Mindazok a nemzetközi és hazai politikai folyamatok, amik kihatottak a mindenkori magyar állam mindennapjainak alakulására, érzékenyen érintették a judicaturát, annak útját és időnkénti tévútját befolyásolták. Szent István állama a jogbiztonság tekintetében Európa élvonalába került. A magyar királyságban a bírói pozíció előzményei már az államalapítás előtt ismertek. A király - mint a magyar felsőbíráskodás meghatározó személye - törvénykönyveivel megalapozta az ezeréves jogfejlődés kezdeteit.

A Magyar Királyság jogszolgáltatási szervezetének több évszázadra érvényes alakja az 1320-as éveket követően alakult ki. A mohácsi vész azonban nem csupán Werbőczy István nádor, hanem a korábbi uralmi, s hozzá kapcsolódó igazságszolgáltatási szisztéma vereségét is jelentette, hanem azt is, hogy 1541-től az ország három részre szakadásával egyrészt megszűnt a királyi jelenléttel, személyes közreműködésével folyt ítélkezés a Habsburgok felügyelte régiókban, másrészt másutt, a török uralta, ún. hódoltsági területeken bevezették a megszállók joggyakorlatát is. Lehanyatlott az eddigiekben kiemelkedő, központi jelleggel ítélkező curiális bíráskodás, s helyette előtérbe került a helyi, rendi keretek között folyt ítélkező tevékenység.

A bírósági szervezet 1723-ban bekövetkezett reformja során a XXIV. törvénycikk intézkedett a nádorispán elnöklete alatt álló hétszemélyes tábláról. Ő egyúttal az egész Curia elnöke volt. A korábbi évszázadok jogfejlődésére alapozódva rögzítette a XXVI. törvénycikk a királyi ítélőtábla helyzetét, aminek élén a személynök állt. Az átszervezett, a királyi udvartól független, Pesten ítélkező - immár állandó (de II. József uralkodásáig azért nem folyamatosan ülésező bírósággá átalakított - két fórumból: a hétszemélyes táblából és a királyi táblából álló) Curia mellett előbb négy, majd 1726-tól öt kerületi tábla felállításával az igazságszolgáltatási fórumrendszer 1868-ig érvényes keretei ekkor jöttek létre.

"A Kúria bérházba vonult és pedig Orczy Istvánnak az akkori Uri utcában 45. sz. alatt bírt házába évi 300 frt bérfizetésért. Ezen a helyen tartotta a pesti kir. tábla 1724. május 2-án az első ülését." - emlékeztetett a történtekre e jogi fórum felállításának és szervezésének 200. évfordulóján a Magyar Jogászegyleti Értekezések szerzője. II. József alatt a hétszemélyes tábla Pestről Budára költözött a helytartótanács épülete mellé, az Úri- és az Országház-utca közötti háztömbben ítélkezett.

Világost követően a Curia egykori bíróságaiból részlegesen - és ideiglenesen - visszaállították a váltófeltörvényszéket 1849 végén, de 1850-ben - midőn az abszolutisztikus terveknek megfelelően kiépült az új "cs(ászári). és kir(ályi)." bírósági szervezet (és annak felsőbírósága) - ismét megszüntették. Az egykor legfőbb jogi fórumnak számító hétszemélyes tábla hatáskörét Magyarországra is kiterjesztve a Bécsben (1848 óta) ítélkező K. k. Oberster Gerichts- und Cassationshof vette át, míg a váltófeltörvényszék és a királyi tábla utóda 1850-től, területi megosztással öt ún. kerületi Oberlandesgericht lett. A megszállók által szétvetett felsőbírósági rendszer, valamint az alsóbb fokon eljáró magyar jogi fórumok helyett bevezetett, s az országra kényszerített, immár nem rendi keretek közötti ítélkezés a modernizációt szolgálta 1860. október 20-ig, az "Októberi diploma" kiadásáig.

