Retrospektív rovatunkban a hazai pop/rock olyan kiadványairól emlékezünk meg, melyek a maguk idejében formabontónak és vakmerőnek számítottak az adott előadóktól – akárcsak egy gumikötél nélkül kivitelezett bungee jumping. Ugyanakkor jobbára ennek megfelelő reakciókat (felhördülés, szörnyülködés, emésztési zavarok) váltottak ki a hallgatóságból is.

Ha létezik képtelen kihívás, az a következő: nevezzük meg a 90-es évek második felének legérzelgősebb magyar előadóját. Tudniillik egy franciabuldog-falka nem termelt volna annyi nyálat egy steakház konyháján, mint amennyi a Z+ képernyőjéről zúdult a nyakunkba a délutáni kliprotációban. Ám vélhetőleg a TNT-vel, ShyGysszal, Krisz Rudival és Ámokfutókkal súlyosbított mezőnyben sem lőnénk nagyon mellé, ha a V-Tech-et definiálnánk az eperlekvárral leborított bugyirózsaszín minyon zenei manifesztimaként.

Mint tudjuk, a nők rémálma az érzelmileg elérhetetlen, kötődni képtelen férfi, akivel a közös tervezés a hétvégi IKEA-látogatásig terjed – és ott is inkább húsgolyót zabál a büfében. Az antitézis azonban még ijesztőbb: a jólnevelt zöldmoszat, aki minden találkozóra rózsabokorral érkezik, a lányt Hercegnőmnek szólítja, és uszkárszőrrel tömött szuvenírpárnával ajándékozza meg születésnapján. Nos, a V-Tech leginkább ezen férfiúi kaszt himnuszaival intézett hadüzenetet a tesztoszteronnak.

A 2000-ek közepén azonban Kefír és Szamóca útjai szétváltak, utóbbi pedig a Francia Idegenlégió átnevelőtáborába került, ahol napi tíz órát olvastatták vele a Nerconomicont, és üveggyapoton éjszakázott partvisbajszos varánuszgyíkok társaságában. Új formációjának zenei irányvonala alapján a kezelés nem bizonyult teljesen hatástalannak, ám a szerencsés névválasztást célzó kiképzéseket rendre ellógta: így történhetett meg, hogy Magyarországon életre kelt a szegény ember Linkin Parkja, mely Re-Tech néven kezdte meg működését. Ezt pedig nem csupán azért bizonyult ballépésnek, mert az Amnesty International szóvicc munkacsoportja azonnal felfüggesztette működését túlterheltség miatt.

Érteni véljük, hogy a produkcióval nem a kistarcsai motorostalálkozó baboskendős közönségét szándékoztak megcélozni, de a V-Tech még a hazai Avril Lavigne rajongói keménymag számára sem minősült volna nyerő hívószónak. És akkor még nem beszéltünk a rém kellemetlen minőségjelzői áthallásról, mely eleve nem állta volna meg a helyét. A Nincs végzet ugyanis bőven belefért a „nem zavar, ha szól”-kategóriás pop-rock skatulyába, a nagymuter épp úgy nem vetett volna kereszteket a lemez hallatán, mint ahogy a black metal pólós báty sem hantolta volna el a kertbe egy döglött tengerimalac társaságában.

Ugyanakkor az ekkortájt kiváltképp felkapott elektronikus, metálos, nyomokban gothic elemeket is tartalmazó manírok arra engedtek következtetni, hogy leginkább a rockerek.hu mrsmanson666 fedőnevű felhasználóit próbálták megnyerni. Ám valahányszor felidézték, mely formáció tagja volt a frontember, reflexszerűen húzták fejükbe a szimatszatyrot. Így aztán a Re-Tech végzete legalább annyira elkerülhetetlennek bizonyult, mint sorsszerű volt Nosztalgiaországban a V-Tech feltámasztása.

https://www.youtube.com/watch?v=se2nJf4jjlY

https://langolo.hu/a-magyar-pop-rock-hirhedt-utvesztoi-re-tech-nincs-vegzet/

Válasz