Hiába tart az ember tükröt maga elé, nem mindig néz bele szívesen. Kényelmesebb behunyni a szemünket, vagy a tükör háta mögé kerülni, hátha akkor rejtve maradnak ráncaink, igaz, önnön szépségünket sem láthatjuk. Márpedig jószerével mindenki tudja, hogy olykor bele kell nézni a tükörbe, s akkor sem szabad eldobni azt, hogyha nem éppen hízelgő az általa mutatott kép.

Talán ebből is úgy tűnik, mintha az ember alapvetően nárcisztikus volna. Történelmileg csak autoeroticizmusként értelmezték, később a karakter más vonásait is ide sorolták. A nárcisztikus ember másoktól függetlennek, felsőbbrendűnek érzi magát, a biztonságérzést és önbecsülést keresve nem hagyatkozik másokra és a függőségi helyzeteket negatívan éli meg. Alig számít neki, mi mások véleménye róla, önigazolásának alappontja a saját magáról alkotott véleménye. Sokszor kihasználó, követelőzik önnön felsőbbségére alapozva. Önmagát túlértékeli és érzelmeit nem kifelé irányítja, hanem visszahatóan önmagára, empátiaérzése csökevényes és kielégíthetetlenül sóvárog a dicséretre.

Sokan magunkra ismerünk, ha ezt a tükröt nem hajítjuk el. Az ember azonban társas lény, s elsősorban éppen embertársaink tartják elibénk a tükröt. Az első hárításon gyermekkorunkban túlesünk, amikor az eltörött váza miatt a másikat, a testvérünket, a szomszédot vagy a természeti törvényeket tettük felelőssé, de sokszor felnőtt fejjel újra ismételjük a bevált gyakorlatot: „Mindenki hibás, csak éppen én nem”. A felsőbbrendűségi érzés legalább olyan vakító, mint a kisebbrendűségi komplexus. Előbb-utóbb azonban észrevesszük, hogy nem egyedül vagyunk a világon, s a benépesült világ nem a mi kényünk-kedvünk szerint igazodik. Embertársaink tolerálása után netán valamelyes szeretetet is ki tudunk fejezni irántuk. Ekkor tehát önszeretetünkön túl kíváncsiak leszünk arra, mit szerethetünk embertársainkban?

Mit szeretünk a másik emberben?

Ha a fenti egyszerű kérdésre adandó válaszokat elemezni, tipizálni szeretnénk, néhány alapkategóriát azonosíthatunk: nárcisztikus motívumok, konformista attitűd, tulajdonság-orientáció, egyetemesség-tudat, konfrontatív tolerancia. Nézzünk példát mindegyikre! Reprezentatívnak nem mondható egy körülbelül száz főre kiterjedő vizsgálódás, a válaszok mégis szépen tükrözik az egyetemes emberi motívumokat. De mielőtt tovább folytatná az olvasást, gondolkodjon el egy percre, s próbálja megválaszolni a kérdést: mit is szeretek embertársaimban?

Nárcisztikus motívumok

• Azt, ami bennem is megvan.
• Azt, ami hiányzik belőlem.
• Saját magamat.
• A hasonlóságot, kíváncsiságot.
• A sajátommal azonos gondolkodásmódot.
• Önmagunkat – nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni (? – nem szerettetni?) veled (József Attila után szabadon).
• Azt, hogy önzetlenül tudok adni neki, és ő tud örülni ennek.
• Azt, hogy engem szeret.

