Adóamnesztia és költségtérítés

- Az offshore-jövedelmek hazahozatala és a láthatatlan jövedelmek láthatóvá tétele, praktikusan a tagi kölcsönök elengedésére sarkalló kedvezményes adózás mennyire lehet hatásos?

- Az adóamnesztia esetében szkeptikus vagyok. Magára a hazahozott jövedelemre vonatkozik a kedvezmény, de kíváncsi vagyok, hányan gondolják úgy, hogy kijönnek az árnyékból a napra, kiteszik az asztalra a kártyákat, deklarálva, hogy "nekem voltak ilyen jövedelmeim". Mert a törvény biztosítja, hogy ezeket a jövedelmeket nem firtatják, de ez a lépés mindenképp olyan jel az adóhivatal számára, hogy ennél a magánszemélynél, vállalkozásnál biztosan voltak érdekes dolgok. És nem hiszem, hogy kellő a bizalom ahhoz, hogy az ebből származó későbbi bonyodalmakat esetleg vállalják.

A mostani liberalizált pénzügyi rendszerben kevés az olyan életszerű szituáció, amely mentén ez valakinek előnyt jelent. Aki ki tudta síbolni az országból a pénzt, aki a vagyont nem a személyes fogyasztására akarja felhasználni Magyarországon, kockázatmentesen bárhol be tudja fektetni. Lehetnek persze személyes szituációk, amikor jobb lenne Magyarországon realizálni ezt a vagyont, akár öröklési szempontok diktálhatnak efféle értelmet. Másik oldalról viszont az amnesztiának nagyon rossz az üzente. Ha például valaki nagy összegű munkajövedelmet vitt ki külföldre, és hatvan-hetven százalékot spórolt a tb-járulékon, különböző adókon, most pedig tíz százalékkal adózva hazahozza, az kérdéseket vet fel azokban, akik az adókat minden esetben megfizetik.

- Akár a tagi kölcsönök utáni tíz százalékot, akár a képviselők nevetséges 15 százalékos adóját nem lehetett volna a már létező rendszerbe beépíteni, ahelyett, hogy egy újabb adókulcsot vezettek be?

- Egyszerűbb nem lett a rendszer, az biztos. A képviselők elég súlyos hibát követtek el saját maguk ellen, mert amíg ragaszkodtak ahhoz, hogy ez költségtérítés, addig ki lehetett állni és azt mondani, ezután emiatt nem fizetünk adót. Persze óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy miféle költségtérítés az, amiről valakinek kell számlát hoznia, valakinek meg nem kell. De azzal, hogy ezt a 15 százalékos adót kegyesen kivetették saját magukra, tulajdonképpen teljes mértékben kilőtték azt az érvet, hogy ez egy költségtérítés. Elfűrészelték maguk alatt a fát, mert ezután meg lehet kérdezni, hogy ez a jövedelem miért 15 százalékkal adózik.

Egyébként kíváncsi volnék egy alkotmánybírósági próbára: bármelyik magyar állampolgár az Ab elé vihetné ezt a törvényt, mondván, egy költségtérítést akar megadóztatni a parlament. Ez van annyira alkotmányellenes, mint a többi említett ügy, hiszen a költségtérítést elvileg nem lehet megadóztatni. De ez tipikus magyar forma: nem annak hívunk valamit, ami. Ennek a jogszabálynak egyébként igen rossz üzenete van, mert a saját hitelességét kérdőjelezi meg a parlament azzal, hogy egy ilyen rendszert működtet és képtelen bevallani: ez jövedelem, és úgy is kellene utána adózni, mint más állampolgárnak. Mielőtt pedig a demagógia hibájába esnék, szeretném rögzíteni: nekem nem a képviselők nettó jövedelme fáj. Szerintem az lenne a tisztességes megoldás, hogy akár keressenek jóval több pénzt, ebből fizessék meg rendesen az adókat, és a végén pont ugyanazt a nettót kapnák, mint most.

