Muhammad Yunus, a szegények bankárja nevét nálunk a legtöbben valószínűleg azóta ismerik, hogy az idén átvehette a Nobel-békedíjat. Azt viszont kevesen tudják, hogy amiért a bangladesi bankárt és közgazdászt kitüntették, nálunk is kitalálták már, sőt a rendszer működik is, ha nem is hajszálra ugyanúgy.

Yunus harminc évvel ezelőtt fogott bele abba, hogy bankárként nincsteleneknek hitelezzen. Először 27 dollárt kölcsönzött egy kézműves asszonynak, aki bambuszbútorok készítéséből próbált megélni, de mindössze 2 penny jövedelemre tett szert naponta, mert a felvásárlója fix áraival a markában tartotta. Yunus arra gondolt, hogy a gesztusát intézményesíthetné is, és ez esélyt adhatna a legszegényebbeknek, akiket nem csak átmenetileg húzna ki a bajból pár dollárnyi kölcsön, de annak a pár dollárnak a törlesztő részleteit mégis képesek lennének kifizetni. Ez a harminc év Yunust igazolta, és ezt most már a Nobel-díjjal is elismerték. A szegények bankja, a Grammeen Bank eddig több mint 5 milliárd dollárt adott kölcsönt több mint 5 millió embernek, és az adósok 90 százaléka becsületesen törleszti is az adósságot.

Muhammad Yunus hatvanhat éves bangladesi bankár és bankja a Grammeen Bank nevét nem sokat ismerték eddig. Ám az után, hogy a bankár a százkilencvenegy jelölt közül megkapta a Béke Nobel-díjat, írnak róla az újságok, az érdeklődés középpontjába került a személye.

Szüleinek nem volt magasabb végzettsége, csak néhány osztályt jártak ki. Édesapjának volt egy kis üzlete, annak a jövedelméből tartotta el a családját. Bangledes második legnagyobb városában nőtt fel hét bátyjával és két nővérével együtt. Apjuk fontosnak tartotta, hogy minden gyermeke diplomás legyen. Yunus közgazdasági egyetemet végzett. Az USA-ban megkapta a Fulbright ösztöndíjat, ott szerezte meg doktori címét is. Három évig ott dolgozott, majd egy bangladesi egyetemen kezdett tanítani.

Hitelezési rendszerét egy olyan időszakban dolgozta ki, amikor az országban különösen sok volt a nyomorgó ember. Egy kis faluba szokott járni segíteni, nem messze az egyetemtől, és volt alkalma megfigyelni, hogyan működnek az uzsorakölcsönök. Nemcsak a kamatok miatt szegényedtek el még jobban ezek az emberek, hanem attól is, hogy olyan megállapodásokat kellett kötniük a kölcsönadókkal, hogy az általuk megtermelt, gyártott dolgokat csak nekik adhatták el, és az általuk meghatározott áron. Arra gondolt, úgy segíthet, ha ő maga ad kölcsön ezeknek az embereknek, persze, nem uzsoraalapon. Az első kölcsön 27 dollár volt, amivel 42 emberen segített. És mivel jól működött a dolog, szerette volna hivatalossá tenni, de a bankok nem akartak kockáztatni azzal, hogy nincsteleneknek adnak kölcsönt. Ezért Muhammad Yunus maga vett fel kölcsönt, ő volt a bankkal szemben a szerződő fél, és ezt a pénzt adta kölcsön tovább. És a rendszer bevált. Az emberek visszafizették. A mikrohitel nem működött a világban a 70-es évek előtt, mára viszont szinte hívószóvá vált. Olyannyira, hogy már-már félreértések forrásává lett, annyiféle konstrukciót neveznek mikrohitelnek. Ők nem kérnek fedezetet a szerződéshez, nem kötnek ki jogi garanciát a szerződés behajtására nem fizetés esetén.. Azaz a kölcsönös bizalomra épül, és azok számára jelent megoldást, akik a konvencionális banki keretek között nem juthatnának hozzá hitelhez. Házhoz viszik a pénzt, és a részletekért is házhoz mennek. A kölcsönt felvevők csoportokat alkotnak, és a csoport minden tagjának érdeke, hogy a másik visszafizesse a pénzt, ugyanis a csoport következő tagja akkor kaphatja meg a kölcsönt, ha az előző hitelfelvevő visszafizette a magáét. Nem nagy pénzekre kell gondolni. Például vesz valaki tíz tyúkot, és aztán eladja a tojásokat. Van, aki teheneket vesz, más kosárfonásba kezd.

