Az Egyesült Államok a stand-up comedy egyik szülőhazája. A tizenkilencedik századi varietéműsorok konferansziéjaitól kezdve a rádiózás aranykorának ceremóniamesterein át a kocsmák és klubok nyílt estjeiig mindig akadt hely, ahol a szavakész, gyorsan kapcsoló hölgyek és urak próbára tehették humorfaragó készségüket. Bár a keleti és nyugati parti nagyvárosok jelentős előnyben vannak, azért Texas sem szégyenkezhet, ha stand-upról van szó.

Bill Hicks egy rövid életű, de annál nagyobb hatású houstoni humorista volt, aki harminckét éves korában halt meg, de ez alatt az idő alatt tudattágító előadásokat adott. Egy esztendővel krisztusi, harmincharmadik életéve előtt a rák hasnyálmirigyét támadta meg, még mielőtt elkezdhette volna saját, felvilágosító erejű tévés műsorát.

2004-ben, halálának tizedik évfordulóján az angol parlament alsóházában Stephen Pound képviselő napirend előtti felszólalásában emlékezett Hicksről, méltatva a tőkés világ, a fogyasztói társadalom és az Amerikai Álom képmutatása ellen vívott harcát. Beszédében egy szintre emelte Lenny Bruce-szal, akivel együtt rendíthetetlen szókimondásuk, éles meglátásaik okán bármikor bekerülhetnének laikusként is a politikai gondolkodók táborába.

Ugyanebben az évben jelent meg a színházkritikus John Lahr előszavával a Love All the People, melyben összegyűjtötték Hicks jelentősebb fellépéseinek szövegét, leveleit, róla szóló cikkeket és az általa írt vers/dalszövegeket. A könyv olvasása során egy, az emberi szeretetre vágyó és azt nagyra tartó mizantróp képe rajzolódik meg, aki szenvedélyesen támadta a mindenkor hatalmon lévőket, az emberiség elbutítóit és érzelemirtóit.

Szűk másfél évtizedet ölel fel a könyvben nagyvilág elé tárt Hicks-anyag, melyben örök vesszőparipáira ül fel, és ezen poroszkálja be az Egyesült Államok plázaprérijét. Késői éveiben gyakran öltötte magára a westernhősök igazságosztó köpenyét és cowboyruháját, mint például a Revelations műsorában, mindig a romlás és a gonosz ellen küzdve, a szabadságért és az igazért harcolva.

Eszmevilágát, visszafogott anarchista szemléletmódját a médiával és a hatalommal szemben kritikus nyelvész, Noam Chomsky alakította, akitől a "bizonyos drogok elleni háború" ideáját kölcsönözte, és szerette fellépéseit úgy jellemezni, hogy disznó viccekkel tűzdelt chomskyánus eszméknek ad utat.

Saját élményeire támaszkodva hirdette az ún. entheogén drogok jótékony hatását az emberiségre. Váltig állította, hogy a pszilocibin gombák, az LSD és más isteni anyagok az ember evolúciójának további ugródeszkái lehetnek (ahogy Terence McKenna állította a maga evolúcióelméletében, mely érthetően eléggé vitatott a tudományos életben). Előadásainak mindig fontos része volt az, melyben a drogok ihlető erejét üdvözölte, és szeretett példálózni a Beatles-szel és Jimi Hendrix munkásságával (ami utóbbi érdekes párhuzam, hisz Hendrix is igen fiatalon halt meg, igaz, ő túladagolásban - Hicks viszont 26 éves korára felhagyott a drogfogyasztással).

Noha drogfüggőségével együtt alkoholizmusát is otthagyta valamelyik rehabilitáló klinikán, az entheogénekkel ellentétben a szeszfogyasztást és a körülötte csapott reklámhadjáratokat gyakran ostorozta, nagyképűnek és álszentnek bélyegezve az előállítóit és marketinges támogatóit. Ugyanennek a keresztes hadjáratnak a keretében előadott egy olyan monológot is, melyben öngyilkosságra szólította fel a reklámszakembereket, egy másik képzelt dialógusában pedig kikelt az elüzletiesedett piackutatás ellen.

