936. Egy előadás margójára | 2024-04-12 L. Ritók Nóra

A héten volt a Széchenyi-emlékest, ahol az előadást én tarthattam. Megtisztelő volt a felkérés, főleg, hogy a témában 2016-ban Ferge Zsuzsa tartott itt előadást. A ppt-végén betettem egy diát róla is, hogy az emléke előtt tiszteleghessek. Sokat jelent nekem, hogy ismerhettem, megerősítéseket kaptam tőle mind szakmailag, mind emberileg.

Sokat veszítünk az ő generációjának halálával. Olyan történelmi időket éltek meg, olyan megtapasztalásokkal, és olyan életműveket alkottak, melyeknek az üzenetét újra és újra hangsúlyoznunk kell, mert ezek segítenek túlélni, továbblépni, és az értékteremtés mentén dolgozni tovább. Sokkal, de sokkal fontosabb, hogy ezekre figyeljünk, mint a percemberek napi hatalomért folytatott harcára, mert azokban már nem látható más, csak a szembehelyezkedés, a másik fél ellehetetlenítése, a mindenáron való felülkerekedés. És ebben már nincsenek tisztességes eszközök, mert egy tisztességtelen világban ezek nem szükségesek a harchoz.

Azt hiszem egyébként, hogy e miatt veszített el sokunkat (engem is) a politika, olyan reménytelennek érzem, hogy a szakmaiság újra meg tud jelenni ebben az egészben. És lassan nemcsak a szakmaiság elvesztését élem meg veszteségként, hanem azoknak az emberi értékeknek az eltűnését is, melyeknek meghatározónak kellene lennie a “köz”-ért végzett munkában. Valahogy úgy érzem, mintha a Ferge Zsuzsa kaliberű szakemberek elvesztésével temetnénk ezeket az értékeket is, folyamatosan. Mintha valahogy ők lettek volna ezeknek az őrzői, szimbólumai. Vagy csak az a helyzet, hogy nem látni az utánpótlást? Lenyomja a “korszellem”?

Tudom, a generáció-kutatással foglalkozó előadásokból, hogy valami nem jobb, nem rosszabb, csak más… De mégis eluralkodik rajtam a veszteségérzet, bárhogy próbálok küzdeni ellene. Persze lehet, csak a felgyorsulás hozza mindezt. Mert nincs idő arra sem, hogy végiggondoljunk valamit, iszonyú gyorsan alakul át az információs közeg, a média, és ehhez rendelni egy rendszerszintű gondolkodást, úgy érzem, szinte lehetetlen. Elvesznek a fő hangsúlyok, melyeket a történelmi tapasztalatokból okulva tartani kellene.

Pedig a társadalmi leszakadás kérdésköréhez a rendszerszintű gondolkodás hozzácsatolása nélkülözhetetlen. Pontosan ezt szerettem volna megmutatni az előadásban, mennyire meghatározó az emberek életstratégiájának kialakulásában a rendszer felelőssége.

Mert az a tudás- és készségrendszer, ami gyerekkortól alakul, fejlődik velünk, az először a családban, később az óvodában, iskolában kaphat beépülő hatásokat, no meg persze még sok más helyről, a közösségből, a médiából, stb, vagyis abból a társadalmi közegből, ahol az egyén él. Ez így szép is és jó is, feltételezi, hogy a család a megalapozó ebben, és más hatásokkal szépen lehet egy fejlődési ívet húzni. Elméletben.

De a gyakorlat más. Mert vannak problémák. Amelyek, amíg nem tömegesednek, félre lehet nézni, lehet nem törődni vele, akár generációkon át. Lehet bűnbakot keresni, hibáztatni, kibújni a felelősség alól. De amikor már felhalmozódik a probléma, túl sok családot, esetleg térségeket érint, és már önjáróan kapcsolódnak hozzá olyan negatív tünetek, melyek már azokra is hatnak, akik egyébként nem érintettek a leszakadásban, akkor már kellene vele foglalkozni. Annak a rendszernek, melynek az élet megszervezése a feladata, a kockázatok csökkentése, egy társadalom élhetőségének biztosítása.

De nálunk ez nem történt meg… maradt a szőnyeg alá söprés, a probléma elhallgatása, aztán jött egy projektekkel teli uniós pályázati finanszírozású szakasz, a maga indikátorkényszereivel, ami ma is tart. Ennek a legfontosabb jellemzője az önreflektivitást nélkülöző sikerkommunikáció, amit átsző a korrupció és a társadalmi hatékonyságmérés teljes hiánya. A probléma meg mindeközben nő tovább, új elemekkel gazdagodik, még inkább elhajolva attól az úttól, amire azt mondhatnánk: kivezet a mélyszegénységből.

