Ezt nem lehet elég korán elkezdeni, s ennek eszköztára szinte végtelenül tág. Meg kell teremteni gyermekeink számára az ehhez megfelelő tárgyi és szellemi környezetet, s nyilvánvaló, hogy a mai szekularizált, értékválságban szenvedő társadalomban ez a feladat elsősorban a családra, a szülőkre, nagyszülőkre hárul.

Lehet, hogy sokak számára paradoxonnak hat, de megfelelő gyökerek, kötődések nélkül nem lehet igazán szabadnak lenni. Ezt igazolják a múlt rendszer tapasztalatai is.

Az elmúlt évtizedekben, tehát a kommunizmus időszakában épp ezeket a gyökereket akarták központilag elvágni, hiszen az internacionalista, központosított nevelés útjában álltak, mellyel a rendszer végső célja az internacionalista, ráadásul lehetőleg kommunista embertípus kialakítása volt.

A rendszer jól képzett főideológusai tudták, hogy a gyökerekkel, család-és nemzettudattal, szilárd identitással rendelkező ember sosem lesz a totalitárius államhatalom által irányítható, s főleg nem lesz annak támasza, fenntartója, önkéntes kiszolgálója. Éppen ezért igyekeztek a nevelést már bölcsődés kortól számukra megfelelő irányba terelni, s a család, valamint az egyházak számára minél kisebb teret hagyni a „polgári csökevények” s „vallásos babonák” továbbadására.

A kommunista ideológia hirdetői mesterien bomlasztották szét a „szabadság kis köreit”, amelyekre nem volt rálátásuk, s amelyek útjában álltak a közgondolkodás, a közbeszéd általuk való, céljaiknak megfelelő tematizálásának. Ahol szükségét érezték, ott persze a direkt terror eszközeit is felhasználták ehhez.

Szétverték a civil szerveződéseket, a cserkészmozgalmat, államosították a központilag hirdetett ideológiától eltérő nevelési elveket képviselő egyházi oktatási intézményeket, s felszámolták a hagyományos faluközösségeket.

Akik a hagyományos székely faluközösségeket, a korábban évszázadokon át élő és virágzó székely jogrendet vizsgálják, kezdenek rájönni, ha egyéb okokból még nem sejtették volna, hogy közel sem csupán gazdasági célok álltak a romániai kollektivizálás hátterében, hanem ezzel mérték az utolsó csapást a hagyományos paraszti életformára, értékrendre – vagyis a hagyományos, szerves rendre.

Fájdalommal állapíthatjuk meg, hogy mindez nálunk sem volt másképp.

A totalitárius kommunista rendszerek ugyanígy verték szét a szerves fejlődés eredményeként kialakult polgárságot és nemességet is, eltüntetve természetesen az ezekkel a társadalmi kategóriákkal együtt járó kultúrát, életformát.

Kommunista iránymutatás

Noha elsősorban demográfiai okokkal indokolták az „asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség” – Ratkó – korszakhoz kapcsolható iránymutatását , a mondat második fele nyilván nem csak ezért született.  A “lánynak szülni dicsőség” meghírdetése fele a kommunisták reményei szerint az utolsó roham kezdete volt az isteni világrend, a teremtés rendje s persze a család ellen. Tudjuk, cél volt a múltat végképp eltörölni…

A kommunizmus látszólag összeomlott, de mára csupán a módszerek változtak. A végtelenül lepusztított tudatállapotú, kiirtott gyökérzetű, ezért különösen védtelen társadalmunkra most a fogyasztói létmodell szakadt rá.

A rendszer legfőbb fenntartói, urai ma már nem kommunista embert, hanem egyszerű fogyasztókat, konzumidiótákat akarnak nevelni, akiknek fő feladata saját munkaerejük és lehetőségeik öntudatlan kizsákmányolásával a most uralkodó világrend, vagyis a fogyasztói társadalom fenntartása.

A család, a nemzeti öntudat, a keresztyén hit számukra ma is ellenség. Az Istenben hívő, a teremtés és a haza értékeit megtartó, napi szükségletein túl gondolkodó ember számukra útban van. Ez egyetlen szempontból lehet örömteli: azt mutatja: igenis egyéni felelősségünk, napi döntéseink függvénye, hogy miképp alakulhat a közös jövőnk!

Aki a kötődő nevelést választja, sokat tehet nemzete és gyermeke egészséges fejlődéséért, a fenntartható fejlődésért, valamint a nemzettudat helyreállításáért!

Mi a magunk eszközeivel e döntést szeretnénk mindenki számára elérhetővé, megélhetővé tenni!

Következő írásainkban reményeink szerint azt tudjuk megmutatni, mi miképp próbáljuk megvalósítani a nemzeti nevelést, s ily módon valóban szabaddá tenni gyermekünket, leendő gyermekeinket.

Józsa Judit:Magyar család