A honfoglalás nem történt ellentétben Arnulf császárral, hanem bizonyos tekintetben párhuzamos volt a keleti frank birodalom törekvésével, a morva hatalmat megsemmisíteni. Míg a császár, a normannok legyőzője élt, a bajorok nem is igen tartottak az új szomszédoktól. Pannoniát már régebben elveszettnek tekintették, és a bajor püspökök leveléből látjuk, hogy inkább megnyerni óhajtották a magyarokat, mint megvívni velök. Viszont ezeket a bolgárok és szlávok elleni harci annyira elfoglalta, hogy ellenségeik számát nem szaporithatták régi, hatalmas szövetségesökkel. A szláv birodalom megdöntésével és Arnolf halálával, tehát 899-ben, mind e tekintetek megszűntek. A keleti frank birodalom Arnolfnak hat éves fiára, Gyermek-Lajosra szállott, a német törzsek közt teljes erővel jelentkeztek a régi ellentétek, a magyarok nem láthattak már nyugoti szomszédjokban mást, mint kinálkozó prédát.

A magyarok 900-ban követeket küldenek Bajorországba a béke felől tanácskozni. Igazi czéljuknak azonban az ország kikémlelését mondották, és tán nem ok nélkül.6 Csakhamar váratlanul becsapnak nagy sereggel, az Enns folyón áttörnek, és hihetetlen gyorsasággal ötven mérföldnyi, járó földet pusztítanak el széltében, hosszában egy nap alatt. E hirre a bajor heerbann összeverődik, de mire oda ért, a száguldó csapat prédájával együtt már visszatért Pannóniába. Azt hiszszük, e betörésnek nem a rablás volt az egyedüli, nem is a főczélja. A magyarok új hazájukban sem mondhattak le a pusztai népek azon politikai hagyományáról, mely hatalmok és birtokok legfőbb biztositását abban találta, ha határszéleiken túl egészen a legközelebbi népig lehető lakatlan pusztaság terül. Abból, hogy 900-ban ez a pusztitás az Ennsnél kezdődik, az is kitünik, hogy ez a folyó volt kitűzve határnak.

Kevesebb szerencsével harctolt a rövid idő mulva a Duna balpartján nyugotra törő hadosztály. A vitéz Liutpold őrgróf, a király rokona, maga köré gyűjtve a bajor főembereket, köztük a passaui püspököt, átkelt a folyón és kemény csatában legyőzte a pusztitókat. 1200-ra tették az elesett vagy a Dunába fult magyarok számát, mig a győztesek alig szenvedtek veszteséget.7 A keresztények nagy kiabálással hálálkodtak az istennek a fényes győzelemért, de azért belátták, hogy a határ védelmére állandó őrségre van szükség. Az Enns folyó mellett ekkor épitették a magyarok ellen Ennsburg erős várát, melyet a király a következő évben Szent-Flórián passaui klastromának adott át.8 Ezzel egyuttal ki volt fejezve, hogy az Ennsen innen már nem állhatták utját a magyaroknak. Mennyire érezték a bajorok a magyar szomszédság veszélyét, kitünik abból is, hogy 901-ben békére lépnek régi halálos ellenségeikkel, a morvákkal. Ezeknek düledező birodalmát, mely a mai Morvában még néhány évig fennállott, már nem lehetett azonban annyira megerősíteni, hogy az a magyarok portyázását bármikép is megakadályozhatta volna.

Ugyancsak a határszél kiterjesztése magyarázza meg a magyarok 901-ik hadjáratát, melynek Bajorország déli része, Karinthia volt a szinhelye. A magyarok egy csapata ebben a portyázásban vereséget szenvedett, de ez nem gátolta meg a Mura és Dráva völgyeinek gyökeres elpusztitását.9 Ez a vidék annyival fontosabb volt a magyarokra nézve, mert uralkodott az Itáliába vezető uton. Le is romboltak arra minden várat, megsemmisitettek minden nagyobb telepítést, és több mint egy félszázadon át annyira birták Olaszország bejáróját, hogy azt nem is nevezték másnak, mint a magyarok országútjának. (Strada Hungarorum.)

