A modern Santa Claus történet eredetét gyakorta tulajdonítják a XVIII. századi amerikai (az 1700-as évekig Új-Amszterdam nevet viselő New York-i) holland telepeseknek.

Azt mondják, ők hozták magukkal az óceánon túlról a Szent Miklós-hagyományt, de ez teljességgel téves. A holland gyarmati telepesek voltaképpen a protestáns holland református egyház tagjai közé tartoztak, akik katolikus szentek iránt egyáltalán nem éreztek empátiát. Santa valójában egy német telepesek által Pennsylvaniában meghonosított figurából alakult ki, abból akit Pelznicholnak (Szőrös Miklós) neveztek, néha pedigŐÖreg Nickként utaltak rá. Rosszcsont hobgoblinnak tartották, 1827-re pedig szilárd hellyel rendelkezett a philadelphiai Yuletide-ünnepeken.

A régi mezopotámiai Gilgames-legenda Enkidujára emlékezető Pelznichol némiképp vad, szőrös személyiségnek számított, aki arról vált híressé, hogy évi egy alkalommal tréfát űz az emberekkel - ez az a hagyomány, mely ajándékosztássá formálódott át.

Az 1840-es évekre a definíciót magára Pelznicholra is adaptálták, aki egyes közösségekben Kriss Kringle néven vált ismertté. Úgy 1823-tól kialakult egy másféle felfogás, ami azt tartotta, hogy Kriss Kringle tulajdonképpen a Krisztus gyemek, aki bármiféle valós magyarázat nélkül Santa Claus öreg, szakállas ikreként tűnt fel.

Kettejüket megkülönböztetendő azt mondták, hogy míg Santa a kéményen keresztül jön le, addig keresztény ikerpárja a kulcslyukon át hatol be.
Santa Claus igazi személyazonossága kiderítése végett újra vissza kell térnünk Pelznicholhoz, azonban előbb vessünk egy pillantást bizonyos egyéb eseményekre, melyek létrehozták a figura azon jelmezét, melyben mi is ismerjük. Ennek során a XVII. századi Angliába térünk vissza, ahol felfedezzük a Karácsony apó név első magyalkirály-tradícióval kapcsolatos használatát. Ez az 1610. évben történt, mikor Karácsony apó legelső alkalommal magyallal díszitett magas kalapban színre lépett Shakespeare kollégája, a színműíró Ben Johnson produkciójában, a karácsonyi álarcban. Ugyanekkor lépett színre egy csoport gyerekkel Cupido, mely nevet voltaképpen Santa rénszarvasai egyikére alkalmazták.    

A következő jelentős lépéps 1822-ben következett, amikor Clement Clarke Moore amerikai költő papírra vetett egy karácsonyi verset saját gyermekeinek. Különféle tradíciókból merített, különösen az orosz Fagy nagyapóéból, aki szánkóval és rénszarvasokkal utazik (eltérően Szent Miklóstól, aki mindig fehér lovon járt).

Felidézve a prémbe öltözött német Pelznicholt is, aki ismertetőjegyének számított a Mennydörgés és Villám, melyek két újabb rénszarvasnévvel szolgáltak Moore költeménye számára - a Cupido, Vágtázó, Táncos, Büszke, Házsártos és Üstökös mellett. (Rudolph egészen 1939-ig, Robert L. May egyik történetéig nem bukkant fel.) 

A visszásságok ellenére Moore verse a Szent Miklós látogatása címet kapta, széles körben közzétéve pedig a Karácsony előtti éjszakaként vált ismertté, kezdete így szól : "A karácsony előtti éjjelen, mikor az egész ház elpihen  Nem moccan még egy egér sem."   E vers nem csupán a mostanra híressé vált rénszarvasokat mutatja be, de létrehozta az első ismert kapcsolatot a harisnyákkal és kéményekkel, miközben leírást adott a frissen kifejlődő Yuletide elffiguráról is:

"Tetőtől talpig csak szőrme a ruhája,  Korom és hamu a fényét megtépázza;  Hátára feldobva játékkupac,  Mint egy házaló, ha zsákjában kutat.    Arcán víg gödröcske, a szeme meg nevet,  Rózsa a bőre, orra, mint cseresznye.  Szájacskája, mint íj, húzódik tréfára,  És hószerűen fehér pofaszakálla.    Fogával szorosan tartja a pipáját  füstjéből készíti feje koszorúját.  Széles a hasa, a pocakja kerek,  Zseléként rázkódik, amikor nevet.    Pozsgás és kövérkés, jókedvű vén elf,
 Amikor megláttam, muszáj volt nevetnem."

