2009 június 23-án délután esőre állt az idő, mikor elindult a menet Budapest belvárosában, a Váci utcában a Vörösmarty tér irányába.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az évezredes inka hagyománynak megfelelően, a napforduló előestéjén a

magyarországon élő perui, bolíviai és equadori közösség tagjai zenés-táncos felvonulást tartottak a Napisten tiszteletére rokonszenvező és érdeklődő és főleg fotózó túristákkal kisérve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

majd a Naphoz és az Anyatermészethez fohászkodva, köszönetnyilvánítási

 

szertartást mutattak be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lerakták a két gyümölcsöktől roskadozó bőségállványt, az életfát és a női táncosok által végighordozott ismert és egzotikus terményekkel megrakott tálakat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az indián kultikus rituálé alatt a cuerno hangszer jellegzetes dallamára körtáncot lejtenek, és a bőséges kukoricatermésért kecsua nyelven versben mondanak köszönetet Földanyának (Pacha Mama), a Napistennek (Apu Inti) és az Esőistennek, akit egy-egy jelmezes alak személyesít meg. Erjesztett kukoricából készült italt fogyasztanak a chichát, majd szétosztják az életfát a résztvevők között.

 

Az Inti raymi – azaz a Nap ünnepe – egy ősi, nap–éj-egyenlőséggel összefüggő szertartást elevenít fel. Az ünnepség főszereplője a Nap, vele együtt azonban a természet egészét dicsőítik. A dél-amerikai Andokban a spanyol hódítás előtti időkből származó inka hiedelem szerint a világot Wiracocha főisten teremtette, uralkodójukat, az inkát pedig Intinek, a Napisten fiának tekintették. Úgy hitték, Inti küldte el gyermekeit, Manco Capacot és Mama Ocllót (más változat szerint a négy Ayar testvért és feleségüket), hogy alapítsák meg Cuzco városát, amelyet a „Föld köldökének” is tekintettek. Ott állt a Napisten temploma is, amelyben Nap-szüzek szolgáltak, és amelyet hatalmas mennyiségű arannyal és ezüsttel díszítettek: úgy vélték, az arany a Nap verítéke, az ezüst a Hold könnye.

 

 

A téli napforduló – a déli féltekén ez júniusra esik – egyben a burgonya és a kukorica aratásának végét jelző nap, amelyen Apu Inti napisten mellett hagyományosan más isteneknek is áldozatot mutattak be. A ceremónia célja köszönetet mondani Pacha Mama-nak (Földanyának) az életet adó élelemért, valamint a többi istennek a föld megtermékenyítéséért és a sikeres betakarításért. Erjesztett kukoricából készült itallal,  chicaval koccintanak a jelmezes istenekkel.A szertartást rendszerint a közösség egy köztiszteletben álló tagja vezeti. Az inkák isteneikről védelmező fétiseket, amuletteket készítettek, amelyeket mindig maguknál hordtak. A természethez közeli inka indiánok minden cselekedetükhöz és döntésükhöz természetfeletti útmutatást igyekeztek keresni – a pók útvonalában, a kokalevelek állásában, hallucinogén italokban, vagy épp az áldozati állat testrészeiben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

zenés, táncos, jelmezes felvonulás a Váci utcában, a Kígyó utca sarkától a Vörösmarty térig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a Nap-szüzek előadták „a Nap Gyermekei” című verset kecsua nyelven.

Ezt követte a napimádási ceremónia a Földanya és a Napisten tiszteletére,

melynek keretében a közösség legtekintélyesebb tagja megszentelte az Életfa és a kosarak terményeit, gyümölcseit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ennek végeztével az Életfa tartalmát szétosztották a résztvevőknek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A színes felvonulás és a szertartás után a dél-amerikai közösség tagjai vendégül látták az érdeklődőket a Széchenyi Kertben jellegzetes andokbeli ételekkel és vidám latin zenével, tánccal szórakoztatták őket és egymást.

 

Az egyetlen - számomra, magyar résztvevőnek különösen bántó mozzanata volt a napnak, amikor több fekete pólós magyar fiatal illetlenül sőt kegyetlenül megzavarva az ünneplést, hangos és mérges szóváltásba keveredtek a vendégekkel és a vendéglő személyzetével. A legtöbben nem is értették, miért rontottak rájuk, csak sajnálták a gondosan felépített este hangulatának elrontását.

Mint kiderült, a három magyar származású bolíviában elfogott kalandorra gondolva, ahogy ők mondták, igazságot kérve jöttek be hangoskodva, veszekedést keltve türelmetlenül a társaságunkba.

 

Azt se tudták szerintem kikkel van dolguk, 20-40 éve Magyarországon élő dél-amerikai-magyar vegyes családokkal. Mit tudnának ők befolyásolni, tenni ebben az ügyben? Rossz helyen és rossz módszerrel nem érnek el semmit.

Nekem, magyarnak, és mint ilyen, egyszerre vendég és vendéglátó, igen kellemetlen élmény volt.

 

Szerencse, hogy erősebb volt a közös akarat arra, hogy jól érezzük magunkat.

Nagyon jó és változatos zene mellett jókat beszélgettünk, táncoltunk.

 

 

Beszámoló és fotók: Nemeskéri Klára