László Ervin 1932-ben született Budapesten, és zongoraművésznek indult: csodagyereknek tartották, a Vigadóban 9 évesen adta első zongoraestjét, tizennégy évesen diplomázott a Zeneakadémián, majd 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált, és húsz évig zongoraművészként járta a világot. Ezután váltott a filozófiára, rendszerelméletet és jövőkutatást adott elő különböző egyetemeken az Egyesült Államokban, Európában és a Távol-Keleten.

Doktori fokozatát a párizsi Sorbonne-on szerezte, azóta négy másik egyetem is díszdoktorává avatta. Sokáig dolgozott az ENSZ-nek: az UNITAR igazgatója, és az UNESCO főigazgatójának tanácsadója is volt. Számos díjjal tüntették ki, 2001-ben megkapta a japán békedíjat, a Goi-díjat.

Több mint 70 könyv szerzője, könyveit 20 nyelvre fordították le. Jelenleg Olaszországban él. László 2007 decemberben megjelent kötete (Quantum Shift in The Global Brain) magyarul most jelent meg a Nyitott Könyvműhelynél Világváltás - a változás harmonikus útja címmel. A kötet tudományos kutatások eredményeire támaszkodva állítja, hogy a következő 6-10 évben fordulóponthoz érkezik az emberiség: ha nem sikerül megfékezni a klímaváltozást, globális összeomlást helyez kilátásba. Ha viszont igen, az emberiség a fenntartható fejlődés útjára léphet.

Csodagyereknek indult: a Vigadóban 9 évesen adta első zongoraestjét, húsz évig zongoraművészként járta a világot. Ezután váltott a filozófiára, rendszerelméletet és jövőkutatást tanított az Egyesült Államokban. Több mint 70 könyv és számos tanulmány szerzője, doktori fokozatát a párizsi Sorbonne-on szerezte. Sokáig dolgozott a Római Klubnak és az ENSZ-nek, 2001-ben megkapta a japán Goi-díjat. László Ervin legújabb, magyarul most megjelent könyve (Világváltás - a változás harmonikus útja) tudományos kutatások eredményeire támaszkodva globális összeomlást helyez kilátásba. Ha viszont sikerül megfékezni a klímaváltozást, az emberiség a fenntartható fejlődés útjára léphet. Interjú.

Most megjelent új könyvében arról ír, hogy az emberiség válaszúthoz érkezett. Vagy áttérünk a fenntartható fejlődésre néhány éven belül, vagy globális összeomlás következhet. Mire alapozza ezt a jóslatát?

A könyvemben részletesen bemutatom, hogy kritikus pontot értünk el a hosszú távú fejlődési folyamatok során. A bolygó határaihoz érkeztünk. Az emberi tevékenység eddig csak helyi katasztrófákhoz vezetett, amiken túl lehetett lépni. Most viszont elértük azt a pontot, hogy ezek a katasztrófák globális összeomlás felé vezetnek, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon. Ezek a folyamatok már tízezer éve zajlanak, amióta elkezdődött a földművelés, nem fenntartható módon fejlődik az emberi társadalom. Most viszont már 6,5 milliárd ember él a Földön, és elértünk egy nem visszafordítható szakaszba. Az emberi tevékenység hatására megváltozik a környezet egyensúlya, ami azt jelenti, hogy nagyon valószínűtlen hogy 6,5 milliárd ember tovább élhet úgy, hogy vize, étele, lakóhelye legyen.

Milyen konkrét folyamatokra gondol, amelyek veszélyeztetik a túlélésünket?

A legnyilvánvalóbb a klímaváltozás. Az eső, ami eddig rendszeresen esett a földművelés alá vont területeken, északabbra húzódik. Sok olyan helyen elolvad a jég, ahol majd lehetne földet művelni, de ott még száz év kell ahhoz, hogy a föld termőre forduljon. A korábbi termőterületeken viszont már most vízhiány van. Szibériában olvad a jég, és rengeteg metán kerül a levegőbe a korábban állandóan fagyott talajból, ami szintén fokozza az üvegházhatást.

Másrészt Grönland közepén már most egy nagy tó van. Ha az áttör a jéggyűrűn, ami még bent tartja, és bekerül az Atlanti Óceánba, az annyira megváltoztathatja a tenger kémiáját és dinamikáját, hogy a Golf-áramlat leállhat. A kontinenst fűtő Golf-áramlat nélkül Európa az Alpesektől északra lévő része ugyanolyan klímájú lesz, mint Kanada. Anglia Labradorral van egy vonalban.

