A párizsi események ihlették meg Szendrey Júliát is, amikor március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma ismert kokárdák első példányát.

Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, felesége nemzetiszín főkötőt készített magának. Bár ez utóbbi nem élte túl a XIX. századot, az események hatására a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.

A piros-fehér-zöld színhármasban a márciusi ifjak "rehabilitálták" a nemzeti színeket.

A nemzeti színekből készült rózsaalakú szalagcsokrot XIII. Lajos uralkodásától (1610-1643) kezdték használni Franciaországban, magyar neve francia ősének a "cocarde"-nak magyarosított változata. A kokárda a francia forradalom után trikolórként maradt a nemzetük jelképe.

Piros-fehér nemzeti színeink címerünk vörös-ezüst pólyáiból (sávjaiból) származnak, mely az árpádok ősi címerére utal míg a zöld szín a a kettőskeresztet tartó hármasdombot jelképezi.

Hivatalosan a hármas színkombináció Mátyás idejében tűnik fel egy pecsétnyomón, de elterjedté és népszerűvé majd csak a reformkorban válik.

Az 1832-36. évi országgyűléstől törekednek hivatalossá tételére. A márciusi 15-i forradalommal kezdődően hangzanak el követelések a császári jelképek és színek magyarra történő felváltásáról, melyet végül az áprilisi törvények XXI. törvénycikke is kimond.

A hagyomány szerint Petőfi Szendrei Júliától, Jókai Laborfalvi Rózától kap kokárdát a forradalom estéjén. (Hiába, ezek a csajok...) Tavasszal meg is történik a magyar színhármas bevezetése, a kokárda gyorsan elterjed a katonák körében. Gyakran előfordult a fordított színsorrend is, végül a mostani verzió terjedt el. A szabadságharcban zászlóként még nem használták a trikolórt, a korabeli zászlókon a szegély farkasfogai mutatták a nemzeti színeket.

A háromszínű szalagot viszont már a XIX. század elején is hordták, többek között József nádor felesége, Anna Pavlovna - meséli Bertényi Iván heraldikus, egyetemi tanár. A kokárda történetébe azonban nem csupán a felívelés, hanem a tiltás évei is beleivódtak: a 48-as forradalom leverésétől a kiegyezésig senki sem hordhatta, mint ahogy a Tanácsköztársaság is inkább a nemzetközi vörös színt részesítette előnyben.

A kommunista diktatúra évei alatt nem szívlelték a nemzeti színekből álló rózsát, ezért használata negatív következményeket vont maga után. Manapság ilyen elvileg nem fenyeget, azonban mintha az utóbbi években egyre kevesebben tűznék fel a kokárdát március 15-én, mintha az valami avitt, ódivatú, vagy kirekesztő tartalmú lenne. Ideje beengedni a friss levegőt az áporodott gondolatok közé, politika irányzatok jönnek-mennek, de a nemzet és a szép hagyományok megmaradnak.

Elő hát a kokárdát, melynek színei a néphagyomány szerint a következőt jelentik:

PIROS - erő, FEHÉR - hűség, erkölcs, ZÖLD - remény!