Mint minden magára valamit adó humorista, Bill Hicks is sűrűn és keményen támadta az Egyesült Államok kül- és belpolitikáját, legyen szó demokrata vagy republikánus báburól. Kegyetlen aprólékossággal szedte darabokra a képmutató, más országokat felfegyverző, majd azokat lerohanó nagyhatalmat. Az egyetlen kivétel John Fitzgerald Kennedy volt, akinek halálát, és az utána következő Warren-bizottság színjátékát gyakran kipellengérezte, így mutatva meg, hogyan tartja vissza az információt kényére-kedvére az uralkodó elit.

Ugyanilyen energiával támadta a nemdohányzókat és az abortusz ellen kampányolókat, a vallásos fundamentalistákat és az egyházat, az értelmes tervezés és a neokreacionizmus híveit. Sosem finomította élő fellépései során hangnemét, büszke volt rá, hogy önmagát adhatja, és így beszélgethet közönségével. Minden emberutálata, a fundamentalista katolikusokat és a médiát érintő kritikái ellenére hitt egy eljövendő jobb világban, ahogy azt a fiatalság gyakorta szokta.

Akár hiszékenységének, akár az érzékelhető világon való túlnyúlásának a bizonyítéka lehet, hogy egy gombatrip során földönkívüliekkel találkozott, melyet valóságos élményként fogadott el. Szürreális világlátására kétségkívül rányomta bélyegét déli baptista neveltetésének és entheogénfogyasztásának ellentmondásos volta.

Világképének, reményének és bizonyságának legpontosabb lenyomata azonban a műsorai végén, záróakkordként gyakran előadott látomás-monológja, mely mára már, a samplerelt muzsikáknak hála, beépült az őt hallgatók tudatalattijába.

"A világ olyan, akár egy menet a vidámparkban, a hullámvasúton. És amikor felszálltok rá, azt hiszitek, hogy mindez valóság, mert az elménk ilyen hatalmas. Egyszer feldob, aztán aláejt minket, aztán meg körbe-körbe jár. Izgalmas és félelmetes, színesen csillogó, zajos és mókás egy ideig.
Aztán néhányan, akik már régóta utaznak rajta, elkezdik kérdezgetni: Ez valóban igaz, vagy tényleg csak egy menet a hullámvasúton? Mások pedig emlékeznek, visszajönnek, és azt mondják: "Hékás, ne aggódj, egyet se félj, ez valóban csak egy menet a hullámvasúton." Őket pedig... megöljük. "Hallgattasd el! Túl sok pénzünk van már benne a vidámparkban. Kussoltasd el! Nézd, milyen ráncos lettem az aggódástól! Nézz csak a vastag bankszámlámra és a családomra! Ennek egyszerűen igaznak kell lennie!"
Pedig csak egy menet. De észrevették már, hogy mindig megöljük azokat, akik megpróbálják elmondani ezt nekünk? Közben meg hagyjuk, hogy elszabaduljon a pokol. De nem számít, mert... ez csak egy menet, és magunk is alakíthatunk rajta, amikor csak akarunk. Csak választás kérdése. Erőfeszítés nélkül, munka nélkül, hivatás nélkül, pénz és takarékoskodás nélkül. Egyetlen választásé, félelem és szeretet között. A félelem szolgái azt akarják, hogy fegyvert vegyél, nagyobb lakattal zárd be a házad és zárkózz önmagadba. A szeretet szeme ezzel szemben mindannyiunkat egészben lát.
Hát megmondom, mivel lehetne jobbá tenni a vidámparki menetünket, akár most. Ha fogjuk az összes pénzt, amit évente háborúzásra és honvédelemre fordítunk, és a világ szegényeinek étkeztetésére, felruházására és oktatására (ami sokszorosan megtérülne!) költenénk, akkor egyetlen emberi lény kizárása nélkül, közösen fedezhetnénk fel a világűrt és belső végtelenségünket, együtt, mindörökre, békében."