Internet: Dokumentumfilmek a 2006-os eseményekről

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1045 fő
  • Képek - 4157 db
  • Videók - 1306 db
  • Blogbejegyzések - 1384 db
  • Fórumtémák - 88 db
  • Linkek - 595 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1045 fő
  • Képek - 4157 db
  • Videók - 1306 db
  • Blogbejegyzések - 1384 db
  • Fórumtémák - 88 db
  • Linkek - 595 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1045 fő
  • Képek - 4157 db
  • Videók - 1306 db
  • Blogbejegyzések - 1384 db
  • Fórumtémák - 88 db
  • Linkek - 595 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1045 fő
  • Képek - 4157 db
  • Videók - 1306 db
  • Blogbejegyzések - 1384 db
  • Fórumtémák - 88 db
  • Linkek - 595 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Filmek

 

 

 

„Az elfogottnak lehetőség szerint törjön el valamije” – egy pályakezdő rendőr őrmester beszámolója

 

Balog Zoltán volt miniszter, református püspök, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester jelenlétében szerdán bemutatták Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetések, zavargások és rendőri túlkapások áldozatairól szóló dokumentumfilmjét. Az Áldozatok 2006 elkészítésében riporterként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója, és Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője) is. A filmkészítést megelőző kutatómunka során számos visszaemlékezést, beszámolót kaptunk, ezek közül az egyik legmegrázóbb egy akkor pályakezdő rendőr őrmesteré, aki a rendőr szakközépiskolából egyenesen a Magyar Rádió akkori székházában működő ideiglenes rendőrbázisra csöppent. A neve elhallgatását kérő rendőr beszámolóját itt változtatás nélkül, teljes egészében közzétesszük.


A következőkben elmesélem személyes tapasztalataim, élményeim, amelyeknek többsége sajnos, szomorú. Konkrét eseteket fogok említeni nevek nélkül.

 

Alosztályvezetőm 2006 szeptemberében azt mondta, hogy ki kell vegyem a idei fél évre szóló szabadságaimat, akár csak a többi velem együtt felszerelt társaimnak. Így is történt, elmentem szabadságra. Egyik este szeptember 17-én TV nézés közben, amikor váltogattuk a csatornákat arra lettünk figyelmesek, hogy valami történik Budapesten.


Nyilvánosságra hozták a Gyurcsány-beszédet, és az emberek megtámadták a Magyar Televízió Székházát. Én először nem hittem a szememnek. Láttam, ahogy REBISZ-es kollégáim harcolnak, és komoly csatát vívnak az emberekkel. Az MTV székházat védték, de hiányos felszereléssel, ezért rengeteg rendőr komoly sérülést szenvedett a felbőszült tömeg vadállatias viselkedése miatt. Pár órával később én is megkaptam a telefont, hogy azonnal vonuljak be a szolgálati helyemre. Szabadságomat megszakítva kora reggel az első vonattal már siettem is befelé.


Én, naiv, csak úgy simán bementem, és jelentettem, hogy megérkeztem. Akkor még nem tudtam, hogy csak 2 hetente egyszer fogok hazajönni, mert onnantól kezdve folyamatos készültségbe raktak minket, azaz folyamatos 24 órás szolgálatban voltunk még akkor is, amikor éppen aludtunk. Mindezt, hogy sokáig nem fogok hazamenni, másnap, azaz szeptember 18-án tudtam meg. Felkészületlenül ért az egész.


Szeptember 18-tól megkezdődött az a borzalmas időszak, amit nem kívánok senkinek sem. Minden egyes éjszaka azzal telt el, hogy a Magyar Rádió Székháza és környékén úgymond hajtóvadászatot csináltunk, mert a sok kormányellenes tüntető vadállat módjára viselkedett. Ezek az emberek minden nap eljöttek tüntetni. A normálisabbak eljöttek, tüntettek, aztán békésen hazamentek, de több százan gondolták úgy, hogy balhézni lehet, és akkor tüntessünk már úgy, hogy közben törünk, zúzunk, és megtámadjuk a rendőröket. Sokan ragadták meg az alkalmat, hogy most itt az idő, verjük szét a rendőröket, gyújtsunk fel autókat és nagy műanyag kukákat.


Az első ilyen éjszakán, amikor értesültünk róla, hogy nagy tüntető tömeg érkezik a rádióhoz egy kiemelő csoport tagja voltam. Pajzzsal kezünkben mozgó sorfalat alakítottunk, és kitoltuk a tömeget a rádió utcájából. Ekkor nagyon féltem, ez volt az első éles bevetésem. Egyedül az nyugtatott, hogy megtanultuk az egységes csapatszolgálati mozgásokat, és társaim körülöttem voltak, védtük egymást, odafigyeltünk a feladat mellett egymásra is.


Azt a parancsot kaptuk, hogy ha olyan közel jönnek a tüntetők, akkor lehetőség szerint fogjunk el párat. Nos, ez pajzzsal igencsak nehéz volt, úgyhogy utasításra letettük a pajzsokat, és úgy hajtottuk végre a feladatot. Vagyis ha kisebb-nagyobb garázda csoport megjelent, akkor 12 fős bevetési csoportokat alkottunk, és megindultunk feléjük. Ezek a garázda csoportok mind eltakart arcú fiatalok voltak, akik dobáltak minket, és még ki tudja, hogy milyen eszközeik voltak, amiket ellenünk akartak felhasználni. Rádión hallottuk, hogy valamelyik utcában egyik kollégánknak olyan súlyos találat érte a fejét, hogy sürgősen kórházba kellett szállítani és megműteni. Ennek a hírnek a hallatára vált néhány kollégám is vadállattá, és kijelentette, hogy mi sem fogunk finoman bánni az elfogott tüntetőkkel.


Azt hittem, rosszul hallok, amikor az egyik főtörzszászlós csoportparancsnok hangosan kijelentette, hogy aki az ő csoportjában van, annak az elfogásokat keményen kell végrehajtani, lehetőség szerint az elfogottnak törjön el valamije, vagyis valamelyik keze vagy az ujjai.

 

Amikor megtörténik az elfogás, két rendőr leviszi a földre a tüntetőt. Addig a csoport többi tagja felveszi az úgynevezett SÜN alakzatot, amelynek a lényege, hogy amikor a földre vitel és a bilincselés történik, akkor a csoport többi tagja támadóállásban a bilincselést végrehajtó rendőröknek háttal állva körbeállja, tonfával a kézben, így védik a végrehajtó rendőröket.


Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy ez a csoport hányszor tört csontot, de biztos vagyok benne, hogy megtették. Amikor a főtörzszászlós száját elhagyta ez a kijelentés, akkor láttam, hogy az egyik törzsőrmester még egy viperát is előrántott. Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy pontosan milyen eszköz a vipera. Én egy másik csoport tagja voltam, de sokszor a két 12 fős csoport együtt mozgott. A kezdő rendőröket egyenlő arányban osztották el a csoportok között, ezért mindig leghátul kellett lennem, hogy biztosítsam a társaimat. Szerencsére nem kellett elfogást végrehajtanom, csak akkor, ha egyszerre sok tüntetőt fogtunk el.


Ez minden egyes éjszaka így ment, futottunk és elfogtunk, majd átadtuk az elfogottakat a BRFK embereinek, akik a Magyar Rádió Székházának az udvarába gyűjtötték a megbilincselt embereket. A probléma az volt, hogy futás, elfogás és átadás volt gyorsan végrehajtva. Nem volt idő és lehetőség arra, hogy leírjam: „Sérülés és panaszmentesen átadtam XY-t”. Aláírás, jelvényszám, majd az átvevő kolléga is aláírja a papírt, önmagát azonosítva. Éppen ezért a BRFK-s kollégák rendkívül visszaéltek ezzel a helyzettel.


Amíg az elfogottakat vitték be a székház udvarára, agyba-főbe verték őket.

 

Úgysem fogja megtudni senki, hogy ki verte meg az elfogottakat, egymást meg nem fogjuk beárulni. Tehát mi REBISZ-esek gyűjtöttük a tüntetőket, és adogattuk a BRFK-nak, akik név nélkül vették át őket.


Egy konkrét eset nagyon megmaradt bennem, mert emiatt még az ügyészségen is voltam meghallgatáson mint tanú. Az egyik törzszászlós csoportjában voltam. Két soros alakzatban közlekedtünk, a célunk minél több tüntető elfogása volt. Egy, a rádióhoz közeli utcában haladtunk előre, amikor ha jól emlékszem öt fiatal jött velünk szembe, akik amikor megláttak minket, el akartak menekülni. A törzszászlós parancsot adott ki az elfogásukra. Nem értettem miért, hiszen csak elfutottak, nem dobáltak minket, csupán megijedtek tőlünk.