Noha az 1861-es ún. Országbírói Értekezlet változatlanul hagyva állította vissza a rendi Curia szervezetét, amely így kezdhette újra Pesten, a Barátok piacán állott épületben 1861. április 3-án ítélkezését (aminek emlékét a mai V. Curia utca elnevezés őrzi), a polgári fejlődés igényei kierőszakolták a változásokat. Az 1868. évi LIV. tc. a megszüntetett kerületi ítélőtáblák helyett két (másodfokú bíróságot jelentő) ítélőtáblát hozott létre: a pestit (majd budapestit) és marosvásárhelyit, elrendelve, hogy "a legfőbb bírói hatóságot mind a két királyi ítélőtábla egész területére nézve 'magyar királyi curia' név alatt a legfőbb törvényszék gyakorolja Pesten", azaz a két osztályból - "az alaki jog terén" semmisségi esetekben ítélkező Semmítőszékből, s "az érdemleges kérdésekre nézve" harmadfolyamodású bíráskodást folytató "Legfőbb Ítélőszékből - álló legfelsőbb bíróság fogalma és tartalma a határozatokat hetes tanácsban kihirdető egykori hétszemélyes táblára szűkült.

A Semmítőszék alakuló ülését 1869. június 1-jén tartotta meg gróf Mailáth György országbíró elnökletével. Az 1861. május 1-jén rendi szervezettel visszaállított Pesti Királyi Ítélőtábla a polgári értékrendnek megfelelő ítélkezését 1869. június 1-jén kezdte meg, s folytatta a "szétosztás"-ig, 1891. május 4-ig. Élén ekkor már nem a királyi ítélőtábla utolsó személynök-elnöke, kellemesi Melczer István, hanem Fábry István állt, akinek utódai Szabó Miklós, Mihajlovits Miklós, dr. Vajkay Károly, Czorda Bódog, Vértessy Sándor, Oberschall Adolf és Csathó Ferenc voltak. 1891-ben az elnök dr. Vajkay Károlyt az újonnan felállított Budapesti Királyi Ítélőtábla élére is kinevezték, míg később az ítélőtáblai vezetők közül a meggyilkolt elnököt, majd utódát követően Szabó Miklós (1888-1905), illetve Oberschall Adolf (1906-1908) kúriai elnökök lettek. Az 1881. évi LIX. tc. egyesítette a Curia két osztályát, a 2. § szerint: "A legfőbb bírói hatóságot mind a két királyi tábla területére nézve a 'magyar királyi curia' Budapesten gyakorolja." Az egyesítés határnapja 1882. január 1-je lett, s másodikán az új legfőbb grémium már megtartotta első teljes ülését. Az 1883. március 28-ról 19-ére virradóan meggyilkolt utolsó országbíró, curiai elnök utóda Perczel Béla (1884-1888) lett. Ő már nem volt országbíró, mert az 1884. XXXVIII. tc. az országbírói méltóságot és a curiai elnökséget szétválasztotta.

Hauszmann Alajos a mai Fővárosi Bíróság épületének terveit már 1884-ben elkészítette, de csak 1887-ben épült fel a több jogi fórumnak otthont adó építmény. Életrajzából ismert, hogy ezt követően bízta meg Fabiny Teofil igazságügyminiszter a Magyar Királyi Kúria épületének megtervezésével. Már 1888-ban elkészült a tervekkel, az építkezés viszont csupán 1893-ban kezdődött el. Tartva a kikötést, az épület elkészült a millenniumi ünnepségekre. 1896. október 6-án helyezte el Ferenc József az épület zárókövét. (Más források 1891-1897 közötti időszakot említik az építkezés idejeként.)

Az 1890. évi XXV. tc. decentralizálta a királyi ítélőtáblákat, számuk 11-re nőtt. A 133 napos proletárdiktatúra időleges, Trianon viszont már alapvető változásokat eredményezett: öt ítélőtáblára, 67 királyi törvényszékre és 150 elsőfolyamodású járásbíróságra apadt az ítélkező fórumok száma. A polgári Magyarország legfelsőbb bíróságának élén a már említett vezetőket Günther Antal (1909-1920), Tőry Gusztáv (1920-1925), Juhász Andor (1925-1934), Osvald István (1934-1937), Töreky Géza (1937-1944) követte, a Szálasi-féle országlás idején Szemák Jenő (1944-1945) volt a kúriai elnök. A Magyar Kúria utolsó elnöke Kerekess István (1945-1949), a jogszolgáltató fórumot megszűntekor Somogyi Ödön másodelnök irányította. 1947/1948-ra gyökeresen megváltoztak a hazai közállapotok, benne az igazságszolgáltatás és az igazságszolgáltatók körülményei is. Az 1949. évi XX. törvény a törvényszékeket megyei bíróságokként, az ítélőtáblákat felsőbíróságokként, míg a Magyar Kúriát a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságaként említette. Az új igazságügyi csúcsszerv 1949. november 18-án tartotta első teljes ülését még a Hauszmann tervezte épületben. Nem sokáig maradhattak itt a bírák, az Igazságügyi Palota előbb a 1953-ban a Magyar és Nemzetközi Munkásmozgalom Történeti Múzeumnak, a Néprajzi Múzeumnak, majd a Magyar Nemzeti Galériának, végezetül a Néprajzi Múzeumnak, és mindvégig "társbérlőként" a Magyar Dolgozók Pártja Munkásmozgalmi Intézetének (és jogutódainak) - rövid ideig a Magyar Országos Levéltár egyik részlegének is - adott, illetve ad otthont.

