Iskolában

Juhász Gyula emlékei

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922 első fele)

ANDONIS:  VIHAR  

A koronát a tövis meglehet benőtte,

A toll elszenderedett a kalamárison

A Halálbamártott döntést szavakba öntötte

A lepel mely alatt az idő eloson

Az üzenetet újból létre lebbentette.

Szomorú fűzek egymásba kulcsolódva

Elárult lelkek módjára egymásra borulva

Suttogják csendesen keserves imáik.

Erdély sír, Erdély könnyezik,

Könnyek melyek kézenfogva vezetnek

Elárult szavait a szomorú emlékezetnek

Illesztgetik egymásba fajó gondolataik.

A jelenről és a múltról szóló emlékeik

S a könnyek egyszer elerednek.

Meghallván az imát,

Engedelmeskednek Istennek

Előjönnek az erdőkből,

Mely álmukból a tündérek,

Megjelennek azoknak akik már nem hittek

Megjelennek a múltnak,

Megjelennek a jövőnek.

Régi szokás szerint a Napnak köszönnek,

A Nap városából útkereső fénynek,

Régi szokás szerint harangszóval kérnek,

Harangszóval kérnek védőhálót a térnek,

Harangszóval üdvözlik a halállal átszőtt életet, 

Harangszóval kisérik az egybegyűlt népeket,

Harangszóval itatják a büszke könnyeket.

Erdély készül, Erdély öltözködik,

A fejedelmi palást

Fekete ruhára komorodik

Temeti jelenét, közelmúltját, szégyénet

S a távolba merevedik

Még hallja zúgni a négy folyót

Ott ahol szenvedni is jó volt

Ott ahol marokra fogták a fenyők a bérceket

Hol lankák édesgették a rohanó vizeket

Hol porladt a szikla a kúszó gyökér alatt

Ahol a maroknyi székely még megmaradt.

Esik az eső, egyre erősebben esik,

Vízzel a meder szinültig telik

Megremegnek a kutak, kiöntenek a tavak,

Esik az eső, a villámok csattognak,

A szabadság láncai lemosatnak,

Az égen susogó szárnyak,

Búzamezőkön köröző árnyak.

Most már közeleg a Vihar,

Az ég tüzet küld a földre,

Tűzesővel mossa vérét, s a keresztet fehérre,

Esik az eső, Erdély sír, Erdély könnyezik,

S az Ég most már nem allítja meg könnyeit,

Esik az eső, Kolozsváron esik,

Az elárult vér patakokban folyik,

Fekete fellegek

A Kárpátoktól az Adriáig.

Vezesd még egyszer győzelemre néped,

A Turul viszi imáinkat Neked

Ennyi az imánk,ennyi a kérésünk

Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Kolozsvár, 2001.augusztus

Petőfi Sándor

A GYÁVA FAJ, A TÖRPE LELKEK...

A gyáva faj, a törpe lelkek,
Kik nem szégyenlik magokat
Sápadni, ha kezemben a lant
Egy-egy merészebb hangot ad,
Ha a közelgető viharnak
Megérint hírmondó szele,
S dalom, mint elkapott mdár, a
Földről magasba száll vele.

A vész csak készülőben van még,
És nem szakít le egyebet,
Mint ajkamról egy-egy hangos szót,
A fákról egy-egy levelet;
Hah, majd ha minden erejével
Fog dúlni és üvölteni,
S szivem mélyét forgatja föl s a
Fát gyökerestül tépi ki!

Mit mondotok, mit tesztek akkor,
Ha a világnak sarkai
Földindulástul, mennydörgéstül
Tőből meg fognak ingani,
Ha összevesz, mint négy vadállat,
És pusztít mind a négy elem,
S én vérbe mártott lantomat majd
Véres kezekkel pengetem!

Pest, 1848. május