A modern kori WC-papírt csak a 19. században vezették be, 1857-ben az USA-ban készült az első, akkor még kimondottan gyógyászati céllal gyártott toalettpapír, amelyet egy Joseph Gayetty nevű úr készített, aloe verával átitatott kivitelben. A papírt aranyér kezelésére gyártotta, illetve aranyeresek életének jobbítása céljából, s 500 darabos csomagolásban 50 centért árulták, a feltaláló nem lett belőle milliomos.



Amióta két lábon járunk, az alfelünk eléggé elzárt területté lett, amelyet valahogyan tisztán kellett tartani, ha nem akart az ember megbetegedni, vagy simán csak fájdalmakat átélni. Valószínűleg a növényi levelek, fűcsomók lehettek a legkorábban alkalmazott eszközök e célra, s e szokás meg is maradt sokhelyütt egészen a mai napig. Ahol nem állt rendelkezésre megfelelő növényzet, ott gyapjúval, állati szőrmével, esetenként homokkal tisztították meg magukat, néhol speciálisan faragott fadarabokkal (Japánban volt ez szokásban elsősorban), amelyek többször használhatóak voltak (tisztítás után). Ahol volt megfelelő mennyiségű víz, ott simán csak mosakodással oldották meg a problémát. Kérdezhetnénk, hogy és az eszkimók??? Nos, az ő esetükben a kézenfekvő hó, illetve különböző tundrán növő mohák szolgáltak e célra.




p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal { margin: 0cm 0cm 0.0001pt; font-size: 12pt; font-family: "Times New Roman"; }div.Section1 { page: Section1; }A rómaiak egy kis bot végére erősített tengeriszivacs-darabkát alkalmaztak, amelyet használaton kívül egy sós vízzel telt vödörben tároltak.


 

A középkor embere, ha szegény paraszti sorba született, megmaradt a növényi anyagoknál, fűnél, ha pedig tehetős réteg fia volt, akkor rongydarabok szolgáltak a fenekük törlésére. A leggazdagabbak használtak csak puha lúdtollat, amely nem dörzsölte ki az érzékeny bőrt.

Európán kívül a különféle anyagok helyett az alfél vízzel való kimosása dívott. Innen ered a muszlim körökben rendkívül fontos vallási előírásként élő dolog, miszerint bal kézzel mossák/tisztítják az alfelüket s jobb kézzel esznek, ennek okán akkora csapás a tolvajokra nézvést, ha levágják egyik kezüket büntetésképpen. Mohamed próféta előírása szerint kövekkel kell megtisztítani az alfelet, majd ezután megmosni. Habár ma már engedélyezett a papír használata kövek helyett, a mosakodás továbbra is előírás maradt. Ha jól belegondolunk, egészségügyi szempontból nem butaság ennyire leszabályozni a kezek használatát s a higiéniát, főként olyan területen, ahol nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségű víz, amelyben alaposan megtisztálkodhatnának.

Persze Európában is használtak vizet, főként a bidé 1700-as évek elején, Franciaországban történt feltalálását követően. A bidé - franciául bidet - szó eredetileg pónilovat jelent, utalva az eszköz használat közbeni meglovagolására. Mára világszerte elterjedt s nagy sikere is van. A fentebb említett okok miatt a muszlim világban alapvető fürdőszobai felszerelés a bidé.

A hazai környezetben a WC-papír elődje a kukoricacsuhé illetve csutka volt, persze csak azóta, amióta elterjedt a kukorica, előtte mi is leveleket használtunk e célra. A kukoricával kapcsolatban azonban még ma élő embereknek is lehetnek emlékei, főként a falusi környezetből származóknak.
Az igazi áttörést a papír olcsó, ipari mennyiségű előállítása hozta meg, nagyjából az újságok elterjedésével egyidőben. Az újságpapír kellően vékony volt, s ha már elolvasta az ember, remekül lehetett újrahasznosítani. Persze ezt is csak a középréteg engedhette meg magának, hisz a szegények nem vásároltak újságokat, legfeljebb kalendáriumot, az viszont annyi hasznos információval bírt, hogy lejárta után sem dobták ki.

Valamikor a 20. század elején kezdett elterjedni az átlagos emberek körében a papír használata, habár a philadelphiai Scott testvérek "Scott Perforált Papír Társaság" cégükben már 1879-től gyártanak hengerre tekert papírt tisztálkodási célokra. Érdekesség, hogy a korszellem viktoriánus szemérmessége okán nem Scott márkanéven, mivel meg akarták óvni a jó családi hírnevet a beszennyeződéstől…

Angliában kb. 1880-tól gyártott a Brit Perforált Papír Társaság WC-papírt, ez még nem tekercses típus volt. Valamikor az 1890-es években születtek azok a szabadalmi leírások, amelyek a hengerbe tekert, ám még nem szeletelt WC-papír tartására szolgáló, vágóéllel bíró készülékeket jegyezték be. Az 1887-es évtől az Albany Perforált Csomagolópapír Társaság állított elő gyógyanyaggal átitatott, hengeres, és immáron perforált szeletelésű WC-papírt elsőként. Az első kétrétegű papírt 1942-ben, Angliában állították elő.

Hazánkban - sokan emlékezhetünk még rá - sokáig nem a tekercsben kapható, puha és kellemes érintésű papír volt használatban, hanem kis selyempapír szeletkék egymásba hajtogatva. Ezt a papírt használat előtt kissé meg kelett gyűrögetni, hogy elviselhető legyen egyáltalán az érintése… A hetvenes évek elején még csak ezt lehetett kapni, később is iszonyú ritkán jutott hozzá az ember a tekercses, kreppelt CREPTO márkájú papírhoz, amelyet 1974-től kezdenek gyártani.

Sok falusi boltban még a 80-as évek derekán is ritkaság volt a tekercses Crepto, s ki tudja, lehet, hogy még ma is találhatunk valahol a selyempapír lapkákból álló változatból…

Viszont ha ma valaki betéved egy nagyáruházba, számtalan változatból válogathat, az újrapapírból készült egyrétegű szürkétől a három-négy rétegből álló hófehér, illatosított luxus papírig, a mintás, színezett, vicces képpel díszítettig, vagy pl. a vendégeinket megtréfálandó eltéphetetlen papírig mindent megtalál.

Mivel tehetünk a legtöbbet WC-papír területen a bolygónkért? Ha nem veszünk fehérített, mintázott, illatosított és hasonló változatot, csak az újrapapírt. Bár még ennél is környezetbarátabb megoldás a bidé használata, hisz az adott mennyiségű papír előállítása jóval több vizet igényel, mint egy popsimosás…


Landy-Gyebnár Mónika
www.ismeret.virtus.hu