Ezek olyan kritikus pontok, amiket ha elérünk, megszűnik az a típusú egyensúly, ami az utóbbi tízezer évben kialakult, és ami lehetővé tette az emberi civilizáció kialakulását. Veszélyes lesz a helyzet, ha ezek az egyensúlyok felbomlanak. Egy magasabb átlaghőmérsékleten új egyensúlyok fognak keletkezni, de ezek az egyensúlyok nem lesznek kedvezőek az emberiség ilyen nagy tömegének.

Ön szerint az emberiség mekkora részét fenyegethetik ezek a változások?

A legborúlátóbb előrejelzések szerint ha ezek a változások bekövetkeznek, akkor körülbelül 800 millió ember élhet majd a Földön. Van, aki azt mondja, hogy 4 milliárd ember. De az biztos, hogy ha nem változtatunk a mai életmódunkon, a konzumkultúrán, a környezet kezelésének módján, akkor 6,5 milliárd embert még legfeljebb tíz évig tart el ez a bolygó.

Tehát mindössze tíz nyugodt évünk van még?

Ahhoz még kevesebb, hogy változtassunk. Komolyabb összeomlásra nem számítok tíz éven belül, de ez az az időtáv, amikor még változtathatunk a folyamatokon. Ezután már viselnünk kell a következményeket.

Magyarországnak milyen kilátásai vannak?

Helyileg nem vagyunk annyira veszélyeztetve, aránylag jó helyen élünk. De ha nagy változások vannak a világban, azt Magyarország is megsínyli. Ha Észak-Európában krízis lesz, vagy ha nagyon komoly összeomlások lesznek délen, abból mi sem tudunk majd kimaradni. Erősen összekapcsolt világban élünk, láthatjuk, hogy még egy amerikai pénzügyi válság is befolyásolja Magyarországot. Ez az ijesztegetős része.

A jó hír az, hogy mindenkinek lehetősége van arra, hogy változtasson, hogy tegyen valamit. Ezekben a tudományos szempontból kaotikus rendszerekben, szuperérzékeny, gyorsan változó rendszerekben mindenki sokat tud tenni. Működnek a pillangó-hatások, egy-egy embertől is elterjedhetnek az új megfontolások, az új viselkedésmódok.

Milyen változtatásokra gondol?

Ez nehezen megfogalmazható, nem recepteket vagy utasításokat kell az embereknek adni. Elég ha felfogják, hogy vagy fenntarthatóbban kezdünk el létezni, vagy számíthatunk az összeomlásra.

Ön szerint mit jelent a fenntarthatóság?

Durván leegyszerűsítve át kell térnünk a megújuló energiaforrásokra. Egy olyan bolygón élünk, amely az energiára nyitott, mert a napenergia állandóan áramlik befelé, amit akár felhasználunk, akár nem, visszasugároz az űrbe. Mi fordítva csináljuk, a fosszilis energiatőkéből élünk, és ezzel az atmoszférát melegítjük. Azt a hatalmas fény-, és hősugárzást, ami a Napból jön, egész elenyésző, minimális mértékben használjuk csak ki. Ezen kéne változtatni. A Szahara fél százaléka elegendő lenne arra, hogy napelemekkel egész Európa áramszükségletét ellássa. Ez gazdaságilag és technológiailag már ma is lehetséges volna, csak a szándék nincs meg.

Ezen mi változtathatna?

A kérdés az, hogy megvárjuk-e míg olyan volumenű problémák alakulnak ki, hogy már muszáj valamit tenni, vagy már akkor is teszünk valamit, ha ezeket a problémákat még csak előre látjuk.

Erre azt szokták mondani, hogy majd a piac megoldja.

A piac sok mindent elrendez, de nagyon rövidlátó. A piac nem számol a távolabbi jövővel. A másik nagy gond a piaccal az, hogy csak akkor működik jól, ha a játéktér egyenlő. De ez nem teljesül, hiszen az emberiség fele ma napi két dollárból, 1,5 milliárd ember pedig napi 1 dollárból tengeti az életét, miközben a világkereskedelem 80 százalékát ötszáz nagyvállalkozás bonyolítja le. A piac jelenlegi formája egyre jobban koncentrálja a pénzt és a hatalmat.

Akkor nem azoknak kéne lépni fenntarthatóság ügyben, akiknél ez a pénz és ez a hatalom koncentrálódott? Miből gondolja, hogy ha én holnaptól nem járnék autóval, attól bármi is változna?