A fiatalok egy kapualjba menekültek, ami nyitva volt, és bementek az udvarra. A csoportunk utánuk rontott, és a törzszászlós utasításba adta, hogy a két kezdő rendőr egyik én voltam maradjon kint és figyeljen. Hallottam, hogy bent hangosan kiabálnak a fiatalokkal, majd női sikítást és csapkodást hallottam. Kinyílt a kapu, és egyenként hozták ki a fiatalokat. Három fiatal fiút és két lányt. A fiúk már meg voltak bilincselve, a lányok még nem. Láttam, hogy az egyik lánynak vérzik az orra, hogy miért nem tudom, de szerintem kapott egy pofont.


Hirtelen az egyik megbilincselt fiú elkezdett vergődni, és az őt elfogó főtörzsőrmester kollégám lábába rúgott kétszer, amire a többi rendőr azonnal reagált, és a tőrzszászlós kiabálva adta az utasítást, hogy vigyétek le a földre. Valamelyik kolléga kiabálta, hogy törjétek el az egyik ujját. A fiú ellenkezett, először egy parkoló autóra lett rányomva, majd onnan nyomták le a földre, ahol az arcát meghúzták az aszfalton, közben a hüvelyk ujját próbálták eltörni, de nem sikerült. Viszont az ellenállását leküzdötték.


Miután ez megtörtént, az egyik idősebb kollégám odalökte nekem az egyik lányt, hogy ellenőrizzem a ruházatát, és bilincseljem meg. Szegény lányt sajnáltam, a falhoz állítottam. Ő közben sírt. Mondtam neki, hogy „nem foglak bántani, nyugodj meg!” Megkérdeztem, hogy van-e nála szúró, vágó eszköz, amire azt válaszolta, hogy nincs nála semmi, csak a retikülje. Egy nőnek a ruházatát mégsem fogom átnézni, mert nem vagyunk egyneműek. Megkérdeztem a lánytól, hogy ugye, nem fogsz ellenkezni? Sírva válaszolta, hogy nem. Rátettem a szíjbilincset, amit marokszámra kaptunk és használtunk. Retiküljét a vállán hagytam, így véletlenül sem veszítheti el, ha hátra van bilincselve a keze.


A törzszászlós utasított minket, hogy indulás, a foglyokat átadjuk a BRFK-nak. Ahogy elindultunk, velünk szembe jött a főtörzszászlós csoportjával együtt, és kérdezte, hogy mi történt. Amikor azt a választ kapta, hogy ez a fiú, akit viszünk, megrugdosta az egyik főtörzsőrmester lábát, a főtörzszászlós, mint aki megőrült, hirtelen hasba rúgta a megbilincselt fiút. Rászóltak, hogy nyugi hagyjad!


Vittük tovább az elfogott fiatalokat. Közben rádión kaptuk az utasítást, hogy menjünk pár utcával arrébb, mert további tüntetőket kell elfognunk. A tőrzszászlós kiabálta, hogy futólépés, mert előbb le kell adnunk az elfogottakat. Én a lányt vittem, aki közben folyamatosan sírt. A másik lány, akinek az orra vérzett, nem bírta a tempót, ezért a törzszászlós mögé futott, és belerúgott a fenekébe, közben kiabálta, hogy


„Fussál, kurva!”

 

Megérkeztünk a rádióhoz, ahol egy BRFK-s kolléga átvette tőlem a lányt, majd azonnal futottunk tovább a következő feladathoz.


Az elfogások közben sűrűn lett használva a nagy könnygáz spré, aminek kellemetlen, a nyálkahártyát erősen irritáló szagát nehezen lehetett megszokni. Mi is köpködtünk, köhögtünk és prüszköltünk tőle. Az egyik kereszteződéshez érve 2 civil ruhás rendőr állt, és a földre fektettek egy tüntetőt. Minket meglátva szolgálati igazolványukat felmutatva közölték, hogy vigyük el a tüntetőt, mert dobálta a rendőröket. A srácra szíjbilincset tettünk, felszedtük a földről, majd elindultunk vele.


A srác elkezdett kiabálni, hogy ehhez nincs jogunk. Ő egy jogi egyetemi hallgató, majd nem volt hajlandó tovább velünk jönni, és letérdelt. Fel kellett Őt emelni, és úgy vittük tovább. Észrevettem, hogy annyira szorosan van a csukóján a szíjbilincs, hogy már azt véresre vágta. Átadtuk Őt is a BRFK-nak, akik egyenesen a rádió udvarába vitték a többi elfogott közé.


Sok hasonló éjszakánk volt, de már homályosan emlékszek rájuk. Egyik éjszaka meglepődtem, amikor vadásztunk a tüntetőkre. Futunk a tüntetők után, egyszer csak az egyik civil ruhás, amikor meglátott minket, hirtelen felrúgta a mellette futó tüntetőt, majd fegyvert szegezett rá, közben szolgálati igazolványt mutatott nekünk és közölte, hogy vigyétek. Persze előfordult olyan is, hogy a civil ruhás rendőr, aki be volt épülve a tüntetők közé, túl későn mutatta az igazolványát, és kapott egy ütést a hátára tonfával. Kezdett hajnalodni, amikor a törzszászlós utasított minket, hogy menjünk vissza a rádió székházához.


Megérkeztünk a rádió udvarához, ahol a biztonsági őrök vért mostak fel a bejárati folyosóról.

 

Gondoltam is, hogy ezek az állat BRFK-s kollégák nagyon kegyetlenül bánhattak az általunk elfogott és átadott emberekkel. Az elfogottak egy része még az udvarban volt a falhoz állítva, és közben folyamatosan szállították őket a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra. A csoportunk egy kicsit megpihenhetett, kaptunk teát és szendvicseket. A srác, aki nem volt hajlandó velünk jönni és magát jogi egyetemistának vallotta, még a fal mellett ált megbilincselve, magában duzzogva. Az egyik BRFK-s műveletirányító őrnagy odament hozzá és kérdezte, hogy te dobáltad a rendőreimet?! Jogi egyetemista is vagy?! A srác válaszolt, hogy „igen, harmadéves vagyok”. Mire az őrnagy közölte, hogy csak voltál, mert garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűncseleményének elkövetése miatt eljárást indítunk ellened, vagyis lőttek a karrierednek.


Utasítottak bennünket, hogy szálljunk járművekre, menjünk a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra, és keressük meg azokat az elfogottakat, akiket mi fogtunk el, mert meg kell írnunk róluk a jelentéseket.


Megérkeztünk a kapitányságra, nekem az első dolgom volt, hogy megkeressem a fiatal lányt, akit anno megbilincseltem. Sehol sem találtam. Elkezdtem a BRFK-s kollégáktól érdeklődni a lány után. Sikerült megtudnom, hogy a lányt elszállította a mentő. Felháborodva kérdeztem, hogy miért?! Én a lányt minden sérülés nélkül adtam át! Választ nem kaptam a kérdésemre, csak annyit, hogy a lányt állítólag valaki hátulról fejbe vágta, és elvitte a mentő. Nagyon mérges lettem emiatt.


Amikor beléptem a kapitányság udvarára, borzalmas látvány fogadott. Az elfogottak voltak legalább harmincan, de mind véresre verve. Némelyikük ájultan feküdt a földön.

 

Akkor már értettem, hogy a mentők miért jönnek, és rohannak az emberekkel. Megjelent egy nagy rendőrségi mikrobusz, kinyitották a hátulját, és egy kupacban feküdtek a megbilincselt tüntetők. Egyesével szedték le őket.


Kollégáim próbálták azonosítani azokat, akiket mi fogtunk el, de némelyik elfogott annyira meg volt verve, hogy nem tudtuk az arcukat felismerni. De végül megtaláltuk azokat, akiket kellett. Megkezdtük a jelentések írását. Elkezdtük a jelentést az öt elfogott fiatalról, akiket a kapualjban fogtunk el. Az öregebb, tapasztaltabb kollégák kezdték a jelentés írást, mert mindent pontosan és jól kellett leírni, de ezúttal úgy, hogy egymást védjük, és szakszerű intézkedést írjunk le.


Az öt elfogott fiatalról a jelentés úgy kezdődött, hogy azért lettek elfogva, mert a csoportunkat megdobálták, holott ilyen nem is történt. A BRFK-s nyomozók egymás után hallgattak ki minket, de előtte el kellett olvassam az intézkedésről írt jelentést, nehogy olyat mondjak véletlenül is, amivel bármelyik kollégámat bajba sodorhatnám. Magyarul mondva, hazug jelentések százai készültek el a durva intézkedésekről úgy, hogy azok szakszerűnek és jogszerűnek látsszanak.


Velem együtt felszerelt kollégám, aki végig mellettem volt még morgott is, hogy ilyet kell csinálnunk, aláírni a hazug jelentéseket. Felháborodva emlékezett vissza arra, mikor a törzszászlós a vérző orrú lány mögé futott és rugdosta, hogy gyorsabban fusson. Szíve szerint leírta volna őszintén, hogyan történt az eset valójában, de ezzel akkor a parancsnokot jelentette volna fel, és az összes többi kollégát bajba sodorta volna.