Hatott rá a korrupció, ami leért egészen a szegregátumok szintjéig, “lepapírozott” jövedelemhez juttatva azokat, akik közel ültek a tűzhöz. És ezzel ki is alakult a “tűzhöz közel kerülés” képessége. Az ezzel rendelkező pedig pontosan tudja, kit kell “szolgálni” ahhoz, hogy csurranjon-cseppenjen valami, lehetőleg több, mindig több.

A csúsztatást, a kiskapukat könnyű lett megtalálni. Így aztán átértékelődött a siker, a sikerességet megteremtő emberek pozícióba kerülése, a rang, a pénz már nem a szakmailag képzett emberekhez kötődött. Nem a tudáshoz. Itt elveszítettük a felzárkóztatás szakmaiságát. Aztán bejött a képbe az egyház is, összeforrva az állammal, egy új “értékmérőt” behozva, a vallásosságot. És ha még morzsáiban jelen is volt valahol a tudás szükségessége, azt felváltotta a vallásosság, ami ebben a rendszerben magától értetődően egyenlő lett a szakmaisággal a szociális munkában.

Sorolhatnék még más elemeket, a nem létező átláthatóságot, a már említett társadalmi hatékonyságmérés hiányát, a folyamatosan hibáztató, gyűlöletkeltő kommunikációt, a döntéshozói szint tévedhetetlenséget hangsúlyozó viszonyulását, vagy az általam csak “BM-es attitűdnek” nevezett megoldási keretrendszer fő jellemzőjét.

Közben itt vannak az esetek, melyek nem látszanak az íróasztalok mögül, az elméletben kidolgozott, “sikerre ítélt” programokban. A döntéshozói szinten nem látszik a szegénység, nem is szereti senki látni. Zavaró. Hát úgy kell tenni, mintha nem lenne.

Oda nem látszanak pl. az ilyen történetek: Nemrég egy észak-magyarországi kis falu egyetlen boltjában jártam. Ez egy “haldokló” bolt, ahol a kenyeret előző nap kell megrendelni, mert csak annyit hoznak, amennyire megrendelés van. Idős asszony áll előttem a sorban, kezében a nylonzacskóban felszeletelt kenyér, előző nap rendelte. Az eladó kérdezi, holnapra, vagy holnaputánra írja fel a következőt? Az asszony gondolkodik, ujjait lassan végigvezeti a kenyérszeleteken, számol. Kétszer számolja át, majd mondja: “holnaputánra kérek másikat”. Mást nem vett. Csak a kenyeret. Nem tudom, hányan esznek belőle, mi lesz még mellé, de nem volt mindegy, hogy 12, vagy 14 szelet kerül haza. Beosztva, étkezésenként.

Valamikor néprajzból tanultam, mi az a “csócsálás”. Amikor nem volt még pépesítési lehetőség, se bébiétel, és a pici gyereknek “előrágták” az ételt a felnőttek, többnyire az anyák. Nos, nemrég láttam ilyet. A mozdulat mind az anya, mind a gyerek részéről természetes és begyakorlott volt. Tudom, sokan nőttek fel ebben és így, száz éve, meg még régebben. De nem tudtam a fertőzési kockázatokra nem gondolni… és arra, hogy nem ez a normális, 2024-ben, Európában.

A történetek naponta sorjáznak előttünk a terepen. És minél tovább figyelem és értelmezem ezt az egészet, annál inkább látom a rendszerszintű felelősséget. Az emberek pedig sodródnak, magukra hagyva…egyre lejjebb.
https://nyomorszele.hvgblog.hu/2024/04/12/936-egy-eloadas-margojara/
___

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik a gyermekszegénység felszámolásáért Kelet-Magyarországon, a berettyóújfalui régióban.

Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. És látom azt is, sokan milyen könnyen ítélkeznek, anélkül, hogy ismernék a helyzetet. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.
https://igazgyongyalapitvany.hu/
___

Ferge Zsuzsa, Ferge Sándorné, született Kecskeméti Zsuzsanna (Budapest, 1931. április 25. – 2024. április 4.) Széchenyi-díjas magyar szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szegénység, a kirekesztés és a társadalmi rétegződés szociológiai aspektusának jelentős kutatója. 2006-tól az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetője.

