A TISZACZIGÁNDI NEMES TÉNSURAK ÉS AZ ELSŐ TISZAI GŐZÖS

Széchenyi István gróf első tiszai gőzhajós útján 1847-ben Berczel és Czigánd között kötött ki az első utat megtevő tiszai gőzös próbaútján. A hajó csudájára odagyűltek a partra a czigándi kurtanemes, gatyás, ködmönös, túrisüveges ténsurak is.

- No, tekintetes urak – kérdezte a gróf – tetszik-e a hajó, meg a masinája?

Az egyik ténsúr kivette a pipáját a szájából és odabökött a hajó felé:

- Az rajta a legderekabb, hogy úgy kapari a vizet a kerekivel, mint a kutya!

A büszke falunemesuraknak nem imponált az 1847-béli Technokrácia. Az adomát az újkori adomaköltés sután közli, a czigándi ténsurakat holmi együgyű „rátóti atyafiakul” szerepelteti.

A NEMESEMBER JUSSA ÉS A LÁNCHÍD HÍDPÉNZE

Nemesember 1848-ig nem fizetett „se réven, se vámon”, tehát a Lánchíd körül az volt a legnagyobb baj, hogy a kétkrajcáros hídpénz rést ütött a rendi Alkotmány sáncain. A hídpénz országgyűlési megszavazása volt a Reformkorszak első diadala, amit Herczeg Ferenc is megírt A Híd című színművében.

A pozsonyi Diétán egy maradi nemesember megszólítja Széchenyit:

- Hallja-e a gróf, hát az a magyar szabadság, hogy nemesember is fizessen hídpénzt! Hát nem lehetett volna valami Clausulát kifundálni, hogy meg ne essék rajtunk ez a gyalázat?

- Van ilyen Clausula! – feleli a gróf. – Az, hogy aki a hídon megy át, az leszúrja az egy garast, vagyis a két krajcárt! Aki nem a hídon, hanem a híd mellett megy át a Dunán, az nem fizet!

 A francia demokrácia annak idején sokat foglalkozott a pest-budai Lánchíd eme rendi problémájával, melynek nagy francia irodalma volt. Kevesen tudják, hogy Jules Verne „Kéraban a vasfejű” címmel magyarra is lefordított pompás kalandregényéhez a pest-budai hídpénz adta az ötletet. Ker-Aban Béj, a büszke török földesúr nem akarta megfizetni a mindenki számára kötelező révpénzt az isztambuli Pera és Galata között, tehát az ázsiai parton levő Üszküdárból úgy ment haza, hogy inkább kalandos karavánúton utazta körül az egész Fekete-tengert és adott ki százezer aranyat, inkább kelt át a Volgán és harminc más folyón is csak hogy a rongyos két Oszport megfizetve ősi jussait fel ne adja. 

STEFI GRÓF ÉS A NYÁRSBA HÚZOTT KAPPAN

Falk Miksa írta meg, hogyan ugratott át a gróf diákkorában testvérbátyja, Széchenyi Lajos gróf horpácsi udvarában egy fedetlen, mély vermet. Az udvaron ott volt a grófné, egy francia dáma és a kasznárné, aki éppen egy megkopasztott kappant akart nyársba húzni.

A vakmerő ugrás közben a hölgyek a kasznárnéval együtt felsikoltottak és igen rossz néven vették, hogy a vakmerő Stefi gróf – ez volt Széchenyi társaságbéli becéző neve – hangosan nevet.

- Ugyan, öcsém – szólt feddően Lajos gróf – a nénédet és a vendégeit holtra rémíted a meggondolatlan stikliddel, a szegény öreg kasznárnét megríkatod, te meg kineveted őket?

Stefi gróf erre még jobban nevetve a kasznárnéra mutatott, aki ijedtében a nyársat nem a kappan torkába, hanem a fejével ellenkező gömbölyűbbik végébe, a püspökfalatjába szúrta bele… A fiatal gróf ugratás közben látta meg.

NEGYVENEZER SZÓ A SZÓLÁSSZABADSÁG MELLETT

A szólásszabadság ügyét 1840. április 22-én tárgyalta a pozsonyi Országgyűlés Felső Táblája. Az ellenzék hatalmas obstrukciót rendezett. Reggel nyolc órától este fél hétig folyt a szó. Hajnik Károly, a magyar parlamenti gyorsírók atyja ezen a napon – emlékiratai szerint – huszonhét ív papirost írt tele a negyvenezer szóval. Mikor ezt Széchenyi István gróf meghallotta, így kiáltott fel:

- Ön negyvenezer szót írt le a szólásszabadság vitájáról, noha még nincs is szólásszabadságunk! Hányat kellett volna leírnia, ha már volna magyar parlamenti szólásszabadság?

