Táncsics Mihályról a 21. század átlagos magyarja legfeljebb annyit tud, hogy 1845. március 15-én szabadították ki a börtönből Petőfiék, valamint azt, hogy utópista kommunista volt. Arról, hogy a számos könyvet író forradalmár, országgyűlési képviselő a „Legrégibb nyelv a magyar” című, közel 700 oldalas könyvét tartja legjelentősebb alkotásának, alig hallott valaki a ma élő nemzedékből. Nyíri Ágnes újságíró hosszas, kitartó kutakodás árán megtalálta az Országos Széchényi Könyvtárban a legjelentősebb Táncsics-mű tizenkilenc oldalas kivonatát, amelyet a minap átadott Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének, a Magyarságtudományi Füzetek főszerkesztőjének. De sem a könyv, sem a kézirat nem található.

Táncsics Mihály, aki horvát apa és szlovák anya gyermeke, egy igaz magyar hazafi hitvallásával így ír a 19 oldalas füzetben saját főművéről:

 „Minden egyéb munkáim valószínűleg, habár sokára is, sajtó útján megjelennek, de azt remélni sem igen bírom, hogy a „Legrégibb nyelv a magyar” ki lesz az én életemben nyomtatva, pedig ez az egy az, mit büszkeségemül mutathatok fel; hazudnom kellene ha azt mondanám, hogy egyéb munkáimnak nincs belbecse, reális értéke, mert ha lehet ember kebelében valami oly jó, szellemileg jó, amit becsülnünk kell, nemcsak addig érdemel az megbecsültetést, míg az embernek kebelében, vagy agyában rejlik, hanem akkor még inkább, midőn azt az ember magából, akár élőszóval, akár írásban az ország javára kiárasztotta: nekem pedig mindenkor, minden munkámban az volt a törekvésem, hogy legyen hazánk önálló, független; fejlődjék a nagy néptömeg értelme magas fokra; olvadjanak a különnyelvű néptöredékek egy tömör egységes magyar nemzetté, verjen mély gyökeret az erkölcsösség, erény; de mégis azt merem állítani, hogy egyedül a „Legrégibb nyelv a magyar” magaslik ki a többi közül. Ez oly szellemi kincs milyennel a föld kerekségén egy ország sem dicsekedhetik.

Ha én e munkát ilyennek tartom, önként következik, hogy ennek a megteremtése, kell hogy kitűnő helyet foglaljon el életpályámban; kell hogy föl legyen említve, minő fokozatokon ment keresztül, míg elkészülhetett.”(kiem. szerk.)

Táncsics Mihály főművét második börtönbüntetése idején (1860-1867) kezdte írni, majd a Kiegyezés-t követő szabadulása után még 1874-ig többször kiegészítette és teljesen újraszerkesztette. Kéziratát bemutatta Trefort Ágoston tanügyminiszternek, aki Toldy (Schedel) Ferenczhez irányította.

„A közoktatási miniszter Trefort tanácsa szerint elvittem Toldy Ferenczhez s eléje adám hogy a miniszter utasítása következtében mutatom be neki. Toldy kezébe veszi; nézi czímét, hosszan nézi, a nélkül, hogy csak egy szót is szólna; elbámultam, mi lehet annak oka, hogy oly soká némán nézi az írás czímét; csak egy levelet sem fordít benne, a könyvbe bele nem tekint; végre az oraculum megszólal és ez igéket hallatja: „Nemhogy legrégibb volna a magyar nyelv, hanem a legifjabb.” Ezzel visszaadta munkámat; kérdém tőle: mit gondol Toldy úr, magyar szó-e ez: „Bálvány” s ha magyar miként keletkezhetett? Azt felelé: a bálvány szláv szó.”

Táncsics Mihály kérte, hogy főművét olvassák fel a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak. Az akadémia nyelvtudományi osztályának titkára, Gyulay Pál átadta neki Szarvas Gábor tag egyoldalas jelentését a Táncsics-műről, amely „tarthatatlan állítások” sokaságát veti a szerző szemére, és ezekkel a szavakkal zárul: „Ennélfogva Táncsics Mihály „Legrégibb nyelv a magyar” czímű művét felolvasásra egyáltalában nem ajánlhatom. Budapest 1873. június 15-dikén.”

Olvasóinkra bízzuk annak eldöntését, hogy Táncsics Mihály főművét ki kellett volna-e adniuk kortársainak, illetve az utókornak.

Segítségképpen közöljük a könyv nyomtatásban megjelent tartalomjegyzéke egyetlen fejezetének alcímeit.