Németh Sándor a Hit
Gyülekezete vezető lelkészének a Magyarországi Zsidókért díjátadás
alkalmából elhangzott beszéde
Nagyon köszönöm a „Magyarországi Zsidókért”
díjat, az elismerés nagy megtiszteltetést és egyben bátorítást is
jelent számomra.
A 80-as, 90-es években személyem és tevékenységem
számos alkalommal került támadások kereszttüzébe; ezért is bátor
lépésnek tartom az Elnök Úr és a Főtitkár Úr döntését. Hiszem, hogy ez
a díj örömöt szerez azoknak is, akik – szakítva a tradicionális
szemlélettel – a zsidó–keresztény–magyar kapcsolatrendszert új
aspektusból közelítik meg, hogy a fennálló különbségek mellett a közös
forrásból, fundamentumból eredő értékekre helyezzék e közösségek egymás
iránti kölcsönös tiszteletét és szeretetét.
A díj odaítélésében megfogalmazott indokok
valóban kulcsszerepet töltöttek be – és töltenek be, remélem, a jövőben
is – a tevékenységemben. Emberként, keresztényként, magyarként a zsidó
Kinyilatkoztatás a legnagyobb áldást jelenti az életemben.
Nagyon hálás
vagyok a Mindenhatónak, hogy megismerhettem, képviselhetem és
szolgálhatom; ez adja életem értelmét, célját. Mielőtt rátaláltam volna
– pontosabban mielőtt ez a gazdag örökség rám talált –, többféle vallás
és filozófia iránt érdeklődtem, de a 70-es évek elejétől, különösen az
Istennel való találkozásom után ismertem fel, hogy a zsidó-keresztény
Kinyilatkoztatás még most is kimeríthetetlen értékeket és igazságot
hordoz, amelyért érdemes élni, akár meghalni is.
Németh Sándor jobbról
Megtérésem előtt sem volt problémám sem a
zsidósággal, sem Izraellel, sőt kifejezetten szégyelltem azt, ahogy a
kereszténynek nevezett világ több mint másfél évezreden át bánt a
zsidókkal. Ezen belül is égő szégyen az, ami a magyar zsidósággal
történt a zsidótörvények meghozatala előtt és után; és különösen
borzalommal töltött el e kegyetlen, embertelen bánásmód végkifejlete:
hatmillió – Magyarországról hatszáz ezer – ártatlan zsidó halálba
küldése. A Szentírás megismerése döbbentett rá, hogy az egész
emberiséghez hasonlóan én is a zsidóság adósa vagyok az Isten
országának azokért az igazságaiért, szellemi kincseiért, szövetségeiért
és bibliai személyeiért, amelyekkel Isten népe megáldotta a világot.
Lukács evangélista kivételével az újszövetségi írásokat is zsidó
emberek írták, akik nemzeti identitásukhoz azután is ragaszkodtak, hogy
azt hirdették, Jézus a Messiás, és hogy a nemzetek fiai a Názáretin
keresztül csatlakozhatnak Ábrahám áldásaihoz. A Bibliát a zsidóság adta
az egyháznak, a világnak.
Szerintem a keresztényeknek, a nemzeteknek e
történelmi tény miatt is olyan konkrét cselekedetekkel kellene
kifejezniük a zsidóság iránti tiszteletüket, szeretetüket, amelyek
eredménye garantálná a diaszpóra-zsidóság és Izrael állama számára a
szabadságot, a biztonságot és a békét, az ókori Izraelt és Templomát
tagadó radikális muszlim, valamint a holokausztot tagadó neonáci,
újnyilas, antiszemita fenyegetésekkel szemben is.
Pál apostol szerint a nemzeti háttérrel
rendelkező kereszténység a szelíd olajfába beültetett ág, amelyet a
gyökér hordoz, és ebből nyeri a kenetet, az életet, az erejét.
Figyelmezteti az Új Szövetség hívőit, hogy a Kinyilatkoztatás
történetét ne állítsák a feje tetejére. Ne fuvalkodjanak fel a
zsidósággal szemben, és ismerjék el, hogy kegyelemből kerülhettek be
Izrael áldásaiba, amelyekben a zsidósággal együtt osztozhatnak, ha
hitben, alázatban járnak, és szeretettel viszonyulnak Izraelhez, akit
Isten nem vetett el, mert „eljő Cionból a Szabadító, és elfordítja
Jákóbtól a gonoszságokat”. (Római levél 11:26) A napjainkban nemzetközi
szinten is kialakuló zsidó–keresztény szövetség a korai zsidókeresztény
alapelveken áll, és a teológiai különbségek ellenére elismeri a
zsidóság Erechez való történelmi előjogait, a judaizmus történeti
elsőbbségét, a kereszténység ebből való eredetét, és megvalósítja a
kettő szereteten alapuló egymás mellett élését. Jézus szerint is „a
teljes Írás fel nem bontható”; ő hangsúlyozta a Tórában és a
Prófétákban található próféciák örökérvényűségét.
