„Mi a vád biztos úr?” – „Túl sok zöldség.”

Döbbenten értesültünk róla, hogy Amerika után most már itt Új-Zélandon is új élelmiszerbiztonsági törvényt léptetnek életbe, amelynek értelmében az élelmiszertermelés többé nem emberi jog, hanem kiváltság. Mi lesz ebből? Lassan elveszik a jogunkat attól is, hogy egészséges élelmiszerekhez jussunk? Hogyan hagyhatják ezt az emberek?

Az új törvénytervezet két szempontból is különösen aggasztó. Először is hatásának terjedelmében, másodsorban pedig azért, mert szinte teljesen észrevétlenül ment végbe a törvényalkotási folyamat. A média szinte egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, ami pedig alapjaiban változtatja meg az ország élelmiszerbiztonságát.

A törvényt az amerikai Élelmiszerbiztonsági Hivatal, az FDA és a nagy élelmiszeripari cégek (lásd Monsanto és társai) befolyása alatt álló Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nyomására léptetik életbe. [Tudtunkkal a törvényt még nem fogadták el és Új-Zélandon számos szervezet harcol ellene aláírásgyűjtéssel és egyéb módon.] Az új törvény rendkívül negatív hatással lesz a növények bio-diverzifikációjára és érzékenyen érintené a kisgazdaságokat, mivel jogilag rendelkezik a vetőmagok gyűjtésével, cserekereskedelmével, a barterezéssel és ajándékozással, tulajdonképpen illegálissá téve ezeket a tevékenységeket. Többet erről az nzfoodsecurity.org weboldalon olvashatunk.

Íme, néhány megfontolandó pont a törvénnyel/törvénytervezettel kapcsolatban:

• A növénytermesztéshez és a saját magunk által megtermelt élelmiszerek megosztásához fűződő jogot a kormány által nyújtható kiváltsággá alakítja, amit a kormány bármikor megvonhat.
• Megtiltja a „élelmiszerek” felhatalmazás nélküli terjesztését, az élelmiszereket pedig olyan módon definiálja, hogy abba beletartoznak a tápanyagok, a magok, a gyógyhatású készítmények, az alapvető ásványi anyagok és italok, a vizet is beleértve.
•  A magok feletti rendelkezéssel a kormány elveszi az élelmiszertermesztés lehetőségét az emberektől és a multiknak adja. Ezzel a hatalommal természetesen könnyű visszaélni.
• A továbbterjesztésre szánt élelmiszerek termelését engedélyhez köti a kis családi gazdaságok számára is, az engedély megadását pedig az állam bármilyen ürüggyel megtagadhatja.
• Az új élelmiszerbiztonsági törvény értelmében a rendőrség élelmiszerbiztonsági ügyekben is eljárhat, bírósági végzés nélkül tarthat házkutatást és bármilyen általa szükségesnek ítélt eszközt bevethet a razziához, akár fegyvert is (265-1 paragrafus).
• A 243-as paragrafus értelmében a magánszektor tagjai is lehetnek élelmiszerbiztonsági tisztek, tehát a Monsanto alkalmazottai razziát tarthatnak egy farmon rendőri erősítéssel.
• A törvény büntető- és polgárjogi immunitást biztosít az élelmiszerbiztonsági tiszteknek, azaz tetteikért nem vonhatók bírósági úton felelősségre.
• Az új-zélandi kormány a törvényt a Kereskedelmi Világszervezet által támogatott Codex Alimentariusban* előírt kötelezettségeinek teljesítéseként alkotta. Tehát a kormány így vagy úgy, de köteles meghozni ezeket a változtatásokat.
• A törvény megakadályozza, hogy a helyi közösségek önellátóak legyenek.
• A törvény hatására a magbankok és magmegosztó hálózatok megszűnhetnek, amennyiben nem sikerül beszerezniük a működésükhöz szükséges engedélyt. A különböző magfajták elvesztése megnehezítené a saját részre történő termesztést.
• A bio-élelmiszer termelők elveszíthetik piaci részesedésüket a nagy élelmiszeripari cégek javára, ami a tápanyagszegény és genetikailag módosított élelmiszerek további térnyerését eredményezné.

A kulcs a magokban rejlik. Természetesen bizonyos magok önmagukban is élelmiszernek számítanak. A törvény értelmében a gabona vetőmag, vetni való burgonya, rizs, stb. a kormány által felügyelt „anyagnak” számítanak és engedély nélküli birtoklásukért a kábítószer birtoklás esetében kiszabható büntetéshez hasonló büntetés jár. Jó mag nélkül pedig nincs jó étel.