Konformista attitűd

• Az emberek mind összeköttetésben állnak, mert olyanok, akár a gyöngysor. A fonál nem látszik, csak az egyes gyöngyszemek. Mindegyik a saját fényében tündöklik, és egyik sem hasonlít a többire. A gyöngysorról leesett gyöngy nem valami szép. Némelyik gyöngy jobban ragyog, de egyedül nem különösebben szép. Én is egy ilyen láncnak vagyok a gyöngye, sok gyöngy van mellettem. A gyöngyök erős csomóval vannak összekötve. Nem félek, hogy én, mint gyöngyszem elgurulhatok erről a nyakláncról.
• A kedves dolgokat.
• Amikor az erdőben jártam, az az érzésem volt, hogy mind összetartozunk, és ezért szeretem őket.
• A társaságát, a kapcsolatot, szeretetét, különbözőségét.
• Szeretjük, hogy van kihez szólni, van kivel együtt lenni, van kit szeretni… a társaság egyfajta viszonyítási alap is.
• Alapvetően az együttlétet szeretjük: a hasonlóságot és különbözőséget.
• Embertársaimban szeretem, hogy együtt vagyunk, nem magányosan kell élni, hogy segíthetünk egymásnak s ezzel magunknak is sikerélményt szerzünk, hogy betegség, nehézség esetén számíthatok én is segítségükre, együttérzésükre, tanácsukra.
• Mindenekelőtt az emberséget – jó érezni a szeretetteljes összetartozást!
• A lelki felszabadulást keresni – együtt! Együtt örülni a jó utakon, ha lehet együtt alkotni, legalábbis gyakorolni, művelni, rajongani. Ha lehetséges, soha nem félni! Ezt egymásnak vagy a másik felé is megerősíteni…
• Együtt lélegezni a mindent gyógyító pránát. Jól élni, szeretetből sugározni a jó akaratot a közösség és főleg egymás felé…
• Fáradhatatlanul keresve az igaz embert ebben az agresszióval teli, durva világban, és bízva az emberiség javulásában.
• Embertársaimban azt szeretem, hogy társaim és segítőim az úton, hogy megtanulhassam, megtapasztalhassam az életet.

Tulajdonság-orientáció

• Mindent, ami szép, nemes és érdemes!
• Azt szeretem bennük, ha másokra gondolnak, másokról gondoskodnak, mást szeretnek.
• A különlegességet szeretjük másban, a kisugárzást.
• Az esendőségüket.
• Ha kedves, segítőkész, őszinte, jóindulatú. Aki nem hagy ott a bajban, hanem együtt „visszük el a balhét”.
• Okosságát, reális megvilágításait, alázatát, a megértést, elfogadást, szeretetét, humorát, vidámságát, pozitív erősugárzását, különlegességét.
• Barátságos, pozitív hozzáállását, nyitott, okos, művelt, bátor viselkedését.
• Az ember maga a lélek, s így szeretünk mindent, ami a lélek tulajdonsága.
• Gyengédséget, bátorítást, gyakorlatiasságot, kommunikációs készséget, az információk áramoltatását.
• Harmóniát, empátiát, intelligenciát, szeretetteljes modort, humort, megbocsájtó attitűdöt, derűt, bölcsességet, „még magamban is a töröttet szeretem”…
• Az optimizmust, a jó szándékot, jóindulatot, őszinteséget.
• Szeretem, ha valaki bátor, s nem meghunyászkodó, tele van szeretettel, optimizmussal és jó a humorérzéke. A kellemes modort közönségesség, durvaság nélkül.
• A jóságot, a becsületességet, az őszinte érzések sugárzását…
• Szeretem embertársaimban a jóságot, határozottságot, a megbocsátás képességét, igaz szívből jövő mély érzésekkel.
• Ha képes felismerni saját hibáit.
• A segítőkészséget, önzetlenséget, azt, ha empátiával közeledik az embertársaihoz.
• A fejlődni akarást, életvidámságot, aktivitást, odaadást, lelkesedést, pozitív gondolkodást, figyelmességet, s azt, ha tisztelettel fordul környezete felé.
• A jókedvűséget, a sokrétű érdeklődést!
• Mit szeretünk embertársainkban? De hát mi az ember? Értelmes lény – ráadásul a különbözőségeket.
• Tisztelem értékeit, s a szeretetet, mindent, ami nem közöny.
• A jó tulajdonságokban való egyetértést és a megerősítést, a barátságot.

Konfrontatív tolerancia

• A társulás minden emberrel más-más ízt ad.
• Szeretet nem valamiért, valami miatt, hanem valami ellenére is!
• „Te mindenkit nagyon szeretsz, ezért senkit sem szeretsz igazából.”
• A szeretet üzlet, és csak úgy érezzük, hogy szeretünk.
• Azt, hogy egyedi – hasonlítunk és különbözünk.
• Sokszínűek, mások, mint én.
• Hogy szeret engem, hogy nem szeret engem!
• Azt, hogy nincs két egyforma belőlük.
• Az ember a természet legkülönlegesebb teremtménye, bár igaz, hogy a leggyarlóbb is!
• Az együttlét során sokszor megtapasztalhatom, átélhetem a szeretet boldogító érzését, megtapasztalom a másik ember jóságát és gyarlóságát (tehát azzal nem vagyok egyedül).
• Ha kimondja egy jóbarát, amiből tanulni lehet.
• Azt, hogy más, mint én, hogy másként látja a világot; segítségre szorul, elesett; nem szorul segítségre, erősebb, mint én; más relációja van ugyanarra a szituációra
– tanulni lehet belőle.
• Hite van önmagában, Istenben és a jóban.
• A különbözőségből fakadó impulzusokat.
• „Az igaz dolgok elhallgatása rosszabb, mint a hazugság.” (Deák Ferenc) Segíteni egymást a nehéz pillanatokban is.
• Ha túllépett olyan akadályokon, amelyeket én nem tudok legyőzni.
• Ha tud és „mer” mindenki ellenében tenni, a meggyőződését deklarálni, ha felismeri hibáit, és túl tud lépni rajtuk.
• Valójában mindenkit valami másért.

