Az Urbanlegends.hu – egyes esetek felderítésén túl - mindig is feladatának tekintette a különböző gondolkodási módok bemutatását. Az alábbiakban – A cigány kultúrák antropológiája és az Oláh cigányok Harangoson című tanulmányok segítségével – azt próbálom megmutatni, hogyan lehet másképp, jelen esetben a kulturális antropológia eszközeivel megközelíteni három, cigányokkal szembeni, makacs sztereotípiát.

A Prónai Csaba által írt tanulmány – melyre A tükör két oldala: bevezetés a kulturális antropológiába című könyvben bukkantam – szerint a cigányok egyszerre mindig legalább két világhoz tartoznak. Ha nem ebből a feltételezésből indulunk ki, akkor minden próbálkozásunk, amely a cigány kultúra megértésére irányul, eleve kudarcra van ítélve. Prónai szerint a két világnak és a kettő közötti nyitottságnak, illetve zártságnak az ismerete alapvető fontossággal bír.

A tanulmány szerint a cigány társadalmak sajátossága, hogy mindig a nem-cigány társadalmakba „elmerülve” léteznek, akár szemben állva azokkal, akár nem. Minden cigány csoport történelme annak a népnek a történelméhez kapcsolódik, amellyel vándorlása során éppen érintkezésbe került.

Prónai szerint könnyebb azt hinnünk, hogy a cigányok világa egy minden logikát nélkülöző, a mi világunkból ad hoc építkező, szedett-vedett lenyomat, mint aprólékos résztvevő megfigyelést végezni annak érdekében, hogy az adott kultúra rendszerét a maga működésében tárjuk fel. A cigányok között végzett, kulturális antropológiai terepmunkák a „cigány” fogalmát új tartalommal töltötték meg, alapjaiban ingatva meg mindazokat a vélekedéseket, amelyek a cigányokra vonatkozóan a nem-cigány társadalom legtöbb tagjában korábban éltek, és mind a mai napig élnek. A tanulmány erre mutat be három példát.

Az első a cigányok „piszkosságának” példája, amely kérdés felé a kulturális antropológia onnan közelít, hogy az, amit tisztának vagy piszkosnak tekintünk, kultúránként eltérő lehet. Egy amerikai antropológusnő, Carol Miller például azt mutatta be, hogy a cigányok mennyire rettegnek a nem-cigányok „piszkosságától”. Az általa vizsgált mácsvánók szerint a nem-cigányok nem tartják be azokat a mosási, mosakodási eljárásokat, étkezési rítusokat és tabukat, amelyeket annak érdekében kell követni, hogy ne váljunk tisztátalanná. A nem-cigányok szerintük – például, amikor kádban fürdenek – összekeverik az alsó- és a felsőtestrészüket, ami a mácsvánók felől nézve undorítóvá teszi őket.

E cigány csoport számára a test két részének “összekeverése” tisztátalanságnak minősül, és mindazokon a helyeken, ahol nem-cigányokkal kényszerülnek találkozni (pl. a munka során, kórházban, iskolában) állandóan a “szennyeződés” veszélye fenyegeti őket.

Michael Sinclair Stewart angol szociálantropológus, aki 1984 és 85 között 15 hónapot élt feleségével és gyerekeivel egy cigánytelepen, írásában részletesen bemutatja az általa megfigyelt közösség rituális tisztálkodási szokásait, kezdve a mosogatás és mosás gyakorlatának szétválasztásától az arc- és testtörülköző megkülönböztetésén át a mosdás aktusának titkolásáig.

A tudós leírásából kiderül, hogy az oláh cigányok felől nézve minden gádzsó legalább annyira piszkos, mint amennyire a nem-cigányok számára az oláh cigányok. Hiszen a magyarok például „ugyanabban a vízben mossák meg teljes testüket, és egy és ugyanazon törülközővel törlik meg nemi szervüket és a szájukat. Emiatt bűzlik egyes gázsik háza” – meséli Stewartnak az egyik cigány.

A cigányok gazdasági tevékenységére vonatkozóan a többségi társadalom tagjaiban élő másik – talán a legelterjedtebb – nézet az, hogy ez a népcsoport “lusta parazita”, amely mindig megpróbál kibújni a nehéz munka alól, és hogy csak egyik napról a másikra él. A résztvevő megfigyelések eredményei azonban romba döntik mindazon korábbi elképzeléseket, amelyek a cigányokat olyan embereknek tekinti, akiknél nincsen munkavégzés, hiszen a kulturális antropológia alapvetése szerint egyetlen kultúra sem létezhet valamilyen gazdasági tevékenység nélkül.

Egy olasz kutató például bebizonyította, hogy a “boldog semmittevés”, a “leküzdhetetlen lustaság” nélkülözhetetlen a cigányok számára ahhoz, hogy ellenőrizhessék a munkavégzéshez nélkülözhetetlen kapcsolatok újratermelését egy olyan világban, amelyet folyamatosan a bizonytalanság fenyeget a szétszóródás és a nem-cigányok miatt, akik el akarják tüntetni – vagy épp integrálni - a cigányokat. Prónai szerint antropológusoktól számtalan példát hozhatunk, ami azt igazolja, hogy a cigány kultúrák a kirekesztettségre és a kizsákmányolásra válaszul létrehozták saját “felforgató” gazdasági elképzeléseiket.