Belegondolva, ha bármelyikünknek is eljárt volna a szája akár egy jelentésben, akár egy kihallgatáson, nagyon megszívtuk volna. A bevetési osztálytól, sőt, szerintem a REBISZ-től is távoznunk kellett volna, mert a kollégáink nem tűrtek volna meg maguk között. Mi lettünk volna a spiclik, akik elárulják a csapattársaikat. Szerintem a kiutáláson kívül komolyabb hátrányokat is szenvedtünk volna. Szóval, tartottuk a szánkat, és aláírtuk a hazug jelentéseket. Bármikor rákérdeztek az esetre, a csoport minden tagja ugyanazt mondta.


Nemcsak a tüntetők tudnak állati módon viselkedni, hanem a rendőrök is. Csalódtam, nem ezért lettem rendőr, hogy visszaéljek a hatalmammal, és a valóságnak nem megfelelő jelentéseket írjak alá.

 

Kegyetlen éjszakák voltak szeptember végén. Pontosan nem emlékszem, hogy hány ilyen éjszakai hajtóvadászat volt, de a többsége mind ilyen véresen komoly volt. Amikor a házak között futottunk, az ott lakók időnként az ablakon keresztül forró vizet próbáltak ránk önteni, de szerencsére nem találtak el bennünket. Nem tudtuk, melyik ablakból jött a víz, mert gyorsan csinálták az illetők. Egyszer mögöttem is csattant a forró víz, ami majdnem eltalált engem és a mögöttem futó kollégáimat. De csak hangosan kurvaanyáztunk miatta.


Egy kicsit átugorva közel egy évet, amikor már vége volt a nagy utcai balhéknak, jött az idézés a Budapesti Nyomozó Ügyészségtől, hogy jelenjek meg tanúkénti meghallgatáson az öt elfogott fiatal ügyében. Szolgálatban voltam éppen, szóval, szolgálati egyenruhában vittek el a meghallgatásra. Mielőtt elindultam volna, előkaparták a kollégáim az intézkedésről készül régi jelentést, hogy olvassam át, és aztán hallgasson meg az ügyész.


Az ügyész elém tette az öt fiatal fényképét, és kérte, hogy mutassak rá arra akit én bilincseltem meg. Sikerült rámutatnom arra a szegény lányra, akit én bilincseltem, akit később a mentő elszállított a kapitányságról. Az ügyész elmondta, hogy a lányt már fél évvel ezelőtt kihallgatta ez ügyben, és a lány azt vallotta, hogy egy fiatal rendőr, akinek az arcát nem látta  mert fekete maszk takarta a sisak alatt – megbilincselte, és az vitte el a rádió székházáig, ahol átadta egy másik rendőrnek. Eddig nem is történt semmi. Vagyis a lány azt mondta, hogy én, aki vittem őt, nem bántottam.


Viszont azt elmesélte, hogy amikor bevitték őt a székház udvarára, akkor a falhoz állították, és később egy erős ütést érzett hátulról, majd csak a kórházban tért magához.

 

Erre mondtam az ügyésznek, hogy igen, erről valami ilyesmit hallottam, szóval a BRFK-s kollégák bántották a lányt, mire az ügyész hirtelen közbeszólt: „Állj! Hogy a BRFK mit csinált, engem most nem érdekel, nem ezért van itt, hogy róluk beszéljen!” Az ügyész konkrétan feltett olyan kérdéseket, hogy láttam-e olyat, hogy valamelyik kollégám a testi kényszert és a bilincselést követően bántalmazta, ütötte, rúgta, vagy esetleg a parkoló autók valamelyikére nyomta volna az elfogottat?


A válaszom az volt, hogy NEM. Én mint kezdő rendőr mindig hátul voltam. Az ügyész azt mondta, érdekes, hogy nem először hallja ezt a vallomásokban, hogy „én hátul voltam”. Az ügyről további jogilag érdemlegeset elmondani nem tudok, úgy történt minden, ahogy az akkori jelentésben le lett írva. Ennyi volt a meghallgatásom, kijöttem. Amikor visszavittek a laktanyába, akkor a csoport persze, egyből rohant a törzszászlóssal együtt, hogy megkérdezzék, mi volt a meghallgatáson. Én meg csak nyugtattam őket, hogy nyugalom, semmi gond nem lesz, úgy vallottam, ahogy kellett.


Vagyis helytelenül cselekedtem, le tudtam volna köpni magamat és a törzszászlóst is.

 

Amikor vége lett a szeptemberi éjszakai hajtóvadászatoknak, és kicsit visszatért az utcákra a nyugalom, akkor hetekig bent voltunk a laktanyában, továbbra is készültségben tartottak minket. Persze, teljes ellátás mellett és a havi fizetés mellé még minden héten pénteken utalták a sok túlórából keletkezett túlórapénzt. Szóval, szeptemberben és októberben nagyon jól kerestem.


Unalmas volt hetekig a laktanyai készültségben lenni. Az összes kollégám kezdte nagyon unni. Jöttek a konfliktusok, az egymás piszkálása. Nagy unalmunkban ettünk, híztunk, sportoltunk és időnként látogatókat fogadhattunk a laktanyában. Már szeretett volna mindenki hazamenni. De mindenki, aki csak tehette, és nem lakott messze, kéthetente egyszer, 24 órára hazamehetett. Azok, akik nagyon messze laktak, inkább haza sem mentek, mondván, hogy minek menjenek, ha hosszú az út, és egyből utazhatnak vissza.


Végül is utólag belegondolva, nem volt annyira rossz a hosszú készenlét, a laktanyában nem csináltunk semmit, vagyis jóformán azt csináltunk, amit akartunk, de haza nem mehettünk. Folyamatos volt a készültség, szinte végtelennek tűnt. Ekkor még nem is gondoltam, hogy mi lesz velünk, amikor eljön az október 23-a. Amikor a magyarok megmutatták, hogy milyen őrültségekre képesek. Mennyire tudnak vadállatként viselkedni. Amíg mi készültségben voltunk a laktanyában, addig tüntetők sokasága tábort vert a Kossuth téren.


Október 22-én biztosítási feladaton voltunk valahol, de arra már nem emlékszek, hogy pontosan hol. Nyilván aznap semmi különös nem történt. Este 11 órára értünk vissza a laktanyába. Az osztályvezetőnk azt mondta, hogy igyekezzen mindenki a lefekvéssel, mert holnap október 23-a lesz és reggel 6 órától a téren kell lennünk, és rendezvényt fogunk biztosítani, vagyis a Kossuth téri ünnepséget. De sajnos, nem így történt. Tudtam, hogy reggel 5 óra előtt ébresztő lesz, mert korán kell kiérjünk a térre.


Kényelmesen alszok, amikor éjjel kettőkor hirtelen kiabálásra kellett ébredtem. Mondom, mi van, máris reggel van? Egy fenét! A parancsnok a folyosón üvöltött, hogy riadó! Mindenki teljes menetfelszereléssel 10 percen belül a járműveken legyen! Én, mint egy élőhalott, másztam ki az ágyból, és elkezdtem öltözködni, közben folyamatosan ment a kiabálás, hogy gyerünk, mozgás! Siessetek! A bevetési ruha alatti testpáncél utolsó megigazítását már a ponyvás teherautó platóján végeztem el. Kérdő szemekkel néztünk egymásra, hogy mi a fene történt, hogy riadót fújtak?


Kivitték az egész bevetési osztályt a Kossuth térre, és ott vártunk egy darabig, amikor hajnali 4-kor közölték, a feladatunk az lesz, hogy kiürítsük a teret. Senki nem maradhat a téren. Az ott táborozó, magukat Kossuth térieknek nevezőknek azonnal el kell hagyniuk a területet. Megkezdtük az emberek kiszorítását, tudomásom szerint itt nem sérült meg senki. Amikor bejutottunk a Kossuth tériek táborába, bementünk egy nagy orvosi sátorba, ahol egy orvos megállított minket, hogy ne menjünk tovább, mert fertőző betegek vannak bent.


Én ismét a törzszászlós csoportjában voltam. A törzszászlós közölte az orvossal, hogy a betegeket el kell szállíttatni innen, mert a rendőrség kiüríti a teret. Sokkoló látvány fogadott minket a sátor függönye mögött. Kórházi ágyakon hajléktalanok feküdtek gusztustalan körülmények között. Nyilván a térre mentek, mert ingyenes orvosi ellátást és ételt kaptak a táborban. De némelyikük a saját hugyában és szarában fetrengett. Volt köztük olyan, akiről azt mondta az orvos, hogy már egyszer újra kellett éleszteni. Pár óra után sikerült a teret kiüríteni. A hátrahagyott holmikat a rendőrség összeszedte, és valami úton vissza tudta kapni a gazdájuk a későbbiekben.


A kiürítés után visszavezényeltek minket a járművekre. Rendezett sorokban haladunk visszafelé, közben a Parlament egyik oldalánál elhaladva találkoztunk Gergényi Péterrel a BRFK akkori főkapitányával, aki folyamatosan azt mondta, hogy köszönöm, kollégák, szép munka volt!

