazság nélkül és viszont, a bullshit azonban egy egészen más tengelyen mozog. A bullshitelő számára az igazság nem egy elrejtendő dimenzió, hanem egyenes irreleváns. Trump elnökségének majdnem minden napjára jutott egy ilyen típusú állítás, például, amikor a kanadai államfővel való megbeszélésén egyszerűen “kitalálta”, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi deficitet halmozott fel északi szomszédjával. Mikor kiderült, hogy ennek épp az ellenkezője igaz, – az USA 12.5 milliárd dollárral több terméket és szolgáltatást exportált Kanadába –, Trump továbbra is kitartott állítása mellett, miközben elismerte, hogy fogalma sincs arról, amit mond.

Harry Frankfurt, a Princeton Egyetem filozófia professzora, aki először írt tudományos értekezést A bullshitről (1986-ban esszét, majd 2005-ben könyvet) hangsúlyozza, hogy a közvélekedés könnyebben megbocsát a bullshitelőknek, mint akit nyílt hazugságon kapnak. Az előbbi ugyanis nem mindig párosul rossz szándékkal: előfordulhat olyan helyzetekben is, amikor a megszólalónak olyan témáról kell beszélnie, amiről nincs vagy csak kevés szakértelme vagy tapasztala van.

Nem fake news, hanem összeesküvés-elmélet

Joseph Parent és Joseph Uscinski amerikai politológusok megfogalmazásában az összeesküvés elméletek “olyan magyarázatokat kínálnak jelen, múlt vagy akár jövőbeli eseményekre, amiben egy mindenhatónak kikiáltott egyén vagy egy kisebb csoport titokban tervet sző a közjó ellen a saját érdekében.” Ezek a meggyőződések általában velejükig populisták, hiszen dramaturgiájukban mindig az egyszerű “emberek” állnak szemben egy relatíve titkos, hatalmi elittel.

A konspirációs elméletekről blogot vezető Leonardo Bianchi szerint nincs ma olyan ember a világon, aki élete során ne hitt volna legalább egy összeesküvés elméletben. A konspirációs “logika” alapvetően három összetevőre épít: semmi sem az, aminek látszik, semmi sem véletlen, és minden mindennel összefügg. A koronavírus járvánnyal kapcsolatban számtalan ilyen magyarázat kapott lábra, például az, amelyik Bill Gates-t állítja az események középpontjába. A népszerű meggyőződés szerint a Microsoft-alapító amerikai milliárdos gyártotta le a vírust, és miközben a vakcina-biznisz folyamatosan pénzt termel neki, az oltásokba rejtett mikrochipek révén pedig előbb-utóbb világuralomra tör.

Nem fake news, hanem városi legenda

A városi legenda egy teljességgel kitalált történet, aminek alapanyagát a helyi popkultúrához kapcsolódó témák szolgáltatják. Dél-Koreában például a ’90-es évek óta forog közszájon, hogy a taxisofőrök elkábítják gyanútlan utasaikat, hogy kioperálják a veséjüket egyfajta “másodállásban”. Az inkriminált foglalkozásúak persze a valóságban nem szervkereskedők és a taxis közlekedés is teljesen biztonságos az országban. Egy legendát azonban nehéz elpusztítani, a humoros, szokatlan, vagy ijesztő történetek vonzereje sokszor nagyobb mint az igazságnak.

Nem fake news, hanem szatíra/paródia

Bár az összeesküvés elméletek által megfertőzött nyilvánosság kritikájaként hozták létre, a virális “Madarak nem valódiak” (Birds aren’t real) mozgalom a megtévesztésig hasonlít a többi, interneten terjedő, alternatív tényekben utazó szektára. A YouTube-on, TikTok-on és Instagramon fellelhető posztjaik tanúsága szerint, ha madarak egykor léteztek is, mára az Egyesült Államok kormánya valamennyit kicserélte drón replikákra, hogy azok kémkedjenek a lakosságon. A mozgalmat több százezer amerikai fiatal tartja életben, akik december elején még a Twitter székháza előtt is demonstráltak, felszólítva a vállalatot, hogy cserélje ki a madár ikont a logójában. Alaposabb megfigyelés és némi tájékozódás után persze kiderül, hogy ártatlan paródiáról van szó: a mozgalom aktivistái ezt az utat választották arra, hogy harcoljanak a tévinformációkkal. Az őrültséggel küzdeni az őrültség ellen taktikával pedig nincsenek egyedül, elég elmerülni egy kicsit a híreken és közéleti eseményeken ironizáló internetes tartalmakban. 

A közösségi oldalakon terjedő digitális folklór – mémek, hírlore, fotosoppok – akaratlanul is félrevihetik azokat, akik a hírekkel ilyen formában találkoznak. A magyar Facebookon például tavaly keringett egy hvg.cikk-paródia, miszerint a platformot decembertől csak oltási igazolvánnyal vehetik igénybe a felhasználók. LOL.

Forrás:
https://www.lakmusz.hu/ezeket-a-szavakat-hasznald-ha-pontosabbat-akarsz-a-fake-news-nal/

Szerző: Német Szilvi

Művészettörténész, médiakutató. 2013 óta a Crosstalk videó- és médiaművészeti fesztivál vezetője, 2019-től az ELTE Film-, média- és kultúraelméleti doktori programjának hallgatója. Online politikai szubkultúrákkal, a populáris kultúra és a politika kapcsolatával, valamint hálózatelemzéssel foglalkozik. Társszerzőként jegyzi az idén megjelenő Toxikus technokultúrák és digitális politika: Érzelmek, mémek, adatpolitika és figyelem az interneten (Napvilág, 2021) című könyvet. Rendszeresen publikál közéleti és kulturális témákban.