Egyetemesség-tudat

• A fényt a szemükben (a szem fénye Isten…). „A fény minden!” (Rembrandt)
• Egy új ember megismerése egy új világ felfedezése (individuálkozmosz). Minden ember rejtett párbeszédet folytat az Úrral, az Ő kegyéből néha ezt észrevehetjük, így Róla tudhatunk meg többet. Minden ember egy történet.
• Azt a változatosságot, amellyel teljes a világ.
• Érdek nélküli szeretet, mert szép az, ami érdek nélkül tetszik.
• Minden emberen keresztül újabb rész ismerhető meg a mozaikból.
• A közöttünk lévő kontaktus élményét, a van-t, azt, hogy van.
• Mit szeretünk embertársainkban? A titokzatosságot, az újdonságot, a másságát, sőt, lehet, hogy mindent.
• Az ember univerzális lény, a kisugárzást, a szeretet lehetőségét, hozzáállásukról megérzés alapján megtalálni az embertársainkban a kivételest.
• Azt, hogy új szépségeket mutatnak a világban, amit én másként nem vennék észre.
• Lelkesedéssel csinálni olyan dolgokat, amik mindkettőnket fejleszt – tehát előbbre visz a transzcendens felé, hogy összetalálkozhassunk a Nagy Teremtő Szellemmel. Egyesíteni, közös nevezőre hozni: a kellemest és a hasznost.
• Az önmegvalósítás útját járó személy.
• Az Úr iránt érzett feltétlen szeretetét, képességét az áldozathozatalra, lemondásra.
• Rajongást a szeretetteljes tiszteletben, a segítő szándékban való azonosságot.
• Mindenkiben a pozitívat tartom szeretnivalónak.
• A szeretet – elvont fogalom, nehezen megfogható, de létezik a gyakorlatban is, mert megtapasztalhatom, kaphatom is, adhatom is, ha nem érzem, üres, szegény vagyok. Áldás, adomány, amit kérhetek, meg is kaphatom, de kierőszakolni nem tudom. Fejleszteni, tanulni is lehet, ha kinyitom a szívem a befogadásra.
• Tükröt tartanak elém, hogy meglássam magam és megtapasztaljam Isten végtelen szeretetét, amelynek csak töredékét vagyunk képesek felfogni, és érzékelni és egymásnak közvetítetni.
• A hozzám való hasonlóságát, s a különbözősége által nyújtott új nézőpontokat.
• Azt, hogy hiányosságaimat kiegészíti, amiért együtt többek vagyunk.
• A szeretet önzetlen – de ehhez olyan környezet kell, amely a gonoszságot elítéli.
• A spirituális világ/gondolkodás létezésének elfogadásából fakadó együtt örülést.
• Istent – az elevenséget, szépséget, játékosságot, bölcsességet, meglepetéseket, jóságot, lelkesedést, szépséget, pofonokat…

Vizsgálódásaink során nem találkoztunk szélsőségesen aszociális, emberkerülő vagy éppen embergyűlölő mizantróppal, ám a biztonság, az összetartozás, a megbecsülés és az egyetemes szeretet iránti affinitás számos jele megfogalmazódott. Sokan azért bocsátkoznak társas viszonyba – legyen ez párkapcsolat, szülői viszony, barátság vagy spirituális elköteleződés – mert hiányuk van, s a belső üresség kitöltését várják a másik embertől. Ha a másik ember elfogadása csak racionális, csak az ész alapján, s nem szívből megy végbe, rengeteg problémára számíthatunk.