 

Visszaszálltunk a platós teherautóra, és pihentünk. Közben hoztak nekünk szendvicseket és ásványvizet. Sokan el is aludtunk a platós csapatszállítón. Majd arra ébredtem, hogy fotóriporterek jelentek meg, minket akartak fényképezni, és próbáltak kérdezősködni. De amikor elzavartuk őket, akkor mentek a rosszindulatú beszólogatások. Aztán ha jól emlékszem, nem sokkal később leszálltunk a csapatszállítóról, és a pajzsosaink felvonultak a térre, mert egyre több ember akart a lezárt Kossuth térre bejutni. Sokan csak az ünnepségre voltak kíváncsiak.


A törzszászlós csoportját egy kisebb utcába küldték, amin keresztül el lehetett jutni a Kossuth térre. Itt láncalakzatban egymás mellé álltunk, és lezártuk az utcát. Rengeteg ember próbált meg átjutni, de senkit sem engedhettünk át. Nagy felháborodást is keltett, hogy az emberek nem nézhették közelről az ünnepséget. Időközben egymást váltva elmehettünk egy közeli presszóba elintézni egészségügyi szükségleteinket, majd vége lett a feladatnak, és hoztak számunkra egy buszt, amin kényelmesebben tudtunk kicsit pihenni. Én valamennyit tudtam aludni, de pár órával később leszállítottak minket a buszról, és egyenesen a Kossuth térre küldtek minket, ahol felsorakoztunk tömegoszlató alakzatban.


Ekkor még nem gondoltam, hogy nagyon soká lesz az, amikor én legközelebb leülhetek. Nem is sejtettem, hogy milyen kemény és kegyetlen feladat fog ránk várni. Néhány kollégám magához vette a könnygázgránát-kilövőt, és úgy álltak be a sorfalba. Majd fentről jött a parancs, hogy meg kell kezdenünk a tömegoszlatást.


Hogy ki adta ki ezt a parancsot, azt állítólag vagy 70 évre letitkosították. Az oszlatás irányítója Gergényi Péter volt. Haladtunk folyamatosan előre az Alkotmány utcán kifelé tolva az embereket. De már kemény könnygázfelhő kíséretében.

 

Az arcomon lévő fekete maszk nemcsak arra volt jó, hogy takarja az arcom a fotósok és a tévések elől, hanem a sok könnygáztól megindult könnyet és taknyot is felszívja, így nem kellett állandóan az arcom törölgetni, és nagy nehezen tudtam a feladatra koncentrálni. A fejünk fölött folyamatosan rendőrségi helikopter körözött. Időnként elhangzott a parancs, hogy: „Vízágyú! Vízcsapást!”


Néhány órával később kezdtek kifogyni a nálunk lévő könnygázgránátok és az ásványvizeink is. A pajzsos rendőrökből néhányan nem bírták tovább, és kidőltek. Megjelent mögöttünk néhány rendőrségi autó, és hozták az új könnygázgránátokat, valamint kis ásványvizeket tömködtek mindenki zsebébe. Egyik kollégám egy zászlós volt, aki a REBISZ történetében először elsütötte a sörétes puskát, amivel gumilövedéket lőtt, hiszen megkapták a parancsot a gumilövedékesek, hogy használniuk kell. Ebből keletkeztek a tömeg részéről súlyos sérülések. Egy embernek maradandó fogyatékosságot is okozott a gumilövedék, mert kivitte a szemét.


Ha jól tudom, akkor a REBISZ (2008-tól Készenléti Rendőrség néven tovább működő rendőri egység) 8 millió forintos kártérítést fizetett ki az egyik szemét elveszítő embernek.


A Deák téren voltunk, amikor egy kiállított tankot valahogyan beindított a tömeg, és egyenesen felénk irányították.

 

Akkor azt hittem, hogy végünk, mert a tank gépfegyvere is működött, de szerencsére csak vaklövedékek voltak. Már olyan közel került a tank hozzánk, hogy jött az üvöltő parancs: Futás!!! Szét is szaladt a mozgó sorfalunk, de az utolsó pillanatban a tank lefulladt. Szerencsére kifogyott az üzemanyag. Ekkor az egyik alosztályvezetőnk, mint egy hős, felmászott a tankra és felnyitotta a tetejét, majd beledobott egy könnygázgránátot. Ezzel ártalmatlanná tette a benne lévő embert, akiről úgy tudom, hogy egy 70 év feletti férfi volt.


Újra összeállt a sorfal, folytattuk az emberek oszlatását. A tüntetők hatalmas nagy betűket állítottak az útra, amikből kiírták, hogy SZABADSÁG. Ha jól emlékszem, ekkor hajtottunk végre egy kiemelést a tömegből. Kirohantunk a pajzsosok mögül, és elfogtunk egy férfit. Egy fél tégla pattant le a mellemről, amikor kirohantunk. Még szerencse, hogy a ruha alatti testpáncélnak köszönhetően nem esett bajom. Már kezdett besötétedni. Kifogytak a nagy könnygázsprék is. Megint hozták az új ellátmányt, ekkor kapták néhányan a kezükbe az új paprikasprét.


A törzszászlós csoportjában haladtunk előre, amikor egy presszó mellett akartunk elhaladni, és a presszóban tartózkodó emberek támadva megindultak felénk. Ekkor a törzszászlós a kezében lévő paprikasprével befújt az emberekre, akik azon nyomban elkezdtek tőle fuldoklani. Majd a pultból gyorsan előjött a pultos, és becsapta az ajtót. Ezzel a mozdulatával a borzasztóan erős paprikaspré-felhő egy részét ránk terelte. Borzasztó érzés volt, Százszor jobban mart és fájt, mint a hagyományos könnygáz. Még másnap is éreztem a torkomban a kaparó érzést. Haladtunk tovább, tereltük a tömeget, akik folyamatosan dobáltak minket, de pajzsosaink a kövek többségét kivédték.


Kollégám mellettem könnygázkilövő volt. Egyszer volt egy téves lövése, és egy személygépkocsi hátsó szélvédőjén keresztül belőtte a gránátot, majd a következő lövésnél mi jártunk rosszul, mert túl közel volt hozzánk, amikor lőtt. Nekem a jobb fülem bánta, körülbelül 2 órával később tért vissza a hallásom arra a fülemre. Ezért a lövésért igen keményen kurvaanyáztunk.


Nem sokkal később mellénk került egy csapat pajzsos rendőr, azt nem tudom, melyik egységhez tartoztak. De az egyikőjük pont mellettem állt, amikor hallottam, azt mondta, „nem bírom tovább”, és összeesett.

 

Egyik kollégámmal gyorsan felkaptuk, és a mögöttünk nem messze lévő mentőhöz cipeltük a rosszullétes kollégát. Ezt az esetet meglátta néhány tévés, és egyből jöttek fotózni és kamerázni a földre ültetett rendőrt, akiről közben leszedtük a sisakját és segítettünk, hogy magához térjen.


Szerencsétlen rendőr félig kábultan felnézett, és egyik kamerás közvetlen közelről vette őt fel, amire a rendőr úgy reagált, hogy: „ha nem viszed el innen a kamerát a képemből, akkor ne várd meg, míg fel bírok állni, mert nagyon rosszul jársz!”. Erre a kijelentésére hangosan kiabálva elkezdtük elzavarni a sajtó munkatársait. Majd mikor a mentősök átvették tőlünk a kollégát, akkor gyorsan visszarohantunk a törzszászlós csoportjához, aki büszkén nézett ránk. Ismételten könnygázcsapást mértünk a tömegre, és persze, a könnygáz fele visszajött ránk, és megint ment a szenvedés miatta. Észrevettem, hogy a házakból sokan kamerával rögzítik minden mozdulatunkat. De gondoltam magamban, hadd csinálják, az arcom úgysem látszik.


Megjelent néhány orvostanhallgató, és valamilyen speciális oldatot hoztak magukkal, és felajánlották, hogy segítenek nekünk, és egyenként kimosták a szemünket az oldattal, amiért a mai napig is hálás vagyok nekik. Nagy segítség volt.


A tömeg egy kicsit lecsitult, de jött az újabb parancs, hogy menjünk a Blaha Lujza térre, és ott kell folytatnunk az oszlatást a Nyugati Pályaudvar irányába. Így hát járműre szálltunk ismét, és mentünk a Balhára. Amikor megérkeztünk, akkor lovas rendőrök vártak minket, és velük együtt folytattuk az oszlatást.


Ekkor történt, hogy ismét kőzápor ért minket. Pár kollégám úgy döntött, hogy „vissza a feladónak”. Ami követ felénk dobtak, azt majdnem mind visszadobtuk a tömegre.

 

Jött a parancs a lovasoknak, hogy Előre a tömegbe! A lovasok egyenesen a tömegbe vágtattak, és keményen használni kezdték a kardjaikat. Az oszlatás szempontjából nagy sikert arattak, mert nem kímélték a tüntetőket. Az egyik lovas rendőr, amikor jöttek vissza, felénk mutatta a kardját. Két nagy görbület volt benne. Kérdeztük tőle, hogy csináltad? A válasza az volt, hogy eltalálta két tüntető fejét is, amihez a kollégáim gratulációt fűztek.


