90 év elteltével és négy évtizeddel a kommunista diktatúra, terror és visszaesés után az 1920-ban Trianonban hidegvérrel elkövetett és 1947-ben megismételt mészárlás ma is vérrel festett betűkkel áll Európa térképén. Pedig ez a világ már nem is hasonlít az akkorihoz. Trianon vérfertőzött gyermekei azóta hajótörést szenvedtek.

Csehszlovákia szétesett. Nem létezik.

Jugoszlávia darabokra tört. Már nem létezik – írja a Magyarok Világszövetségéhez címzett és a trianoni összmagyar megmozduláshoz intézett levelében Bernard Le Calloc’h francia professzor.

Kísérő levelében, melyben az MVSZ tisztségviselőjéhez, Bottyán Zoltánhoz szól, a professzor az alábbi kérelmet fogalmazza meg:

„Mint látja, (üzenetemet) nem magyarul, franciául írtam. Azt akartam, hogy „Trianon nyelvén” hangozzon el, így jelenjen meg nyomtatásban is, hogy annál erősebben vésődjön az emberek tudatába, hogy nem csak a magyarok számára tragédia Trianon. Ugyanezért, nyomatékosan kérem, hogy ha a Világszövetség úgy döntene, hogy magyarul is közzéteszi, különösen figyeljen arra, hogy a fordítás pontosan adja vissza mondataimat, melyeknek minden szavát – erről biztosíthatom -  nagyon alaposan mérlegeltem.”

Sajtószolgálatunk azzal a kéréssel adja közre Bernard Le Calloc’h professzor levelét, hogy mindenki, aki átveszi, tegye közzé – a professzor úr kérésének megfelelően – az eredeti francia szöveget is.

Budapest, 2010. június 11.                          MVSZ Sajtószolgálat

BERNARD LE CALLOC’H

RUE DE MONTREUIL, PARIS

Üzenet Trianon 90. évfordulóján

 a Magyarok Világszövetségének

1923-ban, amikor Aurélien Sauvageot-t (a későbbi híres nyelvészt, az első magyar-francia és francia-magyar nagyszótár szerzőjét – a fordító megjegyzése), amikor tehát Aurélien Sauvageot-t az Eötvös Kollégiumba küldik, hogy ott francia nyelvet tanítson és elsajátítsa a magyart, szomorúan állapítja meg, hogy Magyarország „Trianon kórtól szenved”, betege annak a  szerződésnek, amely a „béke” nevében született, de amelyik olyan vadállati kegyetlenséggel tépte szét Magyarországot, mint a barbárság legsötétebb korában.

1947-ben, amikor engem küldtek Gödöllőre, hogy ott francia nyelvet tanítsak és elsajátítsam a magyart, kénytelen voltam megállapítani, hogy Magyarország ugyanúgy Trianontól szenved, az igazságtalanságnak ettől a borzasztó emlékművétől, amelyet egy második, ugyancsak a „béke” nevében született szerződés egyszerűen felújított 1947-ben, alig néhány hónappal Magyarországra jövetelem előtt.

Emlékszem, hogy akkoriban a diplomaták azzal mentegetőztek, hogy a Szovjetunió bénító katonai ereje miatt nem áll módjukban változtatni Trianon rendjén, mivel az nem akarja kockáztatni, hogy az esetleges tárgyalásokon szóba kerüljön az a felháborító zsivány eljárás, amelyhez a Szovjetunió szomszédai rovására folyamodott.

90 év elteltével és négy évtizeddel a kommunista diktatúra, terror és visszaesés után az 1920-ban Trianonban hidegvérrel elkövetett és 1947-ben megismételt mészárlás ma is vérrel festett betűkkel áll Európa térképén.

Pedig ez a világ már nem is hasonlít az akkorihoz. Trianon vérfertőzött gyermekei azóta hajótörést szenvedtek. Csehszlovákia szétesett. Nem létezik. Jugoszlávia darabokra tört. Már nem létezik.

Nyugaton az Európai Unió szerencsére már az együttműködésre épít az évszázados ellentétek helyett. De Trianon még most is itt van abszurd határaival, kisebbségeivel, lakóhelyükről elűzött tömegeivel, felkavaró és diszkriminatív intézkedéseivel.

Elkerülhetetlen, hogy az egyesült Európa egy napon szembenézzen azzal a drámával, amely itt, Versailles-ban játszódott le az első világháborút követően. Mert a múló idő nem megoldás. Nem változtat az igazság megcsúfolásán, amit annak idején a koncért való undorító tülekedésben elkövettek.

Aláírás: Bernard Le Calloc’h

            A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének kitüntetettje

            A Magyarok Világszövetsége Magyar Nemzetért Ezüstérmének kitüntetettje

            A Pro Cultura Hungarica díj birtokosa, stb.

BERNARD LE CALLOC’H

RUE DE MONTREUIL, PARIS

M E S S A G E

à la Fédération mondiale des Hongrois

En 1923, quand Aurélien Sauvageot est envoyé au Collège Eötvös pour y enseigner le français et y apprendre le hongrois, il constate avec tristesse que la Hongrie „est malade de Trianon”, malade de ce traité qui se voulait „de paix” et qui l’a dépecée sauvagement, comme aux temps les plus sombres de la barbarie.

            En 1947, quand à mon tour je suis envoyé à Gödöllő pour y enseigner le français et y apprendre le hongrois, force m’est de constater que la Hongrie est toujours aussi malade de Trianon, malade de ce monument d’iniquité qu’un second traité „de paix” a reconduit purement et simplement en 1947, quelques mois plus tôt.

            Je me souviens que, à l’époque, en guise d’excuse, les diplomates ont déclaré ne rien pouvoir changer à l’ordre de Trianon „à cause de l’URSS”, dont la puissance militaire les paralysait, et qui ne voulait à aucun prix remettre en cause les scandaleux maquignonnages qu’elle avait opérés à son profit, aux dépens de ses voisins.

            Quatre vingt dix ans plus tard, après quatre décennies de dictature communiste, de terrorisme et de régression, le massacre commis de sang froid à Trianon en 1920, et répété à Paris en 1947, est toujours inscrit sur la carte en lettres de sang.

Pourtant le monde d’aujourd’hui n’a plus rien à voir avec ce qu’il était alors. Les enfants incestueux de Trianon ont fait naufrage. La Tschécoslovaquie s’est disloquée; elle a disparue. La Yougoslavie a éclaté; elle a disparu.

Dans le même temps, à l’Ouest, l’Union Européenne a heureusement substitué la coopération aux antagonismes séculaires. Mais Trianon est toujours là, avec ses frontières absurdes, ses minorités, ses expulsions massives, son cortège de mesures vexatoires et discriminatoires.

            Il faudra bien qu’un jour l’Europe unifiée cesse de fermer les yeux sur le drame qui s’est déroulé à Versailles au lendemain de la première guerre mondiale, car le temps qui passe ne change rien, rien au déni de justice perpétré alors dans l’indécent tumulte de la curée.

                                                           signée: Bernard Le Calloc’h

                                               Croix d’or de l’ordre hongrois de Mérite,

                                               Médaille d’argent de la Fédération Mondiale des Hongrois,

                                               Pro cultura hungarica, etc…