Őseink még egész máshogy ünnepeltek régen:
virrasztással, énekléssel, évbúcsúztató
szertartásokkal töltötték ezt az év leghosszabb éjszakáját, december 21-ről 22-re virradólag.
Ez volt az évbúcsúztató és reményteli jövőt váró
ünnep akkoriban, amit később a szeretet ünnepeként december 25-26 és Szilveszter, december 31-január 1. váltott fel.
Együtt mélyült el ilyenkor az összegyült társaság és együtt osztoztak a lélek megtisztulásában, a
reményben és a jövőt váró vidámságban.
Ekkor áll ugyanis meg a fény csökkenése s indul el a napos órák idejének
növekedése. A fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett
hit szimbóluma.
Érdekes
a karácsony szavunk eredete. Számomra azt az ősi, hun szakrális
ünnepünket jelenti, amikor eleink minden évben a Fény ujjászületését
ünnepelték. Ilyenkor avatták be, röptették először az ifjú
kerecsenysólymokat.
Ilyenkor a téli napforduló idején virrasztottak,
tüzeket gyújtottak, áldozati ételeket főztek a hun üstökben, melyek a
világmindenséget hivatottak megjeleníteni.
Mások a sumír ősnyelv elemzése alapján, a guru-sun kifejezésben
szintén a téli napfordulót, mint szent eseményt vélik felismerni, amely
a fénylő Nap átfordulását, ujjászületését jelenti. Kereszténnyé (köröz
tény) vált világunkban Fény Krisztus Urunk megszületését ünnepeljük.
Ünnepelj, ujjongj velünk! A Fény megszületett! A Sötétségnek vége! Térj
eszméletedre EmBer!
Kommentáld!