Észrevettük, hogy a Nyugati felé haladva a tüntetők időnkét a mellékutcákba menekülnek. A törzszászlós javasolta, hogy hadd vigye a csoportját előre az egyik mellékutcába, és majd az oda menekülő tüntetőket meglepjük. Az engedélyt megkapta, előreszaladtunk, és feltűnés nélkül befutottunk az egyik mellékutcába. Úgy is történt, ahogyan számítottunk rá, pár tüntető belesétált a csapdánkba. Az egyikre emlékszem is, mert pont a mi csoportunk került a szerencsétlen idióta mögé, és elkaptuk. Rákerült a szíjbilincs, és a földre lett fektetve.


Az egyik parancsnok utasította az oda érkező BRFK-s kollégát, hogy állítsa elő az elfogott személyt. De előtte a törzszászlós csoportja leadta a névjegyét. Úgy sétáltunk el a földön fekvő szkinhed mellett, akinek a fekete bakancsában fehér fűző virított, hogy mindenki beleütött vagy belerúgott. Ez a tömegoszlatás sokadik órája volt, már én is kezdtem vadállatként viselkedni, megviselt az egész művelet, és nagyon kifárasztott. Ez a szerencsétlen volt az egyetlen, akit megütöttem, tonfámmal rásóztam a combjára, amikor elmentem mellette. De az én csapásom semmiség volt ahhoz képest, amit a mögöttem lévő két kollégám adott neki.


Egyikőjük bakanccsal hasba rúgta, ahogy elment mellette, a másik kollégám még brutálisabb volt, mert az embert nem kímélve bakanccsal szájba rúgta. Ez már szerintem nagyon durva dolog volt.

 

Elértünk a Nyugatihoz, ahol a tömeget sikerült teljesen szétzavarni. Itt eltöltöttünk egy időt, majd jött a következő utasítás. Járműre fel, és elvittek minket az Erzsébet hídhoz, mert ott volt az utolsó összecsapás a tömeggel. Itt sokáig álltunk, mert a tömeg egy erős barikádot állított fel, amit a vízágyúink már nem tudtak volna szétbontani, és nekünk is nehéz lett volna kézzel szétszedni. Ezért a BRFK beüzemelte az úgynevezett rombolókat: a romboló 1-es és 2-est.


Ezek olyan hatalmas nagy teherautók voltak, amelyeknek a platójára súlyok voltak elhelyezve, az elejére pedig hatalmas nagy tolólapátok voltak felszerelve. Az Erzsébet hídnál nagy erőkkel vártuk, amíg megérkezik valamelyik romboló. Megjött, és egyenesen a barikád felé vette az irányt. Nekiment a barikádnak, és villámgyorsan szét is rombolta, utat törve ezzel a tömeg felé, akik menekülőre fogták a dolgot. Itt ismét kapott a tömeg egy jó adag könnygázt, amit még másnap is lehetett érezni az utcán.


Aztán vége lett, jött az utasítás, hogy mindenki szálljon járműre. 24-én hajnali 4-kor hullafáradtan kapaszkodtam fel a csapatszállító platójára, és végre leülhettem. Elindultunk vissza a laktanyába. Amikor a Blaha Lujza téren keresztül gurultunk, pár ember folyamatosan kiabálva szidott minket. Mondtam is, hogy remélem nem állunk meg megint oszlatni, már nagyon fáradt vagyok. De szerencsére egyenesen a laktanyába vittek bennünket, ahol tömegesen a zuhanyzó felé vettük az irányt.


Másnap hagytak minket egész nap aludni és pihenni. Arra nem volt erőm, hogy lemenjek az ebédlőbe reggelizni, csak ebédelni keltem fel, és örültem, hogy túl vagyunk ezen a megpróbáltatáson. A későbbiekben már csak a TV-ben láttam magunkat, ahogy a tömeget oszlattuk. Sokáig ez folyt a médiában. És persze, a legjobban azzal voltak elfoglalva, hogy nem volt rajtunk semmilyen azonosító sem, valamint hogy miért volt néhány rendőrnél vipera. Azt tudni kell, hogy 2006-ig soha sem kellett a bevetési ruhára semmilyen azonosítót kitenni, csak utána tette ezt kötelezővé az ORFK, és betiltotta a fekete maszk viselését is.


Ezt a napot, 2006. október 23-át senkinek sem kívánom átélni, borzalmas volt. Úgy tudom, hogy a REBISZ elhasználta az összes még raktáron lévő könnygázkészletét is, mintegy 1500 darab gránát lett elhasználva.

 

Ezen nap után a magyar rendőr tekintélye még kevesebb lett, elveszítettük az emberek bizalmát. Jöttek az eljárások és a bírósági tárgyalások, sok rendőrt meghurcoltak. Az ügyészség összegyűjtötte az összes rendőrségről készült videót, és kőkeményen nyomoztak, keresték a bűnös rendőröket. Még hozzánk is bejöttek a laktanyába, és mindenkinek ellenőrizték a tonfáját és sisakját. Néhányat le is fényképeztek. Na, persze, néhány kollégám nem a szolgálatban rendszeresített tonfáját használta a tömegoszlatás során.


Még sokáig foglalkoztak október 23-ával. November első hetében lefújták a készültséget, és hazamehettünk. Visszaállították a szolgálati időrendet, de az elkövetkező fél évben nem csináltunk mást csak folyamatosan a Kossuth térre jártunk, és kordonszolgálatot láttunk el. Nagyon unalmas volt minden szolgálatban ugyanazt csinálni.


A készültség lefújása után az első szabad hétvégémen elmentem egyik kedvenc helyemre, ahova évek óta jártam szórakozni. Itt összetalálkoztam néhány falubéli régi ismerősömmel, akik közül páran boldogan néztek rám, hogy itt vagyok, és nem esett bajom. Néhányan viszont szinte megtámadtak, és a szemembe mondták, hogy egy buzi rendőr vagyok, mert ott voltak a tömegben, és ők is dobálták a rendőrséget, és tudták, hogy én is ott voltam a rendőrség oldalán. Erre csak azt válaszoltam, hogy én rendőr vagyok, parancsot teljesítettem, nem jókedvemben vettem részt a tömegoszlatásban, de szerintem hagyjuk ezt a vitát, mert nincs értelme.


Még egy pár hétig hallottam ezt az ellenem történő megnyilvánulást, aztán ezt jeleztem a parancsnokomnak. A parancsnokom azt mondta, hogy ha gondolom, akkor nevezzem meg, és írjam le egy rendőri jelentésben ezen személyeket, és majd a lakhelyük szerinti illetékes rendőrség nyomozói megkeresik őket, és elbeszélgetnek velük. Nem tettem írásos jelentést, de megüzentem az illetőknek, hogy jelentést fogok írni róluk, amennyiben ezt tovább folytatják. Végül abbahagyták. A nagy tömegoszlatás után persze még részt vettem sok oszlatásban, amelyek közel sem voltak olyan durva oszlatások, mint az október 23-i.


Amikor először csináltam, akkor féltem, aztán egy idő után megszoktam, majd egy idő elteltével elkezdtem unni, ha tömegoszlatási feladat volt. A rendőrség újabb és újabb technikákra és mozzanatokra képzett minket. Megtanították az észak-ír rendőrség tömegoszlató módszerét is, amely főként arról szólt, hogyan kell még keményebben és durvábban szétoszlatni a tömeget.

 

A tekintélyünk már annyira elszállt, hogy a későbbiekben ahányszor tömeget kellett pajzzsal kiszorítani, az ellenálló emberek már egészen közel jöttek a sorfalunkhoz, és szemtől szembe mondták a véleményüket rólunk, rendőrökről, akik csak parancsot teljesítettünk. Volt egyszer egy középkorú nő, aki beállt elénk, elővette Szűz Mária szobrát, és az ő nevében kérte, hogy hagyjuk abba, amit csinálunk. Aztán többször is a szemembe mondták, hogy milyen magyar vagyok én, aki ilyet csinál. Persze, nagyon keveset szóltunk vissza a velünk szemben álló tömegnek, ezért már azzal is meggyanúsítottak minket, hogy nem vagyunk magyarok. Erre már csak válaszoltam, hogy magyar vagyok, de kérem, haladjon tovább!


Forrás: https://atlatszo.hu/2021/10/21/az-elfogottnak-lehetoseg-szerint-torjon-el-valamije-egy-palyakezdo-rendor-ormester-beszamoloja-a-2006-os-esemenyekrol/


 

Hont András: Túl az elkúráson – 2006 ősze és a köztársaság halála


Az Áldozatok 2006 premierjén megjelentek alappal feltételezhették, hogy az alkotók nem propagandaterméket készítenek, hanem a számukra más-más okból, de egyaránt nagyon fontos eseményeket akarják földolgozni. Vagy emléket állítani nekik. Ez sajnos nem dőlt el teljesen, illetve inkább az utóbbi irányba, az emlékállítás pedig egy film esetében mindig problematikus. Nem nagyon feladata ugyanis egy filmnek, hogy mementóként szolgáljon. Hont András kritikája az Áldozatok 2006 című dokumentumfilmről.