Így kezdődött a modern Santa kifejlődése, bár a Moore költeménye 1848-as kiadásában lerajzolt fura kis fickó alapján aligha lehetne felismerni. 1869-ben színes kiadást bocsátottak ki egy ismeretlen művész képeivel, ami a figurát közelebb hozta egy kicsit a mai képmáshoz. Bár furcsa, ezt a kövérkés elfet vörös, bojtos sapkájával és pipájával még mindig Szent Miklósnak nevezték a költeményben, ámbár a történelmi püspöktől olyan távolra került, amilyen messze valaki csak elkalandozhet tőle. De ezt a figurát még sehol sem nevezték Santa Clausnak.
A Harpers Weekly magazin ez idő tájt adott megbízást Thomas Nast http://www.sonofthesouth.net/Original_Santa_Claus.htm politikai karikaturistának, hogy készítsen egy rajzsorozatot a népszerű elfről éves karácsonyi kiadásuk borítójához.

Ezek még továbbfejlesztették a figurát, kicsit nagyobbá és kevésbé elfszerűvé téve őt. Eközben a különálló Karácsony apó (magyallal a hajában inkább druidának tűnik) saját wiccaszerűbb pályafutását folytatta Angliában, 1888-ban a Thomas K. Hervey-féle Karácsony könyvében nem rénszarvassal, hanem kecskeháton lovagolva, Wassailserleget hurcolva tünik fel.

                         

A Santa amerikai képének teljessé tételében Haddon Sunblom következett, aki (1931-1964-ig) minden karácsony új reprezentációt hozott létre a Coca-Cola hirdetések számára, melyek világszerte megjelentek a The Post és a National Geographic magazinokban. És így bukkant elő végül igazi Disney stílusában az ismerős, modern Santa-portré.

De miért kapta az új Santa Claus nevet? És Dániában az emberek miért nevezik most a valaha volt Sint Nicolaasukat új néven Sinterklaasnak?

Sinterklaas az utánzat fehér lovon és vörös (vér) ruhában. Fején korona, amin XXX szerepel. XXX = 24+24+24 vagyis 72, pornográfia szimbólum, 666 ugyanis 2+4/2+4/2+4.

                              

Jelenések könyve 19. rész:
11. És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. 
12. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga. 

13. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.

Valamilyen más hagyományt is beletoldottak tán a XX. század alső évtizedeiben? Bizonyosan. Ami azt illeti két másik tradíció is összeolvadt az amerikai Yuletide elfével - az első Anglia saját druidikus Magyalkirályáé, Karácsony apóé. Még fontosabb azonban az eredeti Pelznichol-kultúra (ekkorra széles körben Kriss Kringle-ének ismerik el) újra megszilárdítása, hiszen végül is Pelznichol, a vad hobglobin viselte azt az alternatív nevet, amiből Santa Claus lett.

Hogy megértsük, hogyan történhetett ez, újra vissza kell mennünk Európa történetében, ahol Pelznichol azért viselte ezt a nevet, mert nick (egy sprite) volt. Következésképpen szokásos nevei közé tartozott az Öreg Nick. Így attól fogva, hogy Clement Clarke Moore "tetőtől talpig csak szőrme a ruhája" karácsonyi figurája megjelent, nyilvánvalóvá vált, hogy megindul az ő Szent Miklósa és a másik, Szőrös Miklós összeolvadása.

A történet többi része pontosan ebből a gyökérből következik, valamint Gergely pápa Sátán - (Öreg Nick) - figurájának európai passió játékokban a XII. századtól történő megjelenéséből. A kirakó azonban végül Jacob Grimm (a tündérmesékről híres Grimm testvérek közül) írásaiból áll össze. Teuton mitológia címet viselő átfogó kutatásában Grimm kifejti, hogy a középkori karácsonyi játékok menetében általánosnak számított, hogy egy híres szent püspöknek (általában szent Miklósnak) a cselekmény során meghasadt személyisége alakuljon ki. Miközben a hagyományosan jóindulatú szent megmarad figuráján belül, alteregója Pelznicholhoz hasonló utólagosan beleírt szembenálló figurává torzul: egy vad, sátáni teremtménnyé, aki Claus nevet viseli.

És így történt, hogy mikor a Magyalkirály, Szent Miklós, Karácsony apó, Kriss Kingle és Pelznichol végül összeolvadt egy mindent felölelő karakterré, a karácsonyi játékok Öreg Nick alteregója lett az, aki végül eluralkodott. Ő határozta meg mindörökre Yuletide elfnevét - mertt ő volt a "Sátán Claus", vagy ahogy ismertebbé vált (stratégiai anagrammatikus csavar segítségével, ami az eredeti sátáni meghatározást elfogadhatóbb, szent címmé tette), Santa Claus