Egy virulens, aktív kórokozó terjed, amely olyan anyagokat termel, ami gátolja a szervezet természetes védekezését.

Falus András immunológus nyilatkozta a minap a hvg-nek , hogy a vírus nagyon nagy aktivitással támadja meg a tüdő sejtjeit, ami tüdővérzést okoz. Azt is mondta, hogy nagyon intenzív a vérzés, percek alatt meghalhat valaki tüdővérzés következtében.

További veszély a hosszan tartó, lenyomhatatlan láz, amely a szívet és a vesét teszi tönkre. "Közeli és valós a veszély" - hangsúlyozta Falus András, emlékeztetve arra, hogy a Stockholmban a napokban tartott konferencia résztvevői is arra mutattak rá, hogy a betegség, a járvány sokkal veszélyesebbnek ígérkezik, mint amilyennek eredetileg gondolták a tudósok.

A kór cseppfertőzéssel terjed.

Megelőzése a rágcsálók ellenőrzésén és a bolhacsípés elleni védekezésen alapul. Védőoltás létezik, de hatása kérdéses.

Ez a vírusos influenza változat rokon lehet azzal, amit régen pestis néven emlegettek, ezért nevezzük ezen a néven.

A tüdőpestisgyanús emberen az orvos azonnal (egy napon belül) elkezdi a kezelést.

Az azonnali kezelés a halálozás esélyeit 5% alá csökkenti. A kezelésekhez számos antibiotikum (leggyakrabban sztreptomicin, klóramfenikol, tetraciklin) áll rendelkezésre. A tüdőpestiseseket el kell különíteni, a velük kapcsolatba került személyeket ki kell vizsgálni.

A tüdőpestis inkább a téli, hidegebb időszakban jellemző, az influenzához hasonlóan cseppfertőzéssel (tüsszentés) terjed emberről emberre. A fertőzött jó ha megérte a három napot. A tüdőt támadja meg, véres, köpetet, nagyon magas lázat okozva végül az idegrendszert támadva fulladás következik be. A halálozási ráta 100%-os volt.

Miután a bőr oxigénfelvételében zavar keletkezik, a bőr gyakran sötétkék színt kap (innen ered a „fekete halál” kifejezés).

Ez Magyarországon a ÁNTSZ-nek jelentendő betegség. Nemzetközi szinten a WHO regisztrálja és koordinálja a fertőző megbetegedések kezelését – így a pestisét is.

Korábbi, történelmi tapasztalatok

Európában az első nagy pestisjárvány 540 után dúlt, miután egy kb. 535-ben bekövetkezett globális éghajlatváltozás miatt a pestisbaktériummal fertőzött rágcsálók Kelet-Afrikából északra vándoroltak. Ekkor, például Konstantinápoly 500 000 lakójából kb. 100 000 maradt életben.

Az 1347-1351-es pestisjárvány terjedése Európába

A pestis elterjedésének oka az volt, hogy a főbb kereskedelmi útvonalakon árukat szállító kereskedők hajói patkányokat (és bolhákat) rejtettek. Ezek, a szárazföldre jutva, megfertőzték a háziállatokat és az embereket is. A fertőzöttek nagy része pár napon belül meghalt, de voltak, akik csodával határos módon túlélték a pestist. Ők örökre védettséget szereztek, mások viszont immúnisak voltak a fertőzésre. 

A járvány a 14. században újból kitört Európában, kisebb-nagyobb hullámai még a 17. században is pusztítottak. Az európai lakosság egyharmada-fele pusztult el ez idő alatt. A legnagyobb európai pestisjárvány 1347–1353 között zajlott, miután 1346-ban a genovaiak Krím-félszigeten található Kaffa erődjébe az ostromló kipcsákok – egyfajta biológiai fegyverként – katapultjaikkal számos, pestisben meghalt ostromló katona tetemét lőtték be. A járvány megjelent a városban is, ahol több ezer genovai polgár tartózkodott. A járvány miatt hajókon menekültek Kaffából, így a pestis eljutott Konstantinápolyba majd Velencébe, Messinába, Genovába és Marseillesbe, és onnan terjedt az európai kontinens belsejébe, illetve a tuniszi kikötő révén Észak-Afrikába.

A vírusbetegség a középkorban három formában fordul elő. Leggyakoribb volt a bubópestis, vagy mirigyláz volt, amely a véráram útján jut a mirigyekbe, akár tojás nagyságú duzzanatot, sötétkék, vörhenyes kiütéseket okozva (innen a fekete halál elnevezés). Korai jele az orrvérzés, a bizonytalan járás, a leállíthatatlan halandzsálás. Gyakran a betegen olyan nyugtalanság lett úrrá, hogy nem tudták ágyban tartani. A középkori forrásokban, itáliai városban lakók írják például, hogy a betegek önkívületi állapotban meztelenre vetkőztek, és úgy járkáltak az utcákon. Későbbi tünete: láz, hidegrázás, heves fejfájás, végtagfájdalom, valamint fényérzékenység is. A kétnapos első lázhullám után a második már legtöbb esetben halálos. Ha valaki kibírta a hullámokat, és a gennyes csomók kifakadtak, akár túl is élhette. A bubópestises betegeket könnyű felismerni, mivel a testüket sötét színű, különböző nagyságú duzzanatok rondítják. A halálozási ráta 50–80%-os volt.

A másik a tüdőpestis. Az, amely az ukrán híradások szerint most kezd újra áldozatokat szedni  inkább a téli, hidegebb időszakban jellemző, az influenzához hasonlóan cseppfertőzéssel (tüsszentés) terjed emberről emberre. A fertőzött jó ha megérte a három napot. A tüdőt támadja meg, véres, köpetet, nagyon magas lázat okozva végül az idegrendszert támadva fulladás következik be. A halálozási ráta 100%-os volt.

A harmadik pedig a szeptikus pestis egyfajta vérmérgezés, amely pár óra alatt baktériummal árasztja el a szervezetet, és a halál általában még a jellemző tünetek kialakulása előtt beáll. Az orvostudomány fejletlensége miatt abban a korban még nem tudtak védekezni, bár arra viszonylag gyorsan rájöttek, hogy veszélyesen ragályos. A fejlettebb európai városokban (Velencei Köztársaság) ezért később már lezárták a város, illetve a fertőzöttek otthonait (karantén), de a legtöbb helyen a pestis ellen kevéssé hatékony természetes gyógymódokat (füstölés, gyógyfüvek, kenőcsök stb.), illetve az egyház által javasolt érvágást, böjtölést és bűnbánatot ajánlották.

Forrás: Wikipédia