 

Van két erős narratíva. Az egyik szerint a kommunisták és a liberálisok (ezt bizonyos szubkultúrákban máshogy is szokták nevezni) elcsalták a 2006-os választást, és amikor erre fény derült, a jogos felháborodás keltette tiltakozásokat a kormány vérbe fojtotta. Ám az igazságot és az öntudatra ébredt népet többé már nem lehetett megállítani, és 2010-ben megbukott az elnyomó kormány, a magyarság pedig visszaszerezte önrendelkezését. A bukott baloldal és különféle nemzetközi szereplők, akiknek nem tetszik, hogy nem érdekeik szerint történnek a dolgok az országban, azonban nem hajlandóak ebbe belenyugodni, ezért Soros-szervezetek aknamunkájával és a média manipulációjával igyekeznek újra megkaparintani a hatalmat, hogy ismét 2006-os állapotokat vezessenek be.


A másik történet úgy szól, hogy a vereségébe belenyugodni képtelen Orbán egy alkalmas pillanatban rárontott nemzetére, a miniszterelnök őszinte beszédének eltorzításával hergelt a törvényes rend ellen, szélsőjobboldali rohamosztagokkal és futballhuligánokkal lángba boríttatta Budapestet, majd akkor és éveken át provokálta a hivatalos szerveket, a köznyugalom helyreállításán dolgozók tevékenységét pedig hatalommal való visszaélésnek állította be, végül a megtévesztett és megfélemlített tömegek segítségével megdöntötte a magyar demokráciát. 2010 óta módszeresen dolgozik a diktatúra kiépítésén, de még mindig az ellenfeleit vádolja zsarnoki törekvésekkel, és erre a 2006-os sajnálatos eseményeket használja változatlanul.


Valahogy így.

 

A fenti narratíváknak vannak alváltozatai és különféle mutációi. Foglalkozunk még velük, de előbb nézzük a két legtávolabbi álláspontot. Nem tudni, hogy ennyire vegytisztán hányan képviselik az egyiket vagy a másikat – gyanúm szerint nem is olyan kevesen –, de nem is az elterjedtségük miatt lényegesek, hanem mert általuk mutatható be leginkább, hogy a valóság megismerésének vágyát és feladatát miként szorítja ki a mítoszteremtés, és hogy mennyire tarthatatlanok azok a közéleti pozíciók, amelyekből e vélekedéseket megfogalmazzák, és amelyekhez képest a mérsékeltebb nézetek hirdetői mégiscsak meghatározzák magukat.


Az első elbeszélés ott bicsaklik meg, hogy a sorosistáknak bélyegzett szervezetek képviselői voltak azok, akik ott álltak a vétlen áldozatok oldalán, és képviselték őket mindenféle eljárásokban, hogy nagy számban a liberális (ezt bizonyos szubkultúrákban máshogy is szokták nevezni) média munkatársai voltak azok, akik feltárták a történteket, és baloldalinak nevezett véleményformálók sora szólalt föl a kormánnyal szemben, hogy elfogadhatatlan az, ahogy a helyzetet a kormány kezeli, és tűrhetetlen, ahogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az atrocitásokat mentegetni próbálja.


A másik megfejtés hitelességét is ugyanez kezdi ki, hogy azok a szervezetek, amelyek mellett manapság illik elmenni tüntetni, amelyek érdekében megannyi Facebook-profilképre fölkerült a „minden megbélyegzett civilszervezet támogatok” felirat, hirdették azt, hogy amit 2006 őszén a pesti utcákon a rendőrök, a tárgyalótermekben a bíróságok műveltek, az világbotrány.


A magukat a jogállam és a demokrácia feltétlen híveinek gondolók, akik közül többen is osztják az „orbáni csőcselék randalírozása vs törvényes föllépés velük szemben”-felosztást, nagyvonalúan hagyják figyelmen kívül, hogy voltak vétlen bántalmazottak: aki ismerősével találkozott, és békésen sörözött, hogy aztán egy rendőri osztag rángassa ki hirtelen; aki munkába ment vagy onnan jött, és került a földre, a falhoz, rendőrök gyűrűjébe; aki maradandó károsodást szenvedett; akit a mai napig rémálmok gyötörnek.


Éppen ezért felháborító, amikor a fideszes potentátok rötyögnek az ElkXrtuk című kalandfilm díszbemutatóján, ahová negatív szereplőként minden aktuális politikai ellenfél be lett applikálva, Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára a háttérből irányító főgonoszként, de még a Gyurcsánnyal akkor semmilyen közvetlen viszonyban nem álló Karácsony Gergely is lúzer kutatóként. Mármint a forgatás idején aktuális ellenfelek, mert amire a mozi elkészült, addigra már egyik sem volt a színen, míg az események idején Kanadában egy autóalkatrészekkel kereskedő cég alkalmazottjaként ténykedő Márki-Zay Pétert pár nap alatt nehéz lett volna beleszőni a történetbe, de alighanem erre a következő félév is kevés lesz.


Elkúrták, na.

 

Noha amennyiben tényleg a rendőri brutalitást elszenvedőkkel akartak volna foglalkozni, vagy azzal, hogy miként fagyott le az államgépezet több részlege is 2006-ban, megtehették volna. Ahogy egy másik film meg is tette, amelyben ugyan nem szerepelt Karácsony Gergely, de ott volt a bemutatóján, ahogy megjelent Budaházy György is (továbbá, Toroczkai László, a Partizán és például Pottyondi Edina vlogger), és hasonló pikáns párosokat lehetne még említeni.


Az Áldozatok 2006 premierjén megjelentek ugyanis alappal feltételezhették, hogy az alkotók – Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás – nem propagandaterméket készítenek, hanem a számukra más-más okból, de egyaránt nagyon fontos eseményeket akarják földolgozni. Vagy emléket állítani nekik. Ez sajnos nem dőlt el teljesen, illetve inkább az utóbbi irányába, az emlékállítás pedig egy film esetében mindig problematikus. Nem nagyon feladata ugyanis egy filmnek, hogy mementóként szolgáljon.


Ami viszont feladata volna egy dokumentumfilmnek – a tények pontos rögzítése, a feltételezések attól való szigorú elválasztása, de a kérdések fölvetése –, annak nem tudott maradéktalanul megfelelni.

 

A tények, például a fent sorolt esetek színezetlenül jelennek meg a vásznon, és ezért jó volna, ha azok, akik így utólag is egy orbánista csürhe tombolásának gondolják 2006-ot, megnéznék a filmet, ahogy azok is, akiknek – mondjuk, koruknál fogva – semmilyen benyomásuk nincs arról az időszakról. Információkat és hiteles képeket szereznek a történtekről, a megértéshez azonban nem fognak közelebb jutni ezáltal.


Ijesztően hiányzik a filmből a tágabb kontextus. Hogy egyáltalán miért törtek ki zavargások azon az őszön. A forgatókönyvíró Skrabski Fruzsina itt hagyatkozik az egyik erős narratíva alapállítására és saját, soha nem titkolt elfogultságára, tehát arra, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP-SZDSZ-koalíció tisztességtelenül nyerte meg a 2006 tavaszán a parlamenti választást. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb annak ellenére, hogy Gyurcsány őszödi vallomásának a „trükkök százaira” vonatkozó része még alá is támasztja ezt a vélekedést.


Azonban – tetszik, nem tetszik – a választási kampányhoz hozzátartozik, hogy a versengő felek „nem bontják ki az igazság minden részletét”, a sajtó dolga többek közt, hogy a közbeszéd ne süllyedjen a kölcsönös hazugságok szintjére.

 

A sajtó pedig már akkor is csak részben tudott ennek megfelelni, így a már akkor is szétszabdalt közönség különböző részei nem is értesülhettek arról, hogy más bugyrokban mi zajlik. Így aki inkább a fideszes buborékhoz tartozott, nem értette, hogy a Fideszen kívüli világ Orbán-ellenes népszavazást tartott, és 1990 óta először győzött olyan a választáson, aki kevesebbet ígért, mint ellenfele. A trükkök százaihoz és a tisztességtelen győzelemhez ez is hozzátartozik. A nem fideszesek pedig nem értették, hogy honnan került elő hirtelen ennyi kormányellenes tüntető, és mi ez az indulat a koalícióval szemben, hiszen hónapokkal korábban még diadalmasan vonultak be a parlamentbe.


Ezért tartja makacsul magát minden oldalon megannyi összeesküvés-elmélet, mert a pillanat és a politikai elfogultság nézőpontjából egy csomó minden nem magyarázható. A nagyobb perspektíva viszont több lehetőséget nyújt arra, hogy észrevegyünk összefüggéseket, sőt, távolabbról és távolabbra nézve nincs csodálkoznivaló azon, hogy robbanáshoz vezetett, hogy részekre bontott és másfél évtizede hiszterizált társadalom csoportjai álltak egymással szemben.