Több éven át aránylagos nyugalomnak örvendettek a határszélek. Ezt a békét azzal lehet magyarázni, hogy a honfoglalás és a szélek biztosítása után a belső viszonyok megszilárditása és a morvák teljes alávetése vette igénybe a nemzet erejét.10 És midőn a háboru ujra kigyúlt, azt nem a magyarok kalandozási vágya idézte elő, hanem a bajorok hitszegése. Lakomára hivtak egy Chussal nevű magyar vezért, és vendégeskedés közben megölték őt társaival együtt (904.)11 Ez a gonosz tett tette csak igazán engesztelhetetlenné a két szomszéd nép gyülöletét, és nem csoda, ha most egymást érték a magyarok megtorló betörései.

Forrás: Szilágyi: A magyar nemzet története (1895); mek.oszk.hu

Kézai Simon mester 1280-as években írt Magyar Krónikájának a visszatérésről szóló második könyvében erről az alábbiakat olvashatjuk:

A magyarok morva- és csehországi s karinthiai hadjáratairól.

Ezen kapitányok, mint föntebb mondottuk, magoknak lakhelyet és szállást választának, szintugy a többi nemzetségek is, ott választva, hol nekiek tetszett. Miután pedig megtelepedtek, Pannonia elfoglalása után Morva- és Csehországot minden javaitól megfoszták, vezéröket Vratiszlávot ütközetben megölvén. Ez után Karinthiát támadván meg s Laibach várán túl Merania Gottfrid nevezetű herczege és Eberhard herczeg az aquilejai patriárkával szembe szállván velök, egymással keményen vivának, és jóllehet a magyarok közzűl az említett ütközetben sokan elestek, mind a két herczeget megölik, a patriárka futással menekülvén. Azután Karinthiát, Styriát és Karnioliát kifosztván, roppant zsákmánynyal térnek Pannoniába. Konrád császár osztán, a mint népe roncsoltatását meghallotta, a svábföldi Ágosta városába vonula, hogy onnan Magyarországra jőjön a magyarokat megtámadni. E közben azonban Rómában belháború támad és a császár visszatér Rómába.

Fordította: Szabó Károly

Forrás: www.mek.iif.hu

Az Úr ezerháromszázötvennyolcadik évében a Képes Krónika szerzője, akit mi Kálti Márknak hiszünk, a következőket írta:

A Taksony fejedelem idejebeli események története

Miután - mint fentebb elmondottuk - a magyarok megölték Szvatoplukot, letelepedtek Pannóniában, hat esztendeig fegyvereik és lovaik jobbításáról gondoskodtak. § A hetedik esztendőben azután kegyetlenül megrabolták Morva- és Csehországot, hol abban az időben Vratiszláv herceg uralkodott. Győzelmesen tértek meg onnan, ama herceggel fegyvernyugvást kötöttek, egy esztendeig pihentek. Ezek után ellenség módjára Karintiába törtek; Laibach vára táján a meráni herceg, Gottfried nevezetű, meg Eberhard karintiai herceg, valamint Gergely aquilejai pátriárka siettek elébük; kegyetlenül harcoltak, és ámbár sok magyar esett el, a magyarok mégis megölték mindkét herceget, a pátriárka pedig futva menekült. Azután Karintiát, Krajnát, Stíriát végigzsákmányolva, nagy prédával tértek haza. Meghallotta Konrád császár, hogy a magyarok betörtek birodalma területére és megölték ama hercegeket, elhatározta, hogy Magyarországra megy; kijött Itáliából, eljutott a sváb Augsburg városába, hogy onnan Pannóniába szálljon le, és megtámadja a magyarokat; eközben azonban a rómaiak közt belső háborúság támadt, ezért vissza kellett fordulnia. Ezalatt a magyarok nern mozdultak, és három évig sehová sem törtek.

Fordította: Geréb László

Forrás: Képes Krónika