Mások ellenben azért vállalnak emberi viszonyokat, mert többletük van, lelki kincseiket igyekeznek megosztani másokkal. Minél magasabb fokú a lelki fejlettség, annál közelebb kerül az ember az egyetemességhez. Minden misztikus folyamat az ember eme belső finomodását célozza meg. Saját nárcisztikus egoizmusunk meghaladására mindenképpen szükség van a kitárulkozás érdekében. Erről szól a jó tanács: „Ha tökéletességre törekszel, először meg kell tanulnod helyesen törekedni. Igazi ellenséged: a tudatlanságod saját tudatlanságod felől. Dédelgetett ’éned’, mindenből hasznot húzni iparkodó ’személyiséged’ – noha eszközöd lehetne – előrejutásod legfőbb gátja. Megfelelő módon kell keresned az igazságot, hogy szíved felviduljon; megtagadnod a miértet, és a hogyant kutatnod. Hogy mi telik tőled, az belső megújhodásodtól függ. Sokat követelsz – ám hiányzik belőled a kellő közreműködés. Az jár eszedben, hogy mit akarsz, nem pedig az, hogy mit kell adnod. Nem tudod, hogy az adásban van az önfejlődés, a haladás. Lenni – szolgálni – megérteni; ráhangolódni az igazi valóságra, a lét egészére: törekednünk erre érdemes.”

Könnyű szeretni azt, akit könnyű szeretni. Ha egy kicsi jártasságot szerzünk a lelki életben, akkor tudnunk kell, hogy nem lehetünk ennyire egoisták. Szeretjük a másik alakját, kinézetét, kicsit mélyebben a tulajdonságait, vagy a tetteit, amíg azok összhangban állnak a mi elképzeléseinkkel. Ha ezekben változás áll be, elpárolog a szeretet?! Egy embert ezer dolog miatt lehet csodálni, szeretni: a szeme fénye, a keze állása, esze, főztje stb. miatt, s bizonyos határon túl minden kedves lesz benne. Értékeljük a másik ember engedelmességét, áldozatkészségét, a pénzét, idejét, azt, hogy a fél életét feláldozza érettünk, ha azonban a szeretetét nem nyerjük el, örök hiány lesz bennünk, hiába birtoklunk bármi mást vele kapcsolatban. Ne csupán ezeket a külső dolgokat szeressük, hanem elsősorban a belső lényt. A léleklátás képességét kell kifejlesztenünk magunkban. Léleklátóvá kell válnunk, ez ad esélyt az igazi szeretetre. Addig mindig csak valami, valaki mást szeretünk, nem a lényeget. Ha a végső szintig nem jutunk el, akkor mindig hiányos marad a szeretetünk.

Rácz Géza

Köszönet a Napkelet Bölcseleti Iskola hallgatóinak!

Narkissos (vagy latinosan Narcissus), a görög mondában gyönyörű ifjú, akibe a megátkozott Echo nimfa beleszeret. A szép Narkissos megvetette a visszhangot megszemélyesítő nimfa érzelmeit, akit a viszonzatlan szerelem annyira elsorvasztott, hogy végül csak a hangja maradt meg. Narkissos ezért azzal bűnhődött, hogy saját arcképébe szeretett belé, melyet a forrás tükrén meglátott, de őrült szenvedélyébe belepusztult. Narkissos véréből fakadt a nárciszvirág, melyet a görögök a halál jelképének tekintettek.

Rosszabb és jobb

Hajdanán a bölcsek összegyűltek, hogy próbára tegyék az unokatestvéreket, a tisztaszívű és igazságszerető Állhatatost (Judhisthir) és a bátor, de nagymellényű Balkatonát. Mindkét ifjú rengeteg jó tulajdonság birtokosa, bátor és hősies, egymással is versenyeznek, mégis csak nekik szóló, személyre szabott feladaton törték a fejüket a bölcsek.
Végül hosszas tanakodás után kihirdették a próbatételt:
– Mindkettőtöknek egy hónapra el kell vonulnia, hogy az emberek közt megtaláljátok, akit keresünk! Állhatatos olyan embert keressen, aki nálánál hitványabb, Balharcos pedig olyat, aki nálánál kiválóbb! – hangzott a bölcsek felhívása.
Nekivágott a két hős, bejártak árkot-bokrot, várost és falut, ezernyi embert megkerestek, ám a hónap leteltével mindketten magányosan tértek vissza.
– Nos, Balharcos, nem hoztál magaddal senkit?
– Hogy hozhattam volna? Száz emberrel találkoztam, de egy sem volt nálam kiválóbb!
– És te, Állhatatos? Te is egyedül érkeztél? – Hogy is találtam volna valakit? Ezer emberrel találkoztam, de egy sem volt nálamnál hitványabb!

Rácz Géza

Köszönet a Napkelet Bölcseleti iskola hallgatóinak

2008/49.

Forrás:

http://www.kagylokurt.hu/3094/tarsadalomtudomany/a-feny-minden%e2%80%a6-mit-szeretunk-embertarsainkban.html