Ezt a pár sort 1920-tól kezdve egész a II. Világháborúbeli orosz fordulatig kórusban zengte minden általános iskolás osztály a napi tanítás megkezdésekor és befejezéseképpen.

 

 

Papp-Váry Elemérné írta 1920-ban ezt az imát egy pályázatra Hitvallás címmel.

Papp-Váry Elemér tábornok felesége,  Sziklay Szeréna, született 1881-ben Pozsonyban, és meghalt Budapesten 1923-ban. Az első világháború alatt számos verse jelent meg „Háborús Visszhangok” címen, melyet 1916-ban adtak ki. „Mikor Vihar dühöng” és „Turán legendája” című verseit 1920-ban adták ki, nevét azonban a „HITVALLÁS” című pályadíj nyertes költeménye tette országhírűvé. Ez a vers legtömörebben és emelkedett hangon fejezi ki az összeomlás utáni magyarság hitét és bizakodását a jobb jövőben. Szabados Béla zenésítette meg és első három sora MAGYAR HISZEKEGY néven valósággal nemzeti imádsággá vált.

A Wikipédia pedig így ír minderről:

A Területvédő Liga és a Védő Ligák Szövetsége, melyek céljuknak Magyarország területi integritásának megőrzését tűzték ki, a trianoni békeszerződés aláírása után pályázatot hirdetett egy maximum húsz szavas imára, fohászra, illetve egy maximum tíz szavas jelmondat megírására, amik hűen tudják kifejezni, hogy az ország nem nyugszik bele területei elvesztésébe és minden lehetséges módon küzdeni fog azok visszaszerzéséért.

A pályázat eredeti szövege így hangzott:

 

„A Védő Ligák Szövetsége pályázatot hirdet:

1. legfeljebb húsz szóból álló imára, fohászra és

2. legfeljebb tiz szóból álló jelmondatra.

Úgy az ima vagy fohász, mint a jelmondat azt a gondolatot fejezze ki, hogy minden törekvésünk elrabolt országrészeink visszafoglalására irányuljon és addig nem lesz pihenésünk, míg hazánk ujból egységes nem lesz.”

A Rákosi Jenő által elnökölt bírálóbizottság Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881-1923) költőnő Magyar Hiszekegy című írását hirdette ki győztesnek az ima, míg az ismeretlen szerzőjű „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” frázist a jelmondat kategóriában. Az ima a Trianon utáni korszak nemzeti imádsága, a jelmondattal együtt pedig a magyar területi helyreállítási igényt máig kifejező „himnusza”, illetve jelmondata lett. Utóbbinak gyakori verziója, átirata még a „Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország”, melyben az „egész” szót a „Nagy” helyettesíti.

A MOVE című lap 1920. október 10-i száma terjedelmes interjút közölt a pályázat nyertesével. Ez a figyelem késztethette arra a szerzőnőt, hogy háromsoros, díjnyertes fohászát tizenöt szakaszos verssé formálja, mely 1921-ben jelent meg először.

A Budapesti Hírlap 1920. szeptember 12-i cikke szerint:

Művészi színvonalról aligha beszélhetünk a vers kapcsán. Az ima és a jelszó azonban kétségtelenül hatásos volt. A siker titka éppen az egyszerűség.

"Ehhez nem kell kommentár. Ezt megérti a gyermek, ettől megdobban az aggastyán szíve."

Egy évre rá tehát az írónő kibővítette a versét az alábbi vesszakokkal:

Ez az én vallásom, ez az én életem,

Ezért a keresztet vállaimra veszem,

Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,

Szeretném égetni reszketők lelkébe,

Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,

Ezzel porba zúzod minden ellenséged,

Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,

Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,

Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,

Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,

Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,

Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,

Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,

Mert az minden halál és kárhozat fölött

Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,

Annak vas a szíve minden vésszel szemben,

Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,

Virágdíszbe borul az eltiport mező,

Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,

Mézes a kenyere, boldogság tanyája,

Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,

Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,

Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,

Minden nemzetek közt az első, az áldott,

Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,

Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,

Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!

"Ámen"

Az ima születésének története

A hazánk és népünk számára oly fájó trianoni békeokmány aláírása után a Védő Ligák Szövetsége pályázatot írt ki olyan ima/fohász, illetve jelmondat megfogalmazására, melyet szavalva e fájdalmat az ég felé irányítva képes megerősíteni a szívet és megnyugtatni a lelket.

A pályázat nyertese, "a Felvidék egy elszakadt leánya", Papp-Váry Elemérné, született Sziklay Szeréna, két leány anyja, régi abaúji nemesi család sarja.

Apja gömöri főispán volt, férje pedig honvéd ezredes. Háborús visszhangok címmel már korábban jelent meg - "a haza iránti rajongás, a családi élet szeretetének melege és a hit" által áthatott - verseskötete. Nevét azonban a pályadíj elnyerése tette ismertté.

Zárásként pedig egy érdekesség:

 

 

A Magyar Hiszekegy koreográfiája (forrás: Ünnepi tornák. Tervezte: Doby Ida. Testnevelés, 1930. május. (III. évf., 5. sz.) 438. o.)

A magyar Hiszekegyet kötelezővé tették az iskolákban.

Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter 1920. októberében úgy rendelkezett, hogy az „isteni örök igazságosságba vetett rendíthetetlen hit” ébrentartása érdekében a fohász „minden rendelkezésem és közvetlen vezetésem alatt álló alsó- és középfokú tanintézetben, mindennap a tanítás megkezdése első órájának elején, valamint az utolsó óra végén a tanulók által mondassék el. Ha a tanintézetben szokás vagy valamely rendelkezés folytán már valamilyen más egyházi imát mondanak, úgy a fenti ima ezen imák után mondandó el”.

Ezzel a címben jelzett ima gyakorlatilag hivatalosan is magyar nemzeti imádság lett, hiszen minden ünnepélyen és megemlékezésen elhangzott.

1920–1921-ben többen meg is megzenésítették, sőt a kultuszminisztérium által kötelezővé tett dallamra még iskolai ünnepélyeken előadható koreográfia is készült Doby Ida tornatanárnő jóvoltából – zárja megemlékező szavait Zeidler Miklós.