 Csak rövid távon vagyunk stabilak

- A hírek szerint a kormány jövőre is megpróbálkozik valamilyen reformszerű adóátalakítással. Ennek most mennyi a realitása, egyáltalán milyen mozgástér adódhat?

- Kockázat mindig van egy költségvetésben, és ha megnézzük a BKV-t vagy a MÁV-ot, akkor látható, hogy lehetnek még meglepetések. Ma a költségvetésben a legbizonytalanabb az inflációs előrejelzés: egészen alacsony infláció is lehet 2009-ben, aminek lehet bevételcsökkentő hatása.

Nem tartom kizártnak a kétszázalékos inflációt sem, vagyis a költségvetést folyamatosan figyelni kell. Az idei év megmutatta, hogy bár állítólag nem volt mozgástér, de ha az élet kikényszeríti, akkor mégis van. Olyan szintű kiadáscsökkentésekre került sor, amire senki sem számított, de az érdemi reformlépések még nem történtek meg. Pedig ezektől lehetne további komoly megtakarításokat várni, ezáltal megalapozva egy komolyabb adóreform fedezetét. Az egyik oldalról elindultak a tapogatózások, hogy kezdjünk el megint adóreformot csinálni, de egyúttal elhangzanak olyan nyilatkozatok is, hogy érdemi adócsökkentésre nincs lehetőség.

Mindeközben most a minimális növekedési esélyeket akkor lehet fenntartani, ha ebben a lecsökkent működőtőke-áramlású világban nem veszítünk "piaci részesedést", vagy adja isten, még növelni is tudjuk azt. Most, amikor sokkal kevesebb pénzről fognak dönteni a világban, a kockázatosabb, kevésbé jó hírű országokat automatikusan lehúzzák ezekről a listákról.

- Ebben a konstellációban mi hol állunk, még lefelé vagy inkább fölfelé tartunk?

- Az ország pénzügyi kockázata ma viszonylag jó. Lehet, hogy cinikusnak hangzik, de ha 17 milliárd eurós tartalék és húszmilliárdos EU-, IMF- és Világbank-pénz áll mögöttünk, akkor az elkövetkező egy-másfél évben rövid lejáratú pénzügyi kockázataink kezelhetők és elfogadhatók. De ami Magyarországon igazából növekedést hozhat, az a hosszú távú reálbefektetés. Ilyen beruházásoknál öt-nyolc-tíz évre tekintenek előre, az IMF-hitel ebben a tekintetben nem jelent megoldást. Az IMF rövid távú megoldása abban is megnyilvánul, hogy a megállapodás nem tartalmazott szerkezeti átalakításokat.

- A régióban mennyiben változik meg a befektetési hajlandóság? Ki számíthat akár nyertesnek is a mostani helyzetben?

- Kérdéses, hogy bárki kijöhet-e nyertesként ebből a helyzetből. Abban biztos vagyok, hogy a két állam - Szlovénia és Szlovákia -, amelyik csatlakozott az eurózónához, jól kell, hogy kijöjjön. Csehország, amelynek viszonylag stabil az eladósodottsága és közel van a német piacokhoz, relatíve jól járhat, illetve Románia és Bulgária is, köszönhetően az alacsony munkaerőköltségeknek. A balti államokban nagyon komoly gondok lehetnek: Lettországot például 7,5 milliárd euró hitellel segítették meg. Az egy kétmilliós ország, ehhez képest a mi húszmilliárdunk nem is tűnik olyan soknak. Az IMF egyébként ma csak tüzet olt, és egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy melyik országban milyen strukturális problémák vannak, a lett hitel éppen ezt tükrözi számomra. Ez nem biztos, hogy a legjobb megoldás.

Alkotmánybíróság és adóelkerülés

- Az Alkotmánybíróság a napokban megsemmisítette a luxusadóról szóló törvényt. Annak ellenére, hogy költségvetési hatása nincs, káros ez a döntés?

- Ez az adó legalább két sebből komolyan vérzett. Egyrészt nem kellett volna luxusadónak nevezni, lehetett volna az ingatlanadó felé tett első lépés. Másrészt rosszul is lett megcsinálva: pár száz milliót hozott az államháztartás szintjén, a ráfordított adminisztrációt sem térítve meg. De persze az Ab nem ezért semmisítette meg. A határozat főbb érveire lehet jó válaszokat adni, egyet kivéve. Az Ab az értékelés központi számított módszerét szerintem végérvényesen kidobta a hajóból, és ezt elképesztően károsnak tartom. Vannak olyan elemei a döntésnek, amelyek szerint a határozatokat nem lehet megtámadni, nincsenek jogorvoslati lehetőségek.

Ezen valószínűleg lehet segíteni. De egy normális értékalapú ingatlanadót csinálni úgy, hogy mindenkinek az ingatlanát külön-külön felmérem, értékelem és utólag kiszabok rá egy adót, nem életszerű. Az alkotmány tartalmazza, hogy mindenki a vagyoni és jövedelmi viszonyainak megfelelően köteles hozzájárulni a közterhek viseléséhez.

Magyarországon a vagyon jelentős része az ingatlan. Az adózásnak számtalan olyan esete van, amikor óhatatlanul becsléssel kell élnie akár az adóhivatalnak, akár az adózónak. Ha egy bank például céltartalékot képez, azt kell megbecsülnie, hogy az adott hitelfelvevőn mennyit tud majd behajtani. Az Ab tökéletesen félreértette ezt a rendszert és lehetőséget: ha az alkotmányban explicite meg van fogalmazva, hogy a vagyoni viszonyoknak megfelelően kell hozzájárulnunk a közterhekhez, szinte majdnem lehetetlenné tette ennek az előírásnak a teljesülését. Mert más típusú vagyonadót kivetni elég vicces lenne.

- Az utóbbi időben nem az érezhető, hogy az Ab mintha adóügyekben egy kicsit "túlterjeszkedne"?

- Amikor arról beszélünk, hogy mit lehetne az adóelkerülő vállalkozókkal kezdeni, ennek legfőbb eleme, hogy az adóelkerülést segítő azon elemeket kellene irtani, amelyek miatt a becsületes adózók joggal érzik baleknak magukat. Az elmúlt 15 évben egy sor olyan eset volt, amikor a kormány próbálkozott, az Ab pedig az mondta, hogy nem. Ez volt a házipénztárral, a készpénzhasználattal, a minimumadóval kapcsolatban. Persze mindegyik ezer sebből vérzett, de ezek a kérdések sosem feketék-fehérek.

Lehet mondani, hogy a készpénzhasználat korlátozása alkotmányellenes, de amikor Magyarországon ilyen mértékű az adóelkerülés - és ez főleg annak tudható be, hogy tízmilliókat lehet készpénzben könnyedén mozgatni -, akkor ezt valahogyan meg kellene akadályozni. Az Ab logikája alapján ha akár egyetlen adózó méltánytalan helyzetbe kerülhet, akkor ez már elegendő ok egy intézkedés megsemmisítésére. Ebben az "alkotmányos" környezetben szinte az egyetlen megoldás, ha minden egyes vállalkozás és magánszemély mellé állítunk egy adóellenőrt. Más módon nem lehet eleget tenni azoknak az alkotmányos feltételeknek, hogy soha senkinek semmilyen joga ne sérüljön.

Az ország rövid távú stabilitása biztosított, köszönhetően többek között az IMF hitelének. A hosszú távú problémák azonban semmit sem változtak, sem adóreform, sem más strukturális átalakítás nem valószínűsíthető. A már hatályos adótörvények esetében pedig egyre több múlik az Alkotmánybíróságon - mondta lapunknak László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter.

Napi Online