Általában humort olvasunk, hallgatunk, művelünk, de a humorról szóló írásokat nagy ívben kerüljük. Ne mondja meg nekünk senki, mitől talál el a poén, mert akkor már nem tudunk rajta nevetni.
Most azonban az a veszély, hogy megfejtjük a humor végső titkát, nem fenyeget. A Karnevál szerzőjével együtt ugyanis azt valljuk: „A humor az utolsó fátyol. Levethető? Igen, de nem ajánlatos. A humor az utolsó maszk. A humor a tragédiánál mélyebb. Ahogy a bolond mélyebb, mint a bölcs.”

A nevető győző

A humor és a győzelem, a humor és a harc kapcsolata nem annyira nyilvánvaló, mint amennyire mély és bensőséges. Nem csoda, hogy a humorelméletek egyik fő csapásiránya az agresszió mentén halad. Több évszázada az emberi természetről meglehetősen rossz véleménnyel lévő angol filozófus, Hobbes – akinek elhíresült mondása, hogy ember embernek farkasa –, azt is állította: a győző nevet a legyőzöttön. Ebből mindjárt adódik az első helyzet, amelyet humorral jól kezelhetünk: amikor győztesnek érezzük magunkat.

De tudjuk jól, hogy sokszor a vesztesek is nevetnek kínjukban.
És a nevető harmadikak? Róluk se feledkezzünk meg.
A humor és a nevetés lekicsinyíti tárgyát. Így a győzelem nemcsak oka, de célja is lehet a humornak. Amin nevetünk, azt eltávolítjuk magunktól, ami pedig távolodik, az kisebbé is válik. A kinevetéssel lekicsinyeljük ellenfeleinket, pláne ha többen együtt nevetünk rajtuk. Őket kicsinyítjük, visszásságaikat azonban kiemeljük és felnagyítjuk. Így jön létre az ellenség egyfajta mentális karikatúrája, amely hamar konkrét alakot ölt, mint kegyetlen gúnyrajz, gyilkos tréfa vagy paródia.

Miután csúfot űztünk belőle, az idegen, a diktátor, a zsarnoki férj vagy főnök, egyszóval az, akiről úgy véljük, hogy boldogulásunk útjában áll, új alakot ölt lelki szemeink előtt. Hibáit túlhangsúlyozzuk, erényeiről megfeledkezünk. Sokszor csak egyetlen visszatetsző vonására összpontosítunk, és ezzel a kép igencsak leegyszerűsödik. Nevetünk például felfuvalkodottságán, modorosságain vagy idétlen megnyilvánulásain, mindegy, a lényeg az, hogy csak egy, vagy kevés valamit emeljünk ki. De az találjon. Ilyenkor nem ajánlatos törődni az egyéniség komplexitásával, csupán annak fő jellegzetességeivel. Moličre sem ütne, ha lemerülne Tartuffe vagy a Fösvény személyiségének mélyebb bugyraiba. Akkor közelebb kerülne hozzá, ami üdvös a lélekelemzésben, de a humorra nézve halál.

Agyvilági humor

Ez volt a humor fölényelmélete. Mit kezdene azonban egy ilyen elmélet a szóviccel? Nemde az csak afféle ártatlan játszadozás a szavakkal? Pedig abban is ott a rejtett fölény és lekicsinylés! Fölény a nyelvi törvényekkel szemben, amelyeket általában nem szegünk meg, ha normálisan kívánunk nyilatkozni. És fölény a befogadóval szemben, akitől váratlanul nagyobb szellemi erőfeszítést követelünk meg, mint amire számított. Egy jól sikerült szóvicc ugyanis szinte ökölcsapás a hallgató agyának. Megértéséhez egyszerre kell aktivizálnia bal és ...

Szerző: Jakabffy Éva IPM