Főbb kutatási és oktatási területei: a társadalmi struktúra, rétegződés; társadalmi újratermelés; társadalmi egyenlőtlenségek; társadalmi integráció; a társadalom- és szociálpolitika története, működése voltak.

A szegénység, a depriváció, a marginalizálódás és a kirekesztés területével is foglalkozik. A 2000-es években végzett kutatásai elsősorban a gyermekszegénységgel kapcsolatosak. Jelentős eredményeket ért el a civilizációs folyamat és társadalom (illetve az állam) beavatkozási lehetőségeinek, korlátainak és kudarcainak elemzésében. Társadalomrétegződési kutatásai a gyermekszegénység és a szegregáció területén úttörőnek számítottak. A magyarországi szociálismunkás- és szociálpolitikus-képzés egyik bevezetője volt.

Több mint háromszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Jelentős publicisztikai munkássága is, több napilapban, illetve hetilapban jelentetett meg szociálpolitikai témájú írásokat. Munkáit elsősorban magyar nyelven adta közre, de több publikációja jelent meg angolul is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferge_Zsuzsa

Válasz

A szegénység elleni küzdelem világnapja - Joseph Wresinski példája

Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17-ét. Ez a nap a szegénység és a nyomor felszámolásának szükségességére hívja fel a figyelmet minden országban.

1987. október 17-én tömegek gyűltek össze Párizsban a Trocadéro épülete előtt elhelyezett emlékkő leleplezése alkalmából. Az emlékkőre Joseph Wresinski katolikus pap gondolatát vésték:

-- „Valahányszor arra ítélnek férfiakat és nőket, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését.”

Az ünnepélyes szertartás végén Wresinski azt mondta:

-- „Ma este mi – állampolgárok, miniszterek, képviselők, tisztviselők és mindenki más – szövetséget kötöttünk a munkanélküliekkel, az írástudatlanokkal, a nyomorban élőkkel, a hajléktalanokkal. Ez a szövetség nem egy éjszakára szól, hanem az egész jövőre.”

A szegénység elleni küzdelem világnapjának gondolata Joseph Wresinski atyától, az ATD – Negyedik Világ Mozgalom alapítójától származik. (ATD: aide à toute détresse – segítség mindenfajta nyomorúság ellen).
https://hu.wikipedia.org/wiki/ATD_Negyedik_Vil%C3%A1g_Mozgalom

Joseph Wresinski francia katolikus pap (1917–1988) mélyszegénységben élő családban, lengyel apa és spanyol anya gyermekeként született a franciaországi Angers-ben. Papi hivatását alapvetően meghatározta, hogy születésétől kezdve megtapasztalta a legmélyebb nyomorúságot, s újraértelmezve az evangéliumot lelkipásztorként szinte mindvégig a nincsteleneket szolgálta. 1957-ben Noisy-le-Grand hajléktalantelepén a legnehezebb körülmények között élő családokkal együtt létrehozta az ATD – Negyedik Világ Mozgalmat, amely azóta világszerte elterjedt, és állandó munkatársai, valamint önkéntesei révén csaknem harminc országban segíti a legrászorultabbakat.

Hite szerint az egyház „maga a szegénység, megvetettség, kirekesztés, ő a világ fekete báránya, számkivetettje. Emiatt a mindenki által leginkább megvetett és leginkább kirekesztett nép mellé kell állnia”.

„Az egyházban nem tudunk egészségesen gondolkozni anélkül, hogy fel ne használnánk, amit a legszegényebbek mondanak nekünk a megalázott emberről, a megfeszített Krisztusról.”

-- „Ha a legnyomorultabb ember kerül a középpontba, akkor az egész emberiséget öleljük át egyetlen emberben, akkor megtagadjuk, hogy elfordítsuk róla tekintetünket vagy hogy meghamisítsuk, amit látunk, akkor odavetjük a szeretet határvidékeire; márpedig a szeretet határtalan, nem zárkózik magába, nem korlátozza önmagát – a szeretet mindig őrültség.”

A Negyedik Világ Mozgalom elérhetősége:
https://www.atd-fourthworld.org/

Joseph Wresinski magyarul megjelent könyve:
https://moly.hu/konyvek/joseph-wresinski-szegenyek-egyhaza

Forrás:
https://felszabteo.blog.hu/2022/10/17/a_szegenyseg_elleni_kuzdelem_vilagnapja

Válasz