A Legfelsőbb Bíróság élén előbb két másodelnök Somogyi Ödön (1949-1950) és Jankó Péter (1950-1953) állt, az első elnök Molnár Erik (1953-1954) lett, utódai Domokos József (1954-1958), Jahner-Bakos Mihály (1958-1963), Szalay József (1963-1968) és Szakács Ödön (1968-1980) voltak. Szilbereky Jenő (1980-1990) egyszerre volt a Magyar Népköztársaság utolsó, majd a Magyar Köztársaság első legfelsőbb bírósági elnöke. Elnöksége idején (1981 elején) elérte, hogy az 1951-től a Lánchíd budai oldalán, a Fő utca 1. sz. alatti (csereként kapott) létesítményből - az egykori Közigazgatási Bíróság, majd Magyar Munkásmozgalmi Intézet épületébe kényszerített bírói karral és munkatársaival - átköltözhetett a Markó utcába, a Nehézipari Minisztérium elhagyott épületébe. A Fellner Sándor 1912-ben készített tervei alapján épült palotában az Igazságügyminisztérium működött 1918. december 1-jén, majd 1945-től a Belügyminisztérium is, végül a NIM, az OMFB és a Bányaműszaki Felügyelőség használta. Napjainkban kizárólag a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség (1981 szeptemberétől) használja. Szilbereky nyugdíjba vonulása után az általános elnökhelyettes, Nagy Zoltán rövid ideig tartó - az elnöki interregnumot kitöltő - megbízott elnöki tevékenységét, majd az 1990-es országgyűlési választásokat követően az új parlament Solt Pált választotta meg elnöknek előbb 1990-ben, majd ismételten 1996-ban.

A magyar felsőbíráskodás mind a XIX., mind a XX. században nem függetleníthette magát mindazon politikai viharoktól, amiknek következtében ítélkeznie kellett a legkülönbözőbb pártállású párt- és állami vezetők, valamint elvbarátaik elleni, a jogerős ítélet kiszabását célzó felterjesztett eljárásokban, azaz a politikai jellegű ügyeikben. Így volt ez az első világháború, valamint a forradalmak előtt és után, a majd második világégést megelőzően és azt követően. Nem maradhattak ki a legfelsőbb bírósági bírák a koalíciós éra különbíráskodásának lezárultát követő politikai perekből, az 1956-ot követő megtorlásból, majd a több hullámban folyt ellenkező előjelű, ún. rehabilitációs eljárásokból. Az 1945-ben elkezdődött - s a sztálini típusú rendszer létrehozását és megvédését egyaránt szolgáló - ítélkezést minősíti a három ún. semmisségi törvény, ami az 1945-1989 között kihirdetett törvénysértő határozatok megsemmisítését teszi lehetővé (bármely fokú bíróság hirdette is ki a jogsértő ítéletet). 1934-ben az akkori kúriai elnök, dr. Juhász Andor így fogalmazott: "Mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak avagy hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia ítéletét, nem bíró az többé.

" Egy évtizeddel később e juhászi ars poetica hosszú-hosszú évekre elveszítette érvényét. A bekövetkezett apokalipszist jól példázza az utolsó kúriai főbíró, az 1945. április 9-től ideiglenes kúriai vezető, majd szeptember 27-től 1949 januári nyugdíjazásáig elnök sorsa. A 76 éves dr. Kerekess Istvánt 1954. augusztus 13-án az államvédelmisek letartóztatták, november 4-én szabadlábra helyezték. A Fővárosi Bíróság 1954. december 11-én, jogerősen, a Faddi Otmár és társai ügy X. r. vádlottjaként kettő év három hó börtönre ítélte. 1955. szeptember 1. és 1956. április 14. között töltötte büntetését. A Fővárosi Bíróság 1996. április 22-én, 38 évvel halála után semmissé nyilvánította törvénysértő ítéletét.

Nézz körül a Legfelsőbb Bíróság honlapján