TÉKOZLÓK ÉS TRÓNKÖVETELŐK

A középkor egyik legtekintélyesebb uralkodó családjává emelkedett Árpád-dinasztia rendkívüli képességű királyok sorát adta Magyarországnak. Bár nem végeztünk pontos számvetést, de úgy véljük, hogy Árpád-házi uralkodóink többsége a középszerűnél nem volt gyengébb képességű, vagy emberileg elmarasztalható. Ugyanakkor a koronás Árpádok között nem tudunk bizonyítottan degenerált, vagy elmebeteg személyről, s a család "fekete bárányai" sorában azokat tartja számon a történelem, akik jellemhibáik, amorális magatartásuk alapján veszítették el az ország bizalmát, s váltak alkalmatlanná az uralkodásra. Utóbbiak között azokat is megemlítjük, akik a nemzetség közeli rokonaiként kerültek trónra, vagy tettek kísérletet a trón elfoglalására.

Legismertebb példa erre Péter, Szent István nővére és Orseolo Otto a velencei patrícius, dózse fia, aki atyja politikai bukását követően került a magyar királyi udvarba. A vonzó külsejű, behízelgő modorú, okos fiatalember nagybátyját és Gizella királynét egyaránt elbűvölte. Különösen a királyné szorgalmazta, hogy az Imre herceg tragikus halála után vér szerinti örökös nélkül maradt István, unokaöccsét tegye trónjának örökösévé. Mivel Gizella élete végéig bizalmatlan maradt a magyarokkal szemben, mindent elkövetett Péter trónutódlása érdekében; beleértve a valószínű intrika változatos formáit is. Vazult, a király unokafivérét erkölcstelennek mondott magánélete és állítólagos pogánysága miatt igyekezett kegyvesztetté tenni István előtt. Holott -- erkölcseit s viselt dolgait illetően -- Péterrel szemben legalább annyi kifogás hangzott el. Az sem kizárt, hogy az István után legelsősorban öröklésre jogosult, s a bizánci kereszténységet felvett Vazult, a "német párt" igyekezett a király előtt befeketíteni, s ezáltal kizárni az öröklésből. Magatartásáért István többször komolyan megintette Pétert, s csak a gyermekeit elvesztett királyné anyai szeretete mentette meg a kegyvesztettségtől. Gizella inkább elnézte Péter fennhéjázó erkölcstelenségét, mintsem hogy a Vazul-ág örökölhesse a trónt.

Péter akadály nélkül lépett István  örökébe, de hatalma mégis rövid életűnek bizonyult, mert alaposan félreismerte alattvalóit, s a magyar társadalom tűrőképességét. Túl közeli s élő volt még a fejedelmek korának közvetlen, atyai hangvételű uralmi rendszere. Az egykori törzsfők és honfoglaló nemzetségek még éppen hogy elfogadták a Géza és István által vaskézzel, de a patriarchális érintkezés formáit fenntartó változásokat. Az idegen Péternek, aki megszegte a király "vendégeit" kötelező szabályokat, "Magyarország nemeseit megvetette, gőgös szemmel és telhetetlen szívvel falta a föld javait, vadállati módon ordító németekkel és fecske módjára csicsergő olaszokkal..." vette körül magát -- írja krónikájában Thuróczy János. A krónikás azt is elmondja, hogy Péter idejében "senki sem lehetett biztos feleségének tisztasága vagy leányának s nővérének szüzessége felől, a király csatlósainak szemtelenkedése miatt, akik büntetlenül erőszakoskodtak velük." Még ennél is súlyosabb ez, a Péternek tulajdonított mondás: "minden bírát, a legfőbbeket és tekintélyeseket éppen úgy, mint a falusiakat, minden századost és falunagyot, főembert és városi vezetőt a németekből állítok Magyarország területén, és Magyarország földjét idegenekkel fogom benépesíteni, és a maga egészében a németek hatalma alá hajtom." Ezt a magatartást a magyarság hangadói már nem bocsáthatták meg a királynak, s a legerősebb főemberekből álló csoport, István sógora, Aba Sámuel vezetésével 1041-ben elkergette Pétert, aki a nagy birodalmi ábrándokat dédelgető III. Henrik német császárhoz menekült. A Magyarország meghódítására törő császár sereggel hozta vissza s megalázó körülmények közepette 1044-ben trónra ültette a kalandorrá züllött Pétert.

A Változó világ könyv kötete

  http://www.valtozovilag.hu/cw/arpadok.htm