Ez azonban arra még nem válasz, hogy honnan kerültek erőszakos tüntetők 2006. szeptember 17-én a tévészékházhoz, és hogy miért nem tudta megvédeni az épületet a magyar rendőrség.

 

Az utóbbival kapcsolatban a filmben kétszer előkerül egy sejtetés, mely szerint Gyurcsány miniszterelnök szándékosan hagyta magára a székházat védő rendőröket, hogy azután erre való hivatkozással föl lehessen lépni ellenfeleivel szemben, illetve hogy a politikájával való elégedetlenséget a szélsőségesekkel mossa össze. Ez a sejtetés ott marad reflektálatlanul, ami azért is baj, mert ez az alapja megannyi teóriának és például az Elkxrtuk című remekműnek is.


Én nem hiszem, hogy egy ennyire ördögi és átgondolt tervnek akárcsak a végiggondolására is lett volna elég idő az események sodrásában, és különben is: amennyiben bármi erre utaló nyom van, úgy a 2010 óta hatalmon lévő Fidesz már előállt volna vele. Ahogy előállt volna a 2010-ig kormányzó baloldal azzal, ha arra találnak bármiféle bizonyítékot, hogy Orbán Viktor vagy hozzákötődő bárki más szervezett volna felforgatókat Budapestre. Ám ez nem azt jelenti, hogy a Fidesznek ezzel kapcsolatban nincsen felelőssége, csak ismételten messzebbre kell nézni. Sokak számára tényleges világmagyarázat lett, hogy a túloldaliak idegenszívűek, külföldi zsoldban állók, nem is magyarok, anélkül, hogy belegondoltak volna, hogy ez akár a szomszédjukra is vonatkozhat.


2006 őszén a „haza nem lehet ellenzékben”, és egyéb, még korábbról származó szólamok is életre keltek.

 

Ahogy egy csomó minden láthatóvá vált, ami a kezdetektől itt van velünk, és akár ez a film is remek alkalmat nyújthat, hogy minden oldal találjon elgondolkodni valót. A többnyire rendpárti jobboldal és a felszínes közvélemény hajlamos a különféle jogállami garanciákat a bűnözőket védő úri huncutságként fölfogni, és folyamatosan több jogkört követelni a rendfenntartóknak. Egészen addig, amíg közülük nem kerül szembe valaki egy számonkérhetetlen közeggel.


Nagyon tanulságos, amikor a filmben Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottságtól (sorosista ügynök!) arról beszél, hogy amikor özönlöttek hozzájuk a panaszok a rendőri visszaélésekről, addigra nekik hosszú-hosszú éveken át ez volt a valóságuk, ezzel foglalkoztak időtlen idők óta,


csak arról, hogy egy cigányt vernek egy vidéki fogdán, nem ír számot a Kárpátia, de ezt már én teszem hozzá, nem ő.

 

Az úgynevezett másik oldal, amelyik nem egyszer jól hangzó panelekkel védi úgymond a jogállamot, például reflexből mozdul a bírói függetlenség védelmére, ha bármilyen kritika vagy támadás éri a bíróságokat, elgondolkodhat azon, hogy miféle bizonyítékok alapján ítéltek el teljes véletlenszerűen a történésekbe csöppenő vétleneket. Hogy az elzárkózó és a kritikákra sértődötten reagáló bírói kar régóta reformérett volt, és a mai napig az.


Azt mondtam, hogy a nagyon elfogult narratíváknak vannak alváltozatai és mutációi. Léteznek. Mondjuk, a jobboldali radikálisok változatlanul jogosnak gondolják a leghevesebb megmozdulást is, de nem gondolják, hogy 2010-et követően az elégtétel időszaka köszöntött volna be, és hogy ugyanazok lennének a szembenálló felek. Vagy a túloldalról: Orbán Viktort felelősnek tartó baloldaliak közül sokan nemhogy nem vitatják azt, hogy a rendőrség szakmai hibák sokaságát követte el, és átléphetetlen határokat lépett át, de egyenesen ezt teszik felelőssé az előző rendszer bukásáért.


Ahogy enyhül az alapnarratívák merevsége, úgy jelennek meg az igazságelemek a véleményekben, és úgy lesz egyre életszerűbb az elbeszélés 2006-ról.


A merev, a világot jókra és rosszakra bontó elméletek ugyanis nehezen tudnak mit kezdeni az olyan jelenségekkel, mint például a spontaneitás vagy a kölcsönhatások. Márpedig ezek formálóereje elvitathatatlan.


Hogy mást ne mondjunk, és ha már Áldozatok 2006 a film címe, van itt még egy áldozat a bemutatott és ténylegesen megkeserített vagy megnyomorított embereken túl, pontosabban az ő sorsuk, a velük történtek is hozzájárultak ahhoz, hogy 2006 őszének végül áldozatul esett a harmadik magyar köztársaság. Mindegy, hogy sírunk-e utána, halálának okairól fontos lenne beszélni, főleg, hogy akik miatt elpusztult, itt vannak velünk. Minden oldalon.


Forrás: https://video.atlatszo.hu/2021/10/25/hont-andras-tul-az-elkurason-2006-osze-es-a-koztarsasag-halala/



Tömeges rendőri erőszak 2006-ban, és annak máig tartó hatásai a Helsinki Bizottság dokumentumfilmjében


A Magyar Helsinki Bizottság dokumentumfilmet forgatott a 2006-os, jórészt megtorlatlanul maradt tömeges rendőri erőszakról, valamint annak máig ható következményeiről. A civil jogvédők filmje bemutatja, hogy a rendőri erőszak megelőzésével, feltárásával és megbüntetésével a hazai igazságszolgáltatás a mai napig adós.


Az 50 perces, Erőnek erejével című dokumentumfilmet a Magyar Helsinki Bizottság teljes egészében saját forrásaiból forgatta, mert nagy szükségét látja felhívni a figyelmet arra, hogy a rendőri erőszak megelőzése, nyomozása és szankcionálása máig megoldatlan probléma Magyarországon. A filmet 2021. október 6-án tette közzé a jogvédő szervezet a Facebook-oldalán és a YouTube-csatornáján.

 

Forrás: https://video.atlatszo.hu/2021/10/21/tomeges-rendori-eroszak-2006-ban-es-annak-maig-tarto-hatasai-a-helsinki-bizottsag-dokumentumfilmjeben/

 

:::::

 

A Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Filmiroda közreműködésével Kálomista Gábor produkciójának létrejöttét társasági adókedvezménnyel segítette az állam

 

Bár az ElkXrtuk két producere, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya néhány napja úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy a mozifilm gyártására nem kaptak közvetlenül állami támogatást, hanem saját forrásból, hitelből, céges és magántámogatások finanszírozták azt, most azonban az Indamedia másik terméke, a Napi.hu megírta, hogy közvetve mégis megjelent közpénz a film kapcsán.

 

A balatonőszödi beszéd 15. évfordulójára és a Stop Gyurcsány fideszes kampányra időzített filmet az év elején „Az igazság ára” címmel, 800 millió forint tervezett filmgyártási költéssel vette nyilvántartásra a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Filmiroda. (Mint a Media1 korábban megírta, ez az intézmény minősítette a produkciót művészfilmmé.) A gyártás előkészítése tavaly novemberben kezdődött, a forgatás idén március 21-én indult el, a gyártás befejezésének pedig 2021. október 23-át jelölték meg az alkotók.

 

A film címe időközben Elkxrtukra változott, a költségvetése pedig kibővült 1 milliárd 142,8 millió forintra – derítette ki a Napi.hu a Filmiroda adataiból. Hozzátették azonban: elképzelhető, hogy még ez sem a végösszeg.

 

Az alkotók a költségvetés 30 százalékáig, azaz (a korábban tervezett 240 millió helyett) 342,8 millió forintig vehetnek igénybe társasági adókedvezményes, azaz közvetett állami támogatást.

 

Forrás: https://media1.hu/2021/10/27/kozvetve-kozel-350-millio-forint-allami-tamogatas-segitette-az-elkxrtuk-cimu-gyurcsany-ellenes-film-letrejottet/

Címkék: 2006. szeptember 17. az igazság ára bodoky tamás dokumentumfilm elkxrtuk erőnek erejével magyar helsinki bizottság skrabski fruzsina tévészékház Áldozatok 2006

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

M Imre üzente 3 hónapja

Egy Media1 által megtalált pénteki Facebook-bejegyzésben Skrabski Fruzsina forgatókönyvíró, az Áldozatok 2006 című, a 2006-os budapesti utcai zavargások kapcsán történt rendőri túlkapásokat bemutató dokumentumfilm rendezője arra panaszkodik, hogy Lánczi Tamás mintegy fél évvel ezelőtt letiltotta a hirado.hu vele készült interjúját.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=361316476045629&id=100065018378635

Skrabski akkortájt mutatta be Bodoky Tamással, az Átlátszó főszerkesztőjével közösen a 2006-os budapesti utcai zavargások kapcsán történt rendőri túlkapásokról szóló filmjét, majd a témára gyorsan ráugró hirado.hu interjút is készített a forgatókönyvíróval, csak aztán némi zavar támadt, mivel a beszélgetésben Skrabski nem tagadta el, hogy a film elkészítésében Bodoky (aki ezek szerint feketelistán szerepelhet az állami médiánál) is részt vett riporterként és szerkesztőként.