Azzal a nézettel szemben, amely azt állítja, hogy a cigányoknak nincsen munkaetikájuk, az antropológia felől az az ellenvetés hozható fel, hogy minden népnek megvan a maga saját munka-etikája. Az előbb említett Stewart az oláh cigányok lókereskedési szokásait megfigyelve megállapította: a parasztember a cigányt kevesebb értékűnek tartja, mert nem dolgozik, és amit keres, elissza, ezzel szemben az állandóan robotoló parasztról a cigány nyilatkozik megvetéssel. A tudós szerint a lóvásár a cigány férfi számára azért vonzó, mert az üzletelés révén győzelmet arathat a gőgös paraszt felett. És ami ennél is fontosabb: mivel a kereskedésből származó pénz „nyeremény”, ideális eszköz más cigányokkal való testvériség kialakításához. A kereskedelmen keresztül a cigányok irányításuk alatt tartják az őket körülvevő világot, vagy legalábbis visszautasítják a külső erők ellenőrzésre való törekvését.

A “nevelésre szoruló, hiányt szenvedő” cigány képzete a 18. században jelenik meg, és képe továbbélt a 20. században is. Két német kutató, akik a “Zigeuner” címszót 30, német nyelvű általános enciklopédiában nézték végig 1819 és 1986 között, azt találták, hogy a cigányokat valamennyi címszó egy fejlődésben rendkívül visszamaradt gyermekként festette le.

Azzal a sztereotípiával szemben, amely szerint a cigány kultúrában nincsen “megfelelő nevelés”, és amely szerint a “szülőkből hiányzik az a képesség, hogy nevelési feladatuknak eleget tegyenek”, a kulturális antropológiai kutatások egy sajátos szocializációs folyamat meglétét bizonyították be. Egy a piemonti szintók példáját megjelenítő tanulmány szerint a szintó szülők rendszerint nagylelkűen eleget tesznek gyermekeik kéréseinek, egyúttal arra nevelik a kisgyerekeket, hogy azok igyekezzenek segíteni a többieket. A gyermeket nemcsak a szűkebb családja, hanem az egész közösség neveli. Részben a közösségből eredő rendszabályok, csúfolódások, figyelmeztetések során sajátítja el a csoport törvényei által szentesített normákat, szabályokat, részben azokon a korlátozásokon keresztül, amelyekkel őt illetik. A cigányoknál az adomány különleges értéket képvisel és a leggyakoribb válasz mások szükségleteire.

A gyermeket is úgy nevelik, hogy bőkezű legyen, és ezáltal arra ösztönzik, hogy mihelyst képes lesz rá, magától ossza meg a sajátját másokkal.

Mivel a cigány közösség a kollektív gondoskodás révén a benne élőket arra ösztönzi, hogy kíméljen meg másokat a nélkülözéstől, az egyén nem szívesen hajlik arra, hogy megtagadja magától vagy késleltesse szükségleteinek kielégítését. Ezek közvetlen megnyilvánulásai rögtön kiváltják hozzátartozóinak “nagylelkű cselekedeit”, ezért nem is érzi szükségét annak, hogy felhalmozzon, hogy megtervezze a jövőjét.

Ez az “optimizmus” a cigány egyéniséget általánosságban is jellemzi, aki ezt nevelődése során a róla közösen gondoskodó környezetétől “tanulja meg”. Így válik olyan személlyé, aki kész bőkezűen szétosztogatni a javait, aki fogékony arra, hogy másoktól gátlások nélkül kérjen, és aki hozzászokik ahhoz, hogy megtalálja “maga körül” mindazt, amit a nem-cigányok csak fáradságos munka árán szereznek meg. Az, ami a gázsók felől nézve élősködésnek tűnik, az a cigányok felől nem más, mint “természetükből fakadó” habitus. A francia antropológus azt állítja, hogy azok a képességek, amelyeket a cigány szülők a gyermekeiknek átadnak, minden szempontból koherensek azokkal, amelyek gazdasági tevékenységeikhez nélkülözhetetlenek. A cigány kultúrában a gyermeket nem “előírt életritmushoz” igazítva nevelik, és nem szoktatják a “bezártsághoz”, illetve az “egyhelyben-maradáshoz” sem. Ez a szocializáció szervesen összefügg a gazdasági/pénzkereső tevékenységek gyakorlatában előforduló szokásokkal, vagyis tökéletesen megfelelnek az olyan bérezett állástól való irtózásnak is, ahol önkényesen szabályozzák a cigányok mozgását.

Prónai két tanulmányának a zanzásításával a célom a bevezetőben már említett résztvevő megfigyelés eredményeinek a bemutatása volt. A cigánysággal kapcsolatos korábbi urbanlegends-es bejegyzések hozzászólásai között gyakori volt a vád, hogy ilyeneket csak az írhat, aki „budai kertes házában üldögélve” még soha életében nem találkozott cigányokkal. A fenti két írás szerzője olyan kutatók munkáiból tallózott, akik huzamos ideig éltek együtt vizsgálataik alanyaival. Idézésükkel nem célom megváltani a világot (lásd még), nem mondom azt, hogy ez az egyetlen megközelítési módja a témának, csupán jelzem, létezik egy ilyen út is. És ez a szemlélet nem kevesebbet állít, mint azt, hogy egyetlen olyan törekvés sem lehet sikeres a cigányság megértésére, amely nélkülözi a cigányok világról kialakított elképzeléseit.

urbanlegends.hu