Őszintén bevallom azt is: nem gondoltam volna,
hogy bizonyos társadalmi csoportokban ilyen erős Magyarországon a
keresztény színezetű antiszemitizmus, mint ahogy napjainkban
tapasztalhatjuk. Ennek ellenére továbbra is még elszántabban fogunk
küzdeni a zsidóság, de szerintem a magyarság és a kereszténység sorsát
is megrontani szándékozó, a demokrácia alapértékeit is tagadó neonáci
és újnyilas jelenségek ellen.
A magyarországi zsidósággal való kapcsolataink
erősítésében nem a térítés szándéka mozgat.
Tisztában vagyok a zsidóság
Istentől kapott, a kereszténységtől különálló, de azzal párhuzamos
útjával, melynek csúcspontján Isten dicsősége, a Sechina empirikusan is
érzékelhető módon visszatér majd a kiválasztott helyre, Cionba.
Meggyőződésem szerint Izrael föltámadása, a nemzetek barátsága és a
világ békéje ettől függ. Ebből nyerik majd a népek a nyugalmukat, és ez
tölti be az emberiség életét olyan szellemi értékekkel, amelyek
felemelik a biológiai létezés korlátai fölé, és a háborúk, az
igazságtalanságok, a bűn és a bűnhődések világkorszakának a végét
jelentik.
A zsidóság és Izrael minden vonatkozásban
emberfeletti feladatok elvégzése előtt áll. Sok hívő társammal együtt
kiváltságnak tartjuk, hogy egyházi, nemzeti feladataink végzése mellett
támogathatjuk zsidó barátainkat, testvéreinket, Izraelt, hogy minél
kevesebb áldozat árán valósuljanak meg mindazok a célkitűzések, amelyek
közös hitünk szerint a világtörténelem spirituális lényegét teljesítik
be. Ugyanakkor elismerjük és tiszteletben tartjuk azokat is, akik zsidó
származásuk mellett e spirituális küldetést figyelmen kívül hagyva,
másképpen, más helyen keresik földi boldogulásukat, közösséghez
tartozásukat vagy akár üdvösségüket.
Izrael melletti kiállásunkban a személyes
szimpátián túl Jeremiás próféta utasítása is szerepet játszik, aki a
pogányok számára is feladatul jelölte meg, hogy Izrael fiainak a jelen
korszak végén megvalósuló egybegyűjtését. Izrael Állam létezését a
történelem Urával hozzák összefüggésbe: „Halljátok meg az Úrnak szavát,
ti pogányok, és hirdessétek a messze való szigeteknek, és ezt
mondjátok: Aki elszórta Izraelt, az gyűjti őt össze, és megőrzi, mint a
pásztor a maga nyáját. Mert megváltotta az Úr Jákóbot, és kimentette a
nálánál erősebbnek a kezéből. És eljőnek és énekelnek Cion ormán, és
futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj, juhok és barmok nyája felé,
és az ő lelkük olyan lesz, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak
többé. Akkor vigadoz a szűz a seregben, és az ifjak és a vének
együttesen, és az ő siralmukat örömre fordítom, és megvigasztalom és
felvidámítom őket az ő bánatukból.” (Jeremiás 31:10-13)
A világ számára az alijázás, Izrael állama egy
politikai, természetes, történelmi folyamat megnyilvánulása és
eredménye, de nekünk bizonyság Isten hűségéről és a Szentírás
hitelességéről is. Feladatunknak érezzük azt is, hogy képviseljük a
zsidóság Ábrahámtól fogva, közel négyezer éve sokszor reménytelensége
ellenére reménykedve megőrzött hitét. Ez a hit mindig tisztában volt
azzal, hogy a látható dolgok látszólag cáfolhatják még láthatatlan
tárgyát. De ennek ellenére biztos volt abban, hogy amit Isten ígért,
azt be fogja teljesíteni, akár az eszelős terrorizmus, az ellenség
túlereje vagy a világ zsidó sorssal szembeni érzéketlensége dacára is.
A fájdalmas és gyakran kilátástalannak tűnő hétköznapok küzdelmei
mögött ott rejlik Izrael Istenének keze, amely által a próféták
látomásai beteljesednek. A zsidóság számára a történelmi szenvedésekre,
fájdalmakra és veszteségekre ez nyújt majd teljes vigasztalást.
Isten áldja meg a magyarországi zsidóságot,
Izrael Államot, a Hit Gyülekezetét és Magyarországot egyaránt!
Németh Sándor a HIT gyülekezet vezetője
(Mazsihisz)
Kommentáld!