Ügyfeleik között kiemelkedően sok a nő. Ennek az az oka, hogy Bangladesben az asszonyok sokkal hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak. Ebben az országban a bankok ügyfeleinek mindössze egy százaléka nő. Ezért ők arra törekedtek, hogy a kölcsönök felét ők kapják. Mára ez az arány 96 százalék lett, azaz a bank hétmillió ügyfele szinte kizárólag nő! Így sokkal nagyobb esélye van annak, hogy a bevétel a család fenntartására jut. Az üzleti életben a profit maximalizálása a cél, pedig nemcsak ez működik. A szociális-üzleti gondolkodás megjelenhetne szinte bármely szektorban, az egészségügyben, a vízszolgáltatásban stb.- véle a szegények bankárja.

Yunus úr azt mondja, hogy sok gazdag ember jótékonykodik. De a jótékonyság csak egyszeri alkalom, sokszor nyom nélkül eltűnik. A szociális alapú üzlet, ami elindíthat valamit, ez az, ami ezeken a szegény embereken hosszú távon segíthet.

Bíró András a 90-es években a magyarországi romák számára talált ki, bizonyos elemeiben a Grammeen Bank hitelezésére jellemző segítséget. Bíró András és a mögötte álló, Alternatív- Nobel-díjjal kitüntetett Autonómia Alapítvány elképzelése nem esik messze Muhammad Yunusétól. Bíró András sose volt bankár, ő egy civil szervezetet hozott létre, ennek a segítségével juttatták el a külföldről kapott pénzt és a hazai segítséget a rászorulókhoz, akik főleg romák voltak. Az általuk adott kölcsönök 70-80 százalékét kellett visszafizetni, ami az után, hogy ő 1996-tól elment az alapítványtól, lecsökkent 10 százalékra. Ezzel a gyakorlattal Bíró Andrásnak komoly elvi baja van, mert az ő elképzelése az volt, hogy ezek a csoportok, ezek az egyének olyan erőfeszítést tegyenek, amivel megváltoztatják saját életüket. A 90-es évek elején még könnyű volt pénzt szerezni – mondja Bíró András –, az amerikai alapítványok szinte ontották ide a pénzt. Aztán tovább mentek keletre, hiszen a segítségnek az volt a célja, hogy ezekkel a pénzekkel itt megtanuljanak élni, azaz autonómok legyenek. Mint mondja: a Ford meg a Rockefeller világméretekben látja a problémát, nem magyar méretekben. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy nem szabad romantikusan nézni a szegények világát.

– Az igazi szegény meg akar élni, sokszor a másik szegény kárára. Ne romanticizáljuk a dolgokat. A közösségi lét Európában már a múlté. Ma meg a fő diskurzus az, hogy kaparj, kurta, neked is jut. Csak magasabb szinten jutnak el oda, hogy a kooperáció jobb, mint a másik kinyírása. Pár évized kell még hozzá, hogy megértse a mai magyar, hogy ezt csak így lehet csinálni.

Bár Bíró András már nincs az alapítványnál, a programok, a mikrohitelek ma is futnak, ha módosult formában is. Erről beszél az Autónómia Alapítvány munkatársa, Lukács György, akitól megtudtuk, hogy elsősorban roma közösségek vállalkozást beindítani szándékozó tagjai igényelhetik ezt a mikrohitelt. 10-500.000 forintot igényelhetnek hátrányos helyzetű közösségek tagjai (nem csak romák). Ezek az emberek a hagyományos banki szolgáltatásnál nem lennének hitelképesek.

Bihari Ágnes interjúja nyomán