Lánczi Tamás, a hirado.hu főszerkesztője (aki az MTVA honlapján manapság már mint online igazgató szerepel a cég felső vezetői között) azért nem engedte megjelenni Skrabsival a beszélgetést, mert Bodoky szerinte lenézi a közmédiásokat és propagandistázza őket.

-- „Egyszer letiltottak egy velem készült interjút. Fél évvel ezelőtt. A hirado.hu-n. Azt mondta a főszerkesztő, Lánczi Tamás, hogy azért, mert ő haragszik Bodoky Tamásra, akivel az Áldozatok 2006-ot csináltam, mert, hogy Bodoky lenézi a közmédiásokat, propagandistázza. Bodoky meg volt említve a cikkben. Megértettem a logikát: azzal álljunk bosszút a propagandistázókon, hogy letiltjuk azt, aki Gyurcsány bűneit bemutatja, a Nemzeti Filmintézet által támogatott és a közmédiában bemutatott filmben… Bencsik Gábor tiszteletreméltó megszólalása után, mellett, a túltolt bicikliről…”

Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás közös filmje, az Áldozatok 2006 egyébként elérhető a YouTube-on, valamint megmutatjuk mi is.

Mint azt megírtuk, Lánczi Tamás készíti ma Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölttel azt a 45 perces interjút, ami a közmédiában lesz látható. Lánczi a közmédia előtt a fideszes propagandalappá züllesztett Figyelő című hetilapnak volt a főszerkesztője, egyébként pedig a Századvég nevű kormányközeli agytröszt elemzője.

Márki-Zay Pétert azután találta érdekes interjúalanynak a közmédia, hogy előzőleg 4 éven át nem engedték be az M1 műsorába, és csupán a választási kampány finisében kapott 300 másodperc szereplési időt, akkor is úgy, hogy beszéde előtt és után, 24 óra alatt összesen 9 alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök beszédét ismételgették. A közmédia ebbéli súlyos elfogultságát bírálta a napokban Bencsik Gábor, a jobboldali Magyar Krónika és Demokrata munkatársa, ami után a hirado.hu-n egy névtelen cikkben kezdték el pocskondiázni Bencsiket és sorosistázni, pedig a Bencsik által megfogalmazottakkal nagyon egyetértett Orbán Gáspár, Orbán Viktor miniszterelnök fia is, és egy másnapi interjúban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere is óvatosan bírálni kezdte az MTVA-t. Érdekesség, hogy azt viszont a hirado.hu nem említette meg Bencsikről, amiről portálunk írt ma, hogy a ’90-es években Holokauszttagadó videókazettákat árult egy boltban.
https://media1.hu/2022/04/14/lanczi-tamas-letiltotta-a-hirado-hu-interjujat-skrabski-fruzsinaval-mert-a-forgatokonyviro-megemlitette-az-atlatszo-foszerkesztojet/

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

„A Fidesz 12 év alatt sem tudta kideríteni” – Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás 2006-ról · 2021.11.04

Ritkaság a magyar közéletben: politikai szekértáborokon átlépve forgatott közös filmet Skrabski Fruzsina rendező és Bodoky Tamás újságíró a 2006-os rendőri brutalitásról, amelyben ugyanúgy szerepelhet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Társaság a Szabadságjogokért, szót kap exrendőr és tüntető. Hogy dolgozik együtt a „fidesznyik” és a „Soros-bérenc”? Miért nem sikerült megoldani a rejtélyeket? Miért támadják a filmet fideszesek? Podcast.
https://traffic.libsyn.com/secure/hetivalasz/HETIVALASZ_SKRABSKI_BODOKY_2021_11_04.mp3
vagy
https://open.spotify.com/episode/2yOFMcKJIO1jSGy7zyYiL8

Néhány idézet a műsorból:

A „fidesznyik” és a „Soros-bérenc” közös filmet készített. Lehet ilyet a szekértábor-háborútól megőrült közéletben?

Bodoky Tamás: Próbáltam úgy hozzáállni, mintha egy normális világban élnénk, kimondottan örültem annak, hogy Fruzsina azzal keresett meg, hogy nem szeretne propagandafilmet készíteni. Érzékelte ő is meg én is, hogy a választási kampánynak témája lesz 2006, mert erős a DK, erős az ellenzék, csúnyákat kell rájuk mondani. Elővették a kormánykommunikáció műhelyében 2006-ot, ezért ez egy csapdahelyzet, mert ugyanakkor évforduló is van, és ez egy megrendítő eseménysorozat volt 15 éve.

Jogos kritika lehet a filmmel kapcsolatban, hogy nem visz közelebb a rejtélyek (miért nem védték meg a tévészékházat, hogyan fordulhatott elő az októbere 23-i attak stb.) megoldásához.

Skrabski Fruzsina: Hogy csináljak úgy megoldásos filmet, ha a komplett Belügyminisztérium és a teljes rendőrség nem nyilatkozik? Ha a felelősök, például Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány nem nyilatkozik? Amit 12 év alatt a Fidesz vagy az ügyészség vagy a bíróság nem oldott meg, azt nyilván én sem tudom. Annyival tettünk többet, mint eddig, hogy mindenkit megkerestünk, aki él és mozog. Tényleg mindenkit.

A Pintér Sándor-féle Belügyminisztérium miért nem nyilatkozott?

Skrabski Fruzsina: Ez kérdés marad. Elmondjuk a narrációban: megkerestük őket, nem adtak interjút.

Hogyan lehet elkerülni a propagandafilm csapdáit?

Bodoky Tamás: Nagy volt a kísértés, hogy felajánljunk valamiféle narratívát, például arra, hogy miért nem védték meg a tévészékházat. De egyik narratívát sem tudtuk olyan szinten alátámasztani, hogy bevállaljuk. Akkor lett volna propagandafilm, hogy ha egy félig alátámasztott összeesküvés-elméletet sajátunknak fogadunk el. Inkább arra hegyeztük ki a filmet, hogy nincsenek biztos válaszok.

Skrabski Fruzsina: Van egy csomó pletyka, hogy a rendőri erőszakot követő perekben volt eligazítás a bíróknak, ahol felsőbb szintről megkövetelték tőlük, hogy szigorú ítéleteket hozzanak. Ezzel kapcsolatban több tippünk is volt megszólalóra. De sajnos a bíró, akit szerettünk volna, hogy ezzel kapcsolatban megszólaljon, végül nem vállalta.

Személyesen Várhegyi Attila fontos fideszes háttérember kritizálta erősen a filmet a Facebookon. Skrabski Fruzsina ezt hogy fogadta?

Skrabski Fruzsina: Nagyon örültem a kritikának, de meglepődtem, hogy a fideszes oldalról több is érkezett. Az volt a problémájuk, hogy nem adtunk válaszokat. És igaz, én lettem volna a legboldogabb, ha adhattunk volna válaszokat. Tamás kommentelte is Attila kritikája alá, hogy ezt az ügyet a Fidesz 12 év alatt sem tudta kideríteni, mi sem tudjuk.

https://www.valaszonline.hu/2021/11/04/skrabski-bodoky-podcast-aldozatok-2006/

Válasz

Ez történt a közösségben:

M Imre írta 1 perce a(z) Megkapó, szívet melengető idézetek, versek, szövegrészek fórumtémában:

Márai Sándor – A szenvedélyről Azt hinni, hogy elvonulhatunk a...

M Imre 32 perce új videót töltött fel:

M Imre írta 1 órája a(z) Az MVM feltöltőkártyás villanyórái piaci áron számolnak augusztus elseje óta? blogbejegyzéshez:

Hogyan éljünk mostantól? Hogyan világítsunk, főzzünk és...

M Imre írta 1 órája a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

Piaci súlyához képest aprópénznek minősül az Alza...

M Imre írta 2 órája a(z) Társalgó fórumtémában:

Amint már tudjátok 14 napja lezuhantam egy templomi ...

M Imre írta 3 órája a(z) Társalgó fórumtémában:

Budapest - portás Belvárosi Általános Iskolába keresünk ...

M Imre írta 3 órája a(z) Az iskola és a bambusz irányítótorony blogbejegyzéshez:

Azért nem olyan nagy lesz az a béremelés, ...

M Imre új eseményt adott az eseménynaptárhoz: Egy fotós a védett fajokért - Britta Jaschinski fotózsurnaliszta-természetfotós előadása | 18:30–21:00, Uránia Nemzeti Filmszínház 2022.09.15.

M Imre új eseményt adott az eseménynaptárhoz: A MITISZOL? a Budapest Borfesztiválon! | szeptember. 8., 14:00 – 11., 22:00, Budavári Palota 2022.09.08.

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu