- Széchenyi Istvánt, halála után befogadta szívébe a nemzet, és a legnagyobbjai között tartja számon – mondta Sólyom László, emlékeztetve arra, hogy százötven évvel ezelőtt több mint tízezer ember vett részt a gróf temetésén, noha a bécsi rendőrség mindent megtett annak érdekében, hogy a búcsúztatás ne válhasson a reformer melletti tüntetéssé.

„Nem lett belőle, mint Kossuthból, Kossuth apánk, s nem szól nóta arról, mit üzent. Az ő üzenetei máig állnak, szótlanul is hatalmasan, mint a Lánchíd és az alagút, vagy a Magyar Tudományos Akadémia” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

„Százötven éve tudjuk, hogy tartozunk Széchenyi Istvánnak az eszmény igazságával, a megfontolt haladással, a tettek erkölcsösségének kiteljesítésével –  vitte tovább a gondolatot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a köztársasági elnök beszéde után. Pálinkás József rámutatott: ma, amikor a hős érvénytelen, a politikus értéktelen, az államférfi érthetetlen fogalommá vált, a „legnagyobb magyar” mégis ideál lehet.

Mint mondta, a nemzet sorsáért aggódó személyiség eltökéltsége történelmi nagyságrendű volt. „Nem csupán a legnagyobb magyar ő, mert az megdönthető csúcs lenne, ő mércéje mindannak, ami magyar és európai” – tette hozzá az MTA elnöke.

Széchenyi István örökségét, műveit méltatta beszédében az államfő is, kiemelve a Kaszinót, a Tisza és az Al-Duna szabályozását, a dunai és a balatoni gőzhajózás elindítását, a vasútépítést és a takarékpénztárak alapítását. Sólyom László úgy vélte: ezekkel a reformer mozgásba lendítette a tespedt, „por és sár” Magyarországot, megindította az iparosodást és a polgári fejlődést. Hozzátette:

Széchenyi István ugyanakkor több volt, mint nagy építő, nagy intézményalapító, hatásának titka saját személye volt, politikai pályafutása, eszméi, erkölcse és életpéldája.

„Hatalmas, szertelen élet, tele óriási külső cselekedetekkel és belül állandó gyötrő kételyekkel; dicsőséges reform-évtizeddel és elmagányosodással; tragikus összeomlással, majd az abból való kiemelkedéssel – s mindezt Magyarország felemelkedéséért” – jellemezte a gróf életét a köztársasági elnök.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem elsősorban egyéni teljesítménynek, hanem a történelem csúcspontjának minősítette Széchenyi politikusi tevékenységét. „Széchenyi homo politicus volt, ismerte a nemzet és az ország viszonyát, és arra törekedett, hogy új egységet formáljon belőlük.

Nemcsak hitt a jövőben, érteni is akarta azt” – jellemezte őt Pálinkás József, hozzátéve: nincs nagyobb bölcsesség, mint az egyéni becsvágy nélküli politikusé; a százötven éve elhunyt államférfi együtt kívánta megoldani az alkotmányos, a nemzetiségi, a gazdasági és a kulturális problémákat.

A köztársasági elnök köszöntőbeszédében arra mutatott rá, hogy az egyes korszakok igen eltérő Széchenyi-képet formáltak: halála után, még közel 1849-hez, a tragikus hős képe uralkodott, a látnoké, akinek mérséklő tanácsaira nem hallgattak, a kiegyezés után azonban minden politikai irányzat elődjére lelt reformműveiben. Trianon megrázkódtatása után Széchenyi a konzervatív reformer példája lett, az ötvenes években az igazi forradalmárnak tartott Kossuthtal való szembenállását hangsúlyozták, majd Kádár alatt az óvatos, kompromisszum kész reformer Széchenyit hívták önigazolásul. A gróf társadalmat felrázó egyletei példát adhattak a rendszerváltás előtt szerveződő köröknek, de az idei évforduló kapcsán is többen hangsúlyozzák: Széchenyi ma különösen aktuális, mint az államon kívüli civil önszerveződés nagy alakja és megvalósítója.

Sólyom László emlékeztetett arra: miután leszállt az önvád és a kínok eleven, süket és forró sötétjébe, majd kitisztult, Széchenyi nagy önvizsgálatba kezdett, de tükröt akart tartani a nemzet elé is. Cselekedetének a mai kor számára is üzenete van. „Semmilyen válság után nem léphetünk tovább lelkiismeretvizsgálat és hibáink belátása nélkül. Ez Széchényi útjának egyik tanulsága. Nem a számonkérés, mások hibáztatása vezet tovább” – jelentette ki az államfő, hozzátéve: az önvizsgálat mellett meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat, hiszen Széchenyi sem maradt meg a kesergésben és önsajnálatban. Belátta, hogy a történelem nem igazolta rémlátomásait, tehát ismét a cselekvés felé kell fordulnia.

„Ez a mai ünnepség nem gyászünnepség, mint a százötven évvel ezelőttiek. Tanúi vagyunk annak, hogy Széchenyi műve másfél századon át – Arany János szavával – éltető eszmévé finomult, s eligazítást nyújtott annak, aki hozzá fordult. Éljünk tehát ezzel az ajándékkal!” – zárta emlékező beszédét Sólyom László.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke is Széchenyi István szellemi örökségét hangsúlyozta.

Szavai szerint az Akadémia alapítója nem egyéniség, hanem személyiség, nemcsak politikus, hanem államművész is volt, bár látta a hibákat és kritizálta a nemzetet, mégis hitt benne.

„Ha Széchenyi életét nézzük, hosszútávú célt és eszményt találunk ott, ahol ma számítást és érvényesülést; tettet és áldozatot ott, ahol ma szavakat és ígéreteket” – fogalmazott Pálinkás József.

Széchenyivel együtt tehát állítható: az igazi államférfi erkölcsi érzéke elsajátítható, és létezik politikai odaadás. A cselekvő tudomány, a tettvágyó műveltség példáját is adja ő nekünk, hisz szakított a bölcsesség elvonulásának képzetével – emlékezett a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását kezdeményező államférfira az MTA elnöke.

„Valami eldőlt százötven éve. És valami ma is eldől” – emelte ki az MTA vezetője, és feltette a kérdést: csupán ürügy-e számunkra Széchenyi István, hogy higgyünk abban, sorsunk jobbra fordítható, vagy ennél több?

Mint mondta, a megkezdett munka eredménye nemzetmértékű, hazaértékű, jövőérvényű lehet. „Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, az ő erkölcsiségével, elkötelezettségeivel, meggyőződésével kell gondolkodnunk. Értelmet kell adnunk a szolgálatnak, helyet kell engednünk a belátásnak.”

„Százötven éve nélküle, de általa vagyunk magyarok. Százötven éve vele számol, aki haladást remél, és benne talál példát, aki a közösségért munkálkodik” – zárta emlékező beszédét Pálinkás József.

A résztvevők előbb koszorút helyeztek el Döblingben, a „legnagyobb magyar” mellszobránál, majd a nagycenki Széchenyi téren folytatódott a megemlékezés. A rendezvényen az emlékbizottság nevében Rubovszky András méltatta a Duna-szabályozás kezdeményezőjét, a Lánchíd építtetőjét. A megemlékezők ellátogattak a Széchenyi Mauzóleumhoz, majd ünnepi szentmisén vettek részt a nagycenki római katolikus plébániatemplomban, ahol a hívek könyörgéseit Széchenyi imáiból állítják össze.

NL

2010. április 8.