Mindegyikünk szeret játszani. Játék maga az életünk is, amit mindenki a saját egyénisége és a körülmények összhatása szerint él meg és játssza.

Először nézzük mi kell a játék kibontakozásához.

Három tényező elég ahhoz, hogy egy játszma létrejöjjön:

szándék

korlátok és

cél

Bármelyikük hiánya következtében nincs játszma.

Például szándék nélkül senki sem kezdene el játszani.

Akkor sincs játszma, ha nincsenek korlátok vagy azok áthághatatlanok. A korlátok hiánya teljes szabadságot jelent. Nincs ellenfél. Az eredménnyel kapcsolatban nincs bizonytalanság. Tökéletes megjósolhatóság. Ez nem játszma. Legfeljebb unalmas cselekedet vagy az unalom szintjén űzött játszma. Az áthághatatlan korlátok természetesen semmilyen szabadságot nem jelentenek, semmi esély nincs a nyerésre, teljes megállítás. Nincs játszma.

Játszma a két szélsőség között létezhet. Azok a játszmák, amelyek valamilyen célt tartalmaznak, egy megfelelő arányt a korlátok és a szabadság között, így esélyt a nyerésre, szórakoztatónak számítanak.

És most nézzük meg azt, hogy milyen játszási illetve játszma stílusok vannak és milyenek benne a játékosok.

Gondolj bele, magadra ismersz valamelyik játékformában?

Minél több köze van a személy túléléséhez, annál komolyabban veszik a játszmákat. Az ilyet játszmákat nagy mértékű öndeterminizmussal játsszák. Ezeket meg kell nyerni, nem számít, milyen módon. Amikor az esélyek rosszra fordulnak és a játszma vesztésre áll, akkor rendszerint jelentős mennyiségű erőfeszítést fektetnek a játszmába: nem lehet nyerni, de nyerni kell. Minél többet veszít valaki, annál többet ad a játékba és folyamatosan próbálkozik, próbálkozik, próbálkozik. Megpróbálja erőltetni a győzelmet. Kényszeres kinyúlás lép fel. Amikor elbukott, megverték, feladta, akkor kényszeresen visszahúzódik.

Viszont ha valakinek sikerül úgy intéznie a dolgokat, hogy könnyeden játsszon és egyáltalán nem veszi komolyan, ha veszít, akkor hozzájárul a játszmához, mindegy, hogy ki nyer. Ez a pándeterminizmus, a "fair play" szelleme.

Amikor valaki azért játszik, mert ezt mondták neki, vagy még rosszabb, erre kényszerítették, akkor egy  más által determinált játékos lesz, ugyanis más elhatározása alapján játszik, nem a sajátjáén.

A negyedik szint az, amikor egy személy akaratát erőszakkal összetörte és arra veszik rá, hogy folytassa, akkor robot lesz.

Ez alatt pedig odáig süllyedhet, hogy elfeledi azt a tényt, hogy ő egy ember, egy személy, egy egyéniség.

Ebben az ötödik szintben okozhat ugyan ideiglenesen örömet egy virtuális valóság megélését eljátszó számítógépes játék, de a folyamatos emberi életünk folytatásában ez nem segít, sőt igen súlyos problémákat okozhat a társadalmi beillesztedésben, a közösség javához hozzájáruló aktív cselekvés szándékában és kiteljesedésében.

Áttekintve az öt játékstílust és  játszmaformát, megállapíthatjuk, hogy az, ami minden játékosnak egyaránt örömet okoz hosszú időn keresztül, az egyedül a pándeterminizmus, a "fair play".

Ez az egyetlen játékstílus, amelyik hosszú ideig játszható! A többi nem.

A pán-determinált (hétköznapi nyelven "okos") játékos képes az ellenfél játékát sőt annak motivációit és érdekeit is figyelemmel kisérni.

Jó gazdasági példa a fair-trade kereskedelmi ügyletek esete, amikor úgy vásárolja fel a kereskedőcég a főképpen gyarmatárut, kávét, teát, kakaót, hogy annak ára méltóan lefedje a termékeket előállító munkások ráfordítását és megélhetését.

Tudsz még példákat mondani a fair-play-re?