A nagyvállalatok akkor változnak, ha változik a kereslet. A fiam egy olyan üzleti vállalkozást vezet, amely fenntarthatósági menedzsment-stratégiákat dolgoz ki óriásvállalatok számára. Globális cégek is az ügyfelei között vannak. Ezek a cégek nyitottak arra, hogy fenntartható stratégiát fogadjanak el, de csak ha van rá kereslet. Nem fogják erőszakolni. A kérdés az, hogy a társadalom egy kritikus tömege mennyire tudja a gondolkodását és az értékrendszerét megváltoztatni.

Még 1977-ben, amikor az ENSZ-nél dolgozott, írta az első könyvét, amelynek a címe az volt, hogy "Célok az emberiség számára". Mi a különbség az akkori, és a mostani jövőképe között?

Akkor azt gondoltuk, hogy az emberiség közös céljait össze lehet hangolni. De sajnos nem lehetett. Vegyük példának az ökológiai lábnyomot. Ma 1,8 biológiailag produktív hektár áll egy ember rendelkezésére a Földön, ehhez képest az amerikaiak több mint 12 hektárt használnak fejenként, a bangladesiek pedig kevesebb mint egyet. Ha minden ország az amerikai modell szerint fejlődik tovább, akkor - a WWF szerint - még három ugyanilyen bolygóra lesz szükség, hogy megtermeljük, ami ehhez szükséges. Eközben az emberiség létszáma rohamosan növekszik. 1850-ben még csak 1 milliárd ember élt, 1977-ben nagyjából 5 milliárd, ma pedig már több mint 6,5 milliárd. Az igények egyre csak nőnek.

Tehát az ENSZ nem tud érdemben beleszólni a folyamatokba?

Az ENSZ-nek az a nagy problémája, hogy egy ellentmondáson alapul. Egyesült Nemzetek nincsenek, hiszen a nemzetek elve ma is az, hogy szuverének, függetlenek. Ami azt jelenti, hogy mindenki csak a saját népének felelős. Egy szuverén nemzet nem egyesülhet, legfeljebb szerződéseket köthet másokkal. Az ENSZ-nek nincs elég hatalma bármit is véghezvinni, legfeljebb az érdeklődést keltheti fel, vagy programokat ajánlhat. Egy olyan szervezetben, amelynek több mint 180 tagja van, és mindegyik különböző rövidlejáratú érdekeket képvisel, még a játékelmélet szerint sem lehet összehozni egy koherens játékot. Túl sok a tag, és túl ellentmondásosak a különérdekek.

Elképzelhetetlennek tartja az összefogást globális szinten?

Azt el tudom képzelni, hogy a nemzetek közös terveket fogadjanak el. Európában például már vannak ilyen transznacionális tervek, a szuverenitást bizonyos területeken, például a környezetvédelem és a biztonságpolitika területén már áttettük egy nemzetek feletti szintre. De ma már ez nem elég, a globális fordulópont előtt globális szintre kéne áthelyezni a szuverenitást, és közösen kéne cselekedni. Ha Kína vagy India kimarad, Európa hiába próbálja visszafogni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Vagy mindenki csinálja, vagy nem fog menni.

Lát esélyt erre?

A kérdés az, hogy megvárjuk-e, míg beesik a tető, vagy már addig is csinálunk valamit. Most úgy látom, hogy több krízistapasztalatnak kell keletkeznie ahhoz, hogy gyors változások legyenek. De az emberek fogékonysága nő: a nyugati országok lakosságának körülbelül negyede már próbál felelősségteljesebben élni, kommunikálni, gondolkozni. Hogy ez a folyamat mikor éri el azt a pontot, hogy komoly üzleti és politikai súlya lesz, nem tudjuk. Még nem érte el.

Ön szerint volna szükség zöld pártra Magyarországon?

Szerintem nem külön zöld pártra van szükség, hanem ezeknek az elveknek be kellene épülniük minden párt politikájába. Eredetileg a nagyvállalatoknál is külön kezelték a fenntarthatóságot, kineveztek egy alelnököt rá, és ezzel le volt tudva. Ma már beépítik a központi stratégiába. Ma már nem lenne szabad olyan politikát csinálni, amely nem veszi figyelembe a fenntarthatóságot. Nem mint egy külön célt, hanem mint alapvető politikai stratégiát kell beépíteni a zöld célkitűzéseket.

Bodoky Tamás /Index/