         MIT ÉR A POLITIKAI BECSÜLET?

Semmit! – mondta Eötvös Károly és adomaszóval magyarázta meg e véleményét.

- Annyit ér a becsület a politikában, – mondotta – mint a csizmavarrásban. Sokszor varr rossz csizmát a becsületes csizmadia, sokszor varr jót a gézengúz, gazember csizmadia is. Erről eszembe jut az az adoma, amit Széchenyi István gróf mondott el. Valami angol úrnak annyira megtetszett Tata és a magyar konyha, hogy huzamosabb időn át ott akart lakni. Olyan lakásadót keresett, aki főzet is majd rá. Ajánlottak neki valakit.

- Miért ajánlják azt az embert?- Mert az igen rendes, becsületes ember!- Kapok én a házában jóféle magyar paprikás csirkét, malacpörköltet, túrós bélest?- Azt nem tudom! – felelte az ajánló.- Mister – mondotta az ánglius – én nem becsületes embert, hanem becsületes magyar ételt keresek!  

         JOGALAP ÉS ÁRISTOM

Széchenyi István döblingi írásait tudvalevően legbensőbb bizalmasa, Falk Miksa rendezte sajtó alá. A Szanatóriumban naponta ott volt a beteg gróf mellett. A bécsi K. K. Polizey 1860. március 3-án a grófnál házkutatást tartatott. Ott volt Falk Miksa is. Az elgyötört idegzetű Széchenyi attól tartott, hogy vele együtt hívét, Falk Miksát is bebörtönözik majd. Hiába próbálta Falk Miksa megnyugtatni a grófot, ez mégis nyugtalankodott:

- Barátom, – szólt Széchenyi – ahhoz, hogy a mai világban zár alá kerüljön valaki, nem jogalap kell, hanem császári Arrest és Gendarme! Az pedig van itt elegendő!

SZÉCHENYI ISTVÁN GRÓF ÉS A BIRKATOKÁNY

A Legnagyobb Magyar középtermetű ember volt, ánglius módra, kockás skót nadrágosan járt. Tiszafüreden az ottani kurtanemesség 1846-ban igen furcsállotta idegen ruháját.

- Csak amikor bekebeleztem egy hatalmas porció agyonpaprikázott birkatokányt és egy pint bort – beszélte el utóbb barátainak – akkor kiáltottak fel a fürediek: „Mégis csak derék magyar ember ez!”

A MAGYAR PARASZT

Az első balatoni gőzös hajó, a „Kisfaludy” 1831-ben indult meg. Széchenyi István gróf teremtette meg a Kisfaludy Gőzhajó Társaság néven a hajóépítő részvénytársaságot, aminek Deák Ferenc is tagja volt. A masináját Birminghamből hajón Triesztig, onnan tengelyen Füredig hozták. A hajótestet Füreden az angol hajóács keze alatt egy sereg trieszti olasz és magyar hajóács ácsolta.

Az acél alkotórészeket a tóparton az ácsszérű mellett kirakták a gyepre. Füredi parasztembert fogadtak az acél holmi mellé csősznek, aki utóbb Eötvös Károly apjának lett a vincellérje. Ujj János volt a neve. A lánya Jókai Mór szakácsnéja lett. Széchenyi István gróf beszédbe elegyedett a hajócsősszel.

- Uram – mondotta a hajócsősz – az emberek asszongyák, bolond dolog e’! Ki látott uram hajót vasból? Fölcsúfolódnak az urak ezzel a vashajóval, elül a vízben! Mégis csak bolond az ánglus!

- Megmagyarázta nekik János, hogy a hajónak kereke lesz? – kérdezi a gróf Jánost.

- Meg én, uram, de nem hiszik!- Hát azt megmagyarázta-e nekik, hogy a kereket gőz hajtja?- Nem én, uram, mert azt már magam sem hiszem el!- De ha én mondom, János!- Az az úr dolga! Én meg nem szenvedem el, hogy azt mondják a szemembe: szamár kend János, minden bolondot elhisz kend!

A beszélgetésnek szem- és fültanúja volt a nagy hadvezér, a „Wallenstein” néven nevezett Waldstein egyenes utóda, Waldstein János gróf.

- Látod, Muki – mondotta Széchenyi – ezért szeretem a magyar parasztot! Amit a maga józan magyar eszével be nem lát, azt ugyan semmiféle uraság szavára el nem hiszi! És úgy beszél, feltartott, egyenes fővel, mintha közülünk való volna!*

* Eötvös Károly nyomán

Magyar történelem anekdótákban (Dante Könyvkiadó, Budapest, 1943.) Elbeszéli: Bevilaqua Borsody Béla dr. 250-254.